Lassú mozgásba lendültem ajkaimmal, érzéki társastáncba hívva az övéit. Tökéletes lépéseket tettünk, jól megfontolt, hibátlan lépéseket. Nem hasonlítható a csodálatos, s könnyed keringőre, de a vadabb, erotikusabb tangóra sem. A kettő közé lehetne sorolni.

Jimin lassan elhajolt tőlem, én pedig elmosolyodtam. Csupán pár percig csókoltam ajkait, de azok ennyitől is vörösebbek lettek. Milyen lenne, ha durvulnék?

Ajkai ettől élénkebb színt vennének fel, s fel is duzzadnának? Esetleg a karmazsin vére is utat vájna magának ott lévő vékony bőrén keresztül?

- Most, hogy megkaptad, ami akartál... - döntötte oldalra a fejét halványan mosolyogva, miközben egyik keze közé fogta arcomat. Figyelmesen hallgattam őt, s élveztem lágy érintését. – Most leszállsz erről a randi és csók témáról? – kérdezte, mire hirtelen ért a felismerés. Kijátszott, akit ki akartam játszani?! Meglepődöttségem az arcomra is kiülhetett, ugyanis Jimin elnevette magát, s arrébb lépett. – Mondtam, hogy nem lehet köztünk semmi. – nézett rám mosolyogva. – Megkaptad amit akartál. Most már dolgozhatunk normálisan?

- Te most csak szopatsz? – csúszott ki a számon. – Te most... - túrtam idegesen a hajamba.

Jimin lazán lépkedett a hangfalhoz, majd húzta ki a telefonját, mivel semmi értelme nem volt annak, hogy csatlakoztatva legyen, mikor áram sincs. Idegesített, hogy ilyen lazán veszi a dolgokat. Az meg végképp, hogy ő nyert, nem pedig én.

- Jungkook, nem nyitok erről vitát. – rázta a fejét. – Nem vagyok egy könnyen kapható eset, és a munkámat pedig nem fogom veszélyeztetni azért, mert te játékos kedvedben vagy.

- Ez tudod kurvára csúnya húzás volt tőled... - néztem rá kissé sem nyugodtan.

- Tőled is. – rántott vállat. – Ideje felnőni, Jungkook. – fordult felém. – Az élet nem egy játszóház, ahol mindent kedvedre kipróbálhatsz.

- Igazad van. – bólintottam. – Az élet tényleg nem játszóház. Az élet színpad, te pedig a főszereplő vagy, én pedig... - léptem közelebb hozzá. – Az író. – mosolyogtam. Jimin idegesen fújtatva lökött el magától. Tette mosolygásra késztetett. – Te nem vagy könnyen kapható, én ezt aláírom, én viszont egy rendkívül makacs ember vagyok. – vigyorogtam. – Jól figyelj, Park Jimin! – mutattam rá. – Az enyém leszel.

- Szép dolog álmodozni. – bólintott Jimin.

- Még szebb dolog tudni, hogy az álmod valóra fog válni. – vigyorogtam szélesen. Megrázta a fejét. Nem mondott többet.

Végül zene nélkül, számolásra próbáltunk tovább, viszont egy-két résznél muszáj volt bekapcsolni, mivel új részeknél tudnunk kellett, hogy jól jön-e ki. Mikor lejárt az időnk, összepakoltunk, s elindultunk vissza a suliba. Jimin előttem ment.

Ez így nem jó... Valamit ki kell találnom. Fogyóban vannak az ötleteim, és Jimin úgy néz ki, még sem olyan hülye. Mármint... Eddig is tisztában voltam ezzel a ténnyel, de túlságosan is hamar rájött, hogy csak játszok vele. Nem adhatom tudtára, hogy igen, igaza van, mert akkor tényleg semmi esélyem nem lesz. Nem, szépen maradok az eredeti tervnél. Meghódítom, bármibe is kerüljön.

Végül tényleg késtem, és be se mentem, mivel Jimin úgy is leigazolja nekem. Az utolsó órám nagyon hamar elment. Észre se vettem, és már mehettem haza.

- Átmegyek hozzátok. – jelentette ki Changbin.

- Jézus fasza! Te mikor jelentél meg? – kapott a szívéhez Yugyeom. Changbin csak szemet forgatott.

- Ti mióta vagytok ilyen jóban? – kérdezte Yoonho furán nézve ránk. Épp szóra nyitottam volna a számat, de ebben meggátolt egy női hang.

- Ezt én is szeretném tudni. – fonta össze mellkasa előtt karjait testvérem, dühösen nézve Changbinre. Szerintem ezt a srácot nem is érdekelne a tesóm sárkány-tekintete, mivel alig bírta visszafogni azt, hogy elolvadjon. – Nemrég még fejbe rúgod, most meg...

- Vannak ilyen balesetek fociban. – rántott vállat.

- Ott állt előtted, te csutkafasz! – fogta szőke fejét Soyeon. Alig bírtam visszatartani az előtörni készülő nevetésemet. – A gecinek kell olyankor bombázni! – akadt ki.

- Hát a kapuba céloztam, de Jungkook előtte volt, így őt kapta el... - próbálta menteni elég ramatyul a helyzetet.

- Igen? – kérdezte Soyeon mosolyogva. Ajaj... Ismerem ezt a mosolyt...

- Changbin, me.... – nem tudtam végig mondani, ugyanis ez az ördögi nőszemély, lendítette a lábát, és egyenesen a fiú érzékeny pontjába talált. Rendesen elborzadtam, amikor megláttam, hogy összegörnyedve próbál könnyek nélkül tűrni.

- Hoppá! Jungkookot akartam eltalálni, de előtte voltál, így téged kapott el. – mosolygott. Yoonho nevetni kezdett Yugyeommal együtt. Nem csalódtam Soyeonban. Gondoltam, hogy valahogyan lépni fog. Viszont arra nem számítottam, hogy lépés helyett lendíteni fogja a lábát...

Úgy éreztem, hogy ideje lenne nekem is közbeszólnom, elvégre van egy megállapodásunk.

- Soyeon, nyugi... Megbeszéltük a dolgokat, és kibékültünk, igaz? – karoltam át a még mindig összegörnyedt Changbint, s mosolyogtam rá.

- I... Igen... - mondta nehezen, majd mikor összeszedte magát, folytatta. – És ma átmegyek hozzátok.

- Tényleg? – kérdezte Soyeon nagy szemekkel.

- Tényleg? – fordultam én is felé kérdően, mivel én erre még nem válaszoltam.

- Igen. – mosolygott Changbin. – Te hívtál meg. – nyomott az oldalamnak valami papírszerűséget, valószínűleg pénzt.

- Oh... - bólintottam. – Igen! Már emlékszem. – mosolyogtam én is rá.

- Én is átnézek. – mondta fapofával Yugyeom.

- Én is mennék, de tanulnom kell. Majd hétvégén. – mutatott rám Yoonho. – Na megyek, mert... - nézett az órájára, majd vissza ránk mosolyogva. – Nem megyek, mert lekéstem a buszomat. – nevetett kínosan.

Végül négyen indultunk el hozzánk. Anya örülni fog. Oké, Yugyeomnak mindig örül, na de Changbin... Elsőtől kezdve nem csípi, akárcsak én. De nincs mit tenni, most nálunk lesz, és ha beszól, hazamegy gyalog, mert nem fog járni busz héttől.

Igazából elég kínos csend uralkodott közöttünk, amíg mentünk a járművel. Ez szokatlan. Soyeon egyértelműen nem állt baráti viszonyban Changbinnel, ahogy Yugyeom sem. Ő ült közöttem és az újdonsült... Hát nem is tudom mink között. Ajkaival csücsörített. Nem tetszett neki, de nagyon nem.

Mikor hazaértünk, Soyeon előrevágtatott, ahogy Yugyeom is.

- De jó... - forgattam szemet. – Menj. – intettem Changbinnek, hogy menjen nyugodtan.

- Menj csak. – próbált udvariasnak lenni. Vállat vontam.

- Oké. – mentem be. Ha nem, hát nem. Levettem a cipőmet, s feltettem a tartóra. – Megjöttünk! – kiáltottam.

- Szia! – kiabált vissza anya. – Jungkook, Soyeon miért ilyen ide... - fordult ki a konyhából, s ekkor megpillantotta mögöttem a másik vendéget. – Ges... - fejezte be. Csak gúnyosan elmosolyodtam. – Biztosan Taehyung miatt. – talált ki valamit, holott tudta ő, hogy miért. Csak nem akart balhézni.

Mindannyian ettünk, nem is kell mondanom, hogy senki egy szót nem szólt. A tesóm a szobájában kajált, mivel egy asztalhoz sem akart ülni az új szövetségesemmel. Kaja után a szobámba mentünk. Yugyeom bevetődött az ágyamba, Changbin pedig megállt előtte.

- Ember... Ne áll csak ott, mint fasz a lakodalomban. – forgattam szemet. – Oké, nem vagyunk a legjobban, de érezd már valamennyire otthon magad, mert engem idegesítesz ezzel. – ezzel végre leült az ágyamra.

Csend. Ismét a kurva csend. Felkeltem, és inkább kapcsoltam valami zenét, hogy ne a semmit halljam.

- Elmegyek mosdóba. Hol találom? – kérdezte.

- Az ajtómmal szemben. – mondtam. Bólintott, s el is ment. Yugyeom ekkor felült.

- Mesélj!

- Miről? – ráncoltam a szemöldököm.

- Jiminről! Mi volt vele? Megint lekaptad? – kérdezte izgatottan.

- Te lekaptad Jimin tanár urat? – jött vissza Changbin.

Bassza meg...

Egy vesztés nem egyenlő a háború végével, csak annak kezdetével. Egy szövetséges szerzése pedig nem egyenlő a baráttal, csak egy kellékkel a győzelemhez.

Hello Sütikék! Berobogtam az új résszel!
Egy kis hírközlés: Kint leszek őszi mondoconon.😎
Aztán pedig az, hogy igyekszek a szünetben bepótolni a hiányosságaimat. Azaz folyton írni fogok, hogy legalább 2-3 rész még felkerüljön.

Nem vagyok megelégedve ezzel, de nagyon nem... Remélem azért olvasható😅

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook