- Szia! – dugta ki a fejét a szobából Jimin, majd vissza is ment, hogy tovább pakolja a cuccait. – Szerinted mit vegyek fel a versenyre? Mármint mennyire kell jól kiné... - hallgatott el, mikor beléptem, s csak levágtam magam a fotelbe, s idegesen dobolni kezdtem a lábammal. – Minden rendben? – jött ide hozzám és tette a kezét a térdemre.

- Nem, semmi sincs. – csattantam fel. – Yugyeom volt, érted?! Ő küldte azt összes kurva képet! – túrtam a hajamba, mire Jimin meglepettségében leült a földre.

- De miért tette? – kérdezte, miután nagyjából megemésztette a hallottakat.

- Azt mondta, hogy azért, mert szerelmes volt belém, én pedig sose vettem ezt észre, te pedig elcsavartad a fejem... - fújtattam, elvégre még mindig úgy gondoltam, hogy mindez elég gyerekes húzás volt tőle. Egyszerűen elmondhatta volna, hogy hogyan érez, nem kellett volna ezt tennie. Sokkal többet veszített ezzel, mintha bevallotta volna az érzéseit.

- De ez akkora hülyeség! – akadt ki Jimin. – Komolyan ezért csinálta? Ez felfogta, hogy miket csinált és milyen következményei is lehettek volna?! Tényleg a szerencsén múlott az, hogy ennyivel megúsztuk. – idegeskedett, s kezdett fel-alá járkálni a szobában, miközben igyekezett halkan káromkodni, mintha kisgyerek lennék és nem szabadna ezt tennie. – Legalább bocsánatot kért? – fújt ki egy nagy adag levegőt, s fordult felém.

- Nem. – sóhajtottam. – De nem is érdekel... - doboltam tovább, s próbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire hátba lettem szúrva a legjobb barátom által.

Hihetetlen, hogy ezt tette... Akkor reménykedtem abba, hogy utána majd nevet egyet és közli velem, hogy csak szívózik velem, valójában nem ő tette, de... De az igazság úgy tűnik, hogy fájóbb, mint azt gondolnánk. Akár mi vagyunk a hibásak, akár nem. A hazugság rossz, de néha olyan, mint egy pajzs. Ám amíg az véd, az igazság energiája nő és sokkal nagyobb erővel fog lesújtani ránk, amit már nem fogunk tudni kivédeni.

Szerintem kellett 1-2 óra, mire összeszedtem magam én is és Jimin is, majd tovább pakoltunk, eleinte csöndben, később pedig zenével, hiszen a párom nem szereti a csöndet. Mindig azt mondja, hogy megőrül ebben a zajtalan térben. Jobban szeret úgy agyalni, ha valamilyen dallamot hall közben. Amióta vele lakok, én is teljesen hozzászoktam ehhez, s szerintem már én se tudnék teljes csendben lenni. Egyszerűen idegesítene, mert a gondolataim, akár a szörnyek, felemésztenek.

Valójában a saját gondolataink a mi belső démonaink. Akik nem hagynak aludni, akik kissé torzítják a valóságot, de olykor szemed elől a mocskot letörlik, s tisztábban látsz, mint bármikor.

Anyáékhoz be se mentem, pedig megígértem nekik, hogy mikor jövök haza Yugyeomtól, benézek, de szerintem egy fél óráig se maradtam ott. A buszt így se vártam meg, hanem elsétáltam a következő megállóig. Nem akartam ott állni, annyira közel hozzá. Egyszerűen minél hamarabb el akartam tűnni onnan. Rettentően éreztem magam. Még bűntudatom is volt azért, amiért semmit se vettem észre. Sose láttam, hogy úgy közeledett volna. Vagy én vagyok vak, vagy tényleg nem mutatta ki rendesen, számomra érthetően, hogy mit is szeretne valójában.

Az is felmerült bennem, hogy talán csak a barátságunkat féltette, de ezzel csak rontott a helyzeten. Sokkal jobb lett volna, ha elmondja.

Mindezek mellett nem gondoltam volna, hogy majd pont ő lesz az, aki a lehető legjobban fog ártani nekem. A legjobb barátom! Ha tényleg szeret, akkor hogy volt képes ezt tenni? Még akkor is, ha féltékeny volt... Annyit segített nekem, amikor Jimint vissza akartam szerezni, hiába ő választott szét minket, mégis segített. Csak azért, hogy aztán ténylegesen eltűntesse a közelemből? Vagy mert... Mert tényleg szeretett és nem akarta látni, ahogy szenvedek azért, mert szépen elrontottam a dolgokat?

Nem tudom elképzelni, hogy mennyire lehetett neki rossz, amikor összejöttem Jiminnel, s neki mondtam el először... Mindig velem együtt örült és mindig jó volt hozzám... Egyszerűen borzalmasan érzem magam, s rossz embernek is, amiért ennyire nem vettem észre, hogy mi a helyzet a legjobb barátommal. Most nem kellene letargiában lennem, mégis ez a helyzet. Valahol hibásnak tartom magamat, hiába vagyok jelenleg áldozat.

- Mindent betettél? – kérdezte Jimin, én pedig bólintottam egyet, s behúztam a bőröndömet. – Rosszul érzed magad, igaz? – szólalt meg pár perc csönd után. Meglepett az, hogy észrevette. Ennyire feltűnő lenne? – Ne érezd. – rázta a fejét. – Nem vagy hibás. Néma gyereknek az anyja se érti a szavát. Tudom, hogy rossz, mert mégis róla van szó, de nem tudsz már mit tenni. Ne ragadj a múltban. – sétált elém. – Nem mondom, hogy felejtsd el őt, mert nem tudnád és nem is szeretném, hogy így tegyél. Csak azt kérem, hogy ne magadban keresd a hibát és próbáld meg... - magyarázott kézzel-lábbal. – Leszarni a dolgot. – mondta ki végül, mire egy kis mosolyt csalt az arcomra. – Neked versenyed lesz, inkább azon agyalj. Ez most picit nehéz lesz, meg jelenleg nem az a legfontosabb, de figyelemelterelőnek jó. – húzta a száját, majd elmosolyodott, s megnyomta az arcomat. – Legalább az előbb mosolyogtál.

- Szeretem, ha néha-néha káromkodsz. – rántottam vállat, hiszen az én virágnyelvű páromnál a csúnya szavak nagyon ritkák.

- Különleges alkalmak kellenek ahhoz, hogy én káromkodjak. – rántott vállat. – De ha ettől mosolyogni fogsz, akkor mondok én neked olyan cifra szavakat, amikről eddig még nem hallottál. – nevetett, mire nekem is muszáj volt picit felkuncognom, miközben a derekát megfogva hátráltam az ágyhoz, amin szerencsére nem volt 60 ruhadarab, s leülve rá húztam az ölembe az ex-tanáromat.

- Van egy szó, amit most szívesen hallanék tőled. – húztam ki magam, hogy orromat az övéhez érintsem.

- Mi lenne az? – kérdezte, miután egy puszit nyomott a krumpliorromra, én pedig elmosolyodtam erre.

- A szeretlek. – mutattam ki fogaimat is, mire elkuncogta magát, s egy csókot nyomott a számra.

- Szeretlek. – suttogta mosolyogva.

Egész este nem csináltunk semmit, csak azt beszéltük, hogy hova akarunk majd elmenni kedden. Holnap után megyünk Busanba, méghozzá délután kettőkor indulunk, s az a délután semmire sem elég. Mihelyt megérkezünk, bejelentkezünk és pakolunk a szállodában. Ez lesz hétfőn, kedden pedig szabad minden, akkora néztünk ki helyeket a városban, hogy miket akarunk megnézni. Köztük szerepelt a tengerpart is, ahova el szeretnénk menni majd strandolni, hiszen már megnyitott, s egész hétre meleg, napsütéses időt mondanak. Bár, mi csak két éjszakát maradunk ott. Szerdán délelőtt összeszedjük a cuccainkat, s megyünk is haza.

Busanba nincsen autópálya, így kénytelenek vagyunk vonattal eljutni oda. A másik lehetőség a repülő lett volna, de nem akartunk ennyit fizetni csupán azért, hogy hamarabb odaérjünk.

Vasárnap nem sok dolgot csináltunk, inkább azt válogattuk, hogy Jimin tényleg abba a ruhába menjen-e el. Néha komolyan rosszabb, mint egy nő. Jó, nekem is vannak ilyen pillanataim, de tegnap már eldöntötte, erre mára megint meg akarta változtatni. A legszívesebben azt mondtam volna neki, mint ő nekem anno, hogy menjen pucéron, de azt kétlem, hogy méltányolnák az emberek a versenyen és nekem se tetszene, ha valaki megnézné őt.

Másnap reggel még gyorsan bepakoltuk azokat, amiket este nem. Olyanokat, mint például a fogkefe, fogkrém és fésű, illetve az illatszerek. Jimin még tusfürdőt is rakott, mert állítása szerint a szállodákban lévő szappanok rosszak és kiszárítják a bőrt. Nekem ebben nincs tapasztalatom, úgyhogy csak hallgatok rá és bízok benne. De hozzá kell tenni, hogy én se szeretek más tusfürdővel fürödni, csak a sajátommal, ha pedig kis szappannal kellene, szerintem meg is őrülnék. Most őszintén... Ki tud azzal a kemény szappannal lefürödni normálisan, amikor csoda, ha én kezet tudok mosni vele?

Anyáék eljöttek értünk kocsival, hogy ne busszal kelljen két nagy bőrönddel együtt utaznunk, méghozzá akkor, amikor a legtöbben vannak. Az autó azért sokkal kényelmesebb és legalább beszélgetni is tudtunk, ha már szombaton nem sikerült, hiszen egyből hazamentem Jiminhez. Soyeon se tudja még, hogy Yugyeom tette az egészet, s egyenlőre nem is akarom elmondani neki. Had legyen vége az országos versenynek, elég azután tudnia. Szerintem jobban idegeskedne az egész alatt, mint én. Holott nem ő fog táncolni annyi ember előtt.

- Akkor érezzétek jól magatokat, a verseny napján pedig találkozunk. - simogatta meg a vállamat anya egy szeretetteljes mosoly kíséretében.

- Csináljatok képeket. - vette ki a bőröndöt a csomagtartóból apa Jimin segítségével. - És vigyázzatok magatokra. - mondta, mintha pisisek lennénk, akik osztálykirándulásra mennek. Pedig én 18 vagyok, Jimin pedig felnőtt.

- Ha rossz, akkor csapj oda neki... - suttogta anya Jiminnek, aki nevetve bólogatott. Hitetlenkedve néztem feléjük.

- Jól van, szövetkezzetek csak ellenem. - mosolyodtam el.

- Valakinek oda kell figyelnie rád, főleg azért, mert diák vagy, Jimin pedig nem csak a barátod, hanem a tanárod is.

- Legalább is még három napig. - rántott vállat a párom.

- A három nap az három nap, de mindjárt egy se lesz belőle, ha lekésitek a vonatot. - nézett a karórájára apa, mi pedig Jiminnel azonnal búcsúzkodni kezdtünk, hiszen tényleg pár percünk volt már csak felszállni a vonatra. Még jó, hogy a jegyeket előre megvettük.

Bántó szavak tömkelege, melyeknél kívül erősnek mutatod magad, de belül érezéd, hogy lelked fáj. Sokat sérült, s nem regenerálódott, hisz nem hagyták néki, ahogy szívének sem. A tőrt ott, benne felejtették.
Mosoly ül arcán, könnye folyik, belül ordít, de kívül hallgat. Nem vár másra, csak arra, hogy valaki forró könnyeitől ázott orcáját megfogja, s megtörölje. Nem kell az együttérzés, mert senki sem tudja, mit érez. Csak valaki, aki kicsiny kedvességet ád neki. Nem nagy dolgot, csak egy picit, de olyat, ami számára hatalmas, értéke pedig mérhetetlen.
Érezé a meleg tenyeret vörös almán. Simogatá csupasz bőrével azt, s ő kinyitja könnyes szemeit. Reá néz, de szavak száját nem hagyják el.
A másik is hallgat. Nem kellenek az üres lexémák. Nem kell a sajnálom szó, hisz az olyan, mint egy üres, hatalmas láda. Nincs benne semmi.
Csak egy fűtlen, fátlan réten van. Nem süt a nap, felhők takarják az eget, melynek kéke nem látszik. Minden zord, minden hideg. S aztán... Aztán megjelenik az, ki orcáját törölte.
A felhők egyszer csak felszívódtak, mintha sose lettek volna...
A földes semmin fű, majd fa növekszik illatos virágokkal.
Az égnek színe lesz. Csodálatos kék, s a napnak meleg sugarai felmelegítik a levegőt.
Lágy szellő fújdogál, s madarak adnak koncertet.
Az idegen nem mondott semmit. Nem használt üres lexémákat, s mégis felélesztett egy kihalt rétet.
Nem csinált nagy dolgot. Csak hallgatott, s segített. Kezét nyújtotta, s ez minden szónál többet ért.

Hello Sütikék! Itt is az új rész, ami hát... Elég lapos lett.😅

Kaptam egy kihívást Dark_Coffee7 -től, amit nagyon szépen köszönök!♥️♥️

1. Kéész

2. Nem írom át, bocsixd

3. Chanyeol az, de nem engedi beszúrni ez a szar...

4. Szerintem nincs olyanxd

5. Ilyen szintén nincs😅 Ha idolnék készülnék, lehet lenne, de így nincs.

6. Bigbang, illetve EXO

7. Hát... nem vagyok tisztába a színészekkel, én csak nézem a sorikatxd

8. Igen, akárhányszor hallok Shinee számot, illetve Leehi breathe számát.

9. Sushi

10. Nincs olyan, én csak hallgatok😂

11. Egyikre se?😅 Nem vagyok megelégedve magammal, de más nem akarok lenni. Szeretek egyedi lenni.

Nem jelölök meg senkit

Köszönöm szépen ismét!♥️♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook