- Minden kész? – kérdeztem, s benéztem a terembe, ahol az asztalok már a helyükön voltak, illetve az üdítőket is felpakolták a sütikkel és a perecekkel, illetve ropikkal együtt.

- Késni fog. – jött be Tzuyu a kis hegyes sapkákkal, majd elkezdte szétosztani őket.

- Mi? Miért? – ráncoltam a szemöldököm. – És ezt te honnan tudod?

- Egy verekedés történt és ő volt ott, ezért behívták, hogy adjon jelentést. Mentőt is kellett hívni a sráchoz. – mesélte.

Tuti valamelyik kilencedikes volt. A mostaniak annyira csökött agyúak, hogy az hihetetlen. Nem olyan régóta kezdődött el a suli, de már annyi verekedés volt köztük és az egyiknek már a fegyelmijét tervezgetik a tanárok. Ennek ellenére nyilván mi vagyunk a legrosszabbak, mert bár nem verekedünk, mindenkinek az agyára megyünk. Teljesen logikus...

Mivel úgy tűnt, hogy tényleg késik Jimin, nyugodtabban készültünk tovább, s még újra is pakoltunk mindent. Nem, nem azért, mert át akartuk rendezni a dolgokat, szimplán csak tettünk egy lepedőt az asztalok alá, hogy ha valamilyen kaja leesik, esetleg az innivaló kiömlik, akkor ne a frissen lakkozott táncparkett szívja meg, illetve mi, akiknek még többet kell takarítaniuk. Azaz előre gondolkodtunk és intézkedtünk. Szerintem remek ötlet volt, hiszen ez tényleg megkönnyíti majd a dolgunkat. Annyi, hogy mindenki az asztalok közelében fog enni és inni.

Szívem szerint alkoholt is hoztam volna, de suliban vagyunk, na meg félő, hogyha lerészegedek, akkor lekapom Jimint, ami azért valljuk be, nem lenne jó.

Már öt perce, hogy becsengettek és Jimin még mindig nem volt itt. Épen ezért mindannyian a sötét tanteremben álltunk és vártunk, hogy bejöjjön a célszemély. Szerencsére a 021-es táncterem rendelkezik redőnnyel, amit használatba is vettünk. Ha Jimin belép, akkor feloltjuk a villanyt és együtt boldog születésnapot kívánunk neki.

Lépteket hallottunk, így mindenki elhallgatott. Nyílott az ajtó, majd belépett rajta a tanárunk.

- Bocsánat srácok, hogy késtem, csak...!

- Boldog születésnapot Jimin! – kiáltottuk egyszerre, mikor feloltották a villanyt.

Jimin látszólag teljesen lefagyott, majd teljesen elpirult, s lehajtotta a fejét.

- Nagyon szépen köszönöm. – nézett ránk már szinte meghatva.

- Sajnos tortát nem hoztunk, de van sok rágcsálni való. – mosolyogtam rá, mire elnevette magát.

- Köszönöm, tényleg. – szerénykedett, én pedig le sem tudtam venni róla a szemem. Gyönyörű volt...

***

- Szerintem ide jöhetne egy jobbra fordulat és valamilyen póz. – próbálgatta Jimin, miután leállította a zenét és csak magában dúdolta annak az ütemét.

Kedd délután van, lassan a második óránkat húzzuk a bérelt táncteremben. Kivételesen semmit se tettem, csak követtem az utasításait, mert ez a verseny is fontos és sehova se haladtunk, márpedig kéne. Az országos verseny nem piskóta, nem állhatok ki egy rögtönzött tánccal. Tehát most gyakorlunk orrba-szájba. Eddig összeraktunk vagy 20-30 másodpercet és azt tökéletesítettük. Sajnos nem tudjuk az egészet megcsinálni rögtön, mert vannak követelések. Így is az az egy óra azzal ment el, hogy kiválasztottuk a zenét, amire majd ropni fogom.

- Utálom, ha ennyire... Klasszikus. – sóhajtottam, de mindhiába, én is tudtam, hogyha nyerni akarok, akkor valami széppel, valami mutatóssal kell lenyűgöznöm a zsűrit.

Elővettem a vizemet, majd leültem a parkettára, s inni kezdtem, miközben azt figyeltem, ahogy Jimin kitartóan próbálgatja a különböző beállásokat. Nekem igazából mind tetszett. Jó, nem akarok senkit átverni, egyáltalán nem arra figyeltem most, hogy az mennyire illik oda, hanem őt magát bámultam.

Már megszokhattam, hogy sötét színekben van, de valójában már nem is akartam, hogy másban legyen. Ő ez volt. A kívül rideg férfi, de belül, s tettei alapján a világ legjobb, legmelegebb szívű embere, akit valaha ismertem.

Kihúzta magát, s jobb karját könnyed, lassú mozdulattal emelte fel, ami miatt a bő, fényes fekete ingujja egészen a könyökéig csúszott. Viszont ugyan azon oldalon a hófehér kikandikált, hiszen feljebb húzódott az anyag. Szemeit lehunyta, felszegte állát, s még állkapcsa egy megfeszült egy pillanatra. Ezüstös tincsei hátrahullottak, s hófehér arcát a lámpa sárgás fénye tette színesebbé. Ajkai is kitűntek, hiszen azok a fakósággal, s a szürke küllemével ellentétben rózsaszínek, szinte közelítenek a pirosas színhez. Eltátotta csodás száját, s szabadjára engedte az elhasználódott, bent raboskodó levegőt. Ezután szemhéjait is kinyitotta, majd felém pillantott. Teljesen elkápráztatott a... Mindene. Igazából ő maga volt az, aki az eufórikus állapotba ejtett, s egy ott lévő cölöphöz láncolt, ahol semmit nem kaptam. Se étel, se vizet. Viszont tény, nem voltam éhes. Nekem nem az kellett, hogy ellássanak, hanem az, hogy ő itt legyen.

Függője lettem ennek a férfinak.

- Minden rendben? – kérdezte Jimin, s fejét oldalra döntötte. Nyeltem egy nagyot, s bólintottam egyet, ugyanis kétlem, hogy most meg tudnék szólalni. Jobban mondva tuti tudnék beszélni, csak annyira káosz lenne abban az egy mondatban, amit elmondanék, mint a fejemben. – Okés. – mosolyodott el, majd nekem háttal állva próbálta újra a pózt, amire egyáltalán nem figyeltem. Viszont így ráláttam a formás hátsójába, amit olyan rég fogtam már és csak egyszer... Azt a kurva, rohadtul kívánom őt.... A legszívesebben megkérném őt, hogy picit hajoljon előre, mert ha már nem érhetek hozzá, akkor... Mindent a szemnek, semmit a kéznek. – Szerinted ez a póz jó? – fordult hátra hirtelen, én pedig olyan gyorsan kaptam fel a tekintetem, mintha fegyvert fogtak volna rám.

- Bocs, nem figyeltem. – köszörültem meg a torkom. – Megmutatnád ismét? – kértem, mert valahogy a hátsója jobban lekötötte a figyelmem, mint a próbálkozása.

Szerencsére Jimint nem kellett kétszer kérnem, újra megcsinálta, szépen dúdolászva a dolgot, majd felém pillantott.

- Nos? – sürgetett picit.

- Szerintem jó. – bólintottam. – Elég mutatós.

- Rendben, akkor ez maradhatna. Viszont milyen trükk legyen? Hármat tettek fel, ezekből lehet válogatni, de akár az összeset belerakhatod. Mondjuk kétlem, hogy a harmadikat bárki megcsinálja... - motyogta inkább magának, mint nekem. Nos ez igencsak felkeltette az érdeklődésem, így felpattanva mellé mentem, hogy megnézzem, mik az, amiről így vélekedik.

- Ennek még a nevét se hallottam. – néztem rá összeráncolt szemöldökkel. – Sőt, egyiket se hallottam.

- Azért, mert ezek tornász lépések. – nevetett fel Jimin. – Az arábel talán a legkönnyebb ezek közül. – gondolkozott hangosan.

- Ezzel nem lettem okosabb. – forgattam szemet.

- Az arábel... Nos hasonlít egy szaltóhoz, de nem az. – magyarázta. – A tripla csavart pedig csak hatalmas lendülettel tudnád megcsinálni.

- És mi az utolsó? – kérdeztem, ugyanis a tripla csavart még el is tudtam képzelni, hogy milyen.

- A cukaharáról inkább ne beszéljünk. Az egy elég... Nehéz gyakorlat. Nem tudnád megcsinálni, főleg, hogy én sem tudom neked azt betanítani, úgyhogy azt felejtsük is el. – rázta a fejét hevesen.

- De azt mondtad, hogy valószínűleg azt senki sem fogja választani...

- Mert senki sem fogja tudni megcsinálni. Hacsak nem tornászok ellen fogsz versenyezni. – forgatta meg a szemeit, s fonta össze a karjait a mellkasa előtt, s eltökélten nézett a szemeimbe.

- És ha én ezt szeretném megcsinálni? – húztam összébb az íriszeim.

- Akkor keress egy olyan tanárt, aki képes megtanítani neked ezt. – bökött a mellkasomra, de közben el is mosolyodott, hiszen tudta, hogy ezzel megnyerte ezt a kisebb csatát.

Na igen, én biztos nem keresnék más tanárt.

Nagyon közel állt hozzám, s az, hogy az állát is felszegte és úgy nézett rám... Akkor tényleg nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne kapjam le.

Nagyot nyeltem, s oldalra pillantottam, így megláttam a táskámat.

- Még nem adtam oda neked az ajándékot... - motyogtam, majd elindultam felé. Leguggoltam, hogy a táskámból elővegyem a kis dobozt, amiben az ajándéka van benne. – Nem valami nagy cucc, de remélem tetszeni fog. – keltem fel, majd fordultam meg, de nem gondoltam volna, hogy ennyire közel lesz.

Azonnal az ajkaira pillantottam először, aztán a szemeibe. Jelen esetben tényleg nem éreztem magam nyeregben, viszont azért, mert annyira nagyon vissza akartam fogni magam. Nem akartam elbaszni semmit, de basszus, ha itt van, szinte a mellkasa az enyémhez ér, akkor hihetetlenül megnehezíti a dolgom...

- Mi a baj? - ráncolta a szemöldökét, s lábujjhegyre állt, hogy az arcomba másszon. Mondanom se kell, rendesen zavarba jöttem.

- Semmi... - motyogtam, majd oldalra pillantottam, mert igyekeztem kerülni a tekintetét.

- Hazudsz. - jelentette ki. - Mi a baj? - simított fel a mellkasomra, mire muszáj volt az ajkaimba harapnom, nehogy valami olyat mondjak. - Ha nem mondod el, nem fogjuk tudni megoldani. - döntötte oldalra a fejét, majd jobb kacsóját is felhelyezte a bal mellé. - Nos? Mi a baj? - pipiskedett még feljebb, s nekem már alapból tikkelni kezdett a szemem, mikor simogatni kezdett, de ekkorra elpattant bennem valami és kimondtam, hogy mi a problémám.

- Az, hogy szépen szeretnélek visszaszerezni, de kurvára megnehezíted a dolgom, ha ezt teszed és... Bassza meg, rohadtul kívánlak és meg akarlak csókolni. - fújtattam idegesen, ugyanis most bukott a tervem, miszerint szépen visszahódítom Jimint.

Ő viszont csak elmosolyodott, amit nem tudtam hova tenni.

- Mióta lett olyan szende a nagy Jeon Jeong-guk, hogy nem mer megcsókolni? - vezette feljebb a kezét a tarkómra. - Aigoo, nekem kellene lépnem? - pillantott a szemeimbe, én pedig alig hittem a fülemnek.

Elmosolyodtam, majd megráztam a fejem.

- Nem. Szó sincs ilyenről... - mondtam, majd közelebb húztam magamhoz és végre, annyi idő után megcsókoltam.

Úgy éreztem magam, mint egy alkoholista, aki most először jut hetek után édes italához. Sóvárogtam, s mindenhol csak ő volt nekem. Rossz függő, bűnös és mocskos bukott ember. Ám mi van, ha tenmagad is rossz vagy? Hisz te tettél ilyennél. A drog teszi az embert függővel, de előtte valakinek meg kellett alkotnia azt... Melyikünk is az igazi bűnös, Jimin?

Hello Sütikék! Elhoztam az új részt, bár nem fűzök hozzá sok reményt, ugyanis sok visszajelzést kapok, miszerint ismételten bugos a wattpad. Jupi...🙄

Kaptam egy kihívást Park__SungGi -tól, amit nagyon szépen köszönök♥️

1: Külsőre... Hát nem sokat, rövidebb lett a hajamXDDDDD Ja, és szürke🤗 Lettek fülpiercingjeim, talán picit fogytam is🤷🏼‍♀️
Belsőre... Hát sokkal jobban megnyíltam az embereknek. Eddig nem nagyon mertem beszélgetni, de mára ez már sokat javult. Viszont sokkal pesszimistább lettem, ami egy nagy negatívum, mert eddig se voltam optimista.

2: Na ez egy remek kérdés. Nyilván nincs két egyforma ember, viszont őszintén megmondom, nem tudom, miben különbözök. Talán az, hogy gyorsan reagálok és dolgozok fel dolgokat. Ezt mondhatni szeretem magamban.

3: Egy embertől szeretnék mindenképpen különbözni, az pedig az apám. Mivel a vére vagyok, sajnos hasonlítok rá külsőleg, úgyhogy erre rábasztamXD

4:

5: Ha előre megírom a tervezett sztorimat, akkor nem kell annyit bajlódnom azzal, hogy időben legyen update, ezért leülök a seggemre és dolgozok😂

6: Belebetegednék. Én imádok sokáig fürödni, sokszor mosok kezet és... Hát szomjan is halnékXD

7: Igen, számomra idegesítő. Nem szeretem, ha körülöttem hangzavar van, én jobban szeretem a csendet.

8: Először is, nem lepne meg a dolog, mert anyukám felől mindenki daganatban halt meg. Emellett viszont nem lennék optimista, mert iszonyatosan pesszimista vagyok.

9: Szégyen mondani, de igen.

10: Jártam biciklizni, olyankor tálcára került egy-két cukiság. Nem volt finom, még a szememet is meg akarták etetni a kis genyák.

11: Kiskoromban a sárból készített tortámat mindig meg akartam kóstolni. Szerencsére nem nézett ki olyan jól, hogy meg is tegyem😅😂

12: Egyszer szeretném magamnak kinyomtatni az egyik könyvemet, amit jónak érzek. Márcsak azért is, mert anyukám is végre bele szeretne kukkantani😂

13: REMÉLEM NEM TUDSZ MAGYARULXD
Egyébként jó egészséget kívánnék neki és kitartást😌♥️

14: Inkább kitűnök a tömegből.

15: ☑️♥️

Még egyszer nagyon szépen köszönöm♥️♥️

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook