-Gyere!-segítette fel Dani a földről Szalát, ügyelve, hogy nehogy ráálljon a sérült lábára.

Nagyi Ádám másik oldalára állt, hogy legyen kiben támaszkodnia arra az esetre ha elvesztené az egyensúlyát. Így mentünk vissza az edzőközpontba.

Az edzés hirtelen félbe szakadt. Mondtam a srácoknak hogy visszamegyünk Ádámmal, hogy jobban szemügyre tudjam venni a bokáját. Tibi bá' felajánlotta hogy befejezi a fiúkkal az edzést, de azok közölték, nem mennek vissza a pályára, amíg ki nem derül mi van a csapattársukkal.

Így mentünk vissza a csapattal az épületbe, majd fel a szobánkba. Mivel Storcknál maradtak az orvosi rendelő kulcsai és nem tudtunk bemenni, a szobánkba rögtönöztem egyet.

A lakosztály tömve volt, mindenki tudni akarta hogy mi a helyzet. Dzsudzsi a folyosón járkált fel alá, hogy felhívja a kapitányt, és tájékoztassa az eseményekről.

Hozzáértem Ádi bokájához, majd rá emeltem a tekintetem.

-Fáj ha hozzáérek?-kérdeztem.

-Nem-rázta meg a fejét.

Ez már jót jelent. Még néhány percig vizsgálódtam majd leküldtem Lacit jégért.

-Szaladok!-mondta és eltünt a folyosón.

Rögtön Kleini után Balázs lépett be a zsúfolt helyiségbe.

-Storck-kal beszéltem. Nem örül a hírnek. Lett volna még egy elintéznivalója de mostmár mindegy. Elindult vissza.

A többiek bólintottak, és Ádit fürkészték aggodalmasan.

-Hogy vagy Szala?-lépett oda Balázs az ágyhoz.

-Jelenleg nem fáj.-válaszolt kurtán.

-Tud játszani?-fordult felém Dzsudzsi.

-Az még három nap. Így megvizsgálva nem tűnik súlyosnak. Kicsit feldagadt de Laci hozza a jeget. Ha sokat pihenteti, elképzelhető, hogy pályára tud lépni.

Mindenki megnyugodott, Ádám pedig nekem szegezett egy hálás pillantást.

-Végre valami jó hír.-szólt Guzmics.

Guzmics ritkán szólal meg, legalábbis én még nem nagyon hallottam hosszasabban beszélgetni. Lehet ha meg sem ismerném a hangja alapján. A "Ricsi hangja fura és alig szoktam hallani" gondolatmenetemből Laci lihegése zökkentett ki.

-Meg...meghoz...meghoztam.-emelte fel a nagy zacskó jeget.

-Köszönöm, de igazán nem kellett volna ennyire rohannod.-mosolyogtam, és elvettem tőle a jeget majd Szalai lábára nyomtam.

-Úú, ez nagyon jó.-hunyta le szemét a sérültünk és hátradőlt a párnán.

A szobába zsúfolva volt, és senkinek esze ágában sem volt elmozdulnia Ádám mellől.

-Megjöttünk!-jelent meg az ajtóban Bianca és Storck.

-Hello.-köszöntünk kórusban.

-Mindenki, kifele, Niki és Bianca marad, Laci szállj le az ágyról, Németh, ne piszkáld a berendezést, István gyere be az ablakból az Isten megfizeti.-hadarta a kapitány.

-Igeniis.-dünnyögték és kiballagtak.

Balázs még vetett egy utolsó pillantást az ágyon fekvő Ádámra majd behúzta maga után az ajtót.

-Mi történt?-kérdezte Storck.

-Baleset. Próbamérkőzést tartottunk és elesett. Majd rázuhant Dani is.-ecseteltem a történteket.

-Oh, lehetne ennél nagyobb pechünk? Feröer ellen nem lesz könnyű, nem hiányzott Szalai sérülése.-rázta meg a fejét Storck, akinél az ilyen mondatok általában elismerést jelentenek.

Ádám arcán halvány mosoly jelent meg. Jól esett neki a kapitány dicsérete.

-Tud játszani kedden?

-Meglehet.-bólintottam.-Nem nagy a baj, csupán pihentetnie kell. De a biztonság kedvéért hétfőn megvizsgálom mégegyszer.

-Remek. Bianca, intézkedj hogy ne nagyon szivárogjon ez ki. Nem hiányoznak a kérdések a sajtó részéről. Nekem mennem kell.-mondta majd Ádámhoz fordult, és elhadart neki németül két mondatot, majd egy mosoly kíséretében távozott.

-Mit mondott?-kérdeztem amikor ketten maradtunk a szobában.

-Hogy szóljak, ha bármire szükségem van, és hogy gyógyuljak meg, mert keresztbe húzom a számításait, ha nem tudok játszani...-mosolygott Ádi.

~~~

2 nappal később:

-Mehetünk?-kérdeztem Ádámot.

-Aha.

Eljött ez a nap is. A válogatott elindul a Feröer-szigetekre, és megkezdődnek a világbajnoki-selejtezők.

Dani és Pintér Ádi már az összes cuccunkat lehordták, hogy nekünk ne kelljen ezzel foglalkozni.

Késésben voltunk, így az eredeti tervet, miszerint mindenki egyénileg felmegy Pestre, átöltözik és a Liszt Ferencen találkozunk, ejtettük.

Így mindenki a busz felé vette az irányt és egy farmerben, meg MLSZ-es felsőkben indultunk a reptérre az öltönyök meg ingek helyett.

Én is a fiúk buszával voltam, és mivel Dzsudzsák ült Szalával, így én az ő helyét foglaltam el, Bianca mellett.

A harmadik sorban ültünk, előttünk Laci és Nagyi, mögöttünk Némó és Priska.

-Nemááár. Hadd üljek az ablakhoz!-kérlelte Stibi Kádárt.

-Nem. A múltkor is te ültél ott, és én nem láttam semmit a fejedtől. Csüccs!-paskolta meg az ülést Kádi maga mellett.

-Kádár, Stieber! Leülni!!-ordított a két srácra Tibi bá', aki önként vállalta hogy a mi buszunkkal jön, mert állítása szerint a fiúk nagyon "fegyelmezetlenek"...

-Nem szimpatikus nekem ez a Tibi bá'.-fordult hátra Nagyi.

-Ssss.-tette Bia a kezét a szája elé.-Még meghallja.

-Dehogy hallja.-legyintett NagyÁ.

-Nagy! Üljél le!!!-förmedt rá az említett személy.

Ádám lecsúszott az ülésre és inkább Lacit cseszegette az út további részében. Hát így indultunk el az első VB-selejtezőnkre.