Körülbelül fél órát szántunk az első részére, és boldogan mondhatom, hogy mindenkinek tökéletesen ment. Végre Tzuyu sem volt olyan merev, sőt, nagyon is jól csinálta. Viszont most jöhetett a neheze. A második része, az új lépések. Jimin szépen elmutogatta őket újból, lassan, lépésenként, hogy biztosan menjen. Nagyon igyekeztem, hogy ne rontsak, mert semmiképp sem akarom elveszíteni a vele kötött fogadást. Milyen ciki lenne már! Fogadok egy tanárral, és elveszítem. A pofám lesülne. Még a végén ez kerülne a suliújság címlapjára: ,,Jeon JeongGuk, aki minden tanárral kötekedik, elveszít egy fogadást az új tánctanárával. Ő a diákok szégyene." Oké, ez kicsit durva, de... Azért valljuk be, egy ilyen fogadást elveszíteni tényleg szégyenfolt lenne az életemben.

Míg ezen gondolkodtam, sikeresen elbasztam egy lépést, és azt sem tudtam, hogy hol vagyok hirtelenjében. Park idecsusszant hozzám, s mutogatni is kezdte a lépést, én pedig igyekeztem utánozni. A baj csak az volt, hogy egy kacifántos lépésnél összeakadt a két lábam, és majdnem eldőltem, ha nem sikerül még időben kilépnem, s megtartanom az egyensúlyom.

- Oké, álljunk meg. – szólt Jimin. – Ne siessetek. Igaz, az órából már annyira nincs sok, de nem itt kell tökéletesnek lennie. Az alapokat tudjátok, tökéletesíteni otthon kell, rendben? Jungkook, figyelj rám, és próbálj meg követni. A többiek is csinálják velem együtt, lassan. – mondta, s el is kezdte lassan megcsinálni a lépéseket.

Volt egy rész, amikor egy lábon kellett megtartanom az egyensúlyom, de... Valahogy nem ment, és kurvára ideges voltam magamra, amiért nem megy. Pont nekem! Ez egyszerűen szörnyű. Ez nem rám vall. Ha beteg voltam, még akkor is tökéletesen ment minden tánc, de most egy egyszerű lépést is képtelen vagyok megcsinálni. Ez a tanár sem lesz a kabalám... Amióta ő itt van, valahogy semmi sem akar összejönni. Bajt hoz a fejemre. Lehet nyakon kéne önteni szenteltvízzel, és kántálni közben. Tuti megszállta valami, vagy sátánista.

- Bassza meg... - morogtam, mikor le kellett tennem a lábam, mert eldőltem volna.

Ekkor megszólalt a csengő is, így leálltunk. Persze én már leálltam, mert elcsesztem a lépést. Megint.

- Hah... Rendben. A többieknek egészen jól ment. Jungkook, próbálj meg kicsit erre koncentrálni, rendben? Biztos vagyok benne, hogy megy ez neked, csak nem vagy itt fejben, valahol máshol jársz. Lazulj el, csak gyakorlunk. – mosolygott rám. Hogy a faszomba legyek laza, ha közben meg kell felelnem neked, és még le is kell nyűgöznöm téged?

- Viszlát, szia Jungkook! – köszöntek el a többiek, majd el is mentek.

- Hah, na akkor majd holnap találkozunk, pihend ki magad. – mosolygott Jimin, s lépett a hangfalhoz, hogy lecsatlakoztassa a telefonját.

- Várjon! – szóltam rá, mire felém nézett felvont szemöldökkel. – Külön órákat akarok. – mondtam ki nehezen, mivel ez most kicsit fájt az önbecsülésemnek...

- Mi? – pislogott nagyokat, s látszott rajta, hogy nem hisz a fülének. Hát én sem hinnék...

- Jól hallotta... Nem nyerhetek, ha nem tudom ezt megcsinálni. – vallottam be. – Maga meg tanár, nem tagadhatja meg a segítséget. Főleg nem egy olyantól, aki vizsgázni készül.

- Eh... Ezh igaz. – bólintott. – Hát ez meglepett... - vallotta be. Engem is... - Mikor vagy szabad? – helyezte át testsúlyát egyik lábára, s fonta össze karjait mellkasa előtt.

- Most tökéletes.

- Most? De... Ez volt a kilencedik óra, már mindenki megy haza és jönnek takarítani a termeket.

- Akkor... Béreljünk ki egy tánctermet. A városban van sok lehetőség. Ha kell fizetem is.

- Jungkook, te szívtál valamit? – kérdezte meg, mire meglepődötten néztem rá.

Ennyire furcsa lenne, hogy hirtelen különórákat akarok? Oh... Így kimondva tényleg az, legalább is tőlem.

- Ahj, benne van, vagy nem? – fújtattam idegesen.

- Rendben, legyen. De nem te állod. Kettőnk közül én vagyok a felnőtt, én fizetek.

- Már betöltöttem a 18-at. Egyezzünk meg abban, hogy felét én, felét maga fizeti. – csak sóhajtott egyet, majd bólintott.

Ezután összepakoltunk mindketten, s gyalog elindultunk, hogy kibérelhessünk egy termet. Közben dobtam egy SMS-t anyának, hogy különórám van, szóval később megyek. Persze azt is megírtam neki, hogy Soyeon önként bevállalta a mosogatást helyettem erre a napra, úgyhogy nem kell neki mosogatnia. Igaz, a tesóm ki fog herélni, ha hazaérek, de kinek van kedve ennyi tánc után még mosogatni? Meg úgy alapból mosogatni.

Hamarosan megérkeztünk arra a helyre, ahol láttam őt is és én is szoktam gyakorolni. A múltkori csajszi volt ott, aki Jimint meglátva elmosolyodott.

- Újra itt?

- Igen, ezúttal az egyik diákommal. – mosolygott, majd megölelte a lányt. Mégsem buzi? Áh, nem. Ettől még tuti langyi, szinte üvölt róla.

- Tánc a diákoddal? Uha, Jimin! – bokszolta vállba mosolyogva a lány. – Rendben, mennyi időre kell?

- Egy óra.

- 4008 won lesz. A 18-as szoba jó lesz?

- Tökéletes. – mondtam ezúttal én, mivel eddig meg se szólaltam. A lány meglepődött, majd rám mutatott.

- Te... Te voltál akkor is itt, amikor Jimin táncolt. Tegnap! Micsoda véletlen. – mosolygott, én pedig próbáltam normális mosolyt erőltetni az arcomra.

Geci miért kellett elmondani, hogy itt táncoltam akkor, amikor ő? Akkor még úgy volt, hogy nem fogok semmit csinálni, mert lázadok, és... Anyád picsáját! Kotnyeles!

Jimin csak mosolyogva rám nézett, én pedig egy hatalmas vigyort küldtem felé. Hát ezt nem kellett volna megtudnia.

Végül elindultunk a terem felé. Jimin ment elől a kulccsal a kezében. Mikor megtaláltuk a termet, kinyitotta azt, s belépett rajta, én pedig utána. Az egyik sarokba lepakolt, majd elkezdett kicsit nyújtani. Megtornáztatta a karjait, akárcsak én.

- Nos, van egy teljes óránk, szóval próbálj meg erre koncentrálni, rendben? Most nem néz senki.

- Itt nincsenek kamerák? – kérdeztem.

- Nincsenek szerencsére. Ezért járok ide. Amikor én is a vizsgámra készültem, saját koreográfiát kellett bemutatnom, és olyan helyre jártam, ahol voltak kamerák. Ezt az osztálytársam megtudta, és megszerezte a felvételt, a vizsgán pedig az én koreográfiámat mutatta be, és mivel névsor szerint megyünk, ő volt előbb, így én csak álltam ott, és teljesen bepánikoltam, hogy mit tudnék tenni. Meg is buktattak, mivel semmit se csináltam, elvégre ugyan azt nem mutathattam be. – sóhajtott. – Utána az egyik ismerősöm megszerezte a felvételt, amin a dátum is rajta volt, így kikérdezték az osztálytársamat, aki bevallotta, hogy tényleg ellopta. Végül megbuktatták, és én kaptam egy esélyt, hogy eltáncoljam azt, amit összeállítottam. Átmentem. – vont vállat, én pedig leesett állal hallgattam.

- Most komolyan ilyet tett valaki? Ez annyira szégyen!

- Az. – bólintott. – De azért sajnálom őt. Végül is miattam bukott meg.

- Nem miattad! Ő volt olyan nyomorék, hogy nem állított össze egy saját koreográfiát, hanem ellopta a tiedet! – mondtam, s utána esett le, hogy letegeztem a tanáromat. – Mármint... A magáét... - javítottam ki magam. Geci, miért kell ilyen fiatalnak lennie? Hát komolyan, én idősebbnek nézek ki.

- Ugyan, tegezz nyugodtan. Nem vagyok olyan idős. – vont vállat. – Már mondani is akartam az osztálynak. – gondolkodott el, majd megrázta a fejét, mintha el akarná hessegetni a gondolatait. – Na, gyakorolni jöttünk ide, szóval kezdjünk is neki. – állt elém. – Háromra, rendben? Egy... Két... Egy, két, há' és! – ezzel el is kezdtük együtt a lépéseket. Persze nekem az első nehezebb lépésnél összeakadt a lábam.

- A büdös picsába!

- Na! Ne káromkodj. Figyelj, mutatom lassan. – ezzel elém állt, én pedig próbáltam a lábait nézni, és nem a seggét. Haljak meg, esküszöm nehéz volt. – Jó, közelebb megyek, és próbálj meg úgy lépni, ahogy én. Ez az egyik tanárom módszere volt, egész jól bevált. Nem gondoltam volna, hogy valaha is alkalmazni fogom. – ezzel elég közel állt hozzám.

Nekem háttal állt, s a mellkasom és az ő háta között alig volt 20 cm. Az is azért volt, mert baszott nagy lábbal áldott meg az isten. Így végül sikerült megcsinálnom a lépést, ő pedig mosolyogva fordult felém, de akkora lendülettel, hogy ezúttal az ő lába akadt össze, s majdnem hátraesett, de a reflexeimnek köszönhetően időben elkaptam az egyik kezét, de voltam olyan balfasz, hogy nem húztam vissza, így én is eldőltem vele. Kezeimmel viszont időben megtámaszkodtam feje mellett, s hatalmas szemekkel néztem az alattam lévő tanáromra. Ő is lassacskán kinyitotta a szemeit, amiket közben összeszorított, s hasonló meglepődött arccal nézett rám. Annyiban volt más, hogy ő fülig pirult.

Le kellett volna másznom róla, de... Egyszerűen nem ment.

Ajkai kicsit el voltak nyílva egymástól, s a tekintetemet azonnal magukhoz vonzották.

Ekkor viszont felvillant a kislámpa a fejemben.

Juj, Park Jimin, ezzel a kis baklövéseddel már nekem is adtad a nyertesnek járó koronát...

Hello Sütikék! Kicsit régen volt már, hogy részt töltöttem fel😅 De most itt is vanXD Remélem azért van még valaki, aki olvassaXD

Szeretném megköszönni a 3k megtekintést! Nagyon örülök neki!🥰😍 (megjegyzem, a wattpad meging kibaszik velem, mivel sehogy sem akarja beilleszteni a képet.)

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!

xoxo: SanKook