Fáradtan, kiizzadva, s levegőért kapkodva próbáltam annyi erőt venni magamon, hogy összepakolhassak, s elindulhassak haza. Igaz, csak egy órára béreltem ki a termet, de végig táncoltam –azt leszámítva, hogy a tanáromat néztem az elején-, még szünetet sem tartottam.

Nehezen, de rávettem magam arra, hogy összeszedelőzködjek, s elhagyjam a termet. Épp a porta felé tartottam, mikor megláttam az ezüstös hajkoronát. Ő is most adta le a kulcsot. Még mindig kicsit ki volt pirulva az arca, haja rendezetlenül foglalt helyet feje tetején, s az elől lévő tincsei izzadtan homlokára tapadva pihentek. Fekete szövetkabát volt rajta, mely egészen a térdéig leért. A férfi ruhája erős kontrasztban állt hófehér bőrével, mely most csak a kezén mutatkozott meg. Arca még mindig rózsás volt, ajkairól nem is beszélve. Vörösek és pufik.

Átadta a kulcsot, meghajolt, s mosolyogva elköszönt, majd távozott. Kiléptem a fal mögül, hogy én is leadhassam a kulcsot. Direkt nem akartam, hogy meglásson, mert akkor jönne az a tipikus ,,Órán bezzeg nem tudsz táncolni.." dolog, amit meg semmi kedvem hallgatni.

A csajszinak átadtam a kulcsot, s indultam is a buszmegállóhoz. Sajnos ez a későbbi busz, és ez nem visz el addig, ameddig kéne, úgyhogy fogok kicsit gyalogolni, de az nem baj. Csak már kicsit későre jár, és anyu tuti tiszta ideg lesz. Azt tudja, hogy Tae beteg –Soyeon mondta neki, és mindketten csajok így arról is tud egyértelműen, hogy tetszik neki Taehyung- és messze lakik. Szóval ezt foghatom erre.

Mikor a friss, hideg levegőre kimentem, mélyet szippantottam belőle, s már éreztem is, ahogy almácskáimat megcsípi a hideg levegő. Kinyitottam a szemem, majd oldalra néztem, hátha meglátom valahol a tanárom. Inkább én vegyem előbb észre őt, mint ő engem. Akkor még el tudok menekülni. Másik irányban ment mint én. Egy darabig néztem távolodó alakját, majd idegesen fújtatva indultam el, hogy elérjem a buszomat. Mi a francnak bámulom?

Felszálltam a járműre, mely olyan nehezen indult be, hogy azt hittem, sosem érek haza. Aztán olyan hangokat adott ki, mint aki mindjárt szétesik. Tudjátok, laza vagyok, szétesek.

Ez a csotrogány megérkezett ahhoz a buszmegállóhoz, aminél le kell, hogy szálljak, mert ennek a szarnak ez a végállomás. Nem is csodálom, hogy nem megy tovább. Az is meglepettséggel tölt el, hogy eddig képes volt eljönni. A tömegközlekedés mindig tud valami újat mutatni az embernek.

Elindultam a házunk felé, s közben gondolkodtam, hogy mivel engesztelhetném ki anyut. Oké, Soyeon falaz nekem, de anya és az aggódása az... Más tészta. Lehet nekem kéne mosogatnom egy hétig. Aha, talán akkor meglágyul a szíve.

Alsó ajkamat beharapva nyitottam ki a bejárati ajtót csendesen, mivel elég késő volt, és talán a szüleim már aludtak. Ám mikor beléptem, a villany felkapcsolódott, anya meg ott állt eléggé dühös ábrázattal. Szerintem nem kell mondanom, hogy mennyire is fostam be. Az ijedtségtől arra a csóri ajtóra másztam, jobban mondva kentem fel magam, s mikor realizáltam, hogy ez nem más, mint drága édesanyám, kifújtam a benntartott levegőmet, s érezhetően megkönnyebbültem.

- A frászt hoztad r...

- Hol voltál ilyen sokáig? – vágott a szavamba.

- A leckét vittem el a többieknek... - mondtam a féligazságot.

- Eddig?

- Tae is beteg. – vontam vállat.

- Az egy dolog... Ha fél osztálynak is viszed le a leckét, akkor is hamarabb hazaérsz, fiatal úr. Tudom, hogy mikor érkezik onnan a busz. – rázta a fejét, miközben karjait mellkasa előtt keresztbe fonta.

- Lekéstem. – hazudtam tovább.

- Mindenre van kifogásod? Ah, olyan vagy, mint apád...

- A vér öröklődik. – nevettem fel.

- Ne viccelődj, most dühös vagyok. – fújta fel az arcát. Ilyenkor nem is tudom, hogy melyikünk a szülő... - Hallottam, hogy új tanárotok van. Soyeon nem sokat mesélt róla... Szóval, milyen? – ült le az asztalhoz, azaz nekem is helyet kell most foglalnom és beszámolót tartanom az új tanárbácsiról, ma már sokadjára. – Mesélj, milyen az új tanár?

Jó seggű.

- Ah, olyan mint egy buzi..

- Uh... - húzta el a száját anya. – Az is?

- Kinézet alapján igen. – bólintottam, hogy kifejezzem határozottságom. – És úgy tanít, mint a dedóban. – forgattam szemet.

- Mi? De hamarosan vizsga! Uh, na nemsokára lesz fogadóest, és beszélek én vele. Ez így nem mehet. – rázta a fejét. – Így is teljesen le vagytok maradva!

Basszus, a fogadóest! Nem, nem! Akkor anya rájön mindenre. A rossz jegyeimtől kezdve a lázadásig mindenre! Ki kell találnom valamit, hogy ne menjen el...

Végül elköszöntem anyával, megbeszéltük, hogy elnézi ezt az egészet, cserébe egy hétig én mosogatok. Mintha megérezte volna, hogy nem jövök haza időben, a mai adagot már sikálhattam is. Aztán magamat is, alias lefürödtem, megmostam a fogam, felvettem a pizsamám, s bevágódtam az ágyamba, majd átadtam magamat az álmok világának.

Persze miután végig gondoltam, hogy mit kéne tenni annak érdekében, hogy szivathassam az új tanárt és anya ne jöjjön rá semmire sem. A lázadásról már lemondtam... Talán. Már csak az új húst akarom kiborítani. Utolsó év... Legyen emlékezetes!

***

Másnap majdnem lekéstük a buszt, mert Soyeon mihelyt meghallotta, hogy Tae ma már jön suliba, nem tudta, hogy hány fajta sminket kenjen magára –pedig három táncórára teljesen felesleges-, legalább 4 outfitet mutatott be, és nekem kellett döntenem, hogy melyik áll jobban rajra. A harmadikra szavaztam, amit fel is vett, de átváltotta az elsőre, mert szerinte az kövéríti és csak hazudok neki. Öcsém, ezek a nők...

Épp a teremben vagyunk és nyújtunk, igen, én is, mivel este megérte két órán keresztül –oké, csak tíz perc, utána bealudtam- gondolkodni, mert megszületett az ötletem! Olykor-olykor beállok táncolni, de valamit valamiért. Vagyis előtte csak szeretném megmutatni a tanárnak, hogy tényleg tudom a táncot, és nincs szükségem több gyakorlásra.

- Ah, de rossz újra bent lenni... - mondta Yoonho nyúzottan. Lehet hogy lázad velünk együtt, de ő mellette megtartotta a jó átlagát.

- Szia Yoonho. – köszönt Minseo, majd el is ment.

- Oh, úgy tűnik volt értelme... - harapott alsó ajkába. – Bocsi, de nekem jelenésem van... - ezzel el is ment Minseo irányába.

Mindenhol szerelmes párok, én meg itt rohadok egyedül.. Pf..

- Jó reggelt – köszönt Park, majd lepakolta a cuccát, s ki is ment a teremből.

Becsengőkor jött be legközelebb. Megtornáztatta kicsit a karjait, lerázta a lábait, csinált pár fejkörzést bemelegítésnek és mosolyogva fordult az osztály felé. A férfi ismét fekete ruhát viselt, akárcsak tegnap, annyi különbséggel, hogy volt rajta egy karácsonyi díszekkel hímezett, -vagy nem is tudom hogy fogalmazzak- felső. Azt levette, s a székére rakta.

- Na, mindenki gyakorolt otthol tegnap? Ma szeretném megnézni egyesével a táncot. A koreográfiát már befejeztem, szóval nagyon gyorsan kell tökéletesítenünk ezt a pár lépést az elején, mert nem lesz könnyű, és azzal is lesz elég bajunk. Tehát adjatok bele apait, anyait. – mosolygott az osztályra, s ökölbe szorított kezét felemelte, majd maga mellé ejtette. – Nézzük ki mutassa be először.. Legyen mondjuk... - nézett körbe a társaságon, de szeme megakadt rajtam. – Jungkook. – választott. – Mindenki álljon a terem szélére, és akkor had lássuk.

Lásd meg, Park Jimin, le fog esni tőlem az állad, azt garantálom...

Hello Sütikék! Boldog új évet mindenkinek! Az év első részét hozom nektek, remélem tetszeni fog! Teljesen el vagyok halva, hogy most teszem fel a könyv negyedik (ha a prológust nem számítjuk bele) részét, és lassacskán meglesz az 1k.

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook