Két hét múlva meg is kaptuk az eredményeket. Az osztályban két ember kivételével mindenki jelesre zárt. Természetesen nagyon boldogok voltunk, mivel ez már a jövőnk egy biztosabb alapja. Az osztályfőnök csak mosolyogva, s talán kissé irigykedve nézte, hogy mi csak Jimint dicsérjük és ölelgetjük az új tánctanárunkat. Hát igen, ennek a nőnek semmi érdeme ebben. Ő csak irodalmat tanított, semmi mást, kiállni se tudott értünk, biztatni se volt képes, szóval inkább örüljön annak, ha még észrevesszük.

- Ez a ti érdemetek. – mosolygott ránk a szürke hajú. – Nagyon ügyes volt mindenki és büszke vagyok. Azt hiszem, hogy az első évemet itt sikeresnek mondhattam. Bár ehhez az is hozzájátszott, hogy a legjobb osztályt kaptam.

Erre persze mindenki ujjongani kezdett, s ha lehet, ennél is jobban ölelgették a lányok Jimint. Volt, aki örömében sírt is. Nagy izgulásoknak van most vége. Persze nem szabad ellazulnunk annak ellenére, hogy túlvagyunk a vizsgán. Attól még ugyan úgy felvételizni kell, oda meg saját koreográfiával kell mennünk, amibe beleépítjük a követelt elemeket.

- Jungkook! Te még maradnál egy kicsit? Van hír a versenyről, amit szeretnék veled megbeszélni. – mondta, mire bólintottam egyet.

- Akkor én megyek is. – mosolygott kínosan az osztályfőnököm, majd meghajolt Jimin előtt, s ki is lépett az ajtón bezárva azt maga mögött.

Órát nem tartottunk, inkább mindenki ki volt kérdezve egyesével, hogy milyennek érezte eleinte a vizsgát, s hogy csalódott-e magában az eredményt illetően. Akik nem jelesre vizsgáztak, annak is örültek, hiszen itt nem mindenkinek a tánc az első. Van, akinek például az ének, nekik ez a vizsga nem olyan létfontosságú, mint például nekem, aki ezzel akar foglalkozni a jövőben. Bár egyenlőre fogalmam sincs, hogy mi szeretnék pontosan lenni. Nem tudnám elképzelni magamat tanárnak. Nem szeretnék a kelleténél több időt eltölteni egy iskolában. Gyakornoknak meg nem akarok jelentkezni, hiszen nem akarok idol lenni. Én ahhoz túlságosan szabad vagyok, nem tudnám betartani azokat a kemény szabályokat, se a diétát. Aztán meg szeretnék találkozni a barátaimmal, a kapcsolatomat se szándékozok eldobni magamtól, ahogy a családomat sem.

Az osztályból szeretnének egy páran idolnak menni, például Tzuyu és Yugyeom is. Csodálom is azért őket, mivel én nem lennék képes mindent hátrahagyni.

A testvérem persze már tudja elég régóta, hogy tanár szeretne lenni. Imádja is a gyerekeket és nagy türelme van, kivéve, ha rólam van szó. Velem szemben sosem alkalmazza a bikatürelmét.

- Hibátlan lett. – mentem oda Jiminhez mosolyogva, miután az utolsó ember is elhagyta a termet és becsukta maga után az ajtót.

- El is vártam. – vigyorgott ő is, s már emelte is a fejét, hogy megkapja a csókját. Kezeit az arcomra vezette, míg én a derekánál fogva húztam közelebb magamhoz. – A versenyről akartam beszélni veled. – pillantott a szemeimbe, mikor elváltunk egymástól.

- Mi van vele? – döntöttem oldalra a fejem.

- Kicsit megborult a rendszer. – nevetett fel kínjában. – Furcsáltam is, hogy olyan kötelező elemek vannak benne, amiket inkább tornászoknak találtak ki. Legnehezebbnek az arábelt tették be, a másik kettőt meg elvileg már vettétek előző években, mivel kötelező anyag volt.

- Egyedül az arábelt gyakoroltuk és az se megy... - húztam a számat. Még szőnyegen se akar sikerülni, Jimin pedig a földön megcsinálja.

- Van még fél évünk... - sóhajtott. – Megcsináljuk. – mosolyodott el. – Nem olyan nehéz az. Csak gyakorolni kell.

- Ha te mondod. – rántottam vállat.

Valójában nem volt ennyi időnk. A vizsga január végén volt, most pedig február eleje van, az országos pedig június 16-án lesz. Tulajdonképpen három hónapunk van, ami azért nem fél év.

- Na... - fogott a vállamra Jimin, mire rápillantottam. Biztatóan elmosolyodott. – Menni fog, én tudom. – simított az arcomra. – Mivel tudnálak motiválni...? – gondolkodott, nekem pedig azonnal megjelent a fejem felett a kis villanykörte.

- Emlékszel mit mondtál, mit csinálsz, ha megnyerem? – mutattam neki csibész vigyorom. Jimin erősen gondolkozni kezdett, de látszólag semmi sem jutott az eszébe. – Segítek... - köszörültem meg a torkom. – Év eleje volt és elmentünk a hegyekbe együtt... - mondtam, de még mindig nem emlékezett. – Azon vitatkoztunk, hogy meg akarlak csókolni, te pedig nem akartál belemenni. Folyton azt mondogattad, hogy a tanárom vagy, én pedig diák vagyok. – kezdtem el a teremben sétálni, miközben a kezeimmel mutogattam. – Nem akartál velem eljönni egy újabb randira, kelletted magad. – kacsintottam rá, hiszen egyértelmű volt már akkor is, hogy csak kimondani nem akarja, mennyire szeretné ő is és élvezi a velem játszott veszélyes játszmát. – Éppen ezért mondtad, hogy kérdezzelek meg holnap, akkor talán belemész. Én akkor azt válaszoltam, hogy a következő randevúnál biztosan el fog csattani az odavaló csók. – fordultam felé hatalmas vigyorommal, hiszen már láttam az arckifejezésén, hogy dereng neki a történet. – Kicsit eleged lett belőlem... - ingattam a fejemet. – És azt mondtad, hogyha megnyerem a versenyt, önként kapsz le mindenki előtt. – mondtam ki, mire Jimin lesápadt. Szerinem akkor ő ezt egyáltalán nem gondolta komolyan.

- Nem gondolod, hogy ez picit veszélyes lenne...? – kérdezte nagyot nyelve. Na igen, nyilván tisztában vagyok ezzel, de olyan régen húztam már az agyát, hogy muszáj legalább egy picit szórakoznom vele.

- Szerintem nem. – ráztam a fejem mosolyogva. – Gondol el, híresek lennénk. – tártam szét a karjaimat. – Benne lennénk a tévében.

- Hát ez fantasztikus... - nevette el magát. Az a baj, hogy túl jól ismert, így tudja, hogy valószínűleg csak szívom a vérét. – Nem bánom, megcsókollak, de akkor járhatsz hozzám a börtönbe. – rántott vállat.

- Úgysem csináltuk még extrém helyen. – kuncogtam, s magamhoz húzva egy csókot nyomtam a szájára. – Elég, ha velem vagy és nekem szurkolsz. – néztem a szemeibe.

- Másnak nem is szurkolnék. – bólintott. – Viszont lassan menni kellene. Én helyettesítek, neked viszont nincs több órád, nem? – kérdezte.

- Így igaz. – bólintottam. – Akkor majd beszélünk. – mentem a cuccaimhoz, s intettem egyet a páromnak.

Egyszer jó lenne visszamenni a hegyekbe. De nem csak vele. Régen mindig a családdal jártunk és nagyon jó szokott lenni a hangulat. Biztos vagyok benne, hogy neki is tetszene, csak... Nem tudom, mi lenne a reakciójuk, ha megtudnák, hogy a jelenlegi párkapcsolatomban a másik fél nem lány, hanem egy férfi, méghozzá a tanárom. Anya biztosan kibukna, apához meg egyáltalán nem tudok elképzelni semmilyen reakciót és talán ezért is félek a legjobban. Amikor meséltem eleinte Jiminről, s mondtam, hogy hogyan néz ki, anya már akkor is húzta a száját. Nem tudom, mit tenne, ha megtudná, hogy tényleg meleg és az egyetlen fia vele van.

Ezen tudatlanság részben elszomorít, de közben optimistává is tesz, hiszen ott az a bizonyos mi van, ha? Lehet elfogadják őt, lehet engem is elfogadnak és senki sem fog kibukni. Remélem... Tényleg ez lesz, hiszen számomra nagyon fontos a család.

***

Két hónap telt el, már csak egy kell ahhoz, hogy az országoson legyek. Azóta nem tud se a családom, se pedig a barátaim Jiminről, Yugyeomon kívül természetesen, aki még mindig falazik nekünk, s rengetegszer kimentett minket. Például volt, hogy sokáig néztem Jimin ivás közben, amit a többiek és észrevettek. A legjobb barátom azonnal szólt a tanárnak, hogy van valami a hajában vagy valami hasonló. Persze megnézte, hogy tényleg ott van-e valami, így szerencsére nem buktam le. Aztán olyan is volt, hogy majdnem ránk nyitottak, de ő megakadályozta az illetőket. Azaz nagyon sokat köszönhetek neki.

- Jungkook! – szólt nekem Jimin, mikor mentem volna az öltözőbe, hiszen ez volt az utolsó órám, csak át akartam öltözni és menni is vele az egyik kávézóba. – Az igazgató mondta, hogy óra után menjünk be hozzá. Gondolom a verseny miatt hív bennünket, mivel az iskolát képviseled, emellett még nincs minden információ megosztva vele.

- Rendben. – sóhajtottam, majd el is mentem, hogy átvegyem a ruháimat, aztán hallgassam, hogy Jimin és a diri beszélgetnek. Nem értem, hogy én minek kellek ide, mivel úgyse fogok megszólalni.

Gyorsan levettem az izzadt felsőmet, majd a nadrágomat is, s felkaptam az utcai ruházatomat. Szerencsére már jó idő volt, így nyugodt szívvel vettem fel egy pólót. Persze a biztonság kedvéért ott volt nálam egy pulcsi, ha fáznék, mert beteg nem szeretnék lenni. Az április csalóka volt, s hiába van május eleje, nem bízok az időjárásban.

Már készen mentem ki az ajtón, Jimin is ott várt rám, majd a fejével intett, hogy menjünk. Közben elrakta a telefonját a zsebébe. Az út közben elmondta, hogy a tesójával beszélgetett, hiszen hamarosan itt az anyukájuk szülinapja és meg akarják lepni valamivel.

A nagy barna ajtó előtt megálltunk, a tanárom pedig bekopogott rajta. Hamarosan meg is hallottuk az igazgató hangját, aki engedélyt adott arra, hogy belépjünk. Az asztalánál ült, s mikor beléptünk, kihúzta magát, majd hellyel kínált minket.

Szokás szerint két szék volt az asztala előtt, ez szerintem azóta így van, mióta ő az igazgató. Azaz jó pár éve.

Le is ültünk, s egymásra néztünk, hiszen senki sem szólalt meg. Valószínűleg a diri is arra várt, hogy mi kezdjünk bele.

- Miért hívatott, igazgató úr? – kérdezte Jimin kedves mosollyal. Igaz is, csak az ő feltevése volt, hogy a verseny miatt kéret minket. Bár más miatt nem hiszem.

Az úr nem válaszolt, csak kutatni kezdett a fiókjában, majd elővett egy borítékot onnan, s elénk csúsztatta. Szemöldökömet ráncolva néztem rá, akárcsak a mellettem ülő ezüst hajú, aki végül érte nyúlt, s felbontotta.

Teljesen lesápadt, ahogy én is, mikor megláttam, hogy mi, vagyis mik voltak benne.

Az igazgató előre dőlt, s összekulcsolt kezeit az asztalra tette.

- Kíváncsi lennék a magyarázatukra, de szerintem ezt nem tudnák megmagyarázni. – szólalt meg most először.

Elevenítsd fel múltadnak azon pontját, melyben ajakid közül azt mondtad nékem, szeretsz. Régen volt az, hogy ezen szó megemlítődött, s még régebben mikor csak gondolatid közt szerepelt, de párnáidon nem engedted kimenni amaz szökött bűnös-ártatlant.
Bűnös, láncszorított kezekkel, mindenki előtt meghajoló, de mindenki felett álló szerelem.
Ártatlan, mert ő nem tehet semmiről, csak népítélte lett. Sok színtelen között ő volt egyedül ékes, színpompás. Minden benne volt, minden érzelem. Az irigy sárga, s az ártatlan fehér is. Mindezek sokasága mégis másokat színtelen vörös dühvé változtatta, seszínű sárga irigységgé, mert bennük nem volt az, mint őbenne. S ezért lett ő ártatlansága miatt bűnös? Igen. S miért? Mert mások egységes szólama hangosabb az ő lágy dallamától.
Azt hiszed, hogy vétkes? Nem az. Csak egyedül harcol minden, s mindenki ellen, míg végül győzelmet arat, de ugyan úgy az marad mindenki szemében.
Lehet hangod hangos vagy gyönge. Lehetsz alul vagy felül. Lehetsz gazember vagy mindenki szemében jótevő, harcolhatsz egyedül mindenki ellen vagy szövetségben. De egyet ne feledj...
Elsősorban csak egy ember vagy, tehát győztes innentől nem lehetsz.

Hello Sütikék! Meg is hoztam az új részt, persze ezt is épphogy megírtam, mert ismét vihar van (ma ez kb a 4. vihar...).

Nem tudom, szerintem előző életemben megbaszott a villám, azért félek ennyire a viharoktól😂 Mellesleg egyedül vagyok, szóval jupiii😅

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook