Thomas szemszöge
_________________________

Hihetetlen, hogy mindig ez történik. Teljesen felforgat bennem mindent, ahogy én is benne. Ideje lenne tudunk, hogy mit akarunk. Ez így csak nem mehet tovább..

( . . . )

Az ágyamra leülve temettem arcomat tenyereim közé, arra várva, hogy Megan bejön, és rákérdez, mi volt ez az előbb.

- Hahó. - dugta be a fejét Lisa a résnyire nyitott ajtón. - Bejöhetek?

Miután bizonytalanul bólintottam, átlépte a küszöböt, visszacsukta az ajtót és leült mellém az ágyra.

- Mi volt Magennel? - tette fel a kérdést, amire a legjobban számítottam.

Egyébként miért áll velem szóba? Utálnia kéne, mert bizonyára Megan is ezt teszi, és mint legjobb barátok, mellette kellene hogy álljon, nem?

- Nem tudom. - feleltem halkan, mire Lisa összeszorított szemekkel nézett felém. - É-én tényleg nem tudom. Miért, mit mondott?

- Csak hogy nem érti, és igazán eldönthetnéd már, hogy mit akarsz. Thomas, nem játszadozhatsz kedvedre mások érzéseivel. A hülye is tudja, hogy szükségetek van egymásra. Ne legyél már gyáva, már rég meg kellett volna beszélnetek, de ahelyett csak kerülgetitek egymást, és haragszotok a másikra, amiért egyikőtök sem kezdeményez. - tárta szét a karját. - Nem így van?

- De. - suttogtam.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne...

- Na látod. Tudod, te egy nagyon remek srác vagy, csak néha magad sem tudod, mi a jó, és hogy mit csinálj. De Megan a hibáiddal együtt szeret téged, még most is. Nem tud nem szeretni. Még ő se tudja, hogy mit akar. Ha nincs tovább, el akar felejteni. De viszont ha ráveszed magad arra, hogy megbeszéljétek a nyílvánvalót, teljes szívéből fog szeretni, ahogy eddig is tette. - bólintott.

Ezt miért Lisával beszélem meg? Miért lelkizek egy lánnyal?!

- Na jó. - álltam fel az ágyról. - Köszi, ezeket eddig is tudtam, bla, bla, bla. De nem kell most senki.. Megan se kell, elcsesztem, nem tud bennem megbízni, nagyon sok hibát követtünk el. Eleve az, hogy miután összevesztünk, elment Ryanhez. Na, az az egy, amit nem tudok neki megbocsájtani. - mutattam fel a mutatóujjam. - Most pedig.. - lépkedtem az ajtó felé, majd azt kitárva mutattam a folyosó felé. - Ha megbocsájtasz, egyedül szeretnék lenni.

- Persze.. - forgatta meg a szemét egy nagy sóhajtással együtt. - Nagyon elszúrtad. - mondta, mielőtt rácsuktam volna az ajtót.

Jól tudom, hogy elszúrtam. Nem akarok gyengének tűnni, talán ezért nem adtam igazat Lisának. Hogy nézne már ki, ha egy fiú lelkizik a szerelmének a legjobb barátnőjével, aki ráadásul kerítőt játszik?

Borzalmas...

Nem tudom most mi lesz, de hiányzik... Nagyon.

Megan szemszöge
_________________________

- Na, én megmondtam, hogy ő lesz az! - csapta össze a kezét Will, miután a TV-ben, pontosabban a Mentalistában felfedték a gyilkost.

Will mindig is szerette az ilyen fajta filmeket, sorozatokat, talán ezért is volt régen olyan sok téma, és tudtunk olyan sokat beszélgetni.

- Jó na. - forgattam meg a szemem, majd nevettem volna fel egy vicces jeleneten, ha nem láttam volna meg Thomast, amint átlépi a nappali küszöbét.

Tekintetét rám emelte, majd nagyot sóhajtva dobta le magát a velem szemben elhelyezkedő kanapéra. Kíváncsian, felhúzott szemöldökkel vizslattam, mire az ő szemöldöke is az egekbe került, közben alsó ajkát elég kihívóan beharapta.

Megöl...

Fejemeg megráztam, aztán próbáltam minden figyelmemet újra a TV felé összpontosítani, több, kevesebb sikerrel. Hol Thomasra pillantottam, de ő egyfolytában a TV-t szuggerálta, azonban egyszer tekintetünk találkozott, és egy jó darabig úgy is maradt.

Teljesen összezavar...

Egy köhögéssel együtt újra a sorozat felé fordultam, amiben épp a főszereplő öntött egy csésze teát egy másik illető fejére, mire mindenki felnevetett. Thomas kisfiús nevetése megmosolyogtatott, de ugyanakkor akkora üresség kerített hatalmába, mint még soha.

Hiányzik a nevetése..

Fejemet lehajtva kezdtem el nézegetni az ölemben pihenő ujjaim. Nem akartam rá nézni, tudtam hogy rosszabb lesz. Nem akartam rá gondolni, de képtelen voltam nem ezt tenni. El akartam felejteni, de valahogy mindig eléri, hogy ez teljesen megváltozzon.

- Na, húztam enni. - kelt fel a kanapéról Gery, miután vége lett a résznek és elindult a konyha felé.

A többiek sorra követték, de én még mindig a kezeimet piszkálgattam, próbáltam elterelni a gondolataimat Thomas felől, de valamiért ez nem jött össze. Mindig csak azon kattog az agyam, hogy vajon ő hogy érez.

Tényleg tovább lépett volna?

Mikor felpillatottam, már csak azt vettem észre, hogy csak én és Thomas ülünk a nappaliban. Thomas engen pásztázott tenger kék szemeivel, ami ismét, teljesen összezavart. Egy darabig csak értetlenül meredtünk a másikra, amit végül Thomas tört meg. Telefonját elő vette a zsebéből, és elkezdte nyomkodni.

Szuper..

Nem sokkal később újra felém nézett, majd kíváncsian oldalra döntötte a fejét. Nem egészen értettem, mit is akart ez jeleteni, de egy másodperc múlva a messenger idegesítő hangja megszólalt a zsemembe.

Á, értem..

Telefonomat elő halászva nyitottam meg az alkalmazást, majd kezdtem el olvasni az üzenetet.

Thomas Smith: Haragszol? 🙄

Homlokomat összeráncolva nézten fel a fiúra, akit csak vállat vonva biccentett a telefonja felé.

Hát oké...

Én: Miért haragudnák? 🤨

Thomas Smith: Azt hittem rosszul esett.

Persze hogy rosszul esett. Elvégre nem akarta megbeszélni, esélyt se adott, hogy rendezzük a kettőnk között lévő dolgokat. De ehelyett csak ennyit írtam;

Én: Neked nem? 🙂

Egyértelműen akartam tudni, hogy ő hogy van ezzel. Vajon bánja amit tett? Vajon tényleg úgy érez, ahogy mondta és komolyan gondolta minden egyes szavát? Vagy ha nem is, biztosan nem írná le nekem - amit valójában akarok -,hogy 'hahó, nagyon bánom amit mondtam, kérlek beszéljük meg!' Haha...

Thomas nagyot sóhajtott, majd egy kis gondolkozás után elküldte a választ;

Thomas Smith: De..

• • •

hii beauties!
Gondoltam megjutalmazlak titeket egy résszel szülinapom alkalmából!

Nanaa, Thomas vajon jó útra akar térni? 🤭
Ha tetszett ⭐&💬!

______

Karácsonyi részmaraton:

1.rész→12.24. 12:00

2.rész→12.24. 16:00

3.rész→12.24. 18:00

______

További szép napot!💕