Reggel korán keltem, mert anyuék gépe hétre megérkezik. Gyorsan letusoltam, majd lementem a hallba, ahol Ádi már várt.

-Jó reggelt!-üdvözölt.

-Hali. Rég óta vársz?-kérdeztem.

-Dehogy. Két perce...max.-mosolyodott el.

-Akkor jó. Indulhatunk?-kérdeztem.

Beültünk a kocsiba, és elindultunk. Elég nagy dugóba keveredtünk, úgyhogy anyáék gépe, már le volt szállva.

Körülnéztem és meg is pillantottam őket. Intettem nekik, majd mikor megpillantottak, elindultak felénk.

-Nagyon örvendek.-nyújtotta Ádám a kezét először a nagyapámnak.

-Részemről a szerencse, Ádám.-mosolygott a nagyapám.-Nagyon jól játszodtál a Norvég-Magyar meccsen az ősszel.

-Oh, köszönöm-vigyorgott Ádám majd apám felé fordult.

-Jó napot! Nagy Ádám vagyok.-mondta,és kezett rázott apával.

-Inkább jó reggelt.-dünnyögte apa.

Ádám elhúzta a száját, majd anya felé fordult.

-Örvendek-mondta mosolyogva és anyával is kezet fogott,aki látszólag el volt ragadtatva tőle.

-Milyen helyes és udvarias srác!-súgta oda nekem, amikor Ádám elkérte a bőröndjét hogy ő majd viszi.

-Tudom-bólintottam-Azért kértem meg őt, hogy velem jöjjön. Hátha apa jobb belátásra tér, ha ilyen az első benyomása.

-Reméljük.-mosolyodott el anya.

Látszott apán, hogy nem örül túlságosan, hogy Ádi vezet, bár nem tudom mi baja van. Ádám semmi rosszat nem tett.

-Nos itt is volnánk.-szálltam ki a kocsiból.-Sajnos tovább nem mehetünk. Így is késésben vagyunk. Ádámnak edzés van, én pedig minden csapattagot meg kell vizsgáljak még ma. Úgyhogy majd találkozunk.

-Rendben. Sziasztok.-intett anya.

-Jó edzést, Ádám.-szólt nagyapa is.

-Köszönöm!-válaszolt Ádi.

Apa nem köszönt el,csak minket méregetett. Hálát adtam az égnek, hogy Ádit hoztam el, nem Szalait, vagy Dzsudzsit. Tudom, hogy utálná őket.

-Uh, nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy apud ki nem állhatja a focit.-mondta Ádi, amikor visszaültünk a kocsiba.

-Sajnos nem.-sóhajtottam.

~~~

Tizenegy óra volt, a fiúk végeztek a reggeli edzéssel.

-Oké, srácok. Storck azt mondta kezdjük el a rutinvizsgálatot.

-De doktornéni, a szuri mellé kapunk nyalókát is?-vinnyogott Kleinheisler.

-Nem kapsz szurit, nyugi.-nevettem el magam.

Sorban jöttek, a rendelőbe, igazából elég vicces volt, ahogy megszeppenve néztek körbe.

Szalai meg is jegyezte, hogy "Úristen, olyan vagy mint egy igazi doktornő". Igazi doktornő vagyok...de azért kössz a bókot.

Balázs jött utolsónak.

-Kezét csókolom doktornéni.-lépett be röhögve.

-Szia, Balázska, miújság?

-Semmi. Megvagyok.

-Oké, vedd le a pólód, ha kérhetem.-mondtam, mert hát a vizsgálat része volt.

-Úha, ez jól kezdődik.-vigyorgott.

-Nagyon vicces.-bokszoltam bele a vállába.

Levette a pólóját, és hát lehet ha kicsit sokáig időztem a hasán, mert megszólalt.

-Hívjak egy orvost, arra az esetre ha elájulnál a látványtól?-kérdezte.

-Haha. Kössz, hogy levetted a pólód.-mondtam és máris vissza akartam szívni...túl félreérthető volt.

-Tiszta szívesen-vigyorgott kajánul Balázs.

-Mármint nem azért hogy...hanem érted.-próbáltam menteni a menthetőt, kevés sikerrel.-Végeztünk.

Balázs mosolyogva öltözött vissza és kisétáltunk. Végeztünk végre. Három órája a fiúkat vizsgáltam, kicsit belefáradtam már.

-Mindenki egészséges, doktornő?-játszotta az agyát Kleinheisler.

-Mint a makk.-mondtam.

-Király.-szólt Szalai.

-Tessék?-szólalt meg Gabi.

-Ja, nem úgy. Hanem hogy érted...-gesztikulált Szalai.- "Nájsz"

-Jaa.-mosolyodott el Gabi.

-Ki éhes?-kérdezte Böde hirtelen.

Egyszerre az összes kéz a levegőbe lendült, úgyhogy ez eldőlt. Megyünk kajálni.

~~~

Az étkezőben gyorsan végeztünk, miven a fiúk le akartak bonyolítani még egy két órás edzést.

Tizenöt perc alatt végeztünk a kajával, majd Storck megtartotta a fiúknak az eddigi legkeményebb edzést. Legalábbis azok közül, amelyeket én láttam.

Később mindannyian ott ültünk a galérián és beszélgettünk.

-Halljátok, én azért izgulok.-szólalt meg Kleinheisler.

-Szerintem mindenki.-közölte Böde.

-Így van. De próbáljunk megnyugodni.-mondta Dzsudzsák.-Srácok. Erre vártunk, amióta az eszünket tudjuk. Erre várt az egész ország 44 éven át. Most itt vagyunk. Tegyük boldoggá és büszkévé az egész nemzetet. Ez a motivációnk. Sokan elvesztették a magyar fociba vetett hitüket. Adjuk vissza nekik! Mutassuk meg, hogy igen is, ez a mi sportunk! Vigyünk véghez egy olyan dolgot, amiért az Aranycsapat büszkén nézhet le ránk odafentről. Tudom hogy képesek vagyunk rá!

Mindenki tapsolni kezdett Balázs beszéde után.

-Már így is büszkék rátok.-mosolyogtam.

~~~

Reggel korán keltem, a fiúk edzettek a ma esti meccsre egy utolsót. Ezután átvonultunk a hotel mozitermébe (igen, itt ilyen is van) ahol Storck taktikai megbeszélést tartott. Mindenki figyelt, még én is, holott nem nekem tartották. Storck hevesen gesztikulált közben.

Mindenki követte, kérdezgettek, egyeztettek. Kemény két óra volt.

Este buszra szálltunk, és elmentünk a stadionba, ahol az öltözőben a srácok még a taktikákat vették át, és készülődtek.

Majd eljött a nagy pillanat. Ideje volt pályára lépni, és boldoggá tenni egy egész országot...