Hirtelen történ. Nem is emlékszek már igazán mindenre. Csak egy erős csatanásra és utána a homályos foltokra......

Rivaille szemszög

863 március 7

-Az sem érdekel ha a mindenható atya úr Isten tiltotta meg !- ordítottam a beteg szoba előtt álló őrrel. Shila-ék házát felgyújtotta az elenség. Eren és Rin benégetek. Shila-t pedig ebben a korteremben őrzik hiszen ki van ütve.
- Meg kell kérnem ,hogy távozzon alparancsnok ! -tolt el magától egy őr , a királyi testőrség tagja.
- Óh leszarom - gondoltam és már épp meg akarom fogni a fiút és arrébb lökni ,de ekkor irdatlan csatanást hallotam.
- Segítség !- sikította egy női hang. A kölyök befutott és én meg követem. Shila az ágyán állt. A szája habzott. A karját égés nyomok tarkították, akár csak az arcát. A tekintete megtört volt és még halványabbak lettek benne a fények. A kezeben egy kést szorongatott. Egy véres kést és olyan erővel markolta ,mintha az élete függne tőle. Riasztó volt a látványa. Az ember egészen bele borzongott ,ahogy ott állt egy korházi köpenyben és egyszere remegett a félelemtől és a tehetetlenségtől.

- Kisasszony - lépett hozzá az őr. - Kérem...
- Ne közelítsen ! -rikoltotta Shila és felé kapta a kést. A fiú elrántotta a kezét ,mintha egy harapós kutyához nyúlt volna.
- Állj arrébb te balfasz - löktem félre és a hugomhoz léptem.

- Ri..Rivaille - dadogta könnyes szemekekkel és az ágyra csuklot. - Ho..hol van Eren és Rin ? -kérdezte szinte gyermeki hangon és látam a szemében ,hogy imátkozik. Szinte láttam a gondolatott : "Könyörgöm csak legyenek életben !"
- Shila - ültem le az ágya szélére és megfogtam mindig hideg kezét. Lassan elengedte a kést ,amit addig görcsösen szorított.
- Hol vannak ? -kérdezte újra és mélyen a szemembe nézett.
-Nem vagy abban az állapotban ,hogy erről beszéljünk -tértem ki szándékosan a válasz adás elől. Nem akartam még jobban összetörni. Már így sme volt teljesne ura a testének.
- Ne kezelj úgy ,mint egy kibaszott gyereket ! - üvöltött rám és megpróbált felpofozni ,de elkaptam a kezét.

- Sajnálom - motyogtam színtelen hangon és a szemébe nézem ,amiben kihunytak az amúgy is halvány fények. Mindent elveszítet , ott abban a pillanatban meghalt a lelke.
- Nem...az...nem..az..nem LEHET - sikította és zokogva előre borul. Átöleltem és hagytam ,hogy a könnyei eláztasák az ingemet. Úgy éreztem ketté szakad , úgy ordít ,mint akiből kivágtak egy darabot. Belőle ki is vágtak : a lelkét. A mindig is büszke ,de megtört lelekét. Szinte hallotam ,hogy a szíve széttörik. Belém próbált kapaszkodni ,hiszen csak én maradtam neki ezen a világon. Csak zokogot ,mint egy állat. Utoljára akkor sírt így mikor először találkoztunk , mikor az anyja meghalt. Tudtam ,hogy égeti belülről és hogy könyörög a halálért. Most újra felégette az , amitől a legjobban félt. Újra szilánkjaira tört a lelke ,de már nem tudom összerakni a szilánkokat. 22 évvel ez előtt még képes voltam rá. Akkor még nem volt szerelmes , akor még nem érezte azt a forró emberi kötődést. Akkor még nem hordott ki egy gyereket és halt bele a szülésbe. Akkor még nem nézte végig hogy ,hogyan nő fel nélküle a fia. Akkor még nem tért vissza a halálból és nem tartotta a karjában a gyeremekét. Akkor még képes voltam egyedül megtanítani arra ,hogy bízon bennem vagy másokban. A szemébe néztem. A fekete szempár vörös volt és fénytelen. Nem csak a bőre égett meg abban a tűzben. A lelke is a lángok maratalékává vált.

- Gyere ! - simítotam meg az arcát, mikor a sírása már kicsit csillapodott. -Haza viszlek ! - mondtam és megfogtam a csukolóját.
- Nekem nincs otthonom - motyogta ,majd az arcát a tenyerébe temette és újra zokogni kezdet. Átölelltem a vállát és hagytam ,hogy elengedje a könnyeit. A könnyeket ,amiket mindig is vissza tartott ,hisz túl büszke volt ,hogy elengedje. Hagytam ,hogy sírjon ,hisz nem látta senki csak én.

Mikasa szemszög

Idegesen doboltam az asztalon az ujjaimmal. Rivaille a korházba ment ,mert Eren-ék házát felgyújtották és oda vitték őket.
- Remélem jól vannak -gondoltam idegesen. Ez a háború szörnyűbb ,mint a titánokkal vívott küzdelem a túlélésért. Minden civilt bemenekíttetek a Histiria falon belülre. Csak a tenger parti körzett vált csata térré. Úgy tűnt ,hogy az ellenség a tengeren túlról érkezett ,de mást nem is igazá tudunk róluk. Csak azt ,hogy jönnek és mindent elpusztíttanak ,ami az útjukban áll. A gyerekeket rabláncra verik , a nőket meghágják majd bevágják a torkukat , a férfiakat pedig leölik akár az állatokat. Fosztogatnak és ha mindent elvittek ,ami nekik kell a maradékot felgyújtják.
- Nem is értem Eren-ék a Mária falon belül laknak. Eljutott volna addig az ellenség ? Nem arról biztos tudnék - kergeték egymást a gondolataim. Az órára pillantottam. Már éjfél is elmúlt.
- Hol a francban lehet Rivaille ? Baja esett ? Nem biztosan nem ! Harcba keveredett ? Kizárt dolog , az ellenség még nem jutott át a falakon... De akor hol a picsában van ? -gondoltam dühösen és olaj után kezdtem kutatni ,mert fogyóban volt a lámpában. Hallotam ,hogy nyílik az ajtó és bejönn valaki. Gyorsan vissza is siettem a konyhába. Nagy meglepetésemre Rivaille-jal csak egy ember érkezett ; a fehér hajú Shila. Ahogy megláttam meghült a vérem. Olyan volt ,akár egy gép. Mintha nem lett volna lelke. Ott állt velem szemben ,de ő már nem az a pimasz és önfejű Shila volt ,akit ismertem. Ő meghalt , valami megölte.
- Rivaille ? -néztem kérdőn a férjemre.
- Menyj fel és feküdj le ! -utasította a hugát, aki csak bólintott egyet majd felment a vendég szobába. Minden mozdulata gép szerű volt ,akár egy eszköz. Egy fegyver.
- Holnap etesd meg és kísérd el fürdeni. Ne hagyj éles tárgyat a közelében !-utasított a férjem és közben leült az asztalhoz. Az arca gondterhelt volt és a tekintette megtört. Sejtetem ,hogy valami baj van.

- Hol van Eren és a kicsi ? -kérdeztem és leültem mellé.
- Mikasa -fogta meg a kezemet és mélyen a szemembe nézett. Az ő szemei is könnyesek voltak ,mint a hugájé.
-Rivaille ? -néztem rá értetlenül.
-Bennégetek - motyogta és lehajtotta a fejét. Mintha kést szúrnának belém. Elsőre fel se fogtam a kiejett szavak jelentését. Kihúzzták a talajt a lábam alól. Nem értettem ,de fájt. Iszonyúan fájt. Nem tudtam felfogni ,de éreztem.
-Az öcsém...meghalt -mondtam hallkan és éreztem ,hogy valmai eltörik bennem. A lelkem egy része megszűnt létezni és még nem mertem hozzáérni a hiányzó darabhoz.
-Sajnálom - mondta Rivaille és átölelt. Nem öleltem vissza, a kezeimet az asztalon pihentettem. A szemeimbe könnyek szöktek és a kezem öklöbe szorult. A férjem elengedet és visszaült velem szemben.

Ránéztem és szembesülnöm kellet a zord valósággal. Ő is szenved. Minda ketten elvesztetük őket. Olyanok voltak nekem ,mint egy második család. Rin-t én szoptattam. Szintd ez enyém volt. Eren az öcsém volt. Mind a ketten a szivemhez nőttek ,de nem csak nekem Rivaille-nak is. Szenvedtünk ,de nem lehettünk olyan önzők ,hogy sírjunk ,hiszen ez emleten ott aludt Shila , akitől mindent elvettek.

A férjét ,akit tüzön vizen át szeretett. Sokáig nem értettem miért szeretek egymásba. Csak lassan derült ki számomra. Nagyon ,nagyon lassan. Eren azért szerette meg Shila-t ,mert végre valakivel őszinte lehetett. Shila volt az egyetlen aki előtt nem kellet szégyelnie semmit. Se a könnyeit , se a gyengeségeit. Előtte nem kellet az erős férfit játszania ,hanem lehetett az a megtört gyerek ,aki volt.
Shila pedig...pedig. Eren volt hosszú idő után az első ,aki anélkül ölelte és csókolta hogy akart volna valamit. Hosszú idő után Eren volt az első ,aki érzéseket váltott ki belőle ,aki szerette. Eren szerelmes lett ,őszintén és tisztán epekedet Shila-ért évekig. Az első találkozásuk kor bele szeretett. Nem tudtak tenni ellene. Egyszerűen a másikba szerettek. Két annyira hasonló múlt és két külön jelen voltak ők akor. Megtörtek , de erősek. Hasonló stílus , hasolnó jellem ,de két külön világ.

És ebből a kavalkádból lett Rin. Az a fiú pont olyan volt ,mint ők. Kedves volt ,de nem naív. Lobbanékony volt ,de nem ostoba. Gyerek volt ,de valahol már felnőtt. És Shila-tól őt is elvették. A fiát ,akit jobban szeretett az életénél.

Letöröltem a könnyeimet és visszanyeltem a sírásomat. Nem lehettem ennyire önző.
- Kasa - mondta Rivaille csendesen. - Nyugodtan sírhatsz -mondta. Hát mégsem hiába nevezem őt a férjemnek. Kitalálja a legelrejtettebb gondolataimat is. Néhány könnycsepp megnedvesítette az arcomat ,de azzonal le is töröltem.
- Rivaille - nézetem fel rá. Az arca könnyes volt és ő is buzgón törölte.
- Tch -cicentett egyet. - Most pont arra gondolok ,amit Eren ismétlegettet évekig -mosolyodott el keserűen ,amire én csak értetlenül néztem rá. - Megölöm az összeset ,eltörlöm őket a föld színéről - mosolygott tovább. Hát igen. Eren és Rin az ő szívéhez is nagyon hozzá nőt. A fiú ,mintha a sajátja lett volna ,Eren pedig a kezei alatt vált fiúból férfivá.

Egy darabig még ültünk így. Csendesen egymás kezét fogva. Sok féle csend van , ez a gyászos fajta volt ,amit még a beszéd sem törhetett meg. Ez a csend belőlünk fakadt , a mi lelkünkből ,ami gyászolt. De ez a pillanat is véhet ért. Az ajtó mögöttünk hangos csattanással kivágódot és egy szőke házaspár léppet be rajta. Az ajtóban Armin állt , aki lélekszakadva kapkodta a levegőt. Mellete Annie ,aki és szintén zihlált.
- Igaz ? Igaz ,hogy Eren és Rin meghaltak ? - vágot bele kertelés nélkül Armin. Válaszolni akartam ,de hangos sikoly rázta meg a levegőt ; Shila sikolya. A velőt rázó hangtól végig futott rajtam a borzongás. Rivaille gondolkodás nélkül állt fel és az emeletre rohant.
- Hallgastok ! Csak azt akarom ,hogy hallgasatok !......