Egyszerűen kikapcsolt az agyam, mikor felhozta a szüleim. Ők semmit nem tudnak, apa sejtett valamit az elején, de annyiban hagyta a dolgot. Biztosan arra gondolt, hogyha akarom, akkor elmondom. Ez akkor is így volt, mikor Tzuyuval voltam. Nem szóltam, csak akkor, mikor már bemutatni készültem. Egyedül anya volt meglepett, elvégre Soyeon tudta, apu pedig sejtette a dolgot.

A mostani helyzet sokkalta másabb. Anya –az eddigi tapasztalataim alapján- nem rajong a melegekért, a testvérem pedig az elején tudta, hogy szórakozni akarok Jiminnel, aztán megkért, hogy álljak le ezzel. Azóta ebben a tudatban hagytam, ha pedig megtudná, nagyon kiakadna. Ismerem őt, s leginkább amiatt lenne ideges, mert féltene engem. Ha ez kiderül, nagyobb bajom is lehet. Hiába mondta az igazgató, hogy nem akarja bevonni a rendőrséget, aki a képeket küldözgeti, ki tudja, hogy kinek adja még tovább. Hirtelen nagyon sok problémánk lett, s ennek az az illető, vagy illetők az okai.

- Semmit sem tudnak. – mondtam egy nagy sóhaj kíséretében. – Azt se tudom, hogy hogyan kellene közölnöm ezt velük. – vallottam be őszintén, s elnevettem magam a nyomoromon.

- Biztosan nem fogadnák jól, ha megtudják, hogy egy férfivel vagy együtt, főleg, ha az illető a tanárod. – húzta a száját Jimin. Biztatni akartam volna, de azzal hazudnék. Én sem tudom, hogy hogyan reagálnának.

- El kellene mondanom nekik. – hajtottam le a fejem. – Inkább tőlem tudják meg, mint mástól. – utaltam itt az ismeretlenre, aki a képeket küldte, s az igazgatóra is, hiszen attól még a szüleimnek elmondhatja a dolgot. – Ha pedig nem fogadnak el, akkor... - hajtottam hátra a fejem, majd sóhajtottam egyet. – Akkor ez van. – rántottam végül vállat.

Jelenleg semmit se tudok tenni. Ha rosszul állnak a dolgokhoz, akkor el kell fogadnom. Ez a véleményük. Nem kérem tőlük azt, hogy szeressék Jimint, csak annyit, hogy fogadják el, hogy én egy férfibe szerettem bele.

- Nem bírom ezt a csendet... - szólalt meg Jimin, mikor már hosszú percek óta hallgattunk mindketten.

Az ember azt hinné, hogy ilyenkor jó gondolkodni, de ez a némaság tényleg az őrületbe kerget. Egyszerre agyalok több mindenen. A párom a hangfalhoz lépkedett, amire rácsatlakoztatta a telefonját, majd elindított rajta egy számot. Én a földön ültem, s a lábammal automatikusan dobolni kezdtem, ahogy Jimin is. Felé néztem, s akkor láttam, hogy ő is engem tanulmányoz aggódó szemeivel. Biztatóan elmosolyodtam.

- Megoldjuk. – mondtam ezt az egy szót.

Bármi is lesz, bármit tartogat számunkra a jövő, állok elébe. Eddig eljutottam, nem fogok a célegyenesben meghátrálni, még akkor sem, ha valakit el kell veszítenem. Fontos a családom, iszonyatosan szeretem őket, de számomra már Jimin is annak része, s nem akarom, hogy elszakadjon tőlem.

A maradék időben sem próbáltunk. Mindössze hagytuk, hogy szóljon a zene, s beszélgettünk. Próbáltuk kitalálni, hogy ki lehetett az, aki a képeket küldte. Jimin mondta, hogy mikor ő kapta a borítékot, nem személyesen adták oda, hanem az asztalán volt. Semmivel sem voltunk előrébb, maximum nyugodtabbak lettünk.

Végül mindketten elindultunk haza, mikor lejárt a bérlés ideje. Leadtuk a kulcsot, a buszmegállóban pedig csak egy biztató mosolyt küldtünk egymásnak, elvégre nem mertünk a másikhoz érni. Eddig se nagyon tettük, de most kellően volt félelem mindkettőnkben.

Azt kell mondjam, kegyes büntetést kaptunk, mert ez így van. Viszont én tényleg nem vagyok hajlandó más tanárral felkészülni az országosra. Nem fogok elmenni Jimin nélkül és nem is hagyom, hogy más neve szerepeljen a felkészítőtanár címszónál. Nem tudom, hogy az igazgató belemegy-e abba, hogy maradjon év végéig, de nagyon örülnék neki. A baj csak az, hogy ki kell vennie a szabadságát, ha tényleg felmond, márpedig Jimin nem sokat hiányzott. Szinte semmit. Valamit mindenképpen ki kell találnom. Az osztály is biztosan kiakadna, ha hirtelen eltűnne, én pedig nem mondhatom el az okát. Márpedig biztosan engem kérdeznének felőle, mivel tudják, hogy sokkal több időt töltök vele. Igaz, azt hiszik, hogy csak gyakorlunk.

Egész hazaúton azon izgultam, hogy vajon hogyan fognak fogadni a szüleim. Lehet, hogy már tudják? Talán ők is kaptak fényképeket? Esetleg az igazgató beszélt velük telefonon és elmondta nekik, hogy mi a helyzet?

Ilyen kérdésekkel a fejemben sétáltam a házunkhoz. Az idő mintha gyorsabban telt volna. Mintha egy pillanat alatt otthon lettem volna. Visszasírtam azt a pár órát, amit Jiminnel töltöttem nemrég. Az sokkal nyugodtabb volt, mint a mostani. Még be se léptem, csak állok a bejárati előtt, s próbálom rávenni magam arra, hogy megfogjam a kilincset, majd lenyomjam, s belépjek a házba.

Nagyot nyeltem, s lehunytam a szemem, miközben elengedtem egy hatalmas sóhajt. Egyszer túl kell esnem rajta...

Beléptem a lakásba. A nappaliban szólt a tévé, így gondoltam, hogy ott lesznek. Levettem a cipőmet, s a helyére tettem. Kiskorom óta szokásom elkiáltani magam, hogy megjöttem, mikor belépek a házba, de most nem mertem ezt megtenni. Sőt, rettentően lassan és óvatosan csináltam mindent remélve, hogy nem vesznek észre. Ám ez a tervem hamar megdőlt, mikor elindultam, hogy felosonjak a szobámba, s meghallottam a nappaliból a nevemet.

- Jungkook, megjöttél? – kérdezte anya, s kidugta a fejét. – Minden rendben van? – ráncolta a szemöldökét. – Olyan sápadt vagy... - húzta a száját. A háta mögé pillantottam. Apa és Soyeon is engem figyelt fura fejjel. Anyára néztem, s gyorsan egy mosolyt erőltettem magamra.

- Minden rendben van. – mondtam. – Csak nagyon elfáradtam. Hamarosan itt az országos, ezért sokkal keményebben gyakorlunk Jimin... tanárúrral. – tettem a végére. Még Soyeon se tegezi itthon, pedig az iskolában senki sem magázza. Mondjuk anyámat ismerve ezek ellenére levágna nekem egy pofont, amiért tiszteletlen vagyok, hiába van megengedve a tegeződés.

- Akkor egyél, fürdj le és menj aludni. – javasolta anya, én pedig csak bólintottam egyet, s beköszöntem a többieknek is.

Nem akartam tovább lent lenni velük, ezért felmentem azzal az indokkal, hogy leteszem a táskámat a szobámba. Ám nem mentem vissza enni. Annyira görcsben volt a gyomrom, hogy képtelen lettem volna bármit is lenyomni a torkomon. Mindenképpen el kell mondanom a szüleimnek. Nem is akartam örökké húzni, csak legalább addig, amíg le nem ballagok, hogy úgy állítsam be ezt, hogy nem az iskola alatt jöttem össze Jiminnel, hanem utána. Azért mégis jobb egy fokkal, minthogy a képükbe mondom, hogy az egész végzős évemben kockáztattam a saját, illetve a tanárom jövőjét is. De most nem tudom, hogy sikerül-e ez a tervem. Csak reménykedni tudok, hogy kapok még egy kis időt. Ez az én vallomásom lenne feléjük, nem akarom, hogy egy arctalan, névtelen valaki ezt elvegye tőlem.

A telefonom rezgésére, s a képernyő felvillanására kaptam fel a fejem. Azonnal a kezembe vettem a készüléket, s láttam, hogy Jimin írt rám.

Jimin:
Na? Minden rendben ment?

Jungkook:
Semmiről sem tudnak
Legalább is
Én úgy vettem észre

Jimin:
Akkor megnyugodtam.😌

Jungkook:
Izgultál miattam?🤔

Jimin:
Még szép!😤
Nagyon fontos a család
Én is féltem bevallani
De nekem jól fogadták

Jungkook:
Remélem az enyémek is
jól fogják lereagálni...😩

Sorok, melyek azt írják; a düh vörös köde zavarja látását, a félelem pedig elveszi azt. Viszont a tudatlanság az, ami kinyitja, s megmossa azt, hogy tisztán láss. Sosem leszel olyan tisztánlátó, mint mikor tudatlan vagy. Azt mondják, hogy akkor vagy vak? Nem... nem így van. Akkor élsz igazán. Akkor nem félsz, nem izgulsz, nem borítja semmi elmédet, nem lőtt meg Ámor nyila, nem ittál a szerelemistennő forrásából. Csak csendben bámulod az előtted lévő tájat, a világot, amit nem ismersz.
Tudatlannak lenni áldás és átok. A tudatlanok ártatlanok, a másik pedig az, aki kezében lévő lándzsájával megszúr, s kiszakít ebből az univerzumból. Félni fogsz. Rettegni és sírni. Ismerni fogod ezeket, tudni fogsz róluk, a létezésükről, érezni fogod őket és szabadulni akarsz. Ismét tudatlan gyermek szeretnél lenni, de már nem lehetsz.
Ha egyszer valaki, aki bűnös, mocskos, s karját emelve feléd lendít fegyverével, majd sebet ejt bőrödön, s karmazsin véred előbuggyan, mit fogsz érezni?
Félni fogsz. Nem akarsz több sérülést, de nem tudsz mit tenni ellene. Az ember vétkes, önző, s nem hagyja, hogy bárki is a világon, melyet ő rontott meg, tiszta legyen.
A farkas éhes vadállat, s ha egy gyönge bárány közelében van, nem ismer kegyelmet. Elrugaszkodik, támad, s megsebzi.

Hello Sütikék! Nem lett valami hosszú rész, tartalmas sem lett sajnos, de a következők jobbak lesznek😌♥️

Milyen eddig a nyár? Nálatok is folyton esik ez a rohadt eső?😂 Mármint nincs bajom azzal, hogy nem sülök meg, csak a bokáig érő vízzel nem vagyok kibékülve☹️

Köszönöm szépen a 90k megtekintést! El sem hiszem, hogy ennyi van rajta! Nem gondoltam volna, hogy valaha is el fogok érni egy ekkora számot. Iszonyatosan boldog vagyok, köszönöm nektek!♥️🥰♥️

Ha tetszett nyomj a csillagra, illetve kommentben írd meg a véleményed!^^

xoxo: SanKook