A kapitánnyal meg a stábbal együtt, én is a pálya szélén álltam, és izgultam a fiúkért. Anyáék az első sorban ültek, pont a kispad mellett. (Jó választás, Balázs) Így gondoltam majd a félidőben odamegyek hozzájuk.

Storck teljes kussban figyelte a meccset, minden figyelmét a fiúknak szentelte. Ahogy fel alá járkált, annyira koncentrált hogy valószínűleg azt sem vette volna észre, ha egy bomba robban a stadionban.

A srácok kezdtek belemelegedni a játékba, én az ujjaimat tördelve izgultam értük. 43.perc, az állás 0-0 volt. Kicsivel később a bíró lefújta az első félidőt, a fiúk az öltöző felé siettek. Storck megkérdezte hogy jövök-e. Mondtam hogy mindjárt csatlakozom, csak odamegyek előbb a szüleimhez.

-Na hogy tetszik a meccs?- kérdeztem mosolyogva amikor odaértem hozzájuk.

-Fantasztikus!-lelkendezett nagyapa.

-Érdekes-mondta anya.

-Unalmas.-vonta meg a vállát apa.

Mondjuk tőle nem is számítottam másra.

-Ezeknek dolgozol?-vonta fel a szemöldökét apa.

Na jó, mostmár nálam is betelt a pohár.

-Apa, figyelj. Megértem, hogy nem szereted a focit, de kérlek, ne a fiúkon éld ki az utálatodat.

-Mert? Csak felzselézett hajú b*zik. Semmi több. Csupa öntelt ember. Különösen ezek a magukat sokra tartó sztárfocisták. Hogy is hívják őket? Szalai meg izé Dzsudzsák.-az utolsó két nevet undorral ejtette ki a száján.

-Lehet hogy neked csak ennyit jelentenek. De nekem a legjobb barátaim. Tény, hogy egy éve nem érdekelt még a foci. De mostmár el sem tudnám képzelni az életem nélkülük. Imádom őket, mert csupa aranyos, kedves és udvarias emberek.-ezzel sarkon fordultam.

Még hallottam, ahogy nagyapa odaszól apának, hogy "Ezt jól megcsináltad" majd elnyelte a hangjukat a szurkolók ricsaja.

~~~

Balázs:

Kemény volt az első félidő. Büszke vagyok a csapatra, hisz annak ellenére, hogy nem szereztünk gólt, nagyon jól teljesítettünk.

Az egészben csak az volt az idegesítő, hogy a fejemben megvolt a tökéletes taktika, amivel gólt tudnánk szerezni, csak nem adódott rá alkalom, hogy megvalósítsam. Amig Storck magyarázott, megbökődtem Szalait, és elmondtam neki a tervem. Hátha ő nagyobb sikerrel jár és meg tudja valósítani.

-Oké, értem.-bólintott Szalai.

Ebben a pillanatban belépett az öltözőbe Niki, és csendben leült mellém. Minden muzdulata nyugodságot tükrözött, de láttam rajta hogy valami miatt ideges.

-Minden oké?-kérdeztem csendben.

-Aha.-válaszolt mosolyogva, bár nem volt valami meggyőző.

Egy két pillanatig még fürkésztem az arcát, de Storck megszólított.

-Dzsudzsák.

-Yes?

-Is everything OK?

-Sure.-bólintottam.

A kapitány tapsolt kettőt, majd elindultunk a pálya felé. Niki is elindultam, de Storck leszólította.

Tudom, hogy nem illik hallgatózni, de megálltam az ajtónál, és figyeltem.

-Niki. Are you OK?

-Well, I'm not sure...

-What's wrong?

Ekkor Niki elmesélte, hogy az apja nem szereti a focit, és hogy minket bánt, ami nagyon rosszul esik neki, mert állítása szerint imádja a csapatot. Nos ebben nem is kételkedek.

A végét már nem hallottam, mert mindketten elindultak az ajtó felé, nekem meg sietnem kellett, nehogy észrevegyenek.

Niki:

A kispadon ültem és a fiúkat néztem. A szívem a torkomban dobogott. Kb. a hatvanadik percben járhattunk, amikor Szalai gólhelyzetbe került. Megküldte a labdát és nem hittem a szememnek. Gól.

-EZAAAAAAZ!!!!-ordítottam, és Storck nyakába ugrottam.

Lehet ha kicsit meglepte, de mivel ő is borzasztóan örült, így megölelt. A csapat önfeledten ünnepelt a szurkolókkal majd visszamentek a pályára. Hátra pillantottam az első sorba ahol anyáék ültek. Nagyapa észrevette és vigyorogva mutatta fel a hüvelykujját. Ő legalább élvezte.

A meccs ment tovább, és beértünk az utolsó öt percbe. Ekkor Stieber szerezte meg a labdát, lőtt és góóól.

-Uramatyáááám!!!!-visítottam.

Ekkor a bíró lefújta a meccset.

Eldőlt. A magyarok, 44 év után, kijutottak az EB-re és első meccsük alkalmával legyőzték az osztrákokat.

A szurkolók elkezdtek skandálni. "RIA RIA HUNGÁRIA"...Felemelő érzés volt. A csapat is majd kicsattant a boldogságtól.

Hátranéztem és anya meg nagyapa felállva tapsoltak. Észrevettek és rám mosolyogtak. Persze apát továbbra sem nagyon érdekelte a dolog.

Ekkor megérkezett a csapat és a teljes stábot végigölelgették, végigpacsizták.

Sorra érkezett mindenki. Ádi, aki megölelt, és láthatólag még mindig nem hitte el a történteket.

-Itt van.-suttogta nekem.

-Kicsoda?-kérdeztem.

-Zsófi.-mosolygott és egy barna hajú lány felé biccentett, aki a korlátnál állt széles mosollyal az arcán és Ádit figyelte. Látszott rajta hogy borzasztóan büszke a barátjára.

-Hát akkor menj!-mondtam nevetve.

Bólintott majd a lány felé futott.

-Megcsináltuuuuk!-ordította Böde, majd felkapott a földről és a magasba dobott. Nem, még mindig nem szoktam meg. Igen, már megint sikítottam.

-Meg bizony.-mondtam vigyorogva mikor elkapott és lerakott a földre.

Ekkor megérkezett Szalai.

-Jó voltál!-mondtam és megöleltem.

-Köszi.

Ekkor megláttam Balázst. Látszólag engem keresett, mert amikor meglátott, elindult felém.
Mosolyogva állt meg előttem, én meg visszamosolyogtam rá.

-Szuperek voltatok.-mondtam.

Nem válaszolt semmit, csak megfogta a kezem, közelebb húzott...és megcsókolt.

Sziasztook!:)
Itt is van az új rész, remélem tetszeni fog.

Kisses :*