Unalmasan telt az elmúlt hét...ja nem. Unalmasan telt az elmúlt hat hónap.

Miután Balázs felajánlotta hogy küld jegyeket, nagyon örültem, viszont ki kellett volna fizessem a jegyeket. Legalábbis a lelkiismeretem ezt diktálta.

Csakhogy Dzsudzsák úr ezt teljesen másképp gondolta, ugyanis nem volt hajlandó elfogadni pénzt a jegyekért. Hiába fűztem hetekig, sőt hónapokig, hajthatatlan volt.

Azóta néhányszor beszéltem vele skype-on amíg Törökországban volt. Olyankor órákat képesek voltunk beszélni a semmiről is.

Ma viszont úgy döntöttem, nem csak Balázzsal téne tartanom a kapcsolatot, mert a többieket is nagyon bírom így fogtam magam és elmentem az FTC egyik meccsére.

A lelátó harmadik sorában ültem, és néztem ahogy a fiúk játszanak.

-Nagynál a labda-mondta a bemondó - És passzol, Gera Zoli. Zoli viszi, passz...Böde Dániel, ott a gólhelyzet, megküldi, GÓÓÓÓÓL!! 1-0 a Ferencváros Torna Club javára!!!

Örömömben felugrottam a helyemről, akárcsak a többiek, és köpni nyelni nem tudtam az örömtől.

Ha valaki egy éve azt mondta volna, hogy a Ferencváros meccsén fogok ugrálni, kinevettem volna. És most mégis itt vagyok. Gondolatmenetemből a bíró zökkentett ki, aki lefújta a meccset. Állva tapsoltam akárcsak a többiek, de ekkor Ádám kiszúrt. Ahogy találkozott a tekintetünk, egy száz karátos vigyor terült el az arcán, majd oldalba bökte Bödét is, és felém biccentett.

Böde intett nekem, hogy menjek le hozzájuk, így elkezdtem furakodni a tömegben. Rosszalló pillantások tömegét szegezték rám a szurkolók, de mikor Ádám látta, hogy nem nagyon akarnak átengedni, a korláthoz jött és megszólalt.

-Engedjék át!-szólt erőteljesen.

A tömeg meglepve vált szét, én pedig sietve odamentem a korláthoz, ahol már Ádi mellett ott állt Gera Zoli meg Böde is. Mindhárman mosolyogtak, majd Böde a karját nyújtotta.

Ölelésre számítottam, de ehelyett megragadott és olyan könnyűszerrel repített át a korláton, mint egy rongybabát.
Mindig elfelejtem, hogy mennyire erőss, így most is éppen úgy felsikkantottam mint a legutóbb, az öltözős bulin.

Böde csak nevetett.

-Megmondtam. Nem-ejtelek-el!-szólt röhögve.

Nem szóltam semmit csak a nyakába ugrottam, és szorosan megöleltem.

-Gyönyörű gól volt-mondtam vigyorogva.

-Köszi.

Tetszett, hogy Böde akármennyire is jó focista, nincs elszállva magától. Mindig szerény, és a maga csendességében óriási sikereket ér el.

Ekkor Böde elengedett a szorításából, de megszusszanni sem volt időm, mert Ádi már magafelé fordított és megölelt.

-Rég nem láttalak, Niki.-suttogta.- Hiányoztál.

-Tudom. Ti is nekem.

Elengedett, majd lepacsiztam Gerával, és elindultunk az öltöző felé.

-Hé, hova viszitek azt a lányt?-kérdezte egy férfi, valószínűleg az edzőjük.

-Mester, egy régi barátunk.-szólt Böde.- Nem kísérhet el minket?

-Nem. Sajnálom, de a hölgy kinnmarad.

-F***om-dünnyögte Ádám.

-Hé.-fordultam feléjük.-Miattam ne hagyjatok ki semmit. Megvárlak titeket itt kint.

-Biztos?-kérdezte Böde

-Igen, eskü. Menjetek csak.

-Sietünk.-szólt még oda Ádám, majd elkocogott a többiek után.

Leültem a kispadra, és vártam. Tudtam, hogy valószínűleg az edzővel beszélnek még, úgyhogy nem jönnek egyhamar. Felálltam a padról, és elkezdtem sétálni. A labda amelyikkel a meccsen játszodtak, ott hevert a fűben. Odasétáltam és belerúgtam teljes erőből. Hát nem volt jó ötlet...baromira megfájdult a lábujjam és számat egy eléggé cifra káromkodás hagyta el.

Ekkor valaki nevetni kezdett a hátam mögött. Megfordultam és Gera állt ott.

-Hát te?-kérdeztem meglepetten.

-Ádám küldött, hogy nézzem meg, fogytán-e a türelmed. Öt perc múlva ők is jönnek.

-Remek.-mondtam és a labda után néztem.

-Amúgy...a rúgási technikádon lenne még mit javítani.-szólt nevetve.

-Igen. Tudom.

-Hát,van öt percem. Akarod hogy tanítsak valamit?

-Igen. De előre szólok, borzalmas tanítvány vagyok.

-Volt dogom már rosszabbal is.-mondta majd intett, hogy kövessem.

Megálltunk a kaputól jó pár méterre, majd Gera a földre rakta a labdát.

-Nos.-kezdte.- Nem túl jó ötlet úgy rúgni, ahogy az imént csináltad, mert garantált, hogy egy 90 perces meccs után nem lenne köröm a lábujjadon. Rúgj inkább így.-mondta és be is mutatta, hogyan kell.

A labda egyenesen a kapuba talált. Gera pedig utánna futott.

-Rúghatod úgy is, ahogy te próbálkoztál-kezdte.-De akkor feszítsd le a lábfejedet. Próbáld ki.

Odaballagtam a labdához, és úgy rúgtam meg, ahogy Zoli mondta. Bevált. Nem fájt annyira mint az első próbálkozásom, sőt, egyáltalán nem fájt.

-Szép!-szólalt meg a hátam mögül Böde.

Ezek szerint végeztek.

-Inkább csak elmegy.-mondta Ádám és rámkacsintott.- De hallod, Niki, ha szeretnéd, taníthatunk neked egy-két dolgot.

-Jaja.-szólt közbe Böde.- Nehogy már sportorvos létedre egy focilabdát ne tudj elrúgni.

Mind a négyen elkezdtünk nevetni, majd Böde és Gera elmentek, hogy hozzanak még pár labdát.

-Ádám?-kérdeztem.

-Tessék?

-Mikor indultok az edzőtáborba?

-Az ausztriaiba? Két hét múlva.

-Értem. És várod már?

-Abszolút-láttam, hogy felcsillan a szeme.- Meg az EB-t is. Balázs szerint nagy mázlim van, hogy ilyen fiatalon kijutok egy világversenyre.

-Igaza van-mondtam mosolyogva.- Nagyon jól játszol. Biztosan rengeteg klub fog érdeklődni irántad.

-Nagyon remélem.-szólt mosolyogva.

-Megjöttünk!-kiáltotta Böde a pálya túlsó végéből.

A hátán egy zsák labdát hozott, akárcsak Gera. Úgylátszik, sejtik hogy sokat kell próbálkoznom.

A nap hátralevő része nagyon jól telt, a fiúk megtanítottak normálisan rúgni, és megmutattak egy-két cselt is. Észre sem vettük, hogy lassan besötétedik.

~~~

-Niki! Telefon!-szólt anya.

Épp a nappaliban ültem, ahol a TV-ben az "Irány Franciaország" című műsor ment. A fiúk hamarosan indulnak az edzőtáborba.

Kisiettem a konyhába a csörgő telefonomért.

-Haló?-szóltam bele.

-Niki. Szia.-köszönt be Balázs.

-Szia.

-Figyelj. Kérhetek tőled egy óriási szívességet?

-Mi lenne az?-kérdeztem.

-Gyere el velünk Ausztriába.

Sziasztook!:)
Ha tetszett ez a rész, ne felejts el vote-olni, vagy kommentelni. Hamarosan hozom az újat, ugyanis totál bepörögtem, rengeteg ötletem van. :)

Kisses :*