Egész órán gyakoroltunk, s az új anyagot is venni kezdtük. Soyeon és a többiek is nagyot néztek, mikor Jimin az új lépéseket velem együtt mutatta be. Nem volt beleszólása a dologba, azaz hibátlanul adtam elő vele, ami nyom az önbizalmamon. Igaz, uncsi volt végig ezt ,,betanulni" a diákokkal, de nincs mit tenni. Ennyivel is gyorsabban haladunk. Az óra végén mindenki szedte össze a cuccait, s ment is ki. Jimin volt már bent egyedül, meg persze én. Táskámat az egyik vállamra dobva lépdeltem oda a tőlem alacsonyabb tanáromhoz.

- Nem gondoltam volna, hogy a kedvemért tényleg veszel fel szemüveget. – mosolyogva néztem le rá.

- Miattad? – kérdezte mosolyogva. – Tévedtem, nem volt kontaktlencsém. Szóval egy ideig szemüvegben leszek. – sóhajtott lehajtott fejjel. – Otthon még van, de fogyóban, szóval rendelnem kéne... - húzta a száját. Azt a dús száját.

Jobban megnézve orra alatt elhelyezkedő beszélőkéjét, igazán kívánatosak. Fehér arcán szinte követelik maguknak a figyelmet színükkel. Mint a virágok a méheket, úgy hívogatják Jimin ajkai az én szemeimet. Ha egyszer rávezetem a tekintetem a két tökéletes párnácskára, akkor az szinte elszakíthatatlanná válik. Olyan, mintha egy embert egy börtönbe zárnának, rácsok mögé, és hogy mozgását is meggátolják, lábaira is fémet tesznek, kemény, szinte áttörhetetlen vasat. Kezei is fogságba esnek, nem tud semmit sem tenni. Arca csak egy irányba néz, tehetetlen. Nem tud mozogni, nem tud elmenekülni, semmit nem csinálhat. Igazságtalanság. A másik bármit tehet, de te, aki le vagy láncolva, semmit. Igen, talán így lehetne Jimin cseresznye ajkait jellemezni. Látom, hogy mozognak, tudom, hogy beszél hozzám, de egyszerűen nem reagálok. Mintha a lelkem elment volna, de a testem úgy maradt, ahogy hagytam. Egy kezet érzek meg széles vállaimon, mire egy fejrázás után eltűnnek rólam a mozgásomat gátló eszközök, s Jiminre nézek. Ezúttal nem az ajkaira.

- Minden rendben? – kérdezte rám nézve. – Itt beszélek neked, de még csak pislogni sem pislogsz. Azt hittem valami baj van. – engedett el, majd ajkai közül, melyeken nemrég szemeimet pihentettem, egy megkönnyebbült sóhaj tört utat magának.

- Minden príma. – bólintottam, s oldalra néztem. A fejemben csak egy dolog járt...

Jimin vajon csókolózott már?

***

Tollammal a kémiafüzetemen doboltam. A tanár írt valamit a táblára, de egyáltalán nem érdekelt. Csak egyik kezemmel támasztottam a fejem, az ablakon kibámulva, míg a másikkal éppen egy rockzenekar dobosának készülök.

- Jeon Jeongguk. – hallottam, ahogy a tanár az én nevemet mondja, mire felhúzott szemöldökkel néztem rá. – Elismételné kérem, amit az imént mondtam? – mosolygott gonoszul. Viszonoztam kedves tettét, majd felálltam a helyemről, hogy megismételhessem azt, amit mondott.

- Hát hogyne. – bólintottam, majd torkomat köszörülve kezdtem bele. – ,,Jeon Jeongguk. Elismételné kérem, amit az imént mondtam?" – ejtettem hozzá egy széles mosolyt, majd helyet is foglaltam. A fiúk nevetni kezdtek, a lányok is megengedtek maguknak egy kisebb kuncogást.

- Megint pimaszkodik? – vágta ökölbe szorított kezeit csípőre a drága tanár, akit én annyira imádok... - Nem is értem, hogy miért nem csapták még ki! Annyi a szerencséje, hogy végzős, mert ha most kezdene, én magam javasolnám az igazgatónál, hogy tanácsoljanak el. – nézett rám mérgesen.

- Huuh... - jeleztem a kezemmel, hogy mennyire is megijedtem most. Persze közben végig mosolyogtam. Két kopogás hallatszódott, majd nyílott is az ajtó. Amint megláttam, hogy ki lépett be, a mosolyom még szélesebb lett. Azonnal bámulni kezdtem őt, a padból is majdnem kiestem.

- Szia, Hyerin. – köszönt mosolyogva Jimin, mire ez a nő is olyan dolgot tett, amire azt hittem eddig, hogy képtelen; elmosolyodott.

- Szia Jimin. – köszönt neki a némber. – Mi szél hozott?

- Az igazgató küldött, hogy írjam fel azokat, akik valamilyen számmal fellépnek. Tudtommal már a versenyzők is visszatértek. – utalt itt Lisára és Yugyeomra. – Szóval akik versenyeznek, azok kérem jöjjenek, és mondják a nevüket, illetve a zene címét, amire fellépnek. – ment oda a tanári asztalhoz.

- Ha te most nem vagy, röpdogát írattam volna velük az utolsó öt percben. – nevetett Hyerin.

Arra a röpdogára is csak a nevem és az osztályom kerülne fel...

Az osztály java az már el is indult, hogy feliratkozzon, én pedig nyugodtan ültem tovább. Annyian vannak, felesleges lenne nekem is ott állnom, holott ülve is várakozhatok.

Hamarosan lement a sor, más a jelzőcsengő is megszólalt. Már csak egy ember iratkozott fel, szóval én is odasétáltam nagy mosollyal az arcomon Jimin elé.

- Jeon Jeongguk, de szerintem tudja. – vigyorogtam rá.

- Igen, nem felejtettem el. – kuncogott. – Egyénibe is fellépsz?

- Nem, elég, ha arra a versenyre elmegyek, meg magával fellépek. Nem hiányzik még ez is.

- Ahogy gondolod. – mondta. – Még valaki? – nézett szét. Mivel senki sem jelentkezett, ezért még gyorsan felírt engem és saját magát, majd elköszönve elment.

A helyemre battyogtam, de nem ültem le, mert mikor odaértem, csengettek is. Ez volt az utolsó óra, szóval mehettünk is haza. Csodával határos módon most a tesómmal mentem haza. Ritka alkalmak egyike. Azt hozzátenném, hogy majdnem itt hagytam, mert folyton nyáladzottak Taehyunggal, amivel nincs semmi bajom, addig sem engem baszogat Soyeon, de mikor már 10 perce csak búcsúzkodnak... Hát azt hittem, hogy falnak megyek.

- Végeztetek már? Vagy a későbbi busszal kéne mennünk? – kérdeztem gúnyos hanglejtéssel.

- Jó, nem kell irigykedned azért, mert nekem van valakim, aki szeret, neked meg senkid. Bár amilyen kiállhatatlan vagy néha, nem is csodálom.

- Kurva anyád. – röhögtem. Tudom, hogy ő sem gondolta komolyan, főleg mikor elmosolyodott.

- Jó... - kuncogott, majd a fiújához fordult. – Szia Tae, majd találkozunk... - ölelték megy egymást jó szorosan. Jó sokáig. A végén kezdtem azt hinni, hogy megmeredtek, mikor végre drága tesókám hajlandó volt elválni. – Na, menjünk. – fordult felé, és akkor láttam, hogy fülig volt pirulva. Próbálta lehajtani a fejét, de még így sem tudta elrejteni a zavarát. Ez nem gyakori nála, úgyhogy egyértelmű, hogy szóvá fogom tenni neki, és cukkolni vele kicsit. Csak úgy testvéri szeretetből.

- Soyeon... Lázas vagy? – néztem rá nagy szemekkel és már tettem is a lapáttenyeremet a homlokára.

- Mi? Nem! Szedd le fejemről a kezed! – próbálta leszedni.

- Akkor magas a vérnyomásod. Az nem egészséges a te korodban. – bólogattam, miközben az államat masszírozva néztem rá összehúzott szemekkel.

- Nincs semmi bajom. – forgatott szemet.

- De. Nagyon vörös a fejed. – léptem mellé, és néztem a pofiját. – Meleged van? Hőhullámok? Esetleg megjött a mikulás? – kérdeztem vigyorogva, mire hatalmasra nyitotta a szemeit és csak bámult rám hitetlenkedve, majd megrázta a fejét. – Akkor meg mi a baj?

- Csak... Zavarban vagyok... - motyogta, hátha nem hallom, de nem volt szerencséje.

- Oh, létezik ilyen is? – tettettem csodálkozást. – Már megijedtem, hogy valami komolyabb. – vontam vállat mosolyogva.

- Hát persze, hogy létezik! Tudod, ha az embernek tetszik valaki, és annak a közelében van, akkor zavarban van. Megpróbál minden nap tetszeni neki, úgy viselkedni, olyan ruhákat viselni, hogy felkeltse magára a figyelmet. Én például nem szeretem ezt a garbómat, mert viszketek benne, de Tae azt mondta, hogy biztos jól állna nekem, és megnézne így, ezért felvettem. – ekkor ismét elpirult. – Nagyon tetszett neki. – mosolyodott el. – Ez jól esik a lányoknak, és zavarba jönnek, ha az mond nekik szép dolgokat, akik a kiszemeltjük, vagy már a párjuk. – nézett rám szúrósan. Én csak pislogni tudtam, ugyanis eszembe jutott valami...

A buszos eset és a szemüveges. Jimin a buszon zavarba jött a közelségemtől, illetve megemlítettem neki, hogy szívesen megnézném szemüvegben. Tetszek Jiminnek? Viszont ez lehet csupán tényleg a véletlen. Az a helyzet elég kellemetlen lehetett neki, míg az is megeshet, hogy nem volt nála kontaktlencse, csak abban a tudatban volt, hogy hozott magával. Ez az egész elgondolkodtató.

Végül egész hazaúton ezen kattogott az agyam, s mikor már a szobámban voltam az ágyon feküdve, újabb kérdés merült fel bennem, ami a mai nap már egyszer felvillant.

Jimin vajon csókolózott már?

Végül felültem és megráztam a fejem. Ekkor egy újabb ötletem támadt, ami miatt gonosz mosolyra húzódtak az ajkaim.

Felállítottam egy újabb haditervet, mellyel akár a győzelmem is bebiztosíthatom, de vigyáznom is kell, mert a lebukás veszélye fenyeget, s bújik meg a sötét sarokban. Azon szoba sarkában, melyben mi játszadozunk, Park Jimin. Vagyis eddig ketten játszottunk, de észre sem fogod venni, és játékosból egy bábú leszel, akit kedvemre fogok irányítani.

Hello Sütikék! Megjöttem az új résszel. Nos előre látom, hogy elég nehezen lesz meg a szokott ,,olvasótábor", mert baszakszik a wattpad. Nekem semmilyen új részt nem mutat, de a könyveimre kapott votekat és kommenteket, illetve követéseket igen. Hogy van ez, csókolom?

Köszönöm szépten a 10k megtekintést!♥️♥️♥️ Hihetetlen, hogy már a 12. résznél elértünk egy ekkora mérföldkövet!

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook