Nem tudtam nem mosolyogni rajta. Ajkaimon nem csak Jiminét éreztem, hanem magát a győzelem édes ízét is. Igaz, ez még nem a teljes, mert még csak mattot adtam neki. Még nem vagyunk a verseny végén, de robogok a célvonal felé, s úgy tűnik, hogy gyorsabban, mint a tanárom.

Szabad kezemmel átfogtam a derekát, s közelebb húztam magamhoz. Mikor mozgatni kezdtem az ajkaimat, ő mocorogni kezdett, s mancsait is elhúzta arcomtól. Nem engedtem neki. Ilyen könnyen nem szabadul tőlem.

Már nyöszörgött is, ami miatt elnevettem magam kissé, így szorításomon is engedtem, ő pedig sikeresen kikászálódott. Letörölte a száját, majd ridegen nézett rám. Szemei az acélkék kontaktlencsével igazán ridegek, de titokzatosak, s most így, az eredetében megmutatkozó barna is olyannyira hidegnek tűnik. Arcvonásai megkeményednek, látszólag nem örül, sőt, sokkal inkább idegesebb, de íriszeiben felfedezni félem a zavarodottság jeleit is. Ez a reakció engem is összekavar, főleg a tekintete. Tévedtem? Mégsem nyertem?

- Akkor... - vett egy mély levegőt. – Tudunk normálisan együtt dolgozni, vagy tartogatsz még valamit a tarsolyodban? – igazította meg a felsőjét, s nézett rám szigorúan. Ez az, amivel még egyszer sem találkoztam. Egy újabb oldal, egy újabb fejezet rólad, Park Jimin. Nem tudom, hogy ezt örömmel fogadjam, vagy sem.

Mindenesetre fent kell tartanom a magabiztos oldalam.

- Azt hiszem, hogy ennyi. – vontam vállat mosolyogva. Nem szabad megtörnöm. Lehet, hogy ő jeges, s bár kristálytisztán látszódnak rajta, hogy jelenleg feszült-e vagy sem, a tekintete mégsem olyan átható. A reakciója és a tekintete, az a csillogás a szemeiben annyira más. Zavart, frusztrált, ideges. Zavaros, akár egy folyó vize.

Végig próbáltunk. Kiválasztottuk a zenét is, bár Jimin nem örült neki, hogy van benne káromkodás. Hát, jobb, ha hozzászokik. Vagy utalás, vagy káromkodás van az erotikusabb zenékben. Végül elkezdtük részekben összerakni a koreográfiát. Jimin viszont más volt. Mintha... Nem is figyelt volna rám, vagy nem is tudom. Nem mosolygott. Távolságtartóbb lett.

Tényleg hátrányba kerültem volna?

Otthon fáradtan, s kicsit sem boldogan feküdtem ki az ágyamon. Nem gondoltam volna, hogy így reagál! Most mit tegyek? Nem hagyhatom csak úgy annyiban a dolgot!

Agyam ezerrel kattogott, csak Jimin járt a fejemben. Az a tekintet, melyből nem tudom kiszűrni, hogy pontosan. Csak behatárolni tudom. Olyan ez, mintha íjász lennék, s a tábla messze van, szinte már nem is látom a közepén lévő vörös pontot, így csak betájolom, hogy hova kéne lőnöm. Vagy talál, vagy nem. Nos a tippek, hogy Jimin akkor mit érzett, az is így működik.

- A picsába ezzel... - morogtam idegesen, majd felültem. A lábam folyamatosan mozgott.

Valamit muszáj csinálnom! De mit?

Vissza kell szereznem a bizalmát, vagy... Vagy megszerezni őt. Igaz, már hátrányból indulok, de nem menthetetlen a helyzet. Eddig is az volt a terv, hogy belém szeressen, csak nem jött össze. Akkor máshogy közelítem meg.

Ideje elkezdeni udvarolni.

Másnap reggel sokkal kipihentebb voltam, mint ahogy általában szoktam lenni. Tele voltam energiával, amit nem hagytak szó nélkül.

- Oha, kisfiam! Mi lett veled? – kérdezte anya mosolyogva.

- Biztosan nő van a dologban. – válaszolt apa rám kacsintva. Viszonoztam a gesztust, ám ha tudná, hogy nem nő van a dologban, hanem egy férfi, méghozzá a tanárom, akivel tegnap nyálcserét folytattam, nem is tudom, hogy miképp reagálna.

Soyeon rám nézett. Igen, ő sejti, meg tudja is, hogy mi a helyzet. Le merem fogadni, hogy leszűrte, hogy valami jó történt, vagy fog, ha ilyen vagyok.

Soyeon egy fehér alapon fekete apró kockás inget viselt, aminek az ujja buggyos volt és csak a könyökéig ért. Sötétszürke loknis szoknya volt rajta, amibe belehúzta az inget. Fehér térdzoknija volt és fekete lakkcipője. Haja leengedve omlott vállaira.

- Anya, akkor felhívtad a fodrászt? – kérdezte anyu felé fordulva.

- Igen, ma délutánra be tudott téged írni. – mosolygott anya Soyeonra.

- Mi az? Meguntad a folytonos fésülködést? – kérdeztem nevetve.

- Nagyon vicces. – forgatott szemet. – Inkább egyél, mert nem fogjuk elérni a buszt. – kapta be az utolsó falatot. – Jobban mondva, csak te fogod lekésni. – kelt fel. Mosolyogva vettem el egy melegszendvicset, majd mentem tesóm után a kajával a számban. – Akkora egy idióta vagy! – mondta, mikor kiértünk. – Mit csináltál tegnap Jimin tanár úrral, hogy ennyire boldog vagy?

- Elértem, hogy megcsókoljon. – rántottam vállat mosolyogva, mire a tesóm megállt, s kellett neki pár másodperc, hogy felfogja, amit mondtam.

- Ne bassz! – jött mellém nagyokat pislogva. – De.... Hogy?

- Hm... Mondjuk úgy, hogy kicsit felidegesítettem, ő pedig azt akarta, hogy normális legyek. Elmondtam, hogy annak mi az ára, ő pedig megtette. – vigyorogtam.

- Milyen érzés fiúval csókolózni? – kérdezte röhögve a tesóm.

- Ez nem olyan csók. – ráztam a fejem. – Nem vagyok meleg. – ekkor a tesóm megérintette a nyakamat, mivel ott hozzá tudott érni a bőrömhöz.

- Ijj, de, biztosan meleg vagy. Legalább is biszex. – nézett rám. Szemet forgattam, majd ráhagytam a dolgot.

- Tudod mi a baj? – kérdeztem.

- Mi? – nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

- Az, hogy te így eljöttél, és fúj a szél. – vigyorogtam rá gonoszul, majd lazán elsétáltam, ő pedig próbálta lefogni a szoknyáját.

Felszálltunk a buszra, amit Yugyeom is éppen elért. Lihegve ült le hátra, mivel volt még egy hely mellettem.

- Azt a kurva, elaludtam! – dőlt hátra lihegve. – Szóval most fogok kajálni... - vette elő a szendvicsét a buszon. – Kérsz? – kínált meg. Azonnal elvettem tőle a fincsi kaját, mivel otthon csak egy melegszenyát ettem, az meg nekem semmi.

- Nincs benned túlélési ösztön. Meglátszik, hogy egyke vagy. – mondtam teli szájjal.

- Ezt meg hogy érted? – ráncolta a szemöldökét.

- Ha van egy testvéred, főleg, ha olyan, mint Soyeon, akkor vagy te eszel, vagy te maradsz éhen. – magyaráztam. Szerencsére a drága tesókám ezt nem hallotta, mert a fülese a fülében volt és bámult kifele az ablakon. Hát igen, lehet, hogy már nem élnék.

- Mizu a tanárral? – kérdezett rá Yugyeom, s érdeklődve nézett szemeimbe.

- Ahj, tegnap rávettem, hogy megcsókoljon, de... - nem tudtam befejezni, mert Yugyeom köhögni kezdett. – Haver, ne fulladj meg! Nem akarok papírmunkát. – ütögettem meg a hátát.

- Megcsókolt? – pislogott nagyokat.

- Ja. – vontam vállat lazán. – De nem azt a reakciót produkálta, amire számítottam. – húztam a szám. – Valahogy magamba kell, hogy bolondítsam, és ha másképp nem, akkor elhitetem vele, hogy mennyire nagyon odavagyok érte.

- De nem vagy, igaz? – kérdezte Yugyeom nagyokat pislogva.

- Dehogy vagyok! – néztem rá felháborodva.

- Azt hittem. – kuncogott. – De nehogy beleszeress! – viccelődött.

- Eszemben sincs. – forgattam szemet.

Ő fog belém szeretni, és nem én belé.

Ezt a menetet megnyerted, Park Jimin, de a háborúnak nincs vége. Elérem, hogy az enyém légy, bármibe is kerüljön. Az igazi harcos nem adja fel pár vereség után a küzdelmet. Így lesz belőle nyertes.

Hello Sütikék! Meghoztam a következő részt!🤗 A héten még szeretnék egyet-kettőt publikálni, ha nincs ellenetekre.😊♥️

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook