-Mi? Ausztriába? Mármint az edzőtáborotokba?

-Igen.-szólt Balázs.

-De...nem lehet. Nem akarok a terhetekre lenni. Koncentráljatok az edzésre. Plusz, mit csinálnék ott? Csak potyautas lennék.

-Ez a másik dolog. Hogy nem lennél. A sportorvosunk kapott egy jó ajánlatot külföldre. A kapitány nem engedte volna el, de ekkor jutott eszünkbe, hogy te tökéletes lennél. Meggyőztük, és jöhetsz. Meg az EB-re is. Velünk.

Nem akartam hinni a fülemnek. Elmegyek a fiúkkal edzőtáborba, ráadásul a sportorvosuk lehetek. Nagyon tetszett az ajánlat, úgyhogy belementem.

-Rendben-mondtam.-Elmegyek.

-Köszönjük, Niki.

Nem láttam ugyan az arcát de tudtam, hogy mosolyog. Akárcsak én.

Már csak egy dolog volt hátra. Közölni a szüleimmel. Akik, lévén hogy nagykorú vagyok, nem tilthatják meg hogy elmenjek, de nem akartam szó nélkül lelépni. Lementem a konyhába, ahol anya éppen főzött.

-Anya, kaptam egy...hát úgymond állásajánlatot.-kezdtem.

-Tessék? Hát ez nagyszerű, Niki. És elfogadtad?

-Igen-mondtam vigyorogva.

-És mesélj milyen állás? Sportcsapatnál? Vagy egy rendelőben?

-Majdnem. A Magyar Válogatott sportorvosa leszek.

A kanál megállt a kezében, majd rámnézett és kérdések tömegét zúdította rám.

-Mi? Tényleg? Hogyan?

Dióhéjban összefoglaltam, hogy mi a helyzet, beszámoltam a Norvég-Magyar meccsről, amiről eddig is tudott, csak az öltözős részt hagytam ki, az FTC-s meccsről, arról, hogy beszéltem Bernd Storck-kal, meg a csapatról.

Persze, amikor a Dzsudzsis részekhez értem, kissé szépítettem rajtuk, keljes közömbösséggel beszéltem az imént tett ajánlatáról.

-És mikor indulsz?-kérdezte anya.

-Két nap múlva.

~~~

Ki ne imádna hajnali fél ötkor kelni? Igazából nem is nagyon értem, hogy minek ilyen korán indulni, az út a legrosszabb esetben is csak négy órás lesz.

Álmosan ballagtam le a lépcsőn a bőröndömmel, majd halkan kiléptem az ajtón, hogy senkit se ébresszek fel. Hívtam egy taxit, ami két perc múlva meg is érkezett.

-Hova lesz?-kérdezte álmosan.

-Hősök tere.

-Csaknem a válogatottal megy valahova?-szólt megrökönyödve

-De igen. Edzőtáborba. Én vagyok a sportorvosuk.

A taxis bólintott, majd elkezdte ecsetelni, hogy mennyire szereti a válogatottat, és hogy örül annak, hogy 44 év után újra kijutottunk. Na meg persze az egekig dícsőítette a csapat legtöbb tagját.

Amikor megérkeztem a térre, a taxis sok sikert kívánt és elhajtott. Mosolyogva fordultam a többiek felé, és elnevettem magam.

A csapat legtöbb tagja álmosan nézett ki a fejéből, Dzsudzsák intett, Szalai két ásítás között üdvözölt, Király Gabi pedig mosolyogva fogadott.

A csapat többi tagja is lelkesnek bizonyult, Bödét és Juhászt kivéve, ők ugyanis egymásnak támasztottották a bőröndjeiket és úgy aludtak.

-Szép társaság, mondhatom.-szóltam oda Balázsnak.

-Igen. Ők minden egyes percet kihasználják, hogy alhassanak.

-Ha nem lenne rajtuk a Válogatott melegítője, hajléktalanoknak nézném őket.

Balázs nem szólt semmit, csak nevetett.

-Amúgy miért kellett ilyen korán kelni? Kérdeztem.

-Két óra lesz az út, körülbelül, rászámolunk egy olyan negyed óra késést és nyolcra oda kell érnünk, mert be kell jelentkezni.

-Értem.-mondtam bólogatva.-És milyen lesz a hotel?

-Hát, kettessével leszünk a szobákban. Én valószínűleg Szalaival...

-De, Niki, ha nagyon szeretnéd, átengedem neked Bazsit.-szakította félbe Szalai.

-Hú de vicces vagy ma reggel, Ádám.-mondtam és kinyújtottam a nyelvem.

-Nikinek valószínűleg saját szobája lesz.-szólt közbe Dzsudzsák.

Még jó ideig beszélgettünk volna de megérkezett a busz. Vagyis igazából két busz. Az egyikbe a csapat ült, a másikba a stábtagok, úgyhogy én automatikusan elindultam a második felé, ám ekkor a Kapitány utánnam szólt.

-Hey, Niki! Come, you're gonna travel with us.

Nem szóltam semmit csak bólintottam, és felszálltam a srácok után az első buszra, majd levágódtam az első sorba.

A többiek hátul rendezkedtek, és röhögtek, én meg csak bámultam ki az ablakon. Ekkor valaki leült mellém.

-Leülhetek?-kérdezte Balázs.

-Már leültél.-mondtam mosolyogva.

-Tudom. Csak udvariasságból kérdeztem meg.

-Te és az udvariasság.-szóltam a szememet forgatva.

-Tudok udvarias is lenni!

-Aha persze.-nevettem el magam.

-És amúgy...még nem is kérdeztem hogy mit szólt a nagyapád a múltkorihoz.

-Miféle múltkorihoz?

-Tudom hogy látta amikor "elbúcsúztam" tőled.

-Semmi különöset. Annyit mondott hogy "tiszta szerencse hogy elhoztalak".

-Tényleg szerencse, hogy elhozott.-mondta mosolyogva Dzsudzsi.

-Na hogysmint, gerlepár?-hallottam egy hangot a hátunk mögül.

Megfordultam és Szalai támaszkodott az ülésnek.

-Hülye.- röhögte el magát Balázs, és belebokszolt Ádám karjába.

Én csak a fejemet rázva nevettem, amikor meghallottam egy szisszenést.

-Hé, Szalai!-szólt Lang a hátam mögött lévő ülésről.

-Tessék?

-Rám térdepeltél! Ez még önmagában nem is lenne baj, csak a csekély 80 kilód nem hiszem hogy jót tenne a...khm- mutatott a gatyája felé, majd mikor Ádám rájött hogy min térdepel, inkább félrehúzta a lábát.

-Uh, ezer bocs, öreg.

-Semmi baj. Hú, b***dmeg, elzsibbadt.

Lang nagyszerű észrevételén Mindhárman jót nevettünk.

Jesszus, micsoda beteg emberek közé kerültem...

Sziasztook!:)

Ez a rész is elég hosszú lett, most talán egy kicsit vontatottnak tűnik ez az egész, de hamarosan beindul a sztori.

Kisses :*