Soyeonnal a buszon is végig beszélgettünk. Hiába nem teltek el hetek, mégis rengeteg mindenről tudtunk csacsogni, s remekül éreztem magam. Bocsánatot kért tőlem, amiért nem állt mellém akkor. Persze nem haragudtam, hiszen valószínűleg az ő helyében én is annyira le lennék sokkolva, hogy egy szót se tudnék szólni. Nem tartom hibásnak őt, mert azért elég váratlanul érhette ez az egész.

Picit meglepődtünk, mikor megdicsért minket egy öreg néni, hogy milyen szép pár vagyunk. Talán nem hasonlítunk külsőre, de vannak közös vonásaink, amik arra engednek következtetni, hogy rokonságban állunk, ha már nem is tudják, hogy ikrek vagyunk.

- Ez ciki volt. – nevetett a tesóm, mikor leszálltunk a buszról. – Amúgy mennyit kell sétálni? – kérdezte.

- Huh, nagyon sokat. – éltem bele magam a kis hazugságba, majd elindultam be a házba. Beírtam a kódot, s előre engedtem Soyeont.

- Hazudós. – forgatott szemet mosolyogva.

Mivel egyikünk se szereti a liftet, ezért fellépcsőztünk. Ez is közös bennünk, hogy mind a ketten utálunk ezzel utazni. Még szerencse, hogy kertesházban lakunk, mert nem is tudom, hogy mit csinálnék, ha este mennék haza és még fel kellene lépcsőznöm, ki tudja hány emeletet. Akkor lehet, hogy a portán aludnék.

Nem félünk a liftekben, csak rettentő rossz érzés, ahogy fel- és levisz. Rendesen a hányingerem van utána, pedig nem gyakran használok liftet. Még a plázákban is igyekszek elkerülni ezeket a pokoli szerkezeteket.

- Megjöttem. – mondtam, mikor beléptem az ajtón. Eddig csak otthon mondtam ezt, de jelenleg ez az otthonom.

Soyeonnal azonnal elkezdtük lehúzni a cipőinket, s feltenni a tartóra. Direkt csendben volt, s inkább nézelődött, bár egyenlőre nem sokat láthatott.

- A konyhában vagyok! – kiabált ki Jimin, mi pedig el is indultunk arra az én vezetésemmel.

- Izgulok... - suttogta mosolyogva, mire megnyugtattam, hogy semmi szükség arra, hiszen Jimin nem harap. – Jó, de ez az első alkalom, hogy úgy találkozok vele, hogy tudom, hogy együtt vagytok, meg minden... - motyogta.

- Szia. – léptem oda a páromhoz, hogy adjak neki egy csókot, ő pedig meg is fordult, de lefagyott, mikor meglátta a testvéremet. Persze engem ez nem akadályozott meg, nyomtam egy puszit a szájára. – Szóval... - köszörültem meg a torkomat. – Van egy vendégünk.

- Szia. – intett Soyeon kissé esetlenül, amit Jimin is viszonzott. Gondolom kellemetlenül érezte magát, s össze is volt zavarodva, elvégre úgy volt, hogy szóba se áll velem, illetve haragszik rám anyáékkal együtt. – Szóval én csak el akartam mondani, hogy nekem egyáltalán nincs bajom azzal, hogy együtt vagytok. Inkább örülök, hogy Kook boldog, az pedig nem számít, hogy kivel. – mosolygott. – Sajnálom, hogy el kell menned... Jungkook mindent elmondott. – hajtotta le a fejét szomorúan. – Az osztály imádott téged, szóval erre legyél nagyon büszke, mert a legzűrösebb osztály kedvence lettél. A suli sokat veszített veled, de te ne legyél szomorú, mert még bárhol újrakezdheted. – jött ide és vette a bátorságot, s megölelte Jimint, aki pár másodperc múlva vissza is ölelt.

Én csak mosolyogva figyeltem, s örültem, amiért legalább egy családtagom ilyen véleményen van. Jelenleg tényleg boldog voltam. Ha még anya és apa is itt lenne és így viszonyulnának a dolgokhoz, mint Soyeon, akkor akár madarat is lehetne velem fogatni. Sajnos ők nem fogadják el ezt, nem is keresnek, én pedig nem fogom zaklatni őket. Ha nekik ez a jó, akkor én nem szólok bele, hiába fáj rettenetesen. Most viszont azokra kell gondolnom, akik elfogadnak és szeretnek. Azt kell értékelni, ami van és nem azt, ami nincs.

Késő este indult haza Soyeon, mert addig beszélgettünk. Azt mondta, hogy nyitva fogja tartani a szemét, mert ő is nagyon kíváncsi arra, hogy ki volt az, aki a képeket küldte. Előre látom, ahogy nekiugrik és megfojtja az illetőt.

Felajánlottam neki, hogy hazakísérem, de mondta, hogy erre semmi szükség, mert hazatalál. Bevallom, valamennyire örültem ennek a válasznak, mert nem akartam véletlenül se találkozni a szüleimmel, de közben aggódtam is, hiszen későn elengedtem egyedül a testvéremet haza. Tud magára vigyázni, de mégis jobb, ha mellette van valaki.

Egy hét telt el, mióta megtörtént a verekedés Changbinnel, illetve azóta, hogy Soyeon átjött Jiminhez. Azóta minden nap, vagy minden második nap átjön, s megnézünk együtt egy filmet vagy megvacsorázunk. Nem tudom, hogy anyáék hogy mentek bele ebbe, de van egy olyan sejtésem, hogy nem is tudják, hogy Soyeon nálunk van.

Kissé izgultam, mikor suliba mentem, hiszen elvileg Jimin már jön suliba. Nyilván nem fog, hiszen az összes cuccát elvitte már, s nem taníthat, mivel a szabadságait ki kellett vennie.

Már hétfőn kaptam a kérdéseket, miszerint hol van a tanár, s én nem-e tudok valamit. Többnyire vállat rántottam, s igyekeztem kerülni a forró kását. Ez egészen szerdáig sikerült, mikor is a lányok elkezdtek bombázni azzal, hogy miért nincs tanár már másfél hete, s hiába nem tudok semmit, írjak rá.

- Elég legyen már! – forgatott szemet Soyeon. – Hagyjátok már, basszus... Ha ennyire kíváncsiak vagytok, akkor írjatok ti rá, ne őt zaklassátok minden szarsággal.

- De ő beszél vele a legtöbbet. – húzta a száját Tzuyu.

- Hála nektek. – mosolygott Soyeon.

- Jó, elég lesz. – állítottam le a népet, s picit fel is emeltem a hangomat. Már nincs sok hátra, ideje a többieket is beavatni az igazságba. Hiába szeretném a lehető legtöbb ideig elhúzni, megérdemlik, hogy tudják, hogy Jimin többé nem fog bejönni. - Jimin... - haraptam be az alsóajkamat. – Szóval Jimin felmondott.

- Mi? – kérdezte pár másodperc csend után Yoonho. – Ez komoly?

- Igen. – bólintottam.

- De miért? – kérdezte azonnal Tzuyu.

- Csak annyit mondott, hogy családi okok miatt muszáj felmondania. Nem akart szólni nektek egyenlőre, mert nagyon megszerette az osztályt és nem volt szíve közölni mindezt. – motyogtam azt, amit megbeszéltünk. Hibásnak éreztem magam. Mondjuk az is voltam.

- És akkor... Már nem is fog jönni? – tette fel kérdését Dahyun.

- Nem. – ráztam a fejem. – Ki kell vennie a szabadságait. Ő... - akadtam el egy pillanatra, s gondolkoztam, hogy hogyan is tudnám normálisan megfogalmazni azt, amit közölni szeretnék. – Velünk együtt ballag. – mondtam ki végül.

- El se tudunk búcsúzni tőle és megköszönni a munkáját... - hajtotta le szomorúan a fejét Sana.

- Pedig megérdemelné. Ő volt a legjobb tanár itt. Igaz, hogy eleinte nagyon dedós módszerei voltak, de utólag... Mindent megért. – mondta Yoonho. – Ennyire sose voltam pontos egy koreográfiánál sem.

Ekkor a körülöttem lévő tömegből kiszaladt Sana, s felállt az egyik pad tetejére, így mindenki figyelmét magára vonva.

- Én el akarok búcsúzni tőle rendesen és mindent megköszönni, amit értünk tett. – mondta, mire többen is közölték, hogy ők is. – Emlékeztek, amikor szülinapja volt? Csináltunk neki egy szülinapi bulit. Mi lenne, ha most megismételnénk, csak egy búcsúbuli lenne? – nézett szét az osztályon.

- De nincs is nálunk semmilyen rágcsálni való vagy üdítő. – húzta a száját Seonghwa.

- Nem ma. – rázta a fejét a lány. – Pénteken. Addigra mindent el kell intéznünk. Miután vége a tanításnak, akkor megcsináljuk.

- És mégis hogy? A suli nyolckor zár. – tette fel az igazán jó kérdést Taehyung.

- Mondjuk azt, hogy bent alszunk hétvégén, mint utolsó osztálybuli. Annyi, hogy ahhoz kell felügyelőtanár. – gondolkodott Yugyeom.

- Igen, de az osztályfőnök nem menne ebbe bele. – sóhajtott Soyeon.

- Ő talán nem, de valaki más igen. – mondtam, mire mindenki rám nézett. – Az igazgató elől viszont ezt el kell hallgatnunk, mert ha megtudja, biztosan ellenezni fogja és mindennek annyi.

- De akkor hogy legyen az egész? Szerintem a dirinek fel fog tűnni, hogy nem fogják bezárni a sulit. – forgatott szemet Tzuyu.

- Nem, ha segítenek valakik. – mosolyodtam el cinkosan.

Egész órán szerveztünk. Mindent megbeszéltünk, hogy hogyan legyen. A tervhez többen kellenek, akik nem az osztály tagjai. Szerencsére a következő óránk testnevelés volt, így be tudtam avatni Changbinéket is.

Changbin egyik rokona takarító itt, míg a nőnek a férje a gondnok, tehát ők falaznának nekünk, s itt is hagynák a kulcsot, ha szépen megkérjük őket. Persze utána nekünk kell feltakarítanunk és úgy tenni, mintha semmi se történt volna. Elég necces a dolog, de megoldható.

A srác azonnal belement, persze azzal a feltétellel, hogy ő is jöhet a záróbulira. Azt mondta, hogy még piát is hoz, ha kell és a pakolásban is segít. Na igen, nem hittem volna, hogy egyszer ilyen jóba leszek Changbinnel, de örülök ennek.

Jiminnek természetesen egy szót se szóltam, ahogy Soyeon se. Nem akartam, hogy bármit is megtudjon a dolgokról, ezért igyekeztem természetesen viselkedni vele.

A nehéz szülés, azaz a tanár, akit meg kellett győznünk, hogy itt legyen, az csütörtökre maradt. Kissé feszengtem, mert féltem, hogy nem menne bele, de más nem volt, akit meg tudtam volna kérni.

- Mi volt az a fontos dolog, amiről beszélni szerettél volna velem szünetben? – kérdezte Hyerin tanárnő, miután már csak ketten maradtunk a teremben.

- Egy szívességet szeretnék kérni öntől. – kezdtem bele. – Holnap szeretnénk itt maradni az iskolában és egy utolsó osztálybulit szervezni... - folytattam volna, de közbevágott.

- Nem. – mondta, s el is akarta hagyni a termet, de én az ajtó elé álltam. – Engedj ki, Jungkook.

- Sajnálom, de nem. – ráztam a fejem. – Kérem, mondja azt az igazgatónak, hogy ön volt értünk a felelős. Nem kell bemenni hozzá vagy hasonlók, csak annyit mondani, ha rájönne a dologra, hogy volt említve és bele is ment, csak elfelejtette. Nem kell eljönnie sem, ha nem akar.

- Ez marhaság. – nevetett fel hitetlenkedve. – Nem fogok az állásommal játszani egy osztály miatt, akik nyugodtan elmehetnének egy szórakozóhelyre is.

- De nem akarunk. – rántottam vállat. – Kérem. – tettem össze a két tenyerem, s dörzsöltem is őket jelezvén, hogy tényleg nagyon szeretném, ha belemenne. – Jiminnek szeretnénk egy utolsó bulit szervezni. – vallottam be, mikor azzal kezdett fenyegetni, hogyha nem engedem ki és nem hagyom abba ezt a hülyeséget, akkor felhívja az igazgatót és mindent bevall neki. Persze erre már figyelmesen hallgatott, mikor elmondtam a valódi tervünket. – Szeretnénk megköszönni neki mindazt, amit tett értünk és elbúcsúzni tőle. De ez ön nélkül nem menne. Már minden megvan, csak az kell, hogy valaki falazzon nekünk, ha minden kötél szakad és elbuknánk.

Sokáig hallgatott, én pedig tényleg feladtam azt, hogy belemegy, de ekkor beletörődően sóhajtott egyet.

- Rendben, nem bánom. Viszont akkor én is ott leszek és tényleg felügyellek titeket. – hessegetett el az ajtótól, én pedig örömömben legszívesebben táncot jártam volna.

- Köszönöm, imádom magát! – kiáltottam utána vigyorogva, mire hátra fordulva azonnal szája elé emelte a mutatóujját, ezzel jelezve, hogy hallgassak el.

Az utolsó szempontot is kipipálhatjuk a listán. Hihetetlen, hogy Hyerin tanárnő belement!

Nagyon boldog voltam, mikor hazamentem, amit a párom meg is jegyzett, hiszen ilyen eddig egyszer sem volt. Persze csak letudtam annyival, hogy jobb lesz az év végi átlagom, mint vártam. Nem is faggatott tovább, csak gratulált nekem, s elfoglaltuk magunkat egy jó filmmel két doboz rendelt pizza társaságában.

Pénteken rettenetesen izgultam, hogy vajon összejön-e a dolog. Csak négy óránk volt, de mindenki bent maradt, hiszen volt egy szabad táncterem, s arra fogtuk, hogy gyakorlunk a felvételikre.

Szerencsére senki sem zavart minket, s a többiek négykor el is mentek, miszerint nekik elég volt, holott csak bevásárolni mentek, én pedig maradtam, ahogy Changbin, Yoonho, Yugyeom és Taehyung is. Mi pakoltunk az aulába padokat, illetve pár széket, ha esetleg valaki le akar ülni.

Changbin már úgy jött a suliba, hogy hozott a táskájában pár üveg sojut. Nem tudom, hogy hogyan sikerült neki ezt rejtegetnie egész nap, de minden elismerésem.

Jiminnek azt hazudtam, hogy tovább maradok a suliban, mert szabad egy terem és gyakorlok az országosra. Természetesen megkérdezte, hogy miért nem béreltem ki termet, s legalább úgy ő se egész nap otthon ülne, hanem táncolna, de letudtam annyival, hogy ez hirtelen eszembe se volt, viszont, ha hazamegyek, akkor kiengesztelem. Még nem is sejti, hogy ma nem megyünk haza.

Olyan 6-7 körül szállingóztak be a többiek már bevásárolva, s hálózsákot is hoztak. Soyeon mondta, hogy anyáéknak azt hazudta, hogy Taehyunggal sátorozni mennek, a srácnak pedig nincs, ezért hoz két hálózsákot. Jiminnek is kellett keríteni egyet, amit szerencsére Dahyun megoldott. Állítása szerint sokat túráznak a szüleivel, ezért elvette az apjáét.

Hyerin tanárnő is megjelent, aki nem kötözködött, hanem segített nekünk. Állítása szerint végre jól cselekszik az osztály, hiába szabályba ütköző ez az egész.

A segítőknek, Changbinnak, Yoonhónak és Yugyeomnak is kerítettek hálózsákot a többiek, így nem kellett azért aggódnunk, hogy valaki a csupasz földön alszik. Azért az elég kényelmetlen.

- Akkor mindenki itt van? – kérdeztem, s szétnéztem a társaságon.

- Igen! – szaladt be Sana. – Már mindenki. – mosolygott, s a táskájában kezdett kutatni, majd kiszedett belőle vagy 6 üveg szakét. – Ne csak koreai alkohol legyen.

- Akkor egyet lestoppolok. – mosolygott Seonghwa.

- Akkor ráírok Jiminre. – mondtam, s elő is vettem a telefonomat, majd megnyitottam a messengert.

Jungkook:
Jimin
Baszki
Nem tudnál értem jönni?
Bent vagyok a suliban

Jimin:
Miért? Mi történt?

Jungkook:
Rosszul ugrottam és ráestem a bokámra
Senki sincs már bent
Nem tudok ráállni

Jimin:
Basszus!
Sietek!

- Elindult. – mosolyogtam győzelemittasan, mire mindenki éljenezni kezdett.

Jimintől a suliig az út busszal egy 20 perc körülbelül. Addig átvettünk egy párszor a tervet a többiekkel.

Mikor már csak 5 perc lehetett hátra, gyorsan leoltottuk a villanyt, s vártunk a sötétben.

Amikor a suliba bemegyünk, akkor először a porta az, ami szembekerül velünk. Le kell fordulni jobbra, végigmenni a folyosón, majd az utolsó ajtón, ami bal oldalon van, bemenni az aulába. Hamarosan meg is hallottuk a cipőkopogást, mi pedig teljes csendben vártuk, hogy Jimin belépjen.

Lihegve nyitott ajtót, mi pedig feloltottuk a villanyt, s egyszerre, a jól begyakorolt egy szavas mondatot mondtuk el neki.

- Meglepetés! – kiabáltuk hatalmas mosollyal, mire Jimin teljesen lefagyott, s mikor meglátott engem, láttam rajta, hogy nagyon nehezen fogja vissza magát, hogy ne káromkodjon.

- Srácok, ez... - kereste a szavakat, de a mosoly ott bujkált az arcán. Később pedig inkább eltakarta az arcát, annyira meghatódott. – Nem kellett volna, mert nagyon szemét volt tőlem, hogy nem szóltam.

- Igen, az volt, de szerintem meg tudjuk bocsátani. – nézett a többiekre mosolyogva Tzuyu.

- Ez a te bulid. – mondtam a szemeibe nézve.

- Kinek az ötlete volt? – kérdezte nevetve.

- Az egész osztályé. – jött elő Hyerin tanárnő is. – Különleges vagy. Ilyet egy tanár se kapott, nemhogy egy ilyen osztálytól. – mondta, de mosolygott közben. Most semmi rosszindulat nem volt benne.

- Köszönöm. – mondta Jimin meghatva.

- Mi köszönjük. Mindent nagyon köszönünk. – mondta Dahyun.

- Viszont... - szólalt meg Sana, mire mindenki rákapta a fejét. – Tudjuk, hogy nem családi okok miatt mondtál fel. – mondta, mire hirtelen lesápadtam, s ha nincs mellettem az asztal, amibe megkapaszkodjak, lehet, hogy össze is esek.

- Mi...? – kérdezte erőltetett mosollyal Jimin, hiszen hirtelen ő se tért napirendi pontra.

- Kaptam egy... Szóval egy képet. – húzta elő a zsebéből a lány, majd mutatta meg. Oldalról láttam, hogy mi van rajta. Én és Jimin.

Elfordulva a hajamba túrtam, hiszen nem szerettem volna, hogy ez is bonyodalommal végződjön, elvégre nagyon sok ilyenben volt részünk mostanság.

- Én is kaptam. – mondta Tzuyu, s ő is előhúzta a képet, utána pedig ezt mindenki megtette. Mondanom se kell, rendesen idegbe jöttem hirtelen, de ez szerintem teljesen normális.

- Viszont én nem haragszok. – mondta Dahyun. – Szerintem aranyosak vagytok. – mosolygott a lány, mire azonnal rákaptam a tekintetem.

- Én is kaptam, de... - vette elő a képet Hyerin tanárnő. – Tudtam, hogy nem érdekelnek téged a lányok. – mosolygott. – Egész jól titkoltátok. Le a kalappal. – nevetett.

- Nem orrolunk rátok, hiszen a szívének senki sem parancsolhat. – lépett elő Yoonho, majd veregette meg a vállamat mosolyogva.

- Szerintem ma ne úgy viselkedjünk egymással, mint tanárok és diákok, hanem mint barátok. – mondta Soyeon.

- Nem bánom. – sóhajtott Hyerin tanárnő. – Ma tegezhettek. – mosolyodott el. Ilyenkor bírom ezt a nőt.

- Akkor Jiminre, a legjobb tánctanárra! – osztottuk ki a sojukat, s emeltük az üvegünket.

- Egészségünkre! – mondtuk egyszerre, majd fel is bontottuk az alkoholt, s nagyot kortyoltunk bele.

- Azért ne igyunk annyit. – jött mellém Jimin, mire kérdően felhúztam a szemöldökömet. – Valahogy haza is kell találni.

- Szerinted nem gondoltam erre? – mosolyodtam el, s megfogtam a kezét, majd az asztalok mögött lévő hálózsákokhoz vezettem. – Igyunk csak. – mondtam, mire elnevette magát, s közölte velem, hogy hihetetlen vagyok.

Zene lágy dallama az, ami szól. Boldog zongorista fürge ujjai, s a hangszer éneke teremt egyszemélyes kórust. Szemeit lágyan lehunyá, testével kisebb mozdulatokat téve táncot jár saját szerzeményére, melyen mi, balga emberek csak nézünk, s ámulunk. Nem tudjuk, mennyi átvirrasztott éjszakán keresztül írta szíve dallamát. Nem tudjuk, hányszor akarta feladni. Csak hallgatjuk. Csak nézünk, s a végén megtapsoljuk művét.
Röpképtelen fehér madárka, ki csak kalitkából nézi a firmamentumot, s ki nem érezé a természetben, a kint történő valódi cúgot. Szépen dalolt kiskorában. Csodás szárnyaiba régen belekapott a fuvallat, szabad volt. Boldog volt, s csak ő tudja, hogy mennyire is az volt. Oktondi ember csak nézi, s gyönyörködik benne. Ő örül neki, de a szárnyas szépség tekintetében csak egy valami szerepel: hiteveszett.
Könnyei hullanak a művésznek a műsor végén, miután leengedték a leplet. De a taps számára fél-medicina. A múlt sebet ejtett rajta, de a jelen gyógyította.
Nem adta fel akkor. Mintha lándzsát szúrtak volna érző szívébe, mikor múltját használva írt zenét. S most, ami akkor a jövő volt, jelen lett. Tapsot kapott. Egy fél-medicinát.
A dőre ember kinyitotta az ablakot, így a friss szellő beáramlott a szobába. A madárka a rács azon részéhez megy. Lehunyja a szemét, s átéli mindazt, ami akkor történt, mikor még szabad volt. A jó múltra fájóan emlékszik vissza. De ez az apró tett mégis adott számára valamit. Egy fél-medicinát.
Nyíl által átlőtt szív, mely fáj, sajog, s akkor, a múltban te meg is haltál. Legalább is úgy tűnt, hogy minden elveszett. De nem így van. A jövő az, ami egy kicsi boldogságot is ad, ami gyógyír számodra. Ami tartogat rosszat, s jót, ami kilátástalan, s kiszámíthatatlan.
Ragad meg a jövő kezét, lépj tovább, keresd az orvosságot, ami ha nem is teljesen tesz egészségessé, de egy kicsit mégis könnyít lelked fájdalmán. Azon, amit akkor túléltél, s ami miatt erősebb lettél bárkinél, s büszkébb is lehetsz, emelt fővel járhatsz, mert te vagy az, aki kiérdemelte a tapsot, s a friss légáramlatot. Aki kiérdemelte a fél-medicinát.

Hello Sütikék! Meg is hoztam az új részt, a következő csütörtökön érkezik, ahol ott is lesz a három sztori, ami közül lehet válogatni😌♥️♥️

Kaptam egy kihívást Magicianwhitewolf -tól, amit nagyon szépen köszönök😌♥️♥️

1. Inkább Jikook.

2. Öööhm...

És

3. Van az a meme a kigyúrt biztonsági őrökkel, én pedig felemeltem a karomat a rakparton és úgy mentem, mire a dugóban álló egyik random csávó a kocsiban ugyan ezt megcsinálta a volán mögött, mikor meglátottXDDDD Dark_Coffee7 KimChae_Young  😌♥️

4. Őszintén szólva fingom sincsXD

5. 🤓🔫

6. Piros, fekete❤️🖤

7. 2015 óta.

8. Ez nehéz... De akkor BTS.

9. Mirae, Soojin, Haneul, Hyerin, Hayun.

10. Huha...

Egy ideje már nem hallgatom őket, ez ezért volt nehéz számomra.

11. Ne haragudj, de nem szeretnék választani, még akkor sem, ha a biasom is szerepel benne.

Nos kihívottjaim nem lesznek, mert lusta vagyokXDD

Még egyszer nagyon szépen köszönöm♥️♥️♥️

•Random kérdés•
Mi az, amit különlegesnek találtok ebben a könyvben?

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook