Eve:
Ha egy lány egyedül kezd el készülődni, mielőtt elindul valahova, a barátnői segítsége nélkül, akkor az szinte mindig egy kész hullámvasút. Egyrészt jó dolog és kellemes, mert kap és szán magára egy kis én-időt és az minden nőnek határozottan kijár; másrészt viszont nekiáll agyalni, ami lássuk be...elég ritkán hoz magával édes gyümölcsöt. A legtöbb nő egy komoly agyalás után annyira túl tudja gondolni a dolgokat, hogy a végén egy komoly depresszióba esik, legalább egy napig, de lehet, hogy akár egy hétre vagy még többre is. Szerencsére nekem most nem ezt hozta a gondolkodás. Mielőtt átjöttünk Harvey-ékhoz, vettem egy jó forró fürdőt és amíg elkezdtem készülődni, összeszedtem a pro és kontra érveket. Na nem a pasival kapcsolatban, aki ma bámult az árvaház előtt. Azt igyekeztem kizárni a fejemből, ezért kezdtem el a Harvey-val kötött egyezségünkről sorolni az érveket. Próbáltam mindent átgondolni. Azt, hogy mennyire veszélyes is a játék, amit űzünk, de közben milyen mámorító. Azt, hogy mennyi ideje vágyunk erre, de mennyire nem kellene. Azt, hogy miképp alakulhatott volna másképp, ha nem fogadnak örökbe a szülei. Minden kis részletet átgondoltam, s közben belém hasított a felismerés, hogy akaratomon kívül is azt teszem, amit a főszereplő lányom a történetemben. Ettől egy darabig csak nevettem. Nem hittem, hogy Harvey kis ihlet-szerző ötlete tényleg be fog jönni, de úgy néz ki, hogy tévedtem.
Annyira alapos voltam az érvek és ellenérvek sorolásával, hogy még akkor is ezen gondolkoztam, amikor leültem a sminkes asztalom elé. Alapvetően nem szokásom sminkelni. Nagyon ritkán jön rám. Legtöbbször csak bulikba - de az esetek nagyrészében ott is natúrban vagyok - vagy mondjuk a karácsonyi ünnepekkor, mert azt vallom, hogy ha valaki smink nélkül nem talál szépnek, akkor nincs is miről beszélni. Mondjuk ezzel nem szokott gondom lenni, de ez mellékes. A lényeg, hogy bár van és szeretem is használni őket, de magamra nem igazán szoktam kenni a szépítő eszközökből. Ha mégis, akkor is a legtöbb, amit felrakok egy kis szempillaspirál, meg tus és a vörös rúzsom. Ezutóbbit viszont nagyon szeretem használni. A rúzsokért megveszek. Az egyik gyengém egy jó ajak kiemelő. Valahogy még nagyobb önbizalmat ad, pedig azzal semmi bajom, de rúzzsal magamon mindig azt érzem, hogy legyőzhetetlen vagyok. Tudom, hogy hülyeség és csak a képzeletem szüleménye, de akkor is úgy érzem vele, hogy egy pajzsot alkot számomra, amin senki és semmi nem tud átlátni vagy áttörni. Pajzsokra pedig mindenkinek szüksége van. Viszont ma nem csak ez volt a fő célom vele. Bár tény, hogy leplezni akartam azt az aggodalmat, amit az árvaházas pasas keltett bennem, nem csak ezért kentem fel magamra a sminkes eszközt. Hanem mert látni akartam, hogy mit vált ki Harvey-ból. Ugyanis arra jutottam, hogy bizonyos értelemben igaza van. Két felnőtt emberről van szó, akik simán találkozhattak volna normális körülmények között, úgyhogy eldöntöttem, hogy megpróbálok nem teljesen negatívan állni a dolgokhoz. Ez az elhatározás mondjuk addig tartott, amíg be nem lépnük a házba és Harvey át nem vette felettem az irányítást. Fáj beismerni, de megijeszt, hogy mekkora hatalma van felettem. Viszont abban a pillanatban, hogy kimondta, hogy néha velem is kell, hogy törődjenek, minden önuralmam elveszett és már nem érdekelt, ha megláttak volna. Talán ezért is engedek a kísértésnek most is, hiába tudom, hogy a tűzzel játszom.
- Basszus, nem hittem volna, hogy a nagy hokisok főzni is tudnak - kortyol a borából Maxine, ahogy befejezi a vacsoráját. - Ez isteni volt.
- Mert mégis mit hittél, mi hogyan eszünk, ha nem főzünk? - nevet fel Harvey, s ettől a hangtól bizsergés fut végig a gerincem mentén.
Egy pillanatra az alsó ajkamba harapok, amíg átgondolom, hogy mit is akarok tenni. Az asztal jól takarja a kezem, vagyis papíron senki nem láthat meg. Az ujjaim szinte belebizseregnek a gondolatba, hogy megérintem őt.
Gyorsan végignézek a többieken, de senki nem figyel úgy kifejezetten rám.
- Rendeltek - vágja rá Maxine - vagy beültök a falatozóba kajálni. Nem tudom, de arra nem gondoltam, hogy nekiálltok főzőcskézni. Az annyira nem jön össze a képpel, amit nyújtotok.
- Kicsit fáj, hogy te is hiszel a látszatnak - kezdi összeszedni a tányérokat Kevin. - Pedig még desszertet is készítettünk.
- Pontosan milyen képet is nyújtunk magunkról? - vonja fel a szemöldökét Taylor, s ahogy oldalra biccenti a fejét, csibészesen elmosolyodik. - Mesélj csak, szépségem.
Látom, hogy Harvey szóra nyitja a száját, főleg, amikor Kayla is felpattan, hogy segítsen elpakolni Kevinnek, de abban a pillanatban a torkán akad a szó, amikor a kezemet a combjára teszem. Úgy teszek, mintha nem látnám a reakcióját és csak egy ártatlan mozdulat lenne, de elég nehéz elrejtenem a mosolyom.
- Hát, tudod, olyan... - Maxine elkezd fecsegni neki arról, amit kérdezett a fiú és Kayla is eltűnik kint Kevinnel.
Tényleg igyekszem a barátnőmre koncentrálni, de Harvey előre támaszkodik az asztalra, s eltakarva a száját, elkezd morogni nekem:
- Ez már része az esti terveidnek?
- Csak beléd akartam fojtani a szót. Láttam, hogy rá akarsz szólni a haverodra, hogy ne flörtöljön a lánnyal, aki olyan, mintha a kishúgod lenne, kénytelen voltam közbeavatkozni - kezdem felfelé vezetni a kezem a combján, de elkapja a csuklóm.
- Oh, vigyázz, Eve, mert megégeted magad. Tudod, hogy én nem tartok attól, hogy esetleg lebukunk. Vagyis nem félek olyat tenni mindenki előtt, amit talán nem kellene.
Lassan rávezetem a tekintetem. Az arca higgadt, de a szemén látom, hogy csak blöfföl. Talán nem tart a következményektől annyira, mint én. De abban biztos vagyok, hogy nem haragítaná magára a húgát és a szüleit. Márpedig ez a veszély erősen fennáll, ha lebukunk és ezt ő is tudja.
- Biztos vagy benne, Harvey? - nézek farkasszemet vele. - Ha én égek, te is velem égsz.
- Most sem én kezdtem - néz le a kezemre, ami még mindig a combján pihen, de a csuklóm az ujjai között van.
- Jaj ugyanmár - forgatom meg a szemeim -, ez nem most kezdődött, ezt tudod, hanem a csókkal az ajtóban. Mondd a szemembe, hogy nem élvezed az érintésem a combodon - annyira nyeregben érzem magam, hogy kényszerítenem kell magam arra, hogy ne vigyorogjak. - Mondd, hogy nem tetszik a helyzet.
Szeretném, ha legalább egy kicsit megremegne a magabiztossága, de Harvey nem ilyen ember. Sokkal keményebb fából faragták. Ezért is tudta átvenni az irányítást az ajtóban.
Az ajkai lassan felfelé görbülnek, s közelebb hajol hozzám.
- Jobban tetszene, ha a kezed máshol lenne - suttogja, s én egy pillanatra a barátainkra kapom a tekintetem, de ők mintha mi itt sem lennénk, úgy flörtölnek egymással az asztal másik végén. - Mondjuk az ágyhoz kötve az egyik övem által.
A gondolattól mindenem libabőrös lesz és ez neki is feltűnik. Elképzelni, ahogy Harvey az ágyhoz köt és azt tesz velem, amit akar, a kellemesnél jóval izgatóbb érzés. Olyan erőteljes, hogy egy kicsit helyezkednem kell, hogy lenyugtassam az alfelemben elindult forróságot.
- Szóval? - biccenti oldalra a fejét. - Ez már az esti terveid közé tartozik vagy csak fel akarsz húzni, hogy bizonyítsd a hatalmad felettem?
Mindkettő?
A ma esti tervek között határozottan ott van Harvey, de azért a hatalmam fitoktatása sem egy rossz dolog. A mai nappal átélt félelem után határozottan jót tenne, ha egy kicsit én lehetnék az, aki erősebbnek bizonyul. Ugyanis bármennyire is szeretném tagadni, az, ahogy az a srác bámult, félelmet keltett bennem.
- Ha azt mondom, hogy az előbbi, akkor mit lépsz? - ejtem ki a szavakat, s a hangom akaratom ellenére is megremeg a délelőtti emlékek gondolatától.
Harvey elengedi a kezem, majd az arcom kezdi fürkészni. A tűz lassan kialszik a tekintetéből és egy jóval gyöngédebb érzelem kúszik a helyére: az aggodalom.
- Eve, valaki bántott?
Nem tetszik, hogy a pajzsom alá akar férkőzni. Nem hagyhatom neki. Eddig abból soha, semmi jó nem sült ki, ha valaki bepillantott mögé. Nagyot nyelek, hogy összeszedjem magam, s kihasználva az alkalmat, a kezem az ágyékára helyezem, majd határozottan rámarkolok a csomagjára. A figyelem elterelés határozottan sikerül, ugyanis Harvey ugrik egyet, majd megköszörüli a torkát, de mielőtt bármit is reagálhatna, menekülőre fogom.
- Elmegyek mosdóba - állok fel a barátainkra nézve. - Mindjárt jövök.
Direkt kerülöm Harvey tekintetét, mert tudom, hogy mit látnék benne. Ott lenne az újra meginduló tűz, de azon kívül túl sok finom érzelem is. Sosem hittem volna, hogy Harvey Jensen képes annyira gyöngéd lenni, mint akkor volt, amikor összebújtunk. Azt meg még annyira sem, hogy rám ez bármilyen hatással is lehet, de ahogy a csókunk alatt a karjaiba bíztam magam a biztonság reményében, úgy ezzel a pillantásával képes lenne azt is elérni, hogy teljesen megnyíljak neki. Ez viszont egy olyan luxus, amit az ember nem tehet meg egy ilyen világban. Harvey és én szimplán önző érdekek miatt akadtunk egymásba annyi év fékentartás után: szexelni akarunk, én pedig új fejezetet írni, amihez úgy néz ki, hogy szükségem van rá. Semmi érzelmi kapcsolatról nem volt és nincs is szó. Már azt az összebújást sem szabadott volna engednem, mert túl veszélyes a pajzsomra nézve.
- Minden rendben? - kezdi az arcom fürkészni Maxine. - Olyan arcot vágsz, mint aki a sí...
- Jól vagyok - mosolygok rá, s elindulok a fürdő felé.
Magabiztosan indultam neki ennek a mai estének, de most megint elbizonytalanodom. Harvey Jensen mindig elbizonytalanít és ez nem tetszik. Fellöki az érzelmeim, hogy olvashasson a kiborult darabokból és...
És most fellök engem is, azzal, hogy elém áll, amikor jövök ki a mosdóból.
Na jó...most véletlenül én megyek neki és pattanok le a mellkasáról, de az majdnem ugyanaz. Viszont elesni nem hagy. Azonnal elkap, hogy ne üssem be magam, de engem elönt a méreg.
- Ha folyton a seggemben vagy és kettesben eltűnsz velem, akkor előbb le fogunk bukni, minthogy kimondhatnám, hogy új fejezetet akarok...
- Azt a feneket bűn lenne kihagyni - vigyorodik el, ami engem csak jobban feldühít. - De képzeld, annyira nem szeretem a...
- Mit akarsz? - szakítom félbe, amitől azonnal megkomolyodik.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. Bántott valaki?
- Nem - rázom meg a fejem - csak elkeserít, hogy te játszadozhatsz, nekem viszont megtiltod. Azt hittem, hogy ennél merészebb vagy, Jensen.
Végülis nem hazudok. Az a tag egy ujjal sem nyúlt hozzám és lehet, hogy tényleg csak én vagyok a paranoiás.
Talán nem kellene emiatt stresszelnem.
Nagyon úgy fest, hogy Harvey egy kicsit sem hisz nekem, de valószínűleg tudja, hogy ennél többet nem kap tőlem ezzel kapcsolatban, ugyanis nem erősködik. És ezt én nagyon értékelem.
- Játszadozni akarsz? Oké, drágám, akkor játszunk - hajol a fülemhez. - Nézzük, hogy melyikünk akarja majd előbb letépni a ruhát a másikról.
- Igazán kár lenne ezekért a ruhákért, nem gondolod? - nyelek nagyot, miközben ő az ujjait egyenesen elindítja a rövid nadrágom azon részéhez, ami már csak egy lépésre van az egyre többre vágyó ágyékomtól.
- Szerintem megérné azért, ami alatta van - morogja, de mielőtt a keze felérne, léptek csendülnek fel, így azonnal szétrebbenünk.
- Harvey, minden rendben? - lép hozzánk Maxine aggódva.
- Persze, tényleg nem volt baja - biztosítja Harvey, én pedig csak helyeslőn bólogatok.

Harvey:
Sok minden történt már velem az életben, ami kihívás elé állított. Sokszor éreztem azt, hogy nem fog menni valami, de mindig felálltam a padlóról és összeszedtem magam. Rengeteg minden próbált már meg visszafogni és földre kényszeríteni. Vesztettem el olyan szerettet, akiről azt hittem, hogy mindig mellettem lesz. Okozott fájdalmat olyan ember, aki azt mondta, hogy mindig szeretni fog. Törtem már össze magam motorozás közben, ami miatt kérdéses volt, hogy valaha tudok-e majd jégre menni, nemhogy ilyen szinten hokizni. Borultam ki azon, hogy nem ment a meccsen a játék, ellenben komoly sérüléseket szenvedtem és kikaptunk, aztán pedig magamat hibáztattam. Tört meg olykor az iskola is, mégha nem is hiszi el feltétlenül bárki, hogy egy fiú vagy én emiatt ki tudok készülni. Pedig nem egy heget viselek a lelkemen, mégha ilyen apróság is az a heg, mint az iskola. Mindegyik sebnek a gondolata emlékeztet egy-egy kihívásra, amit túléltem. Itt vagyok, élek, pedig némelyik komoly fájdalmat okozott és nem volt egyszerű teljesíteni. Annyi mindenen estem már át, annyi feladatot teljesítettem. Mégis, ahogy most itt ülök, azt kell mondanom, hogy az eddigi legnehezebb és legnagyobb kihívásom neve Eve Blake. Életemben nem találkoztam még zárkózottabb lánnyal, mint vele. És tudom, hogy nála a jelszó a türelem és a lassú közeledés, de Eve egy cseppet sem könnyíti meg a dolgom.
Még az a szerencse, hogy szeretem tejesíteni a lehetetlent. Csak ne aggódnék annyira azon, hogy valaki esetleg bántotta. Ugyanis az, ahogy megremegett a hangja, határozottan erre utalt. Nem a vonzalomról volt szó, mert azt ismerem. Tudom, hogy akkor milyen a hangja. Sokkal inkább kétségbeesettnek tűnt, semmint magabiztosnak és vágyakozónak, hiába csillogott a szemében némi tűz.
- Ezt nem hiszem el! - kiált fel Taylor a fejét fogva, miközben Eve maga elé húzza a zsetonokat. - Hogy nyerhetsz zsinórban te harmadjára? Mégis hol tanultál így játszani, kislány?
Eve ajkai magabiztos mosolyra görbülnek, miközben kortyol egyet a borából, majd megvonja a vállát.
- Az árvaházban nem csak tanulás van - feleli -, a dadák és nevelőnők igyekeztek normális gyerekkort teremteni nekünk ott. Az ebéd utáni szünetekben néha játszottunk. A nyertes időt nyert. Amennyi időt elnyert, annyival tovább lehettünk kint az udvaron a délutáni órák előtt. Persze ez azt is jelentette, hogy annyival az óra is csúszott, de néha annyira jó volt az udvaron lenni, hogy ez nekünk fel sem tűnt - rendezgeti a zsetonokat, s bár a szavaiból melegség árad, a levegő megfagy egy kicsit.
Nem azért mert rosszat mondott vagy mert nem hallgatjuk szívesen, amikor legalább ennyire megnyílik nekünk, hanem, mert az arváházas dolgokat soha, senki nem merte piszkálni, mert nem tudtuk, hogy hogyan érinti őt. Arról nem is beszélve, hogy minket Kaylával anyáék kértek meg arra, hogy ne erőltessük, aztán a barátainknak már mi mondtuk és ők tartották is magukat ehhez.
Mindez azután történt, hogy Eve megérkezett hozzánk. Anya aznap a vacsorához desszertet is csinált, amolyan ünneplésként. Emlékszem, hogy kuglóf volt sok fagyival és rengeteg bogyósgyümölccsel. Kayla imádja ezt a nassolnivalót és aznap este is úgy falta, mintha még sosem kapott volna belőle. Látszott, hogy Eve-nek is ízlik és szerintem teljesen normális módon, a húgom megkérdezte tőle, hogy ő is szereti-e és hogy volt-e ilyen kaja az árvaházban. Nem volt semmilyen rosszindulat a kérdésben, de kiderült, hogy valamilyen szinten érzékeny téma. Eve nem borult ki és nem is sírt vagy ilyenek, de a száját szomorúan elhúzta és megrázta a fejét. Vacsora után, amikor Eve elment zuhanyozni, anya és apa leültek velünk beszélni. Nem szidtak le és nem estek nekünk. Szimplán a szokásos kedves, mégis határozott szülői fegyelemmel elmondták nekünk, hogy ne nagyon feszegessük ezt a témát Eve előtt. Azt mondták, hogy ha a lány magától kezd el beszélni róla, akkor bátran menjünk bele a beszélgetésbe, hátha segítünk neki ezzel, de mi ne erőltessük. És hogy ha belemegyünk a témába, akkor se nagyon kérdezősködjünk, csak hagyjuk, hogy magától megnyíljon, mert nem tudhatjuk, hogy mi eshet neki rosszul és mi nem. Azt mondták, hogy ezzel nincs is gond, hiszen még nem ismerjük és amúgysem tudhatjuk, hogy mit érez egy másik ember, de azért igyekezzünk figyelni erre. Ezután már egyszer sem feszegettük a témát, hanem hagytuk, hogy akkor beszéljen róla, amikor ő készenáll. Viszont az igazság az, hogy sosem nyílt meg ezzel kapcsolatban. Legalábbis nekem biztosan nem, ami azt hiszem, hogy annyira nem meglepő, tekintve, hogy kábé semmiben sem nyílt meg nekem. Sőt, kész csoda volt, ha hajlandó volt velem egy helyiségben lenni kettesben. De amennyire tudom, Kayla és Maxine sem igazán hallotta soha az árvaházas élményeiről beszélni, Taylor és Kevin még annyira sem. Bizonyára nekik nem segített az, hogy az én barátaim. De ez már mellékes. Amennyire tapasztalom, Eve nem igazán nyílik meg senkinek sem egykönnyen. Ezért is akkora kihívás számomra...mert én viszont szeretném, ha megnyílna. Tudom, hogy az egyezségünkben szó sincs lelki kötődésről, de a fenébe is! Tudni akarom, hogy mi van abban a gyönyörű, okos fejében amikor azt mutatja, hogy minden rendben, de belül nincs jól. Hiszen a hat év alatt, most láttam először kibukni az írás miatt, meg egyszer, amikor részeg volt. Nem hiszem el, hogy nem volt már ilyen, csak ő magában rendezte le. Most nem azt mondom, hogy én minden alkalommal mások előtt borulok ki, de...egyedül senki nem tud igazán boldogulni egy ilyen világban. Mindenkinek szüksége van támaszokra és én szeretném, ha tudná, hogy rám számíthat, ha kell.
- Srácok, nyugalom - néz végig rajtunk, amikor nem kap választ -, ezen nincs mit szégyellni vagy szépíteni. Árvaházban nőttem fel, amíg Harvey és Kayla szülei be nem fogadtak. Nem kell ezt olyan témaként kezelni, mintha megjelenne tőle a Sátán.
Újra megvonja a vállát, de én nem tudom nem fürkészni az arcát. Keresek valami jelet, bármit, ami elárulja, hogy mit érez, de nem sikerül találnom semmi negatívat. Sőt, ami azt illeti, mosolyog. És ez a mosoly őszintének tűnik.
Lehet, hogy csak túlreagáltam a dolgot és valójában nincs baja?
- Csak - szólal meg nagyot nyelve Kayla - nem sűrűn beszélsz az ár...
- Tudom - szakítja félbe egy kedves mosollyal -, de ettőlmég igaz. Ott töltöttem eddigi életem nagy részét és rengeteg mindent tanultam onnan. Szóval nem kell lefagynotok, ha esetleg felhozom. Kivéve, ha titeket rosszul érint - kapja rám a tekintetét, de én azonnal megrázom a fejem.
- Nem, egyáltalán nem - mosolygok rá halványan. - De figyelmeztetlek, hogy eddig hagytam magam - kacsintok rá, hogy elüssem a hangulatot a pozitív irányba és úgy tűnik, hogy sikerül is, ugyanis Eve felnevet.
Azzal az édes, dobhártya simogató nevetésével, amitől nekem bizseregni kezd a gyomrom környéke.
- Pontosan ezt szokták mondani a vesztes pasik, miután kikapnak egy nőtől.
- Most ezt vegyem kihívásnak? - vonom fel a szemöldököm.
- Annak veszed, aminek csak akarod, bátyó - néz mélyen a szemembe, de az asztal alatt megérzem a lábát a bokámnál. - A lényeg az, hogy jó vagyok. És nem csak a pókerben - dől hátra a székében büszkén, de a lába elindul felfelé az enyémen. - Jöhet bármilyen játék, legyőznélek benne. Fogadd el, hogy a húgicád lekörözött.
A többiek nem is értik, hogy mennyire nem a pókerről szól a dolog és hogy mit művel az asztal alatt. Sőt, a vérszerinti húgom kifejezetten élvezi, hogy Eve így visszaszólt.
- Tudod, eddig is imádtalak, de amikor így letöröd ennek a tökfejnek az egóját, csak még jobban szeretlek - ad puszit Eve arcára, amitől a barátaim szeme látványosan megcsillan.
- Én is téged, kishúgom - pillantok Kaylára, s diszkréten helyezkedem egy kicsit.
Eve lába már a combomnál van és ha nem állítom meg, akkor bizony más fog állni, mégpedig a nadrágomban. Ami már így is félig készenlétben van, hála Eve kis akcióinak, amik arra mentek ki, hogy engem húzzanak. Persze nem fogom tagadni, én sem bírtam teljesen magammal. Képtelen voltam megállni, hogy ne érjek hozzá folyton. Talán éppen ezért ült most velem szembe a pókerhez és nem mellém. Mert nála is annyira túlfűtött a helyzet, mint nálam.
- Tudod, hogy szeretlek - küld felém puszit Kayla -, de egy egoista kis tökfej vagy. Persze így szeretlek - mosolyog rám és a szemébe őszinte szeretet csillog.
Az az igazság, hogy bár rengetegszer cukkol és én is őt, régen sokat civakodtunk, sőt, előszeretettel vert engem, amikor kicsi volt, aztán fel volt háborodva, ha a vállamra kaptam, amíg le nem nyugodott, de meghalnék érte, annyira szeretem. Az én dinka kishúgom, aki folyton azzal jön, hogy már nem kicsi és néha komolyan az agyamra megy, de egyszerűen imádom.
- Persze, mert imádnivaló vagyok - vigyorodom el, s majdnem felugrom, amikor Eve lába az ágyékomhoz ér.
Mázli, hogy rendesen be van húzva a székem, mert különben a srácok biztosan látnák most ezt.
- Na pontosan erről beszéltem - forgatja meg a szemét, miközben és a lehető legkisebb feltűnéssel benyúlok az asztal alá és megfogom Eve lábát.
Ő úgy tesz, mintha nem venne rólam tudomást és elkezdi megkeverni a kártyákat az újabb körhöz, de amikor a kezemmel elkezdem a a vádliját cirógatni, látom, hogy az alsó ajkába harap.
- Most mondtad, hogy így szeretsz - vágok vissza a húgomnak és előszedem a mobilom a szabad kezemmel.
- Meg azt is, hogy szeretem, ha Eve letöri az egódat. Csak ő tud rád így rád szólni, mert ránk Maxine-nel nem hallgatsz egy kicsit sem - kapok újabb szemforgatást.
- Mert úgy nézek ki, mint akit ez most megtört? - nevetek fel, de mintha csak ezt akarná bizonyítani, Eve megmozgatja a lábfejét az ölembe.
Össze kell szorítanom az állkapcsom, hogy ne adjak ki szemmilyen hangot.
- Meg kellene - közli Eve a szemembe nézve, s nagyot nyel, amikor az ujjaim ismét végigfutnak a vádliján.
- Nos...ezt talán meg neked kellene kihívásnak venned - nézek a szemébe, majd amíg osztanak, megírom az üzenetet neki.
Én: Ma este elmegyünk valahova, remélem ezt tudod.
Eve vár egy kört mielőtt válaszolna, hogy ne keltsen feltűnést, de aztán megérkezik a válasz:
Eve: Nem randizom veled.
Össze kell préselnem az ajkaim, hogy ne mosolyodjak el. Ő megmondta, hogy nem adja majd azt a randit olyan könnyen... És van egy olyan érzésem, hogy nem csak azért, mert a sztorijában a lány sem teszi.
Én: Nem is. MÉG nem. Annak is eljön az ideje, de azt nem üzenetben fogom megkérdezni. Plusz előbb meg kell terveznem a pontos részleteket. Ma estére más terveim vannak.
Eve: És ha én meggondoltam magam?
Az újabb üzenetet kihívásnak veszem. Én is felvezetem a lábam az ágyékához és finoman megmozdítom azt, amitől Eve látványosan megborzong és kortyol a borából egyet.
A többieknek nem tűnik fel, mert Maxine újabb flörtbe kezdett a haverommal - esküszöm, hogy ezek ma még nagy hibát fognak elkövetni -, a húgom pedig épp azt figyeli, ahogy a másik haverom egy kártyatrükköt mutat neki.
A tűzzel játszom, tudom jól.
De az igazság az, hogy nagyon élvezem.
Én: Nekem nem úgy tűnik, hogy meggondoltad volna magad. Ma este, miután a többiek elaludtak, a garázsban várlak. És ne mondd azt, hogy nem akarod, mert a szemeid elárulnak.
Eve a telefonról rám vezeti a tekintetét és megint hatalmasat nyel, de aztán nem válaszol. Legalábbis üzenetben nem, helyette beharapja az alsó ajkát és lassan, mégis határozottan bólint.