Kopogtak.

-Kinyitom!-pattantam fel a helyemről.

-Nem, nem. Majd én.-állt fel a kanapéról apa.

Kinyitotta az ajtót és Balázs állt ott.

-Jóestét.-nyújtotta apa felé a kezét.

Apa kezet rázott vele, és Balázs elfehéredő ujjaiból láttam, hogy épp a kezét próbálja eltörni, kevés sikerrel ugyanis Dzsudzsi arcán nem volt jele annak, hogy fájna neki.

-Neked is jóestét, fiam.-válaszolt.

Ahogy elengedte, Balázs bennébb jött és körülnézett, majd üdvözölte anyát is, aki mosolyogva köszöny neki. Úgynézki, Balázs őt már most meggyőzte.

-Üdv!-fogott kezet Dzsudzsi nagyapával is.

-Szervusz. Hadd gratuláljak. Remek meccs volt.

-Köszönjük szépen.

-Nos fiam...-kezdte apa.-Mesélj. Mióta vagytok együtt a lányommal??

Apa eléggé lényegretörő volt, de Balázst nem nagyon izgatta. Higgadtan válaszolt.

-Úgy két órája.-felelte.

-Aha persze.-mormogott apa.-De ki ugye még nem...

Vettem a mondanivalóját ahogy Balázs is.

-Nem, még, nem.-vágtam közbe és Balázs is hevesen rázta a fejét.

-Jó. Nos, úgy döntöttem,-kezdte apa- megtiltom, hogy járjatok.

-Még mit nem!-száltam vitába vele.

-Ezt nem teheted-szólt közbe anya is.

-Miért is nem?-kérdezte apa.

-Mert nagykorú vagyok. Nem mondhatod meg, mit csináljak.-mondtam hisztis hangnemben.

-Amig az én házamban élsz, azt csinálod amit mondok!-jött apa a klasszikus szöveggel.

-Legyen.-válaszoltam.-Elköltözök.

Minden szempár rám szegeződött.

-Jól hallottátok.-válaszoltam.-És most megyünk. Későre jár.

-De Niki...-kezdte Balázs.

-Ne!-fojtottam belé a szót.-Menjünk.

Balázs vállat vont, intett anyának meg nagyapának, és apa felé nyújtotta a kezét, de ő nem fogadta el.

Dzsudzsi elhúzta a száját és kisétálsz.

-Nevetségesen viselkedsz!-mondtam apámnak.

-Nem járhatsz egy focistával!-emelte meg a hangját.-Kb. tíz éve figyelmeztetlek, folyamatosan amióta eldöntötted hogy sportorvos leszel!

-Szörnyen gyerekes vagy.-vágtam a fejéhez.- Nagyon szeretem Balázst. És akkor is vele fogok maradni, ha tetszik, ha nem.-ezzel kimentem az ajtón és becsaptam magam után.

-Hé.-kezdte Balázs.- Nem tudtam, hogy amiatt van a balhé, hogy focista vagyok.

-Hagyd csak.-legyintettem.-Ez egy régi sztereotípia nála. Bár fogalmam sincs, hogy mi váltotta ki.

Lesétáltunk a lépcsőn, majd megköszöntem a recepciósnak hogy felengedett.

Beültünk a kocsiba,és elindultunk vissza a hotelünkbe.

~~~

-Na, mi volt?-kérdezte Szalai amikor beléptünk az előtérbe.

Mindannyian ott vártak.

-Rosszabbul fogadta mint vártam-feleltem.

-Hallhatnánk a részleteket?-kérdezte Gera.

-Apámnak nem tetszik, hogy focistával járok.

-Az hogy nem tetszik, enyhe kifelyezés.-sóhajtotta Dzsudzsi.

-Hadd találjam ki -kezdte Gera- Ajtócsapkodás, ordibálás, veszekedés, szétköltözés.

-Honnan tudod?-vontam fel a szemöldököm.

-A feleségemnél is ugyanez volt-vont vállat.- Az ő apja sem rajongott értem. Nyugi. Öt év, és lenyugszik.

-Öt év?- kérdeztük Balázzsal kórusban.

-Ha szerencsétek van.-tette hozzá.

Mindenki teljes kussban ült, amikor megtörtem a csendet.

-Na jó. Fiúk, nagyon figyelmesek vagytok, de könyörgöm. Most nyertünk 44. év után az EB-n. Ne ilyen hangulat uralkodjon itt.

-Igaza van.-szólt Kleinheisler.- Ünnepeljünk!

-Mivel?-kérdezte Nagy Ádi.

-Ki jön edzeni?-kérdezte Böde.

-Dani, fiam, este tíz óra van.- közölte Király.

-Nem baj. Amúgy sem vagyok fáradt. És szerintem senki sem. Fussunk egy két kört, vagy lábteniszezzünk. Akkor legalább kifáradunk.

Böde ötletét a legtöbben díjazták, úgyhogy kimentünk a pályára.

Végül nem futottunk,és nem is lábteniszeztünk, hanem játszodtunk egy próbamérkőzést, 20-20 perces félidőkkel, mert már későre járt.

Én lettem a bíró, a fiúk pedig felálltak két csapatba.

-Oké, tehát az első csapat Dzsudzsi, Gera, Nagy, Bese, Nikolics, Fiola, Németh, Korhut, Juhász, Elek és Dibusz a kapus.-soroltam

Bólintottak, majd áttértem a második csapathoz.

-Szalai, Kleinheisler, Böde, Priskin, Lovrencsics, Pintér, Stieber, Kádár, Lang, Guzmics és Király Gabi a kapus.

-Ígyvan.-hagyta jóvá Szalai.

-Akkor mehet.-mondtam mivel nem volt nálam síp.

A fiúk játszani kezdtek, én meg figyeltem a játékukat. Bíró lévén fenn voltam a pályán, és nagyon élveztem, mivel a srácok mind egy csapatban játszanak, ismerik egymás gondolkodását, tudják hogy a másik csapatban ki merre fog lépni.

Ez jócskán megnehezítette mindkét fél dolgát. Az első félidő végén lefújtam a meccset. Vagyis le ordítottam. Az állás 0-0 volt.

Mindkét csapat elment megbeszélni a történteket, és felkészülni a következő 20 percre.

-Niki!-szólt Balázs.

-Igen?

-Légyszíves lehozod a szobámból a mezem? Ott van az ágyamon.

-Persze.-bólintottam és felmentem a szobába.

Balázs szobája még szebb volt, mint az enyém. Hiába, Storck ad a kedvenceire.

Tényleg ott volt a mez az ágyon, úgyhogy felkaptam, és elindultam vissza az udvarra.

-De nem érted?-hallottam valakit.
Egy stábtag volt az. Telefonon beszélt valakivel.

-Igen. De Niki nagyon jó orvos. A csapat szereti. És a szövetségi kapitány is.

Kis szünet. Ide hallottam, ahogy valaki ordít a vonal túlsó végén.

-Nem...nem érted. Ezt a csajt Storck nem fogja csak úgy lecserélni. Figyelj. A Dzsudzsák lesmárolta a pályán. Járnak. Egyszerűen nem lehet kitenni.

Csendben álltam, és figyeltem.

-Tudom, hogy tisztában vagy vele. Csak emlékeztettelek hogy e miatt lehetetlen...Rendben.-folytatta a srác.- Megpróbálom.

Letette a telefont.

Gyorsan lefutottam a többiekhez. Nem mondtam el nekik, majd elmondom Balázsnak, ha kettesben leszünk.

-Itt a mezed-adtam oda neki.

-Köszönöm.-mondta és mosolyogva puszit nyomott a homlokomra.

A srácok készen álltak a második félidőre.

-Mehet!-kiáltottam és felmentem velük a pályára.

Sziasztook!:)
Itt az új rész, bocsi hogy nem tettem ki előbb. Remélem tetszik.

Kisses :*