A táncteremben hangoskodva várjuk a helyettesítőtanárt a többiekkel. Az osztályom sosem volt jó magatartásból, de szorgalomból annál inkább. Így mondhatni mi vagyunk a tanárok rémálmai, s mégis a kedvencei. A nevem Jeon Jeongguk, alias Jungkook, és művészeti iskolába járok, ott pedig tánc és ének tagozaton vagyok. Ez az utolsó évem, és a tanárom ezt a pillanatot választotta ahhoz, hogy eltávozzon közölünk. Félreértés ne essék, nem halt meg, csupán szülni ment. Szerettem azt a tanárt. Hiába követelte meg azt, amit meg kellett, de mégis ő volt a legengedékenyebb, s egy-két diákcsínyben is benne volt.

- Kook! – jött oda hozzám Yugyeom, s karolta át a nyakamat. – Ma táncolunk? – kérdezte mosolyogva.

Én is elmosolyodtam. Igaz, hogy táncunk lenne, de amióta nincs a kedvenc tanárunk, mondhatni lázadunk. Másnak nem hódolunk be, talán azért sem, mert ő mindig kiállt értünk –ha már az osztályfőnök nem tette meg-, és amióta elment, mindenki igyekszik kiszúrni velünk. Tudják, hogy már nincs aki velünk legyen, és ezt mocskosul kihasználják.

- Osztály vigyázz! – jött be az igazgató, mire mindannyian felkeltünk a földről, s kihúzva magunkat álltunk sorba. – Mint tudjuk, Min tanárnő elment, így ez az osztály tanár nélkül maradt. Szerencsére ez a probléma megoldódott, nem lesz több helyettesítés. Köszöntsétek tehát Park Jimint, az új tanárotokat. – itt arrébb állt a diri, így teljes rálátásunk lehetett az új tanárunkra.

Ezüstös haján a fény megcsillant, s fekete ruhája erős kontrasztban állt hófehér bőrével. Az igazgató nem egy magas ember, de ő még tőle is alacsonyabb volt. Szelíden mosolygott hol ránk, hol a dirire pillantva.

- Akkor ezen az órán szerintem ismerkedjetek, úgyis lesz még ma két óra. Sok sikert. – nyújtotta a kezét az igazgató, amit Jimin tanár úr megfogott, megrázta, s közben meghajolt.

Miután bezáródott az ajtó, s férfi felénk fordult.

- Na akkor sziasztok, az én nevem mint már hallhattátok, Park Jimin, és én leszek az új tánctanárotok. – mosolygott még mindig. Olyan pufók ajkai vannak, s azok olyan... pirosak. Olyan, mintha ki lenne sminkelve, de ezt kétlem. – Nos, akinek van kérdése, az most nyugodtan felteheti, viszont utána én is szeretnélek megismerni titeket. – valaki feltette a kezét, mire az új tanár felé fordult. – Igen?

- A tanár úr szingli? – kérdezte Dahyun.

Csak elkuncogta magát, miközben egy pillanatra a padlóra nézett.

- Igen.

Újabb kéz a magasban.

- És hány éves? — jött az újabb.

- 22.

- Volt már barátnője? – kérdezte Sana, aki egyébként egy japán cserediák.

- Volt. – vont vállat.

- És most van?

- Nincs.

- És szeretne?

Mi a görcs? Ezek jól rácuppantak már az első alkalommal. Emberek, lázadunk!

- Hm... Nem, igazából nem szeretnék még.

- Akkor mikor akar?

- Nem most. – tudta le ennyivel. – Van esetleg más kérdés is, vagy már bemutatkoznátok?

- Van! – szólalt meg Jaehwan, mire kíváncsian felé nézett Park. – A tanár úr buzi? – tette fel kérdését kicsit sem finomkodva.

- Attól, hogy valakinek nincs jelenleg barátnője, még nem jelenti azt, hogy a saját neméhez vonzódik. – tette karba a kezeit mosolyogva.

- De maga kinézetre olyan... Csajos, vagy hogy is mondjam... - vakarta meg a tarkóját a fiú.

A tanár csak elnevette magát. Ez mindenen nevet és mosolyog?! Én már rég megtanítottam volna repülni az illetőt. Hát én ideszarok... Ezt nehezebb lesz kihozni a sodrából úgy érzem... De minél tovább tűr, annál nagyobbat fog robbanni. Alig várom, hogy kikészítsem..

- Igen, ezt sokszor megkapom. Édesanyám vonásait örököltem. – vonta meg a vállait. – Akkor sorba, innen kezdve mutatkozzatok be kérlek. Nem fogom mindenki nevét elsőre megjegyezni, kivéve ha nem hívnak mindenkit ugyan úgy. – kuncogott fel. – Na, kezd légy szíves. Mondd el a neved, és néhány dolgot még magadról.

- Chou Tzuyu vagyok, öt éve költöztünk a szüleimmel Koreába, hogy tánccal és énekkel foglalkozhassak. Később idol szeretnék lenni, remélem ez sikerülni is fog. – ekkor a mellette lévőre pillantott, aki értve a célzást, bele is kezdett a bemutatkozásba.

- Minatozaki Sana vagyok, Japánból érkeztem ide, mint cserediák. Remélem nem cserélnek vissza egyhamar. – nevetett fel. – Tánc és ének miatt jöttem... Bár... Inkább a tánc miatt.

- Kim Dahyun vagyok, szingli. – tette hozzá, mire néhányan nevetésben törtek ki, köztük a tanár is. – Akárcsak a többiek, én is tánc és éneken vagyok, de jobban érdekel az éneklés. De rappelni is szeretek.

Még néhány emberen keresztülmentünk, aztán jöttünk mi. A fő lázadók. Azaz csak néhányan, mivel vannak hiányzók. Persze, hogy ők lettek gethásak...

- Lisa. – tudta le ennyivel a lány.

- Nagyon bőbeszédű vagy, Lisa. Esetleg a vezetékneved megtudhatnám?

- Nem.

- Oh. Hát rendben. – mosolygott kínosan a tanár. – Akkor menjünk tovább.

- Soyeon. – jött drágalátos testvérem. – Ennyi információ elég is. – mosolygott.

- Szerény, szépséges és tehetséges személyemet Kim Yugyeomnak hívják.

- Szerény a... - néztem rá, s káromkodtam majdnem, ha nem harapom el a mondatom.

- És mi szeretnél lenni?

- Gazdag. De az már vagyok. Akkor... Idol. – mosolyodott el.

- Értem. Akkor nézzük az utolsó embert. – pillantott rám.

- Oh, én jövök. Remek... Nos, minden információt megtalál rólam a naplóban. – tudtam le ennyivel.

- Nem mindent, de a szükségeseket igen. Viszont én szeretném, ha bemutatkoznál. – mosolygott továbbra is. Hű, de kibaszott idegesítő ez a tanár.

- Én meg otthon szeretnék lenni, de mégis itt kell szenvednem egy tanárral, aki nem fogja fel, hogy nem akarok bemutatkozni. – sóhajtottam fel drámaian. – Az élet nem mindig úgy működik, ahogy mi akarjuk.

- Ejnye, de gonosz vagy a tanárbácsival, Jungkook. – mondta nevetve Soyeon, s mikor leesett neki, hogy eljárt a szája, gyorsan elé kapta a kezét.

- Soyeon... - sóhajtottam egyet. – Anyád.

- A tied. – nézett rám nagy szemekkel.

- Na, ne szidjátok egymás édesanyját, ha lehet. – szólt közbe Jimin tanár úr.

- Ugyan... Ikrek, mindig ezt csinálják... - világosította fel a tanárt Yugyeom.

- Oh... - formált "O" alakot a szájából a tanár. Milyen húsos ajkai vannak. Irigylésre méltóak.

Ekkor kopogást hallottunk, majd belépett rajta néhány diák álma, s rémálma, Hyerin tanárnő. Nagyon szép és csinos nő, de kibaszott szigorú. Néha szívesebben ugranék ki a harmadikról, minthogy vele legyek egy teljes tanórán keresztül.

- Sziasztok. – köszönt mosolyogva. Igen, a sátán is mosolyogni szokott. – Szia Jimin! – ment oda a tanárunkhoz, s ölelte meg.

- Hyerin! Nem is tudtam, hogy itt tanítasz! – engedte el a nőt, s nézett rá mosolyogva.

Ezek ismerik egymást?

Mindannyian hatalmas szemekkel néztük a jelenetet. Hyerin tanárnő olykor még a kollégáival is szemét. Ha pedig nem az, akkor szimplán flegma. Vele meg kedves. Hát mi van itt?!

- Jaj, igen. – tűrte arcába lógó fekete tincseit füle mögé. – Már lassan két éve. – rántott vállat mosolyogva.

- Hű! Hogy repül az idő..

- És ez az osztályod? – nézett végig rajtunk. Persze... ,,Ez". Nem Ők, ez.

- Igen, őket kaptam. Persze nem én vagyok az osztályfőnök, csupán a tánctanáruk vagyok.

- Oh, milyen régen láttalak már táncolni... - gondolkozott el egy pillanatra. -  Na, de én megyek, még ki kell javítanom a dolgozatokat. – indult az ajtó felé még mindig szélesen vigyorogva. – Ja, és, Jimin! – fordult hátra, mire az ezüst hajú felhúzta az egyik szemöldökét. – Sok szerencsét velük. Szükséged lesz rá. – ezzel el is hagyta a termet.

Oh, de még mennyire, hogy szüksége lesz rá.

Hello Sütikék! A szavazás eredménye szerint a Let's Dance! könyvem lett a nyerő, remélem tetszeni fog nektek^^ Elsőre talán nem izgalmas, de idővel igyekszem azzá tenni😊

Boldog karácsonyt mindenkinek!🥰🎄

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook