Megan szemszöge
____________________

Hiba volt? Teljes mértékben. Semmi sem változott. Csak még nagyobb a zűr, amit belül érzek. És hát Thomas se nagyon mutatná, hogy rendbe hozta volna a dolgokat. Ígyhát igen, igaz, hogy ha egy kis időre is rendben volt minden, semmi több nem mutatja a változást. Szeretnék újra abban a pillanatban lenni, újra abban a felhőtlen hangulatban. Akkor úgy tűnt, minden szép és jó. Miért nem lehet most is az? Miért hiszem azt, ha egy percre is becsukom a szemem, a fiú felszívódik mellőllem, és Anne, esetleg más lány mellett köt ki? És miért kínzom magam ezzel? Egyre közelebb engedem magamhoz, hogy aztán újra meg újra ellökjem magamtól. Hihetetlenül rossz érzés, és biztosan neki is..

( . . . )

– Szóóval, ma este hétre készen kéne hogy legyél. – nézett rám Lisa, miután lecsoszogtam a konyhába. Némán helyet foglaltam az asztalnál, arcomat tenyerem közé temettem, míg Lisa csak mondta és mondta a bulival kapcsolatos dolgokat. Mit kéne vinni magunk mellé, biztos jó lesz-e neki az a ruha, nagyon gáz lenne, ha Davis is jönne bla, bla, bla. Valahogy nem nagyon érdekelt ez a buli téma, most. A gondolataim inkább elcikáztak a tíz perccel előbb történtekre;

– Hát ha mondjuk nem lettél volna akkora paraszt, hogy összeszűröd a levet Anne-nel, talán bíznék benned! – csattantam fel, miközben magamra rángattam az este folyamán lekerült ruháim.

– Megan, az isten szerelmére! Tegnap este lefeküdtünk! Szerinted megtetted volna bizalom nélkül? Gondolkodj már! – világított rá a lényegre, idegesen.

– N-nem tudom. – dadogtam zavartan. – D-de Thomas.. – eddig tartott az önbizalmam, teljesen igazat adtam neki fejben, nem tudtam rá mit mondani. Csak álltam, mint egy elvesztett kislány, aki azt se tudja, melyik bolygón van. Thomas mérgesen, felhúzott szemöldökkel méregetett, én pedig szememet lesütve kezdtem el törni a fejem. A francba is, sosem feküdtem volna le vele, ha nem bízok benne! – Bízok benned! – adtam meg végül a választ, mire Thomas látványosan megdöbbent.

– Akkor mégis miért van ez még mindig, Megan? Semmit sem változtatott a helyzeten, ugyanolyan önfejű, makacs, önző vagy, mint tegnap, vagy mint tegnapelőtt. – magyarázott kezeivel. – Mondd már meg, mit tegyek, hogy végre teljesen megbízz bennem. Megan, téged akarlak, és azt, hogy bízz bennem. Engedd meg, hogy megmutassam, hogy.. – kezdett bele, szerintem igen hosszú monológjába, engem azonban cseppet sem érdekelt az önsajnálata.

– Thomas! Állj, állj. – tettem fel a mutatóujjam. – Nehogy már neked álljon feljebb! Én vagyok az önző? Csak magadnak akarsz, holott tudod, mekkora orbitális baromságokat kővettél el, de én hagytam, hogy még harmadjára is összetörd a szívem. Hagytam neked, hogy közel kerülj hozzám, hogy úgy megismerj, ahogy senki más. Thomas, minden lehető dolgot neked adtam, amit csak tudtam. És te meg azért vagy kiakadva, mert már a sokadik hibádnál nem ugrok a karodba, hogy jaj, semmi baj, szeretlek, felejtsük el. Nem Thomas, ez itt a való élet, itt nincs mindig az, amit te akarsz! Idő kell, idő kell ahhoz, hogy bebizonyítsd, hogy igenis nem vagy akkora barom, amilyennek most gondollak. – mondtam el a véleményem, amit Thomas figyelmesen végighallgatott.

Ijedtem meredtem Lisára, aki a valóságba visszahúzva kezdett el kiabálni, valami olyasmit, hogy 'hahó, Megan, itt vagy?'. Természetesen ott voltam, bár fejben teljesen máshol. Nem bírtam Lisára koncentrálni, olyan érzésem volt, mintha a tegnap estét  részegen követtem volna el, és most próbálok rá visszaemlékezni. Akaratom ellenére is mindig magam előtt láttam Thomas csalódott, egyben mérges arcát, míg én magamból kikelve próbáltam neki megmagyarázni az igazamat. Iszonaytosan bántott a dolog, amire csak utólag jöttem rá. Az istenért már! Bízok benne, talán túlságosan is, nem akarok elszaladni tőle. Fizikailag fáj a hiánya, hiányzik, ahogy hozzám ér, ahogy mellettem van, vagy ahogy mellettem veszekszik. Mindegy mit, de olyat csináljon, ami hozzám közel van. Nem bírom elviselni, amint a lakásba kerülgetjük egymást, és próbálunk úgy tenni, mintha nem érdekelne, mit gondol, mit csinál, mit mond, mit lát, mit érez a másik. És ezt az érzést a tegnap este a lehető legjobban megerősítette bennem.

Megan, téged akarlak. – visszhangzott a fejembe minden egyes szava, de valahogy ez erősebben szólt a többi közül. Teljesen összezavart még ezzel az egy mondattal, hisz szinte mindig máshogy viselkedik, ahhoz, hogy ezt el tudjam ezt hinni. Mindig mást mond; egyszer azt, hogy felesleges folytatni, aztán pedig hogy csak magának akar. Én pedig nem tudom eldönteni, hogy ez most hogy is van.

– Megan! – Lisa ismét megszakította a gondolatmenetemet, már vagy harmadjára, azt hiszem. Kicsit megráztam a fejem, hogy Thomas gyönyőrű arca, gyönyörű szemei, gyönyörű ajkai eltűnjenek a lelki szemeim elől. – Akkor? – küldte felém a kérdést, mire kíváncsian néztem rá, hogy egészítse már ki, mert az elmúlt nem tudom hány percben nem voltam itt teljesen. – Szóval akkor én elhívom Davist, ha te Thomast. – bökte ki, mire szemeim kikerekedtek, és hitetlenül elnevettem magam.

– Na jó, várj. Mi? – talán csak másodpercek után tudtam felfogni, valójában mit is kérdezett.

– Azt hiszed süket vagyok? Végig nyögtétek az éjszakát, akkor miért ne hívhatnád el a buliba? – húzta fel szemöldökét Lisa, én pedig pirosodva kaptam el a Lisa mögött elhaladó fiú pillantását. Jé, az emlegetett szamár! – Megan! Hahó! Ne légy már hülye, szükséged van egy kis kikapcsolásra, tök stresszes vagy, és ha ezt a tegnap nem tette meg, egy buli tökéletes alkalom ehhez. Majd szépen berúgtok, szerelmet vallotok egymának, aztán hopp, szent a béke. – tárta szét karjait, én nekem pedig nagyon kevés kellett ahhoz, hogy ne mondjak olyat, amit majd később megbánok. Persze ebben a számat befogom cuccban sokat segített a felénk közeledő Thomas, ígyhát inkább a kussolás mellett döntöttem.

– Lisa. – szólította meg a lányt, mire Lisa csodálkozva fordult a fiú felé. – Beszélhetnénk? – biccentett az emelet felé, mire Lisa és én összenéztünk, végül sóhajtva jeleztem neki, hogy menjen.

Mit akar ez Lisától?

Miután Lisa és Thomas eltűnt a konyhából, a gondolataim visszataláltak a tegnap estére. Mikor lesz már vége..?

( . . . )

– Buli, buli, buli! – ugrándozott be a nappaliba Taylor.

Jézus, ennek alkohol se kell, máris repül..

– Taylor, lennél szíves befejezni az ugrándozást, és inkább felöltözni úgy, ahova egy buliba lenne illő? – kérdeztem fáradtan, mire Taylor lebiggyesztett ajkakkal indult meg az emelet felé.

Én már felöltözve vártam, hogy a többiek mikor tolják már le a képüket a nappaliba, hogy el tudjunk indulni. De még öt perc után sem történt semmi, ígyhát a telefonomat elővéve néztem fel a világhálóra.

Ryan💕👀: Szia Megan. Nem akarlak zavarni, de amióta elmentél, nem beszéltünk ígyhát a buli is kimaradt. Hallottam, hogy jössz/jöttök. Tudom – vagy igazából én sem tudom –, hogy most nem vagyunk a legjobb kapcsolatban, de szívesen érted megyek, vagy ha inkább maradnál a barátaiddal, nyugodtan. Csak gondoltam szólok, mert én is megyek, és elég uncsi lenne egyedül végigülni azt a háromnegyed órás utat.

– érkezett a Ryan által írt üzenet. Talán kicsit túlzás, de annyira meglepett, hogy majdnem kiejtettem a kezemből a mobilomat.

Én: Szia Ryan. Ja, jó lenne már beszélgetni, meg szerintem jobb is lenne, minthogy a 'barátaimmal' menjek. Öhm, nem tudom mikor jössz, csörgess majd, ha itt vagy.

– írtam vissza.

Végülis, tényleg ránk férne már egy beszélgetés, és még véletlenül sen akartam Thomassal egy kocsiba kerülni, így ezt választottam legjobb megoldásnak. Mikor épp áltam fel a kanapéról, a gondolataimban forgó személy abban a pillanatban lépte át a nappali küszöbét. Nos, a látvány valami.. hm, elképesztő volt. Thomas – hozzám hasonlóan –, piros inget vett fel, hozzá egy fekete nadrágot. Haja mint mindig, most is tökéletesen be volt állítva, tenyerét pedig zsebébe süllyesztette. Összeöltöztünk..
Cseresznye színű ajkait félmosolyra húzta, amint tekintete megállapodott rajtam, majd egy jelensőségteljes pillantással jutalmazott. Alaposan végigmért, majd mikor végzett az alapos bámulással, fájdalmasan felsóhajtott.

– Többiek? – szólalt meg végül, megtörve ezt a nagy feszültséget, miközben könyökét megtámasztotta a mellette lévő falba, így izmai megfeszültek.

Imádom ezt a látványt..

El kellett forduljak, hogy ne bámuljam túl feltűnően, és igazából a kérdés csak fél perc múlva jutott el a tudatomig. – Többiek?

– Öhm, fent. – adtam gyors választ, majd figyelmemet ismét a parkettának szenteltem.

Arcom színe már biztosan a ruhám színéhez volt hasonló, mivel Thomas olyan feltűnően nézett végig rajtam újra, hogy ezt lehajtott fejjel is észre tudtam venni. Nagyokat lélegeztem, véletlenül sem akartam felnézni rá, mert tudtam, hogy úgysem tudnám állni pillantását, vagy szánalmas módon elvesznék tökéletes íriszeibe. Aztán eszembe jutott, hogy én elindultam a konyhába. Lassú léptekket – még mindig lehajtott fejjel – indultam el a konyha felé, de mivel Thomas az útban volt, ki kellett hogy kerüljem, ami igazából össze is jött volna, de amint elfordultam, elém állt, így esélyem sem volt tovább menni, mert mellkasa az enyémnek csapódott. Ismét mélyet szippantottam a levegőből, majd fejemet felemelve kezdtem el kémlelni az arcát, míg ő tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. A reggeli incidens óta  egyetlen szóváltásunk sem volt, de azt is úgy fejeztük be, hogy a buli utánig hozzám se szóljon. Arca vészesen közeledett az enyémhez, de még mielőtt bármit is csinálhattam volna, gyorsan fülemhez hajolt. Alsó ajkai érintették a fülem, ami miatt nyelnem kellett egy hatalmasat, hogy ne sóhajtsak fel. Lehelete csiklandozta fülem környékét, de nem szólalt meg, én pedig már a halálomon voltam. Majd mikor kezét megéreztem csupasz hátamon, lélegzetem végleg elállt, amit Ő is biztosan észrevett.

– Megan Parks. – súgta a lehető legcsodálatosabb, mire ajkaim közül akaratlanul is kiszökött egy halk sóhaj. – Ha megbántad volna a tegnapot, nem reagálnál így az érintésemre..– folytatta halkan, közben kezét elkezdte le, s fel mozgatni hátamon. – Nem gondolod?

Átvette az irányítást, és ezt nagyon jól is éreztettem vele, pont, mint tegnap éjjel. Tenyere forrósága szinte égette az általa megérintett pontot a bőrömön, én pedig csak alsó ajkamat beharapva hunytam le szemeimet. Nem voltam képes eltolni magamtól, és úgy tettetni, mintha nem erre vágynák a legjobban. Az érintésére, a leheletére, a végtelenül gyönyörű szemeire, Rá. Ajkait fülem mögé vezette, ahova aztán egy lágy csókot nyomott. Csak pillanatok választottak el attól, hogy elolvadjak karjai közt, mikor a telefonom hangos csörgésbe kezdett, így mondjuk, hogy észbe kaptam, és két nagy lépést hátrébb léptem. Thomas a vállait leengedte, az előbb még hátamat simogató kezei ismét természetes helyzetükbe kerültek, ajkait pedig ismét felvette az a tipikus félmosoly, ahhoz a csillogó szemei mellé. Teljesen megbabonáz..

– R-ryan.. – szóltam bele a készülékbe, miután a fiú vidáman köszöntött.

Mihelyt' kimondtam a fiú nevét, Thomas gúnyos mosolyra húzta ajkait, majd bólogatva átsétált a konyhába.

– Itt vagyok, lent várlak! – szólt bele ismét Ryan, mire szemeimet összeszorítva kezdtem el lépkedni az ajtó felé.

– Rendben, őt perc és lent vagyok, szia! – válaszát meg nem várva tettem le a telefont, majd a levegőt idegesen fújtam ki. – Francnak van kedve buliba menni. – dörmögtem orrom alatt, de úgy látszik nem elég halkan, mert a konyhában tartózkodó Thomas hangosan felnevetett.

Istenem, az az édes nevetése..

Fejemet rázva indultam el a szobám felé, ugyanis a táskámat ott hagytam. Vagyis, indultam volna, de Thomas újra elém állt, ezzel újra megakadályozta utam folytatását. Kérlek ne...

– Thomas, megmondtam, hogy legalább a buli utánig hanyagoljuk egymást, könyörgöm. – mondtam halkan, mielőtt még csinált volna bármit is. Nyelvével végignyalta alsó ajkát, jó látványosan, miközben aprót bólintott. Már attól látványtól, amit nyújtott, sóhajtanom kellett. Olyan varázslatosan festett abban a piros ingben, abban a fekete nadrágban, ahogyan szájának alsó részét olyan csodálatosan nyálazta be, azzal a hihetetlenül csodás nyelvével.

Jézusom..

Szemem még mindig ajkain pihent, de miután egyet jobbra lépett, ezzel elállva az útból, tekintetemet újra a lépcsők felé irányítottam. Torkomat megköszörülve indultam el a szobám felé, azon gondolkozva, hogy ez meg mi volt..

• • •

hii beauties!
Életem lehosszabb része, egy óra alatt. Remélem elnyerte a tetszéseteket, nemsokára hozom a következőt! ✨

Ne felejts el kommentelni és vote-olni!

További szép napot!💕