Hazafelé tartottunk Telkiből.
Balázsnak és Biancának gratuláltunk, és nagyon örültem, hogy végre Balázs is továbblépett, így végre nem mardos bűntudat, ahányszor csak találkozunk.

-Min gondolkozol ennyire?-kérdezte Ádi

-Semmin, csak elbambultam.-válaszoltam.-Tudom, hogy hogyan jelentsük be anyudéknak.

-Hadd halljam.

Nem szóltam semmit, csak elővettem a táskámból az ultrahang-felvételt.

-Tényleg. Ez előbb is eszünkbe juthatott volna.-mosolygott Ádám.

~~~

Amire hazaértünk terített asztal várt minket, érkezésünkre mindenki felkapta a fejét, Ádi anyukája már egyből az asztalhoz terelt minket.

Vacsora előtt akartuk bejelenteni, így intézkedtünk.

-Egy pillanat, anya, szeretnénk mondani valamit. Gyertek be a nappaliba.

Két perc múlva már mindhárman az említett helységben üldögéltek.

-Szóval...-kezdte Ádám.

Kezeit a háta mögött tartotta, ujjai közt ott volt a felvétel, elrejtve a többiek szeme elől.

-Nem vagy benne a válogatott-keretben?-találgatott Ádi apja.

-Nen erről van szó.-mosolyodott el Ádám.

A következő pillanatban elővette a felvételt és az asztalra tette, hogy mindenki lássa.

Egy pillanatig csak bámulták a tárgyat, majd először az anyjának esett le a dolog.

-Vááá!!-ugrott fel visítva és a nyakunkba ugrott.

Az apja számára is világos lett a dolog és mosolyogva gratulált nekünk.

A tesója felvont szemöldökkel nézett minket. Nem esett le neki.

-Nagybácsi leszel, te hülye!- csapott a vállára Ádám vigyorogva.

-Ja. Várj...Mi?! Ez komoly??-ugrott fel.

A reakcióján jót nevetett mindenki.

-Gratulálok!-ölelt meg engem, Ádámot meg vigyorogva hátba veregette.

-Köszönjük.

-Mikor érkezik?-kérdezte.

-Március környékén.-feleltem.

Tehát...Ádám szülei örömmel fogadták a hírt, már csak anyáékkal kell közölni. Van egy olyan érzésem, hogy nem fog ilyen simán menni.

~~~

Nèhány óra múlva már Anyáék felé tartottunk. És persze, hogy dugóba keveredtünk. Ádám dünnyögött néhány "dícsérő szót" a pesti forgalomról. Nagyon izgultam, hogy mi lesz, mert tudtam hogy nem fogják akkora örömmel fogadni a hírt mint Szala szülei.

-Izgulsz?-kérdezte Ádám.

-Egy kicsit.-bólintottam.

-Nyugi, minden rendben lesz. Szerintem örülni fognak neki.

-Nem ismered őket...de bárcsak igazad lenne.

A kocsisor végre megindult, így Ádám is a gázra taposott. Körülbelül húsz perces késéssel, de megérteztünk.

Kiszálltunk a kocsiból és a ház felé indultunk. Ebédre hívott meg minket anya, úgyhogy egyikünk sem evett.

-Sziasztok!-köszöntött minket vigyorogva anya az ajtóban.- Csakhogy megérkeztetek.

Beterelt minket a házba, majd besétáltunk a nappaliba. Apa a kanapén és TV-t nézett.

-Jónapot!-köszönt Ádám.

Apa felállt és mindkettőnket köszöntött bár kétség kívül jobban kijött Ádival mint Balázzsal, azért érte sem rajongott túlzottan.

~~~

-Bejelenteni valónk van.-mondtam miután végeztünk a kajával.

Ádámmal váltottunk egy pillantást, majd bólintott egy aprót, jelezve hogy minden rendben lesz.

Úgy döntöttünk, hogy nekik is csak simán megmutatjuk az ultrahang-felvételeket.

Kivettem a táskámból és leraktam anyáék elé az asztalra.

Egy darabig bámulták végül apa szólalt meg.

-Úgy néz ki mint egy ultrahang-felvétel.

-Talán mert ez egy ultrahang-felvétel.-válaszolta szarkasztikus hangnemben Ádi.

-Mi??-csodálkozott anya.

Terhesek vagyunk.-mondtam mosolyogva.

-VagyTOK? Ádám is?-kérdezte anya viccből.

-Ja nem.-tette a hasára Ádám a kezét.- Ez csak az ebéd.

-Rosszabbak vagytok mint a tinédzserek.-jelentette ki apa.

Furán néztünk rá. Én csak bámultam, Ádám pedig felvont szemöldökkel vizslatta apát.

-Felelőtlenek vagytok. Véletlenül jött össze. Most meg úgy próbáljátok beállítani mintha ezer éve babát akartatok volna. Nem tudom mi lesz ennek a gyereknek a sorsa.-folytatta apa.

Ádám mellettem ült, és a szavak hallatán izmai megfeszültek. Az arcára néztem. Próbálta rendbe szedni az arcvonásait, de amikor apa az utolsó mondathoz ért, elszakadt a cérna.

-Hogy mi?-kérdezte először viszonylag nyugodt hangnemben.

-Jól hallottad, focista.-vágta hozzá apa, az utolsó szavat kellő undorral ejtette ki a száján.

Nagyon reméltem, hogy Ádám nem veszi magára. Az ilyesmit általában nem tűri szó nélkül. Anyára pillantottam aki csak rosszallóan nézte apát.

-Oh szóval még mindig ez a baj. Nem tud elfogadni. A munkámmal van baja.- állapította meg Szala.

-Igen. Nem leszel ám örökre ilyen sztárocska. Egyszer úgyis lecsengessz, és akkor nem tudod eltartani majd Nikit meg a kölykötöket.-bökött a hasam felé.

Könnyek gyűltek a szemembe. Kölykötöket. Hogy beszélhet így a saját unokájáról?

Ádám rám pillantott. Próbáltam elrejteni a feltörő könnyeimet, kevés sikerrel. Tudtam hogy ha valami fel tudja bosszantani, akkor az az, ha megbántják azokat akiket szeret.

-Jólvan, most lett elegem.-csapott az asztalra és felállt, majd folytatta.- Nem elég, hogy úgy bánt a legjobb barátommal, Balázzsal, mint egy kutyával, még engem is gyűlöl minden próbálkozásom ellenére. Tényleg megpróbáltam megfelelni magának. Csak magának kellett. Mert a nejének hálisten' még ki van mind a négy kereke, így normálisan tud gondolkodni.

Apa csak felvont szemöldökkel figyelte.

-Elitél engem, meg minden kollegámat csak mert futballozunk. Sportolók vagyunk. Lenéz minket, és azt gondolja, egész nap a lábunkat lógatjuk. Holott egy hetet nem bírna ki ebben a szakmában.

-Micsoda?-kérdezett vissza apa.

-Jól hallotta. Nem tudom, hogy mi beszél magából. Az irigység, amiért jövedelmező szakmám van, a féltékenység, amiért a lánya velem jött külföldre, vagy csak a szimpla gyűlölet, bár nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki. Nem tudja, mennyit dolgoztam, amíg idáig eljutottam.

-Mit csináltál ugyan?-hergelte tovább apa.

-Hogy mit? Edzésre jártam négy éves korom óta. Kemény fizikai erőnlét kell ahhoz hogy ezt véghez tudjam vinni. Hogy itt legyek, és azt csináljam amit szeretek. Magából a keserűség beszél, mert nem csinálhatja azt amit szeret, ehelyett egy irodában poshad egész nap. Tudja, ha az ember munkája a szenvedélye, az olyan mintha soha életében nem is dolgozna. Azért teszi, mert élvezi.

-Vagy mert tényleg nem dolgozik, csak rúgja a bőrt egész nap. Meg a lányomat keféli, nem gondolva a következményeire.

Ennél a résznél vége volt. Elsírtam magam...

Sziasztook!:)
Meg is hoztam az új részt, remélem tetszeni fog, ha így van, jelezzétek ezt egy like-kal, vagy egy kommenttel.

Illetve, lenne egy kérésem, amit nagyon örülnék ha teljesítenétek. ☝
Kommentben írjátok meg, hogy ti kinek adnátok igazat,Niki apjának vagy Ádinak, és miért. Ha nem értesz egyikükkel sem 100%-osan egyet, azt is megírhatod minden véleményre kíváncsi vagyok. 😄
Ha nem muszáj, nem kell eleget tenned a kérésemnek, én viszont nagyon örülnék neki. 😊

Kisses :*