Amikor megláttam oppát nagyon, de nagyon boldog lettem. A nyakába ugrottam hirtelen ő pedig elkapott engem és megpörgetett a levegőben. A vállába kapaszkodtam és csak nevettem. Amikor letett hozzá bújtam jó szorosan.
-Hajun-sii...istenem..de baszott régen láttalak-elhajolok, hogy végigmérhessem.
-Nekem mondod? Annyira hiányzotál Sunghyo..megváltoztál! A hajad is hosszabb lett..és nőttél! Olyan gyönyörű lettél-áradozik rólam. Én csak elmosolyodok. Amikor az árvaházba kerültem mindenki kitagadott, csúfolt...Hajun volt az egyetlen aki megvédett, ő tanított meg koreaiul is. 4 év korkülönbség van köztünk. Mindig is úgy tekintettem rá, mint a saját bátyjámra. Hazaviszem őt a dormba, a fiúk most nincsenek itthon mert elmentek pròbálni. Adok Hajunnak egy pólót ami amúgy Minghaoé..ezért még tuti kapok. Majd leülünk beszélgetni. Mindent elmesélek neki arról ami eddig történt.
-Ch...borzasztó az amit veled tett.-megfogja a kezemet, összekulcsolja ujjainkat majd nyom rá egy puszit.-Olyan jó itt lenni veled...megint.
-Igen..egyetértek, de..mond csak. Mióta vagy itt Szöulban?
-Hm...kb 2 hónapja? Vagy három? Nem is tudom..de azt hallottam, hogy idol lettél. Így gondoltam, hogy nehéz lesz veled összefutni...de ezek szerint mégse-neveti el magát, én ezen csak mosolygok. Majd hirtelen elkezd köhögni, felpattan és rohan a mosdóba. Én megijedek rendesen. Felállok s megyek utána, de becsukta kulcsra a mosdó ajtaját.
-Oppa...minden rendben van?-kopogok.
-P-persze..nyugalom..minden rendben van.-köhögni kezd megint majd annyit hallok hogy lehúzza a wc-t és kezet mos. Kijön.
-Biztos minden oké?
-Biztos. Nyugi..-mosolyog rám bíztatóan.
-Akkor jó.-visszamegyünk, még beszélgetünk egy kicsit. Oppa megint a kezemet fogja, közel ülünk egymáshoz. Ekkor a zár kattanását halljuk meg majd az ajtón egy Vernon lép be, azonnal meglátja a kezünket és...valahogy olyan fura arcot vág..mintha féltékeny lenne, de..az lehetetlen. Ugye?
-Ez meg kicsoda?-kérdi Vernon. Hajun feláll, elengedi a kezem majd odamegy Vernonhoz, kezet fognak.
-Kim Hajun vagyok. Sunghyo egyik régi barátja.
-Igen. Hajun volt az egyetlen egy barátom mielőtt Koreába költöztem.-én is felállok.
-Ohh..örvendek-néz Vernon Hajunra, kezet fognak. Hirtelen megint elkezd köhögni oppa.
-Oh..hozok vizet-rohanok a konyhába vízért.

Vernon szemszöge

A srác nagyon szarul fest. Köhög megállás nélkül, a keze is remeg.-Hoh..nyugi..minden oké?-ekkor felnéz a szemembe. Olyan fura a tekintete, mintha lenne valami baj amit titkolni akar előlem vagy..Sunghyo elől. Ekkor visszatér a lány. Odaadja Hajunnak a vizet aki meg is issza. Különös nekem ez a srác. Csillapodik a köhögése.
-Köszönöm-nyel egyet, de ahogy látom nagyon nehezen tud csak nyelni. Nem tudom ezt hova tenni..-Khm..szerintem én most megyek..ideje lenne mennem.-néz Sunghyora. Megöleleik egymást szorosan. Majd Sunghyo kikíséri a fiút.
Én megyek a konyhába és összedobok valami szendvicset. Ekkor a lány is bejön.

Sunghyo szemszöge:

-Hogy hogy haza jöttél ilyen hamar?-teszem fel a kérdést.
-Hát elkezdtük felvenni az új dalt..de én nekem csak holnap kell bemennem. Így haza jöttem.-meséli miközben beleharap a szendvicsébe.
-Áhh..értem. Lassan nekem is kéne mennem be az enthez..mert megvan ugye a szöveg és a dallam is. Csak az MV fog kelleni meg ugye még fel kell venni a hangot.
-Tényleg..mi is a címe?-nagyokat harap a szendvicsébe.
-Forget Me..-szomorúan mosolygok.

Jungkook szemszöge

A szobámban vagyok és az ágyamon fekszek. Nem aludtam semmit se..hiányzik. Borzalmasan...olyan mintha nem kapnék levegőt. Ő az én oxigénem. Az én világom..amit tönkretettem, elpusztítottam. Megint elkezdek sírni. Magamhoz veszem a telefonomat és a közös képeinket kezdem el nézegetni. Hiányzik az őszinte mosolya, a nevetése ami mindig megmosolyogtatott engem. Hiányzik az a bizonyos szó: Szeretlek.
Nélküle egy senki vagyok. Mint egy varázsló a pálcája nélkül..sebezhető lettem. A fejemben kavarognak a közös emlékeink. Amikor találkoztunk először. Már akkor kis esetlen volt. 16 voltam ő pedig 14. Ugyanabba a suliba jártunk. És ebédnél pont nekem jött és rámöntötte a levest. Felnevetek ekkor. Ha az nap nem botlunk egymásba akkor nem biztos, hogy összejövünk. Bárcsak...bárcsak valahogy visszatekerhetném az időt, de sajnos lehetetlen. Tény, hogy az ember mond badarságokat, ha mérges vagy feszült. Én..nem is tudom, hogy akkor mi ütött belém.

Felülök az ágyamon. Az éjjeli szekrényem felső fiókját kihúzom. Kiveszem a gyűrűt és felhúzom az ujjamra. Nézegetem a kezemet és az egyik ujjamon lévő fényesen csillogó arany karikát. Milyen tökletesen állt volna a másik az ő ujján. Milyen gyönyörű lett volna a mennyasszonyi ruhájában..csak azt sajnálom, hogy soha többé nem is fogom látni ahogy közeledik felém miközben én az oltárnál állva várok rá. Vagy talán mégis?