Szombat reggel Yugyeomékkal voltam. Az anyukája kérdezte, hogy mi történt, de inkább nem válaszoltam, csak letudtam annyival, hogy van valakim és nála fogom tölteni a hétvégét, csak egy estére maradtam itt, mert régen tartottunk ilyet Gyeommal. Ő persze végig helyeselt, s még a buszhoz is kikísért. Már írtam Jiminnek, hogy átmegyek hozzá és mindent elmondok neki. Már üzenetben tett fel kérdéseket, de nem vettem figyelembe. Ha nála leszek, akkor úgyis mindenről kitálalok.

Alig vártam, hogy megérkezzek a páromhoz, elvégre kellett valaki, aki megérti a helyzetemet. Neki nem reagáltak rosszul a szülei, legalább is feldolgozták, de mondta, hogy az anyukája eleinte nagyon ki volt bukva, viszont minden megoldódott idővel.

- Szia. – nyitott ajtót nekem Jimin, én pedig ledobva a cuccaimat azonnal megöleltem őt. Rögtön a hátamra vezette a kezeit, majd simogatni kezdett. – Semmi baj... - suttogta, mikor hallotta, hogy szipogni kezdtem.

Nem akartam sírni előtte, de nem bírtam. Néha muszáj kiadni magunkból a dolgokat, másképpen csak gyűlik az a sok súly a hátunkon, végezetül pedig összerogyunk alatta.

Jimin valahogy felkapta a cuccaimat, s bevitte a lakásba, miközben engem is próbált vagy ölelni, vagy simogatni. Nagyon aranyos mindez tőle, s rettentően jól is esett.

Nem szerettem volna elveszíteni se a családomat, se Jimint, viszont benne volt a pakliban, hogy talán az egyiknek mennie kell, mert a kettő nem fér meg egymás mellett. Ezek ellenére mégis reménykedtem benne, hogy elfogadják azt, hogy én nem egy nőt szeretek, hanem egy férfit. Semmiben sem vagyok másabb. Ugyan az vagyok, aki 10 évvel ezelőtt voltam. Ezt nem tudom felfogni... Mégis miért kell másnak hinni, egy rossz embernek azért, mert nem egy nővel vagyok együtt? Közel fél évig nem is tudtak arról, hogy járok valakivel és nem méregettek undorodva, s mihelyt kiderül az igazság, változik a véleményük.

Végül egy limonádé után elmondtam Jiminnek, hogy mi történt otthon. Ő csak figyelmesen hallgatott, s néha-néha összeráncolta a szemöldökét.

- Nem értem... Ki képes erre? Miért kell másnak az életét tönkretenni? – sóhajtott fel, s túrt idegesen a hajába. A padlón hallottam, hogy a lábával dobol. – Igyekeztem nézni az osztályban is, hogy ki lehet, aki ezt csinálta, ki az, aki nagyon erősen fókuszál ránk, vagy tudom is én. – vezette kezeit a tincseibe, s a fejbőrét kezdte vakarni. Ő is eléggé feszült. – Senkin se láttam semmilyen jelet. – mondta.

- Én sem tudok senkit, aki ilyen szinten utálna... - motyogtam, de hirtelen... Beugrott egy arckép.

- Egyszerűen nem tudok mit mondani... A szüleidnek is tőled kellett volna megtudniuk, nem pedig attól a kis rohadéktól, aki még arra se képes, hogy személyesen adja át valakinek azt a rohadt levelet. – kopogott már a kezével is az előtte lévő asztalon, majd abbahagyta, s felém nézett. – Minden rendben? Hirtelen olyan sápadt lettél. – pislogott nagyokat, majd jött elém, arcomat pedig két keze közé fogva kezdte tanulmányozni.

Rápillantottam, majd elmosolyodtam.

- Minden rendben. – bólintottam. – Viszont most hagyjuk ezt a témát, mert beleőrülök az egész szarságba. – sóhajtottam, s a derekára fogva húztam őt az ölebe. A homlokát az enyémnek döntötte, majd egy csókot nyomott a számra.

- Rendelek valami kaját és nézünk valamilyen filmet? – simogatta a tarkómat, mire elkuncogtam magam és bólintottam egyet.

- Igen, az jó lenne. – nyomtam ezúttal én cuppanósat ajkaira.

Jelenleg csak pihenni szeretnék, elterelni a figyelmem a valóságról és úszni az árral.

Nem beszéltünk erről Jiminnel. Egész hétvégén egymás társaságát élveztük és próbáltunk valamilyen programot kitalálni. Volt, mikor társasjátékot játszottunk, megnéztünk egy egész sorozatot és megpróbált főzni velem vasárnap. Mondanom se kell, hogy a lehető legjobban elrontottam azt a hangyafasznyi feladatot is, amit nekem adott. Szóval megelégelve a szenvedésemet, csak terítenem kellett, s felolvasnom neki, hogy mit ír a netes recept. Tehát nagyon jól elvoltunk.

Hétfőn külön mentünk az iskolába, mivel Jiminnek még volt egy kis dolga. Ha jól tudom, a lakást kell fizetnie, s mivel ma már nem fog tanítani, csak a cuccaiért jön be, ezért nyugodtan elintézhette ezt. Így még azt se fogják tudni, hogy jelenleg együtt élünk.

Kicsit izgultam, hiszen az első két óra tánc lenne, amit Jimin tartana, de ő ugyebár nem lesz. Biztosra vettem, hogy engem fognak kérdezni felőle, hiszen én állok a legközelebb hozzá, szerintük csak a különórák miatt. Megbeszéltük még hétvégén, hogy nem mondunk egyenlőre semmit, csak annyit, hogy szabadságon van. Húzzuk, amíg tudjuk, aztán pedig bevalljuk, hogy felmondott. Persze a valódi okát nem mondjuk el. Nem hiányzik, hogy még többen megutáljanak.

- A tanár késik... - motyogta Sana, miközben leült a terem közepébe.

- Biztos dolga van és hamarosan itt lesz. – terült el mellette Dahyun, s lehunyta a szemeit.

- Lehet ismét balhé van az elsősökkel. – rántott vállat Tzuyu.

- Ki tudja? – rántott vállat Yugyeom is, s mellém ült, ugyanis én eddig teljesen egyedül voltam, amit Yoonho és Lisa is észrevett. Soyeon is került, ugyanakkor néha-néha rám nézett.

Pár perc után a telefonom rezegni kezdett a zsebemben, ezért elővettem azt, s megnéztem, hogy ki írt. Jimin neve volt ott, s azt üzente, hogy kifizette a lakbért, ezért elindult a suliba. Gondoltam itt az ideje belekezdeni egy újabb hazugságba, ezért is szólaltam meg, ezzel magamra vonva a figyelmet.

- Nem lesz óra egész héten. – mondtam, mire egy csomóan kérdezni kezdték, hogy mégis miért, én pedig a megbeszéltek alapján válaszoltam. – Beteg lett, most írt. – mutattam a telefonomra.

- Basszus! – húzta a száját Sana. – Írd meg neki, hogy jobbulást! – mondta mosolyogva, én pedig bólintottam egyet, s hiába tudtam, hogy Jimin valójában nem beteg, begépeltem neki. Írta, hogy nagyon rossz neki, hogy hazudnia kell, de nincs mit tenni, szóval maradunk ennél egyenlőre.

Nem csodálkoztam, hogy Soyeon egyszer sem jött ide, hogy beszéljen velem. Viszont nem tudtam eldönteni, hogy most ő is undorodik tőlem, mint anya, vagy most mi a helyzet. Apánál sem tudtam dűlőre jutni, hiszen ő semmi se mondott, csak bement a szobájába. Lehet nem kellene foglalkoznom velük, ha nem tudják elfogadni azt, hogy Jiminnel igenis egy párt alkotunk, de mégsem tudom elengedni mindezt magam mellett. Sokat jelentenek nekem, s pont ezért is fáj az, ami történt.

Miután vége lett a dupla lyukasunknak, amit többnyire telefonozással töltöttünk el, elindultunk az öltözők felé, hiszen testnevelés következett, ami szokás szerint az ,,A" osztállyal van megtartva. Mivel nincsen sok hátra, ezért játszhattunk. Nem volt értelme órát tartani, volt elég jegyünk.

Alig tudtam koncentrálni, mert csak egy dolgon járt az agyam, méghozzá azon, hogy az, aki a képeket küldte, az köztünk van. Volt sejtésem, hogy ki lehetett, de egy szót sem szóltam.

- Mi az? – kérdezte Yugyeom, mikor szünetben kiültünk az udvarra, s én meredten néztem egy pontot. – Egész órán olyan fura voltál... - sóhajtott. – Mármint... Értem én, hogy miért, de a te érdekedben mondom, hogy ne mutasd ki ennyire, mert... - mondta volna, de én csak felkeltem, mikor intett nekem Changbin. Gyeom sóhajtott egyet, s az orra alatt motyogni is kezdett, hogy megint nem figyelek. Mindenesetre utánam jött.

- Hali! Mi a helyzet? – kérdezte a srác jókedvűen, mire én is széles mosolyt villantottam.

- Hogy mi a helyzet? – kérdeztem vissza, s mihelyt elé értem, lendületből húztam be neki, mire elvesztette az egyensúlyát és épphogy letette a tenyerét a földre, nehogy elessen. – Komolyan kérdezed, baszki? – húztam be neki ismét.

- Mi... Neked meg mi a fasz bajod van? – pattant fel, s mosott be ő is nekem, ezek után pedig úgy összeragadtunk, hogy alig lehetett szétszedni minket. Yugyeom még tőlem is magasabb, s erősebb is, de még ő sem tudott elhúzni Changbintől.

Egy ismerős hangot hallottam meg, így lassan tisztulni kezdett a fejem. Jimint láttam meg, ahogy felénk fut két tanárral, ezért mi is elengedtük egymást. Csak ekkor tűnt fel a körülöttünk lévő tömeg, akik mind minket néztek. Megláttam Soyeont is, aki régebben tuti nekiugrott volna Changbinnek, még akkor is, ha én kezdeményeztem volna a verekedést. Most viszont csak állt ott. Taehyung nem volt mellette, hiszen ő Yugyeommal együtt a karomat fogta, nehogy eszembe jusson ismételten nekiugrani az évfolyamtársamnak.

- Mégis mit csináltok?! – kérdezte az egyik tanár, aki kijött. Ha jól vettem ki, akkor az az egyik testnevelő volt, bár jelenleg elég homályosan láttam az ütéseknek hála.

- Azt hiszitek, hogy ez valami rossz általános?! Komolyan, nem vagytok már pisisek, hogy verekedjetek! – sipákolta Hyerin tanárnő, s idegesen a hajába túrt.

Csak gyilkos szemekkel néztem Changbinre, aki hozzám hasonlóan csúnyán méregetett. Régóta utáljuk egymást, de sosem fajult el mindez egy verekedésig. Most viszont szerintem kiérdemelte, sőt, kevés is volt, amit kapott.

Néma utálatkifejezésem Jimin szakította félbe, aki az arcomat kezdte tanulmányozni. Megérintette a szemem alatt a bőrömet, mire felszisszentem, hiszen fájt, ami eddig egyébként fel se tűnt. Ezután az általam jelenleg legjobban gyűlölt emberre tekintett, s nagyon sóhajtott.

- Elkísérem őket az orvosiba. – nézett fel a két tanárra, akik csak bólintottak egyet, s elkezdték elküldeni a diákokat a termekbe, mivel semmi keresnivalójuk nem volt itt. Jimin mind a kettőnket felsegített, s elindult az orvosi felé, szigorúan közöttünk sétálva. Tudja, hogyha ő ott van, biztosan nem fogok támadni, mert nem akarom őt bántani. Changbin meg úgyse ütne egy tanáron keresztül. Mikor beértünk, s mindketten felültünk az ágyra, s miután leápolt minket a nővér, Jimin elküldte őt, miszerint beszélni akar velünk. Csendben vártuk, hogy mit akar mondani. – Mégis mit csináltok?! Elment az eszetek? Nem vagyunk már a dedóban, hogy verekedjetek! – nézett ránk idegesen.

- Rohadtul megérdemelte! – mutattam a srácra, s fel is emeltem a hangomat.

- Ugyan miért? Semmit sem csináltam, amiért meg kellene üss! – tárta szét a karjait.

- Ne tettesd már a hülyét, baszki! Tudom, hogy te küldted azokat a képeket... - mondtam, mire Jimin is felkapta a fejét, s Changbinre nézett, aki a lehető legfurább fejet vágta, ami csak létezik.

- Milyen képeket? – kérdezett vissza.

- Azokat, amiken mi vagyunk Jiminnel! Yugyeomon kívül te voltál az egyetlen, aki tudott az egészről!

- És? – kérdezett vissza. – Nem én voltam és nem is lett volna okom ezt tenni. – horkantott fel.

- Igen? Nem hoztalak össze Soyeonnal, te pedig csak azért kezdtél el barátkozni velem, mert a tesómat akartad. – vágtam a fejéhez a dolgokat, s a szemem sarkából láttam, hogy Jimin leült a sok információ hallatán az ágyra, mert már nem bírta ezt.

- Baszki, nem tűnt fel, hogy már egy jó ideje rohadtul nem hajtok a tesódra?! – kiabált velem. – Bejött, igen, de már nem. Azért lógtam veletek továbbra is, mert csíptelek téged és a többieket is. Semmi hátsószándékom nem volt. – mondta, én pedig egy pillanatra ledöbbentem. – Igen, tudtam rólatok, de ha annyira be akartalak volna mártani titeket, akkor az elején megtettem volna. De nem süllyedek ilyen mélyre. Nem akarnám tönkretenni az életedet. Fingom sincs, hogy milyen képekről van szó, jobban mondva, sejtem, de sosem tenném! Oké, nem bírtuk egymást régen, de ez az éven megváltozott és nem lennék soha ekkora görény, még akkor sem, ha ugyan úgy rosszban lennénk, mint anno. – mondta, nekem pedig komolyan bűntudatom lett amiatt, mert nekiugrottam.

Nagyot sóhajtottam, mert jelenleg egy utolsó senkinek éreztem magam. Csak én hittem azt, hogy ő tette. Semmilyen komolyabb bizonyítékom nem volt, szimplán az, amit kitaláltam, ami úgy tűnik, hogy hatalmas hülyeség.

Leugrottam az ágyról, majd Changbin elé sétáltam, s letérdeltem előtte.

- Te... Te mit csinálsz? – pislogott nagyokat, akárcsak Jimin, aki eddig meg se szólalt.

- Húzz be egyet. – biccentettem a fejemmel. – Megérdemlem. – rántottam vállat. – Egy paraszt voltam veled, szóval... - vettem mély levegőt. – Moss be. – mondtam ki.

Csend volt pár másodpercig, s mikor Changbin emelte a karját, hogy tényleg megüssön, összeszorítottam a szemeimet. Az öklét éreztem, de csak hozzáérintette az arcomhoz, ezért kinyitottam íriszeimet, s meglepve pislogtam rá.

- Te teljesen hülye vagy. – nevetett, s tenyerével megveregette a pofámat. – Kelj fel, mert azért fogok neked behúzni, amiért ekkora barom vagy. – mosolygott, mire nekem is muszáj volt egy görbületet varázsolni az arcomra, hiába fájt a szám, mert felrepedt.

Eltévelyedett madárka, hófehér galamb, szerelem rabja, ki hűs fuvallat miatt elkeveredett, s nem találá helyét. Kitaszítják, mikor visszatér. Csípik, marják, s megvetik szemtük pillantásával.
Sír. Könnyei hullanak.
Látod-é, mennyire fáj neki? Mennyire szenved, s milyen sűrűn van rácsozva láthatatlan börtöne? Az, melyet mások csináltak neki, kik miatt rab lett. Nem szabad-rab, amit a Szerelem ítélt neki. Olyan, akinek lába körül lánc van, s nem tud repülni. Nem érdekli a többit, hogy segítségért kiáltozik, nem néznek feléje, nem nyújták kezüket, hogy kihúzzák őt onnan, ahova lökték. Szemláthatatlan áristomba.
Ha látják is őt, nevetnek nyomorú sorsán. A fogda kulcsát lengetik szeme előtt, ő pedig hiába kapna érte, csak nevetség tárgya lesz. Bűnösök kacaja, az ártatlan felé, aki cellájából nézi ezt a romlott világot.
Vad lesz, hisz ezt teszi vele az, amit igaz sorsa helyett sorssá tettek. Már nem nyúl a kulcsért, már nem sír. Sötét szemekkel néz másokra, beletörődve mindazba, amit kapott az élettől.
Beletörődött, de nem fogadá el szíve. Csak a pillanatra vár, csak a tökéletes percre, mikor valaki elég közel merészkedik hozzá, s elvehesse a kulcsot, s a szabadságát gátló láncokat letépje lábáról, hogy szárnyra kapva, azzal folytassa útját, aki vele van, s ne azzal repüljön, akinek csak egy bábu a sakktáblán. Egy játék egyik kelléke.

Hello Sütikék! Meglepetééés😂 Tudom, csütörtökön szokott lenni update, de magamat is meglepve, túl sok részt gyártottam le előre. Alapból bele szeretnék húzni picit, hiszen lassacskán az új történetekkel kellene foglalkoznom, úgyhoooogy... Remélem nem gond, hogy kaptok egy meglepi részt😌 Persze a csütörtöki ettől függetlenül publikálva lesz😊

Mit gondoltok, ki küldte a képeket?🤔

Insta: wattpad.sankook

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook