ELSŐ FEJEZET

_______________

Egymás után két tévéműsorba is hivatalosak voltak aznap. Épp csak visszaértek egy küldetésről, de az élet ettől még nem állt meg.

A személyi sofőrjük felvette őket a reptéren, majd a TV épületéhez hajtott velük. A járműből kiszállva a menedzserük, Calvin fogadta őket, aki a megfelelő teremhez vezető úton végig az utóbbi napokban elért sikereikről beszélt, na meg hogy az akció mennyit dobott a népszerűségükön. Egyre feljebb és feljebb kerültek a skálán, vetekedve a Seven néhány tagjának pozíciójával.

   - Még egy kis erőfeszítés, és nemsokára átvehetitek a Deep helyét- mondta nekik a férfi a tabletjén pötyögve – Minden a népszerűségen múlik lányok, úgyhogy számítsatok rengeteg interjúra és fotózásra az elkövetkezendő napokban.

Lyra bólogatva hallgatta őt, azt játszva, hogy figyelemmel kísérte minden egyes szavát; ám a valóságban csak arra vágyott, hogy végre kidőlhessen a szobájában. Napok óta nem aludt rendesen, ami lassan kezdett megmutatkozni rajta.

Vele ellentétben Teagan fitt és üde volt, mint mindig. Kiválóan bírta a gyűrődést, amiért néha irigyelte egy kicsit. Talán a három év előnynek volt köszönhető, amivel rendelkezett, vagy szimplán csak jobban osztotta be az energiáját.

Ebben határozottan apára ütött.

A gondolat menten keserűséget váltott ki belőle. Elkomorult, s onnantól teljesen kizárta Calvin-t. Az emlékek sorra törtek fel benne, fenyegetve őt a szétesés veszélyével; ám ekkor szerencsére megérkeztek a céljukhoz, a szomorúság vereméből pedig kiszakította az élőközönség zaja és a reflektorfény villanása.

Lyra kihúzva magát mosolyt varázsolt az arcára, miközben a helyiségbe belépve vidáman integetett a rajongóinak. Ők sikongva viszonozták a gesztust és a nevét kiabálták, mígnem testvérével együtt odalépett a műsorvezető asztalához. Letudták az illedelmes kézfogást, azután helyet foglaltak a fotelekben. A lány azonnal kiszúrta a nekik kikészített kávéspoharakat, amiből nem habozott nagyot kortyolni. A meleg ital segített helyretenni az energiáját, valamint növelni a türelmét is. Mikor a felvétel elindult, már egy fokkal jobban érezte magát.

Vágjunk bele, gondolta, mielőtt megkapták az első kérdést.

×××

Az interjú mindössze félórás volt, azonban annyi kérdéssel bombázták, hogy ennél jóval többnek tűnt. Szóba került a legutóbbi bevetésük, az egyre növekvő pozíciójuk a ranglistán, ezen kívül pedig a Lucas-al való kapcsolata is. A média imádta szétszedni a szerelmi életét, de ha egyszer ez kellett a népnek, akkor ezt fogják kapni. Felmerült a „mikorra várható az eljegyzés” kérdése is, amire csupán annyit felelt, hogy még nem tudni. Titokzatosan annyival zárta, hogy eddig nem akartak elsietni semmit, viszont most már bármikor megtörténhet.

Igazából szó sem volt köztük eljegyzésről. A kapcsolatuk rendben volt meg minden, Lyra kedvelte a srácot (talán szerelmes is volt belé, ez a rész nem annyira volt tiszta), ámde a több évtizedes együttlét után a dolog inkább PR-ba fordult át. Az egyetlen ok, amiért nem szakítottak az az, hogy az emberek imádták őket együtt. Ki tudja milyen hatással lett volna a hírnevükre a szakítás. Calvin szerint biztonságosabb volt így. És mégis ki volt ő, hogy ellenszegüljön Calvin-nek?

A nap hátralévő részében szabad volt. Kivételesen azt csinálhatott, amit akart. Ezért hát megszabadulva a hősruhájától felöltött valami hétköznapit (sötétkék farmer fekete belebújós pulcsival és bakanccsal), majd elhagyta a Tornyot. Nem igényelte a személyi sofőrt, szívesebben sétált. Plusz nem akarta, hogy bárki is tudomást szerezzen arról, hová készült.

Haját és arcát tökéletesen elrejtette a mélyen lehúzott kapucni. Zsebre vágott kézzel mászkált New York utcáin az emberek között, mintha ő is közéjük tartozott volna. Senki nem ismerte fel, nem állította meg egy képért vagy autogrammért, ami kifejezetten szokatlan volt számára. Ugyanakkor felszabadító is. Arra a pár percre lekerült a vállairól a világ súlya és élvezhette az életet. Végre nem Starwoman volt, hanem csak Lyra. És ezt imádta.

Egy bizonyos lakás előtt lefékezve kopogott az ajtón, aztán néhány másodpercig nézelődve várakozott. Amint a bejárat kinyílt, arcára hatalmas mosoly nőtt.

   - Meglepetés!- tárta szét a karját vigyorogva – Visszatértem.

   - Ezt nem hiszem el- ámult a másik fél, kék szeme örömtől csillogott – Szia Ly.

Felnyalábolta egy ölelésre, amit a hős hezitálás nélkül viszonzott. Így maradtak egy-két percig, mire elengedte, hogy tüzetesen felmérhesse.

   - Nézzenek oda. Sehol egy karcolás. Egyre jobb vagy.

   - Már elég régóta vagyok a szakmában, Jaz- ingatta a fejét nevetve – Tudok vigyázni magamra.

   - Tudom- bólintott elkomolyodva – Én csak nem akarom, hogy bajod essen. Már nem tudok úgy vigyázni rád és a nővéredre, mint régen.

   - Tudom- egyezett meg a hangulatával – De akkor is itt vagy, amikor kellesz. És csak ez számít.

Halványan elmosolyodva kitárta előtte az ajtót.

   - Gyere be.

James Barton a volt menedzserük. Miután Vought befogadta őket, apjuk helyett apjuk volt, törődött velük és igyekezett megóvni őket a túlzott médiafigyelemtől. Nem akarta, hogy túl gyorsan kelljen felnőniük. Úgy szerette őket, mintha a saját gyerekei lettek volna, ugyanis számára sajnos nem adatott meg a család, amire vágyott. A munka miatt szinte lehetetlen volt bármit elérnie azon a fronton.

Aztán 1986-ban a lányokat is elvették tőle. Vought úgy vélte nem megfelelően végezte velük a munkáját, ezért áthelyezte őket máshoz. Calvin Newton-hoz. Ó, hogy mennyire ki nem állhatta a férget. Köztudottan túldolgoztatta a menedzseltjeit, mégsem tett ellene senki semmit. A cégnek csak a pénz volt a fontos, Calvin pedig rengeteghez hozzájuttatta őket. Hiába művelt szörnyű dolgokat, mindenki hajlandó volt szemet hunyni felettük emiatt.

Még James is, aki féltette az állását, s ezért nem avatkozott közbe. Noha ezt a mai napig bánta.

   - Kérsz valamit enni?- érdeklődött, amint beinvitálta a konyhába – Vagy egy kávét esetleg?

   - Nemrég ittam, de szívesen elfogadok még egyet- ült fel egy bárszékre a pultnál – Rám fér az energia.

   - Mennyit alszol mostanság?- faggatta, miután beüzemelte a kávéfőzőt.

Lyra felkönyökölt a márványlapra, egyik kezében pihentetve az állát.

   - Nos az elmúlt két napban úgy 3-4-et sikerült- emlékezett vissza – De csak a bevetés miatt. Ma végre kialudhatom magam. – James nemtetszőn hümmögött egy sort neki háttal. – Mi az?

   - Semmi- igyekezett lerázni a témát.

Lyra azonban híresen makacs egyéniség volt.

   - James. Ki vele.

   - Csak nem tetszik, ahogyan bábuként rángat titeket- tört ki belőle egy sóhajjal – Mint egy rossz földesúr. Nem érdekli őt mire van szükségetek, neki csak az számít, hogy kihasználjon titeket.

   - James…

   - Ne- bökött felé a mutatóujjával – Ne próbáld védeni. Nem értem mi jót látsz benne.

   - Ő a munkaadóm- sütötte le a szemét, szabad kezének ujjaival a pulton kopogtatott – Nincs más választásom, mint azt tenni, amit mond. Most már ez az életem.

   - De nem élvezed- állapította meg, tekintete valósággal a bőrébe égett.

   - Nem- ismerte be halkan – Nem igazán.

Mindketten elhallgattak. Lefőtt a kávé, amit James kitöltött két pohárba és leült velük a pulthoz a hőssel szemben. Csendben iszogattak, élvezve egymás társaságát. Idővel a légkör felengedett, Lyra pedig némi izgatottsággal belefogott az akció elmesélésébe. James kíváncsian hallgatta, kérdéseket tett fel, végül gratulált neki és a nővérének az elért teljesítményért.

Akár egy büszke apa.

Starman is biztosan az lett volna.

   - Hé, akkor te nem is hallottad mi történt ma reggel- jutott eszébe.

   - Nem volt időm megnézni a híreket- kortyolt a pohárból – Mi történt?

   - A-Train megakadályozott egy bankrablást…

   - A szokásos- motyogta a szemét forgatva.

   - …de közben megölt egy civilt- fejezte be.

Lyra majdnem kiköpte a kávéját.

   - Hogy mi?- képedt el az információtól – Hogyan?

   - Átrohant rajta- felelte – Szó szerint. A barátjával az út szélén ácsorogtak, ő meg csak bumm… Állítólag a kezei bent maradtak a srácéban.

   - Te szent ég- szörnyülködött a poharát letéve – Mindig tudtam, hogy azt a pöcsfejet nem érdeklik a járulékos veszteségek, de ez… Ez borzalmas.

   - Mh-hmm- értett egyet bólintva – Lefogadom, hogy Vought már dolgozik az ügy elsimításán.

   - Arra mérget vehetsz- bólintott határozottan, mielőtt gondterhelten a hajába túrt – Szegény srác. Nem fog kapni rendes igazságszolgáltatást. Hiszen ki vonna felelősségre egy szuperhőst? Senki.

   - Ilyen világban élünk- kelt fel a helyéről, hogy a mosogatóba tegye a poharakat – Az olyanok, mint te meg én nem sok változást hozhatunk.

   - De hiszen azért vagyok, hogy változást hozzak- érvelt – Ez lenne a feladatom, nem? A világ jobbátétele.

   - A bűnözőktől.

   - Ő is egy bűnöző- lovallta bele magát – Meg az összes többi hozzá hasonló. Az egész Seven, meg még ki tudja mennyien annál a cégnél. A vezetőség minden szarságból kimenti őket, mert megtehetik. Annyira elegem van belőle!

   - Oké, Batman- nevetett fel a mosogatónak támaszkodva – Lassíts le. Füstölni fog a fejed.

   - Ne haragudj- szabadkozott – Én csak… Fáradt vagyok. Olyankor előtörnek az indulataim.

   - Ó, hidd el, tudom milyen az- bizonygatta, kezek összefonva a mellkasán.

Lyra a pultra hajtotta a fejét, élvezve a márvány hidegségét a bőrén. Hirtelen eszébe jutott valami, mire villámsebességgel kiegyenesedett.

   - Nem említették a hírek a srác nevét?

   - De. Miért?

   - Csak úgy- legyintett.

James gyanakvón méregette őt egy darabig.

   - O-ó. Megint úgy nézel.

   - Hogyan?

   - Azzal a pimasz kis csillogással a szemedben- válaszolta – Forralsz valamit.

   - Dehogy.

   - Lyra, nekem nem tudsz hazudni. Szinte én neveltelek. Ismerlek.

   - Csak elmondanád a nevét?

   - Előbb szeretném hallani mit…

   - Kérlek- villantotta meg a kiskutya szemeket – Utána beavatlak, ígérem, csak… Szeretném tudni a nevét.

James hosszan mérlegelte az esélyeit. Nem tagadhatott meg tőle egy ilyen információt. Tulajdonképpen semmiség volt. Feleslegesen aggódott. Lyra néha tud impulzív lenni, de képes vigyázni magára. Hiszen már felnőtt. Hajlamos volt elfelejteni mennyire is.

A férfi megadón felsóhajtott.

   - A neve Hugh Campbell. Egy helyi műszaki boltban dolgozik.

   - Aha- raktározta el az emlékezetében – Esetleg megadnád a hely címét is?

Tervet kovácsolt, amit aznap este szándékozott működésbe léptetni.

Ha Vought nem szolgáltat igazságot, majd ő fog.

×××

Kora estig James-nél maradt. Beszélgettek mindenféle random dologról, végül vacsorát készítettek, amit egy film megnézése mellett elfogyasztottak. Nagylelkűen elintézte a mosogatást, azután elbúcsúztak egy hosszú öleléssel, ugyanis nem tudták mikor látják újra egymást. Nem sűrűn volt szabadideje, a cégnél pedig ritkán futottak össze.

Lyra ezután a fejébe húzta a kapucnit és bevetette magát a várost ellepő tömegbe. Hiába volt este, New York úgyanúgy megtelt élettel, mint nappal is, ha nem még jobban. Ez szolgáltatta számára a tökéletes elvegyülés lehetőségét. Senki nem ismerte fel őt, ami nagyban megkönnyítette és felgyorsította az útját a kereskedéshez.

Megérkezve a megjegyzett címre a lány nagy levegőt vett, majd benyitott az üvegajtón. Meglepve tapasztalta, hogy rajta kívül mindössze a pénztáros (minden bizonnyal Hugh) és egy másik, idősebb férfi tartózkodott a helyiségben. Előbbi eléggé nyúzottnak tűnt, ami teljesen érthető volt a történteket tekintve.

Oké Donovan, mondogatta magában. Ne parázz. Mérd fel a terepet, várj a megfelelő alkalomra. Mint egy bevetésen. Menni fog ez.

Úgyhogy ehhez tartva magát elindult a polcok között. Ártatlanul nézegette az árucikkeket, közben hallgatva a pult feletti TV-ből szóló bemondót:

   - Maradjanak velünk a színfalak mögötti látogatásra, amit a Láthatatlan Erő 2 forgatásán tettünk, később pedig majd maga Translucent…

Ó, igen. Manapság mást sem lehetett hallani, mint ezt. A hősök folytak mindenhonnan, mint csapból a víz. Az ő legújabb filmje múlt héten debütált, a TV pedig mást sem játszott, csakis az előzetest, meg vele készített interjúkat. Még egy rádió podcast-be is meghívták. Mozgalmas napok voltak, ráadásul utána rögtön jött a bevetés. De az emberek imádták a rájuk zúdított tartalom áradatot, plusz a kritika pozitív volt minden alkalommal. Igazán nem reklamálhatott.

   - Érdekelnek a babamonitorok?- kérdezte a kasszás a fickót, aki a kameráknál ácsorgott – Mert az ott épp akciós. – A ballonkabátos kézbe vett egy fehér plüssmacit, amiben rejtett kamera lapult. – Az a medve elég népszerű. A szemében kamerák vannak.

A fickó felé fordult, s feltette a legabszurdabb kérdést, amit Lyra valaha hallott:

   - Mondd csak, hány dada szokta rázni a babákat?

Lyra menten megtorpant, szemöldöke összehúzva, amint egy polc takarásából hallgatózott.

   - H-Hogy mondja?- pislogott a srác zavartan.

   - Tudod, azzal a jó, erős rázással, mint amikor… mint amikor a ketchup-ot próbálják kiszedni az üvegből- magyarázta egy briliáns hasonlattal – Egy százalékuk? Több?

Ő meg mégis miféle drogot fogyasztott?

   - Én… nem igazán tudom- ingatta a fejét.

   - Olyan vicces, nem?- folytatta a brit akcentusos – Milliós értékeket adnak el ezekből a szarokból világszerte. Ez azért csak jelent valamit. Azok az idióta emberek mindent elhisznek, ha eléggé megijeszted őket.

Végül is nem beszélt totális hülyeséget.

   - Segíthetek esetleg valamiben, vagy…?

   - Jólvan, hagyjuk a kertelést, Hughie- adta fel – Hallottam, mi történt Robinnal.

Na ez már kezdett érdekes lenni.

   - Bo-Bocsánat, de ki maga?- értetlenkedett.

Ezt én is szeretném tudni.

   - Nem is az út közepén állt- hagyta figyelmen kívül a kérdését – Egy lépésre volt a kibaszott járdaszegélytől. Te meg nem fogadtad el a pénzt a hallgatásodért.

Szóval Vought máris intézkedett. Ahogyan az várható volt.

Lyra szájára apró mosoly kúszott azt hallva, hogy Hugh nem fogadta el a sajnálat pénzt. Ő sem tette volna a helyében.

Máris kedvelem.

   - Na jó, azt kérdeztem ki maga?- váltott valamelyest keményebbre – És mégis honnan tudja mindezt?

A sötét hajú előrelépve kihúzott egy FBI jelvényt a zsebéből.

   - A nevem Butcher- mutatkozott be – Billy Butcher. Na, most hogy ilyen jól ismerjük egymást, mi lenne, ha elbeszélgetnénk egy kicsit?

   - Maga biztos FBI-os?- kételkedett – Nem hangzik annak.

Tényleg nem. De akkor miért hazudott? Miben mesterkedett?

   - Mi van, nem emigrálhatok?- játszott sértettséget – A hatalmas zöld bige a kikötőben mást mond.

Nem semmi beszédstílussal rendelkezett. Más körülmények között talán nevetett is volna.

   - Nem is néz ki úgy, mint egy ügynök- ágállt tovább.

   - Nem? Akkor minek nézek ki?

   - Mintha a Mátrix pornó változatában szerepelne.

Lyra erre kénytelen volt magába fojtani egy nevetést. A természetesség kedvéért felkapta egy okosóra dobozát és inkább azt vizslatta.

Hugh rövidesen egy sóhajt hallatva beadta a derekát.

   - Oké. Mit tehetek magáért?

   - Nem, nem, nem, rosszul értelmezted, Hughie- csóválta a fejét – A kérdés az, én mit tehetek érted.

Az ajtó feletti csengő jelezte, hogy távoztak a boltból.

Lyra visszatette a terméket a helyére, azután sietve követte őket. Pont utolérte a párost, mielőtt eltűnhettek volna a tömegben, s elővigyázatosan a nyomukba szegődött. Biztos távolságot tartott tőlük, épp annyit, hogy ne legyen gyanús a jelenléte, de hallja, amiről beszéltek. Tekintete főként az úton, kapucni a fején, kezek a zsebében.

Egyre jobb volt ebben.

   - Tudod az van, hogy nem vagy egyedül, fiam- magyarázta Butcher – Sokkal többször történik meg a tiédhez hasonló eset, mint azt te gondolnád. A szupik emberek százait vesztik el évente járulékos veszteség címszó alatt.

   - Nem, az nem lehet- hitetlenkedett Hugh – Ha így lenne, azzal tele lennének a hírek. Az emberek totális pánikban lennének.

   - Na igen, megesik, hogy megemlítenek egyet-kettőt, például Robint, de ennél jóval több ilyen ügy van, csak azokat szépen besöprik a szőnyeg alá.

   - Miért?

Mert mindenük a jó hírnév.

   - Nem egyértelmű?- mutatott az őket körülvevő hirdetőtáblákra, amiken szupik arca virított. A házak már szinte ki sem látszódtak alóluk, annyira kitapétázták velük a környéket. – Filmek, egyentermékek, vidámparkok, videójátékok. Egy multimilliárdos globális cég, vállalati lobbisták és politikusok által támogatva mindkét oldalon. De a valódi ok, amiért nem hallasz ezekről az az, hogy maga a közönség, az emberek nem akarnak tudni róluk. Ugyanis ők imádják azt a kényelmes, megnyugtató érzetet, amit a szupik nyújtanak nekik. Egy rakás arany punci, akik megjelennek az égből, hogy megmentsék a napot, csak azért, hogy neked ne kelljen megtenni egymagad. De ha csak a felét tudnád annak a sok szarságnak, amit tettek…- ciccegve ingatta a fejét – Kibaszott ördögi. De aztán. Ez az a rész, ahol jövök én- hajolt meg előtte mosolyogva.

   - Jön, hogy… Mit csináljon?- faggatta.

   - Elfenekelem a szupikat, mikor letérnek az útról- közölte büszkén.

Mi volt ő, valami magánvállalkozó? Egy zsoldos? Vagy csak erős vendettája volt a szupik ellen.

   - Hogy lehet elfenekelni egy szupit?- kíváncsiskodott.

Nem könnyen, az fix.

   - Gyere utánam- biccentett, hogy kövesse.

   - Hová megyünk?

   - Imádni fogod- biztosította.

Itt telt be nála a pohár.

   - Nem hiszem- fékezett le az út kellős közepén – Nézze, kösz mindent, de én jól megvagyok. Tényleg. Köszönöm ezt a fura beszélgetést, de nem akarok sehová sem menni magával. Én most visszamegyek dolgozni.

Azzal megfordult.

Lyra leszegte a fejét, magában pedig szitkozódott, mikor rájött, hogy kénytelen lesz elsétálni mellettük. Egyáltalán nem így tervezte, de nem volt más választása. Ha nem akart gyanút kelteni, tovább kellett mennie.

Akkor erről ennyit.

   - Hughie. Hughie!- kiáltott utána Butcher – Ez az egyetlen lehetőséged, fiam. Ha most elmész, engem nem látsz többször. Én itt a visszavágót ajánlom neked, hogy azok a szemetek megfizessenek a barátnőd miatt. Mégis mi mást veszíthetsz még?

Éppen elslisszolt Butcher mellett, amikor hallotta Hughie megadó sóhaját. Vagyis benne volt, bármiről is legyen szó.

Remek. Tehát a kémkedés még nem ért véget.

×××

Lyra követte őket egy eldugott, sötét sikátorig; bemenni azonban már nem tudott, mivel biztonságiak őrizték a bejáratot. Használhatta volna rajtuk az erejét, ugyanakkor mégis azt az opciót választotta, hogy megvárja őket kint.

Elvégre ki tudja miféle hely volt az. Talán le is bukott volna, ha bemegy.

A sikátornál lézengett gyanútlanúl, mígnem a páros távozott. Pár méteres távolságban haladt utánuk az utcán, amíg meg nem érkeztek egy bárhoz. Egy hátsó sarokban ültek le, ő pedig merészen a nem sokkal mellettük lévő asztalhoz telepedett le. Rendelt magának egy kólát, majd a mobilját elővéve úgy tett, mintha nagyon elmerült volna valamiben.

Kapott egy üzenetet a nővérétől, amire gyorsan válaszolt, közben fél füllel végig a két pasas beszélgetésére koncentrált.

   - Szóval ők mind ilyenek?- kérdezte Hughie – Még Homelander is?

   - Ő a kivétel- dőlt hátra a székén Butcher – Nem iszik, nem cigizik. Egy igazi szent. De a többiek mind egyformák. Elnézést a szóhasználatért, de megbaszhatják mind. Tessék- húzott elő egy mappát tele papírokkal, amit ezután átcsúsztatott elé – Nézz bele ebbe.

   - Mik ezek?- nyitotta ki az aktát.

   - Rendőrségi jelentések Robin halálának napjáról. Néhány bárbunyó, pár ellopott kocsi. De tudod, mi nem szerepel benne? Egyetlen banki riasztó sem jelzett aznap. Senki nem rabolta ki akkor azt a bankot, amit említettek- közölte, azt követően gúnyosan felhorkantott – Még hogy A-Train megállított egy csapat bankrablót, a nagy francokat. Titkolnak valamit.

De mit?

   - Micsodát?

   - Fogalmam sincs, azt a szarságot, amit épp akkor művelt- vont vállat – Vajon miért nem állhatott meg? Mi lehetett a táskában, amit cipelt? És ki elől rohant? Vagy inkább hova tartott? Ha ezt kiderítjük, akkor el is kaptuk a rohadékot, és a markunkban lesz, érzem.

   - Oké- bólintott beleegyezőn Hughie – Nekem mit kell ehhez tennem?

   - Megmondom én neked mit teszel- hajolt előre bizalmasan – Felhívod a Vought-ot, megmondod nekik, hogy elfogadod a pénzt és aláírod a szerződést, de csak akkor, ha A-Train is jelen lesz.

   - Neki miért kell ott lennie?

   - Felvisznek majd a Seven tornyába, át az őrségen- részletezte tovább – Azután elrejtesz majd egy poloskát.

   - Poloskát?

   - Pontosan. Így lehallgathatjuk őket. Megtudhatjuk mi is folyik ott igazából.

   - N-Na jó, hadd… Hadd értelmezzem ezt- kért egy kis szünetet – Azt akarja, hogy… Azt akarja, hogy menjek el a Seven tornyába egyedül, és… és helyezzek el egy poloskát, mintha valami… Mintha én lennék kibaszott James Bond?

   - Ahogy mondod- biccentett egyetértőn.

   - Csinálja maga- bökött felé – Maga az FBI. Szerezzen egy végzést. Miért van ehhez rám szükség?

Mert lefogadom, hogy a fickó nem FBI-os.

   - Hughie, Hughie, idehallgass- állította le őt a férfi – Van végzésem, oké? De az a hely piszkosul védett, áthatolhatatlan, jobban őrzik, mint apáca a bugyiját. Én ezer év alatt sem lennék képes bejutni oda, de te, fiam, te megteheted.

   - Nem- tiltakozott – Nem tudom.

   - Dehogynem- erősködött Butcher.

   - Nem- rázta a fejét hevesen – Maga… Maga nem látta A-Train-t, amint vér borította őt, és… És nekem csak úgy be kéne állítanom oda és megrázni a kezét? Meg mosolyogni hozzá?

   - Igen.

   - Én nem…- akadt meg egy másodpercre, végül egy sóhaj után folytatta – Tudja ki a kedvenc előadóm?

   - Ki?

   - James Taylor. A második Simon & Garfunkel. Harmadik Billy Joel. És ezekben a srácokban az a közös, hogy ők nem olvadnak be sehová. Én sem teszem.

   - Ugyan már Hughie, növessz végre tököt- fáradt bele a győzködésbe – Hallottad, amint azok a pöcsök a csajodon nevettek.

   - Nem, é-én akkor sem tehetem- jelentette ki – Sajnálom. Csak elszúrnám, magának meglenne a poloskája, én meg… Én meg halott lennék. Én nem… nem vagyok olyan, mint maga.

Ezzel zárta a mondandóját, következő lépésként pedig egy hirtelen mozdulattal hátralökte a székét, azután felállt és elviharzott. Butcher mozdulatlanul figyelte őt, amíg el nem hagyta a bárt. Nem ment utána. Még csak ideges sem lett a fiú távozása miatt. Ugyanis valami azt súgta neki, hogy nem most látta őt utoljára.

Lyra-nak is ideje volt indulni. Felhajtotta a maradék kólát a poharából, aztán a mobilját elrakva feltápászkodott a helyéről. Feltűnésmentesen megkerülte az asztalt azzal a céllal, hogy elinduljon az ajtóhoz, amikor is a semmiből egy kéz ragadta meg a felkarját és rántotta vissza.

   - Ne olyan sietősen- ciccegett a brit – Lelépnél köszönés nélkül?

   - Engedj el- kérte kimérten, izmai megfeszültek.

Butcher nemlegesen megrázta a fejét.

   - Nem úgy van az, kedvesem. Azt hitted nem foglak kiszúrni? Már az üzlet óta követtél minket.

Basszus. Akkor mégsem csinálta olyan jól, mint azt hitte.

   - Miért nem léptél hamarabb?- tudakolta.

   - Kíváncsi voltam meddig jutsz el- felelte – De most már betelt a pohár. Ki a fene vagy és mit akarsz?

   - Engedj el- utasította a kérdést kikerülve – Nem mondom még egyszer.

   - Mi lesz, ha nem engedlek el, huh? Akkor mit fogsz tenni?

Itt szakadt el nála a cérna.

Sebesen megperdült, közelebb hajolt hozzá, végezetül felvillantotta aranyszínű szemeit egyfajta fenyegetésként.

   - Vedd le rólam a kezedet, mielőtt kitépem a helyéről- sziszegte haragosan.

Butcher először meghökkent a látottaktól, majd a felismerés széles mosolyt csalt az arcára.

   - Nocsak. Maga Starwoman, teljes életnagyságban- mérte fel vigyorogva – Magasabb vagy, mint hittem. És civilben. Jól nézel ki.

   - Tudod mást is letéphetek, nem csak a karodat- mosolyodott el negédesen.

   - Ki hitte volna, hogy Vought hercegnője ilyen mocskosan is tud beszélni?- egyezett meg a stílusával – Más vagy, mint amilyennek gondoltalak.

   - Miért, milyennek gondoltál?- faggatta – Olyan nyávogós ribancnak, mint a többiek?

   - Eltaláltad.

   - Hát, most közlöm, hogy nem vagyok olyan- azzal nagy lendülettel kitépte magát a szorításából és tett egy lépést hátra, szemei immár a megszokott kék színben ragyogtak – Végeztünk?

   - Egyáltalán nem- vágta rá – Még tartozol egy magyarázattal. Miért követtél minket?

   - Semmi közöd hozzá.

   - Nagyon is van hozzá közöm- lépett elé, nem hagyva sok teret maguk között – Ha beszámolnál erről a kis barátaidnak a Vought-nál…

   - Ők nem a barátaim- szögezte le – Munkatársak maximum. És ne aggódj, a kis tervetek nálam biztonságban van. Nincs mitől tartanod.

   - Nem bízom benned.

   - Nem is kell- vont vállat – De ha ettől megnyugszol, csak azért voltam az üzletben, hogy sajnálatom fejezzem ki a Hughie barátnőjével történtek miatt. Ez minden.

   - Mióta érdekel téged az ilyesmi? Hisz nem vagy érintett az ügyben.

   - Igaz, de attól még van szívem- szorította ökölbe a kezét – Bármennyire is hihetetlennek hangzik. Képes vagyok az együttérzésre.

   - Szóval az együttérzésed vezetett el idáig- értelmezte – Hogyan tovább?

   - Nincs tovább. Visszamegyek a toronyba.

   - És éled tovább az életed teljes ignorációban- biccentett – Tudod mit gondolok?

   - Mit?

   - Hogy azért jöttél utánunk, mert érdekelt mire készülünk. Mert te is tenni akarsz valamit azért, hogy az a sok mocsok megkapja, ami nekik jár. Vagy nincs igazam? – Nem válaszolt, csupán megfeszítette az állkapcsát. – Akkor itt az esélyed. Szállj be. Lehetsz a belső ember.

   - És kockáztassam érted az életem?- vonta fel a szemöldökét – Nem is ismerlek.

   - Ne értem kockáztasd. Hanem az olyanokért, mint Robin. Mint Hughie. Ezzel lehetsz igazi hős- hosszas hallgatást követően átnyújtott neki egy névjegykártyát – Gondold át. Ezen a számon elérhetsz. Remélem helyesen döntesz.

Lyra hezitált. Fel-le pillantgatott a kártya és a férfi arca között, mérlegelve a lehetőségeit. Délután még elszántan tenni akart valamit az ügyben, hát most itt az esélye. Igaz, rizikós lesz és lehet nem ússza meg szárazon, de ha csak egy kicsit is változtathat a világ jelenlegi helyzetén, akkor miért ne próbálná meg?

Ezzel lehetsz igazi hős.

Apa is azt akarná, hogy vágjak bele.

Döntésre jutva a lány végül kikapta a lapot az ujjai közül és zsebre vágta. Utoljára belenézett Butcher szemébe, aprót bólintott, végül megfordult és sietős léptekkel kisétált a bárból.

A torony felé vezető úton mindössze egyetlen kérdés ismétlődött a fejében:

Mégis hogyan fog ez végződni?

_______________