Jimin baszott rám. De tényleg, azóta sem írt vissza vagy hívott fel, pedig minden nap próbálkoztam, s már nagyon úgy voltam vele, hogy nem érdekel az, hogy ki vagyok írva, utolsó nap bemegyek. Végül nem jött össze, mert fel se keltem az ébresztőmre. Kicsit folyt még az orrom, de semmi komolyabb dolog nem volt, utalok itt a torokfájásra, a köhögésre és a lázra.

Igen, valóban aggasztott az, hogy Jimin így viselkedik, és még ezek mellett az is, hogy én most más vagyok...? Nem akarok meleg lenni, vagy biszex vagy pánszexuális vagy tudom is én! Annyi mindennek néztem utána, annyi kérdést írtam be a google-be, hogy az előzményeim szerintem csak ezekből állnak ki csütörtök óta. Még meleg pornót is néztem, amire nem is izgultam fel egészen addig, amíg eszembe nem jutott az, hogy Jiminnek is hasonló pózban csináltuk. Na, akkor már mehettem a mosdóba próbára tenni a jobbkezem.

Hétfőn eldöntöttem, hogy mindenképpen kifaggatom, és elárasztom a szeretetemmel, hogy tudja, mi maradt ki egy hétig.

Mindent elterveztem a buszon, hogy hogyan fogok beolvasni neki, hogyan szidom meg, de már arra is gondoltam, hogy csak ölelgetni fogom, vagy jó sokszor megcsókolni, mert ugye ez elmaradt, nekem pedig rendesen hiányom volt.

Elég idegesen mentem végig a folyosón, s berontottam a terembe, ám mikor megláttam őt, háttal nekem, miközben nyújt, egyszerűen minden dühöm eltűnt. A lámpa kissé sárgás fénye megcsillant ezüstös tincsein. A falon végigvonuló tükörben elcsíptem tekintetét. Elmosolyodtam, bezártam az ajtót, ledobtam a táskámat, s felé lépkedtem, hogy minél hamarabb köszönthessem őt a reggeli csókkal. Felém fordult, én pedig már nyúltam is, hogy derekánál fogva húzzam közelebb magamhoz, s hajoljak ajkaira. Ám ez nem történt meg. Kicsiny keze hatalmasat csattant az arcomon, én pedig teljesen meglepődve álltam előtte, s tettem a piroskás területre a mancsom. Ideges volt, de úgy, hogy láttam rajta, nem kell sok, hogy elsírja magát.

- Ne érj hozzám soha többé, világos?! – remegett meg a hangja, mely bár erősnek akart hatni, koránt sem volt az.

Már épp feltettem volna a kérdést, hogy mi a baj, mikor a táskájához sétált, s egy borítékot vett elő belőle, amit a mellkasomnak nyomott, ezután kiviharzott a teremből.

Nem értettem ezt az egészet, hiszen mi történhetett addig, amíg nem voltam?

Megrázva a fejemet szinte felszaggattam a borítékot, s kivettem belőle egy képet.

- Mi a fasz? – néztem összeráncolt szemöldökkel a kezemben tartott dolgot.

Én voltam rajta, amint egy lánnyal csókolózok, illetve Yugyeom, aki éppen egy másik csajt fűzögetett.

Idegesen a hajamba túrtam. Lebuktam.

Nem tudtam, hogy mit kellene tennem. Még csak most ismertem be magamnak, hogy igenis tetszik nekem Jimin, erre elveszítem, mert előtte egy barom voltam. Teljesen érthető, hogy kibukott, elvégre ő megbízott bennem, ő tényleg szeretett, s nem a legjobb módon tudta meg, hogy a párja megcsalta. Méghozzá egy random emberrel, akinek a nevére sem emlékszem. Viszont nem tudtam, hogy ki csinálhatta a képet. Senki sem tudta a titkunkat, senki! Senkit nem avattunk be. Talán meglátott valaki? Annyira odafigyeltem mindig, Yugyeom pedig egy óvatlan pillanatunkban jött be. Vagy Jimin egyik ismerőse lenne, aki felismert volna, tudom is én, képek alapján? Nem... Jimin túl óvatos, ő nem tartana képeket rólam a telefonjában, vagy egyéb okoskütyükön.

Teljesen összezavart ez az egész. Valaki figyelt végig és a tökéletes pillanatra várt.

Elraktam a képet, mert nem hagyom annyiban a dolgok. Igaz, a legszívesebben most szétszaggattam volna, de muszáj lehiggadnom. Tipikusan olyan ember vagyok, akit ha felcsesznek, nem tud tisztán gondolkozni.

Rettenetesen éreztem magam, amiért Jiminnek fájdalmat okoztam. Eleinte tényleg leszartam volna azt, hogy hogyan érez, miután szakítottam vele, de most... Valahogy helyre kell hoznom ezt az egészet. Nyilván nem tudom letagadni, ugyanis képes bizonyíték van róla, szóval új célom lesz innentől; Vissza kell szereznem Jimint.

Egész órán rám se nézett, még csak annyit se mondott, hogy dögöljek meg.

- Valami baj van. – jött ide Yugyeom szünetben. – Még csak nem is szemeztek.

- Ja, tényleg baj van. – bólintottam végig Jimint nézve, aki éppen Tzuyunak segített az egyik lépésben. – Jimin tudja, hogy mit csináltam. – sóhajtottam.

- Ezt hogy érted? – ráncolta a szemöldökét Gyeom. Sóhajtva mentem a táskámhoz, s vettem ki belőle a fényképet, majd nyújtottam oda neki. – Mi a fasz? – pislogott nagyokat. – De ki...? Tudta más is? – pillantott rám, s kérdezte jóval halkabban, miután elkezdtem csitítgatni. Nem akartam, hogy mindenki minket figyeljen, illetve, hogy többen is rájöjjenek erre a dologra.

- Ezek szerint igen. – húztam a számat. – Csak nem értem, hogy miért... Miért kellett elküldenie neki?

- Fingom sincs. – sóhajtott egyet, s tette kezét a vállamra. – Akkor gondolom vissza akarod kapni őt, igaz? – pillantott rám, én pedig bólintottam. – Akkor sok sikert. – mosolygott. – Segítenék, de ebből a gödörből csak te tudsz kimászni. Természetesen meghallgatom, ha valami gondod van, de nem tudok olyan sok mindent tenni.

- Persze, megértem. – erőltettem magamra egy mosolyt.

Yugyeomnak igaza van. Ő ebben nem tud segíteni, ha beszélne Jiminnel, az se lenne jó, mert itt nekem kell cselekednem, nem másnak.

Egész nap agyaltam, hogy vajon ki küldhette el ezt a szart Jiminnek, s már komolyan azon voltam, hogy mint a filmekben, kitűzöm egy táblára a képet és vörös fonallal elkezdtem összekötni a dolgokat. Csak a helyzet az... Hogy semmit nem tudnék semmihez hozzácsatolni. Egyedül Yugyeom tudott erről, de ő nem csinálhatta, mert rajta van, amint épp valakit próbál befűzni. Az a baj, hogy annyian voltak, hogy hiába tudom, hogy honnan, milyen szögből csinálta az illető a fényképet, nem tudnék rájönni. Időutazó meg nem vagyok.

- A faszomba már! – túrtam idegesen a hajamba, s az ágyra dobtam a papírt.

A mai próba is le lett mondva, miszerint dolga van, úgyhogy beszélni sem tudtam vele, de holnap... Na, majd akkor mindent beleadok. Bár lehet nem kellene túlságosan feszegetnem ezt a témát, mivel láthatóan fáj neki.

Hétfőn legalább beszéltünk, de kedden még annyit se tett, ami eléggé elszomorított, ami látszott is a teljesítményemen, mert egyszerűen nem tudtam koncentrálni. Hiába tudtam a koreográfiának ezt a részét, valahogy sehogy sem sikerült normálisan összehoznom. Ha jobbra kellett menni, én balra mentem, így a mellettem tökéletesen teljesítő Yoonhonak neki is mentem. Szünetben rá is kérdeztek, hogy mi a bajom, s ezt letudtam annyival, hogy nem aludtam eleget és csak fáradt vagyok. Yugyeom is segített nekem azzal, hogy azt mondta, hogy amíg beteg voltam, a seggem hozzászokott ahhoz, hogy éjszaka fent vagyok, nappal pedig alszom. Nos... Ez nem nagy hazugság igazából, mert a napom nagy része ténylegesen abból állt ki, hogy húztam a lóbőrt.

Tesin ismét az ,,A" osztállyal voltunk összevonva, így megint játék lett a vége. Bemelegítettünk egy 10 körös futással, utána meg focizni kezdtünk. Viszont ezen az órán se voltam ott fejben, így észre se vettem, hogy jön felém egy ,,A" osztályos, hogy elvegye tőlem a labdát, csak mikor jól bokán rúgott.

Azonnal térdre ereszkedtem, s szemeimet és fogaimat összeszorítva fogtam a lábamat.

- Basszus, Kook! Jól vagy? – futott ide Yugyeom és Changbin is. Nem sokkal később a tesitanár is idejött Jiminnel együtt, aki megint helyettesített. Rápillantottam, mert hiába aggódtak értem sokan, engem csak az érdekelt, hogy ő most figyel-e rám. A szemeimbe nézett, s végre azt vettem észre, hogy félt engem.

- Bocsi, Jungkook, nem volt szándékos. – guggolt le elém Seunghun.

- Nem gáz... - vettem mély levegőket, mert tényleg iszonyúan fájt a bokám.

- Hívjunk mentőt vagy rá tudsz állni? – kérdezte a tesitanár, én pedig megráztam a fejem.

- Elég ha borogatjuk szerintem. – próbáltam felkelni, ami segítséggel ment is. Yugyeom fogta meg a karomat, így lábra tudtam állni. Igaz, nem tudtam ráhelyezni a testsúlyom a sérült bokámra. Nagyon remélem, hogy nem tört el, mert hallottam, hogy reccsent.

- Elmegyek vele az orvosiba, és ha úgy látom, akkor hívok mentőt, jó? – kérdezte Jimin a testnevelő tanártól, majd az oldalamra jött. – Innen átveszem. – mondta Yugyeomnak, miután a karom alá bújt, hogy rá tudjak támaszkodni. Egyik kezével átkarolt, míg másikat mellkasomra helyezte, hogy ha előre vagy hátra dőlök, meg tudjon tartani. Igaz, nagyobb darab vagyok, mint ő, így valószínűleg ő is velem jönne, de aranyos tőle ez az egész.

Lassan elindultunk az orvosiba, ami nyitva volt, de nem volt bent senki. Annyira déj vu érzésem van...

Felültem az ágyra, s vártam, hogy Jimin kezdjen valamit velem. Levette rólam a cipőmet, illetve a zoknimat, amit igyekeztem tűrni, de nagyon fájt még az is, ha az anyag hozzáért a bokámhoz.

- Basszus, ez nem néz ki valami jól. – húzta a száját Jimin, miután lefejtette rólam a cuccokat. – Lehet tényleg nem ártana ügyeletre menned vele. Lehet komolyabb baj van. – nézett a szemeimbe, mire elmosolyodtam. Összeráncolta a szemöldökét, hiszen nem értette, min vigyorgok ennyire. – Mi az? – kérdezte.

- Végre figyelsz rám. – mondtam boldogan.

A fájdalom, melyet most érzek, teljesen semmissé válik. Valami elnyomja. Valami, amit úgy hívnak, boldogság. Örültem, mert végre megkaptam azt, mely után már régóta vágyakozom. Olyan vagyok, mint egy drogfüggő. Neki az anyag kell, s nem érdekli, milyen körülmények között, csak had juttassa szervezetébe a halált hozó szert. Nekem csak a figyelmed kellett. Napok óta az után esedezem, s mikor végre megkaptam, mikor végre csak rám figyelsz, csak én lebegek lelki szemeid előtt, teljesen mindegy, hogy mi történik éppen. Csak kérlek... Figyelj rám. Rám, ki fájdalmat okozott neked, ki háborúba kezdett veled, ki vesztes lett, egy kis senki, valaki, aki tényleg nem érdemli meg azt, hogy ezt kérje, de mégis... Mégis ezt kérem. Fordítsd rám figyelmed egy kis töredékét.

Hello Sütikék! Itt is van a következő rész☺️♥️ Hát ez jó szar lettxd Nem baj, remélem azért elfogadható😅

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook