Semmi említésre méltó nem történt azon a napon. A vonatút unalmasan telt, s mind a ketten zenét hallgattunk, vagy néha beszélgettünk, mert nagyon sokan voltak. Egymáshoz se mertünk érni, nem hiányoztak nekünk az utálkozó tekintetek.

Jimin mondta, hogy hozzak magammal valami könyvet, de nyilván nem hallgattam rá, szóval sokszor volt olyan, hogy csak bámultam ki az ablakon és merengtem. Sajnos a gondolataim Yugyeom körül forogtak. Többször átgondoltam a dolgot, s úgy vagyok vele, hogy nem tudok haragudni rá. Kellene, de nem tudok. Mindezek ellenére nem tudom nem azt mondani rá, hogy a barátom volt. A legjobb barátom. Túlságosan nehéz a szívem miatta, s rengeteg gondot okozott, de fontos számomra. Tény, hogy nem akarok vele szóba állni, de érdekel, hogy mi van vele. Együtt nőttünk fel, szinte olyan nekem, mintha ő is a testvérem lett volna Soyeon mellett. Azt hiszem, mindig azt a legnehezebb elengedni, aki az egyik legfontosabb szerepet töltötte be az életünk hatalmas színdarabjában.

Körülbelül 3 órát utazhattunk, s rendesen elültem a seggemet, a lábaim is elmacskásodtak, úgyhogy mihelyt leszálltunk, én mindent ledobva kezdtem el nyújtózkodni, akárcsak Jimin.

- Hogy jutunk el a szállásra? – kérdeztem, hiszen ez az apró dolog valahogy számomra kimaradt. Tudtam, hogy melyik hotelben leszünk elszállásolva, de azt nem tudtam, hogy mivel megyünk el addig, elvégre az bent volt a város szívében.

- Fogunk egy taxit. – válaszolta Jimin, majd az orrára helyezte a napszemüvegét, s felkapta a cuccait, majd intett nekem, hogy induljunk, mert még sok dolgunk van. Hát igen, be kellett jelentkezni...

Ki is mentünk az állomásból, s szét is néztünk, hátha van valahol egy erre lézengő taxis. Miután ez nem így történt, ezért Jimin neten kikeresett egy telefonszámot, s hívott is nekünk egyet, ami olyan 10 perc múlva itt is volt. Bepakoltuk a csomagjainkat hátra, s elmondtuk ismét a hotel nevét és címét.

Nem éppen jó időpontot kaptunk el, hiszen a városban nagy dugó volt. Egy sorompónál álltunk vagy 20 percet, s szerintem gyalog hamarabb odaértünk volna, igaz, hogy nem tudtuk, hogy merre kell menni, de térképpel csak megoldottuk volna, nem?

Mindenesetre maradtunk, s kivártuk, amíg nehezen elindulhatunk. A bácsi, aki vezetett, nagyon vicces volt. Mesélt nekünk, hogy milyen embereket furikázott már, s arról is, hogy egyébként mennyire idegesítő néha a munkája. Hát igen, nem lennék a helyébe. Mi is beszéltünk picit magunkról, bár azt adtuk be, hogy Jimin a tanárom, s a versenyre jöttünk. Meglepődtünk, mikor tudta, hogy miről van szó, de utána említette, hogy a lánya is megjárta ezt régebben, de csak harmadik lett. Szerintem ez is egy hatalmas dicsőség, tekintve, hogy meddig eljutott. Állítása szerint utána elment gyakornoknak, de hamar ki is lépett, mert nem bírta a tempót. Legalább is azt, hogy nem tarthatta úgy a kapcsolatát a szeretteivel, ahogy azt ő szerette volna. Úgyhogy elvégzett egy szakmát és abban dolgozik, amit szeret is. Bezzeg én azt se tudom, hogy mi a lótúró akarok lenni... Pedig lassan le kell adnom a jelentkezésemet ilyen-olyan iskolákba.

A helyzet az, hogy nem tudom elképzelni magam sehol sem... Nem lennék idol, ezt azonnal kizártam. Én nem bírnám azt az életet és nem is akarom. Tanár meg... Hát kétlem, hogy én ott megállnám a helyem. Ez a munka Jiminhez illik, nem hozzám.

Amikor megérkeztünk, gyorsan kipakoltunk a csomagtartóból, s megköszöntük a fuvart, illetve fizettünk is. A bácsi sok szerencsét kívánt nekem, ami jól esett, mert nem sokan ilyenek egy idegennel szemben.

A hotel már kívülről is gyönyörű volt, de belül még szebb. A csempében szinte látni lehetett a saját tükörképem, annyira tiszta volt. Emellett vörösszőnyeg vezetett a lépcsőkhöz, illetve a lifthez is.

Amikor beléptünk a kétszárnyas ajtón, velünk szemben a recepció volt. Oda is lépkedtünk, ahol a jólöltözött hölgy kedves mosollyal várt minket, s üdvözölt is egy meghajlás kíséretében. Jimin elmondta, hogy kik vagyunk és miért jöttünk, a nő pedig pötyögni is kezdett az előtte lévő számítógép billentyűzetén. Talán 1 perc elteltével nézett fel a monitor mögül, s mondta el, hogy melyik a mi szobánk, hányadik emeleten, s azt is, hogy mikor van szobaszervíz. Említette, hogy a hotelban a takarítóknak oda szokták adni a kulcsokat, de semmit nem fognak elvinni, mert megbízhatóak, szóval egész nyugodtan szétpakolhatunk.

A negyedik emeleten leszünk a 15-ös szobában. Választhattuk volna a liftet fel, de én nem rajongok érte, Jimin pedig mozogni akart picit, mert túl sokat ült és már fájt tőle a lába. Ilyenek ezek a táncosok... Örökmozgók.

- Gyönyörű ez a hely... - mondta Jimin, mikor végre felértünk, s elővette a kulcskártyát, amivel beengedtük magunkat.

A hely nem volt nagy, de igen otthonos. Amikor bementünk, azonnal meg is láttuk a két egyszemélyes ágyat a szoba két végén. Jiminre néztem, s már a tekintetéből láttam, hogy arra gondol, amire én. Össze fogjuk tolni őket, reggel pedig mindent visszarendezünk, hogy ne legyen feltűnő.

Jobbra volt a mosdó egybe a fürdővel is. Kicsit szűkös volt a hely, de nem is kellett nagyobb szerintem. Balra egy kisebb konyha volt, s egy kicsi asztal két székkel. Azt tudom, hogy van lent étkezde, de hasznos ez a dolog, mert aki nem szereti az aznapi menüt, esetleg sok dologra allergiás, az jobb, ha magának csinál kaját. Meg persze az is benne van a pakliban, hogy lekésik a reggelit, s legalább össze tud dobni magának valamit.

A maradék idő pakolással ment el, illetve azzal, hogy elmentünk bejelentkezni a versenyre. Akik nem itt laknak, azoknak szállást biztosítanak és ezzel igazolják, hogy megjöttek. Ez mondjuk nem hülyeség.

Mikor visszaértünk, akkor már jócskán este volt. Nem is csináltunk mást, csak gyorsan elpakoltuk azokat a dolgokat, amiket vettünk a boltban, miután beiratkozunk. Egyikünk se volt annyira éhes, csak egy-egy pohár vizet ittunk meg, majd elmentünk fürdeni, s aztán aludni. Az utazás eléggé kifárasztja az embert, én rettentő álmos vagyok utána mindig. A vonat kellemesen összeráz és utána már csak aludni akarok egy jót.

Másnap reggel korábban keltem, mint Jimin. Sokkal korábban. Úgy gondoltam, hogy meglepem őt egy kis reggelivel, mivel megnéztem a mai menüt, s mikor láttam, hogy valami mogyorós sütemény van, akkor már tudtam, hogy itt bizony nem lesz lent evés, mert Jimin allergiás rá.

A tegnap vett tojásokból törtem fel négyet, hogy csináljak mind a kettőnknek rántottát, de... Hát enyhén szólva elszúrtam valamit. Csodálkoztam, hogy mikor beleöntöttem az összekevert tojást a serpenyőbe, az nagyon sisteregni kezdett, s szinte azonnal le is égett. Hát igen, elfelejtettem megolajozni a serpenyőt.

- Mi ez a szag...? – tántorgott be Jimin a konyhába kómás fejjel, borzos hajjal, mire megvakartam a tarkómat.

- Hát... - köszörültem meg a torkomat. – Szerettem volna reggelit csinálni, de picit elszúrtam a dolgokat, úgyhogy... - nevettem fel kínosan, mire Jimin mosolyogva megrázta a fejét, s ellökte magát az ajtófélfától. Elém lépkedett, majd lehúzott magához egy csókra.

- Inkább rendeljünk valamit. – javasolta, mire bólintottam egyet, hiszen szerintem is jobb venni valamit, minthogy véletlen felgyulladjon a konyha miattam.

Miután megérkezett az étel, s meg is ettük, öltözni kezdtünk, hiszen ma elmegyünk szétnézni picit a városban. Jimin mondta, hogy semmiképp se gyakoroljak előtte lévő nap, mert balszerencsét fog hozni és nehogy belekavarodjak. Én nem vagyok babonás, illetve nem is tartok attól, hogy belezavarodok, de ha ő ettől nyugodtabb lesz, nem bánom. Legalább eltöltünk együtt egy egész napot.

Mivel meleg volt, mindketten térdnadrágban, pólóban és szandálban indultunk neki a városnak. A biztonság kedvéért volt nálunk esernyő, de nem mondtak mára esőt, szóval reménykedünk benne, hogy természetanyánk nem gondolja meg magát hirtelen.

Első megállóhelyünk a Beomeosa templom volt. Legalább 4 helyet kinéztünk, de itt egy egész délelőttöt eltöltöttünk, úgyhogy a többi hely ugrott. Bár én nem bántam, s ahogy láttam, Jimin se, mert remekül szórakoztunk. Apa kedvéért csináltunk sok képet, olyat is, amin mi is rajta vagyunk, nehogy azt mondja, hogy nem is jártunk arra.

Ebédelni egy étterembe mentünk, ahol bár finom volt az étel, a pincér stílusa nem tetszett. Rettentően életunt volt, emellett olyan hangnemben beszélt velünk, hogy azt hittem, hogy beolvasok neki. Értem én, hogy egy idő után elege van valakinek, de a magánügyeket ne keverje bele a munkába, mert ha valaki képes hozzá szépen szólni, akkor ő is adja meg ezt a fajta tiszteletet.

Ezután a tengerpartra mentünk, bár oda már olyan három körül érhettünk ki, mert ismételten hatalmas dugó volt, mi meg ugyebár taxival utaztunk egy darabig, mert elég messze voltunk onnan. Szerintem egy nap kellett volna ahhoz, hogy elsétáljunk egyik végéből a másikba, én pedig nem szerettem volna lejárni a lábamat közvetlen a verseny napja előtt. Bár így is sok utat tettünk megy gyalog, de ez nem olyan vészes. Jobban fog esni az alvás, mondaná apám.

- Jó idő van. – mosolygott Jimin, mikor végre leértünk a strandra, ahol volt is pár ember, de nem olyan sok. – Szerintem papucsban menj bele a vízbe, nehogy felvágja valami a talpadat. – mondta a párom, miközben leterített egy pokrócot a földre, amit hoztunk magunkkal. Elhúztam a számat, mert nem szerettem papucsban a vízbe menni, de igazat kellet adnom neki. Már csak azért kellek szurkolni, nehogy valami feltépje azt is.

Volt nyilvános öltöző, ahol át is vettük a fürdőgatyáinkat, majd mentünk is, hogy megnézzük, milyen meleg a víz. Nem fürödtem még eddig tengerben, s ezért eléggé izgatott voltam. Kíváncsi voltam, hogy milyen lesz.

A víz egyébként nem volt túl meleg, de túl hideg sem. Egy idő után sokkal inkább kellemes volt, mintsem hűvös. Nagyon viszont nem mertünk bemenni, mert bár mind a ketten tudtunk úszni, nem szerettük volna, hogy egy hullám elsodorjon minket a parttól. Úgyhogy könyökig bevállaltuk, de annál tovább nem.

Az a pár ember, aki ott volt, be se jött, inkább napozott, s egyszer-kétszer megmártóztatta a lábát, de semmi több. Csodálkoztunk, hogy miért nincsenek most annyian, de letudtuk annyival, hogy valószínűleg azért, mert hétköznap van és ilyenkor nem érnek rá.

Négy, fél öt fele kezdtünk pakolni, nehogy elcsípjük a dagályt. Ezután már csak elmentünk boltba, mert eldöntöttük, hogy szeretnénk vacsorát csinálni közösen. Egyedül talán nem találom a helyemet a konyhában, de Jimin mindig olyan feladatokat ad nekem, amik szerencsére nem haladják meg a képességeimet, ezért nem kellett amiatt aggódnunk, hogy ténylegesen felégetek valamit.

Vacsorára salátát ettünk, s bár szerettünk volt picit iszogatni, már tegnap is, nem tettük. Tegnap azért, mert túlságosan elfáradtunk, ma pedig azért, hogy ne legyünk másnaposak. Azért nem olyan jó úgy versenyezni, hogy szétmegy a fejem és még mindig kettőt látok mindenből az alkohol miatt.

- Nem izgulsz? – kérdezte Jimin már az ágyban fekve, megfürödve, mire szemöldökömet ráncolva fordultam felé. – A verseny miatt. Nem izgulsz? – fordult ő is felém. Egy mosoly jelent meg az arcomon.

- Nem. – ráztam a fejemet.

- Rendben. – sóhajtott, s bólintott egyet. – Akkor majd én izgulok helyetted is. – rántott vállat, mire muszáj voltam felnevetni, s felé tornyosultam.

- Felesleges. Ne izgulj értem, oké? – dörgöltem össze az orrunkat, ő pedig elmosolyodva kulcsolta össze az ujjait a tarkómnál, majd bólintott egyet.

- Ügyes leszel... - suttogta az ajkaimra.

- Az leszek... - csókoltam meg, miközben az oldalát kezdtem simogatni a póló alatt. – Kiment az álom a szememből... - morogtam a szájára.

- Az enyémből is. – húzott vissza. Úgy tűnik, hogy picit később fogunk lefeküdni...

Kicsiny gyertya lángja, mely hatalmas tűzvészt képes okozni. Apró, de veszélyes, akár a szerelem. Parázzsal kezdődik csupán, s a végére talán elolthatatlan lesz.
Érezem, ajakim forróak lesznek tieid miatt. Vörös, akár a rózsa, s orcáim is felveszik eme csodás színt. A szerelem színes, melyre sokan irigykednek, hisz néha ő az, aki az unalmas, megfakult mindenséget befesti. Ő maga a művész, a festő, ki mindent, amit lát, magát az életet használja vászonnak.
Van, mikor hibázik ő maga, a nagy hódító, az, aki mindenkit uralma alá hajtott. Van, mikor eme hibája kegyetlenné teszi őt, s ez így is van. Nem mindig kedves, jólelkű. Hiába akar jót, nem mindenkinek felel meg törekvése. Ezért hiszi ember százai azt róla, hogy kíméletlen. Nem nézik szándékát, csak azt látják a festményén, amit elrontott. Azt a pacát... Azt, ami alig látható, de mindenki észreveszi, hisz mást se keres, csak a hibát. Ő sem lehet tökéletes, olyat nem lehet alkotni.
Hallod-é, ahogy mondom néked amaz szót, hogy szeretlek? Érezed te is, hogy szíved heves dobogása miatt máshogy látod a körülötted lévő tájat? Hogy sajátos ritmusba kezd, melyet csak egy valaki tud leutánozni?
Kezed izzadni kezd, orcádon vörös rózsa jelenik meg, s már tudod... A szerelem vízbe mártotta ecsetét, majd a vörös színbe, s azt ütögető mozdulattal viszi fel a vászonra.
Te vagy a mű, ő pedig a művész.
Nem Ámor alkotta meg a szerelmet, hanem a szerelem Ámort.

Hello Sütikék! Meg is hoztam az új rész, ami hát... Szerintem nagyon lapos lettxd Romantikusabbat akartam, de nem jött össze😅😂

Aki még nem szavazott, az tegye meg! A héten lezárul, akárcsak ez a történet is😌♥️

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook