TAEHYUNG

Két nap is alig telt el, Hoseok eljött Youráért. Visszafogott búcsúzkodás volt, váltottunk egy sokatmondó pillantást a lánnyal, azután ő Hoseok előtt kilépett az ajtón és már nem nézett vissza. Az előző nap estéjén lefolytatott beszélgetésünkre gondoltam. Nem szoktam megzavarni, miközben a naplementét nézi, de tegnap megtettem. Az ablakpárkány másik széléhez léptem, megvártam, amíg magától fordult felém, a szemei könnyesek voltak.

- Ilyenkor vajon mire gondolhatsz? – kérdeztem halkan, nem akartam túlságosan kirántani őt abból az állapotból, amiben akkor volt. Csak úgy léphet túl valamin, ha átéli azt.

- Mindenre, amit valaha megbántam és, ami nem történhet meg.

Ezt úgy mondta, mint akinek ezer meg egy ilyen dologgal kellene megbirkóznia. Nem kezdte el sorolni őket, csak halványan rám mosolygott, aztán visszafordult a lemenő nap felé.

- Youra – a számat olyan hangsúllyal hagyta el a neve, ahogy azelőtt még soha. Nem tudom, képes lennék-e még egyszer úgy kiejteni: You-ra. – Vidd magaddal a kulcsot, amit adtam!

Ez az egy mondat is sokat elárult arról, mi mindent volt képes ez a lány felkavarni bennem majdnem két hétnyi együttélés alatt. Neki is feltűnhetett, hogy valami megváltozott, mert mikor újra felém fordult, már nem volt olyan kétségbeesett a tekintete. Nem. Sokkal, de sokkal kétségbeesettebb volt, mint előtte.

- Nem szabad.

- Dehogynem! Ha arra kerülne a sor, hogy...

- Nem fog!

- Ezt nem tudhatod előre!

Valamivel erélyesebben válaszoltam, képtelen voltam elfojtani azt a dühöt, amit Geun puszta gondolata és célzott említése váltott ki belőlem.

- És ha itt hagynám? Mondjuk, a lábtörlő alatt?

Ezzel az opcióval nem voltam feltétlen elégedett, de a semminél bőven több volt. Akárhogy is akarnám rábeszélni, Youra nem vinné magával a kulcsot.

A következő, amit elmondtam neki, a pontos címem volt. Többször is megismételtem, amíg már Youra is tudta fejből. Mielőtt Hoseok megérkezett volna ma, elismételtettem vele és Youra emlékezett rá. Ő is tisztában van azzal, hogy Geun miatt Hoseok lakása nem lesz jó rejtekhely neki, amennyiben újból menekülnie kellene.

Bár az összejöveteleken még találkozhatunk, valami azt súgta – miközben néztem a lift becsukódó ajtajait utánuk -, hogy nem most láttam utoljára Yourát a lakásomon. Ez az egész nem mehet ennyire egyszerűen.

≠

A Vörös és fekete ott hever a padlón, ahol hagyta. Nem nyúlok hozzá. Semmihez sem érek, amit Youra érintett. Napokig ez van, rendet sem rakok a lakásban, csak létezem egymagam, abban a magányban, ami így a legelviselhetetlenebb. Még nem volt részem hasonlóban. May hiánya is bántott, fájt, de nem ilyen módon. Nem vagyok képes összerakni a gondolataimat, össze-vissza hánykolódom és semmi az ég világon nem képes huzamosabb ideig lefoglalni. Volt egy rövid telefonbeszélgetésem Mayjel a délelőtt folyamán. Túl van a műtéten, lábadozik, de mondania sem kell, tudom, mit jelent ez. Inkább lelkileg kell meggyógyulnia, már amennyire egy abortusz után ez lehetséges. Felajánlom neki a segítségem, amennyiben szüksége van valamire és közben nagyon visszafogom magam, nehogy Youra felől érdeklődjek. Hallom a hangján, mennyire megviselte a magzat elvesztése, magára kell koncentrálnia.

Yerin korrepetálásai feszültséggel telnek el, ő nem próbálkozik be és én meg sem erőltetem magam, úgy tartom a rideg, elutasító modoromat vele szemben. Nem tetszett, ahogy beszélt legutóbb. Persze az igazságot nem tudja és nem is kell tudnia. Egy reménykedő pillantással köszönt el, én egy érzelemmentessel viszonoztam ezt. Sokáig maradtam még az egyetem könyvtárában, mert igazság szerint nem sok dolgom van. Mióta Youra nincs nálam, nem szeretek otthon lenni. Olvasni itt is tudok és egy könyv társaságában egészen zárásig maradok.

Este Hoseok ír, Lace elhalasztott születésnapi bulija miatt akarja leegyeztetni, segítek-e beszerezni a szükséges kellékeket. Ezt úgy kell érteni, hogy megint én fogom vinni a pezsgőt, sőt egy egész listát kaptam a beszerzendő italokról. Leírom a kérdéseimet, amiket szeretnék feltenni, aztán mégsem küldöm el. Az ünneplés holnap este lesz, addigra letelik négy nap. Ennyi ideje nem hallottam Youra felől. Nem beszéltünk, nem láttam, nem mondott róla senki semmit. De az álmaimban megjelent. Ezen az estén álmodok először vele.

Másnap

Ahogy gondoltam. Hoseok délelőtt már felráz a hívásával, emlékeztet a teendőimre és a címre. Kivételesen nem nála lesz megrendezve ez az egész, hanem Lace egyik barátnőjének, Seorinnak a lakásán. Még soha nem hallottam ezt a nevet, az viszont feltűnik, hogy Jeongguk még csak meg sincs említve.

- Ő nem jön? – kérdezem gyorsan, mielőtt Hoseok lerakja a telefont. – Jeongguk.

- Fogalmam sincs. Neki is szóltam, de nem tudom követni, hányadán állnak most egymással. Szeret, nem szeret, se vele, se nélküle. Őrület!

És Youra? Ő ott lesz? Lace születésnapjáról van szó, tőle tudom, mennyire jóban vannak, biztosan meg van hívva. A kérdés inkább az, vajon eljön-e és, ha igen, magával hozza azt a nem kívánt személyt is?

A bevásárlóközpontban péntek lévén rengetegen vannak. Mivel alaposan tele pakolom a kocsit alkoholos üvegekkel, többen is kérdőn néznek rám, de egy valakit könnyen kiszúrok a tömegben és az Jeongguk. A csokros virágok előtt áll, csípőre tett kézzel szemléli a választékot. Oda megyek hozzá, én magam sem tudom, honnan jönnek ezek az érzések, de megsajnálom őt. Ha tudná, biztosan fel akarna robbanni.

- Lace nem allergiás a pollenre? – nem akarom megijeszteni, mégis sikerül. Először nem érti, miről beszélek, aztán idegesen felsóhajt.

- A picsába, de.

Odébb állunk, én sem akarok üres kézzel érkezni. Jeongguk a virágok után a könyvek irányába megy, csak nem sikerül találnia semmit, mivel Lace nem tartozik a könyvmolyok közé.

- Mi volt az, amit sokszor csináltatok együtt? – a kérdés könnyen félreérthető, Jeongguk arcán is átsuhan valami, elvörösödik. – Úgy értem, a szexen kívül.

- Lace szeret kirándulni, szereti a kártyajátékokat és a kirakóst. Egyszer elvittem egy kaszinóba, őrületes, amit művelt.

- Kaszinóba? – ki se nézném belőlük, hogy beülnek egy pókerpartira.

- Az első évfordulónkon.

Ahogy ezt kimondja, a srác szinte összetörik előttem. Mentem a menthetőt, leemelek az előttünk lévő polcról egy kétezer darabos kirakóst és úgy teszek, mint aki elveszik a részletekben.

- Szerintem ennek örülne. Mit gondolsz?

- Jó ötlet – mondja, nem valami lelkes. Beleteszi a dobozt a kosárba, átmegyünk még az édességek sorára és a csokik között kezd el válogatni.

Jeongguk teljesen maga alatt van. Bármi is volt az oka annak, hogy szakítottak, alaposan megviseli. Talán nem is rajta múlott. Nem akarom feszegetni a húrt nála, a ma este lehet fordulópont számukra, majd a találkozás és az ajándék átadása sok mindent el fog dönteni.

Mindketten fizetünk, Jeongguk segít bepakolni a kocsiba, én pedig őt követem a városban, mert bár Hoseok elmondta annak a Seorin nevű lánynak a címét, nem jegyeztem meg. A lakónegyed elég szép, kétségbe se vonom, milyen anyagi helyzetben lehetnek az itt lakók. Szinte minden vadonatúj, frissen felfestett vonalak jelzik a parkolóhelyeket, a ház maga hatalmas és mindegyik lakáshoz tartozik erkély.

Hívom Hoseokot, ő már itt van. Le jön, segít felpakolni. Az utolsó körnél Jeongguk kiveszi az ünnepeltnek szánt ajándékszatyrot a kocsijából és felém nyújtja.

- Mi van?

- Csak elrontanám a hangulatát. Add ezt oda neki, jó? – nem veszem el a szatyrot tőle, csak az arcát figyelem.

- Miért fújsz visszavonulót az utolsó pillanatban?

- Az ő kedvéért.

- Lace mondta, hogy nem akar látni?

Megrázza a fejét.

- Akkor nem értem. Honnan tudod, hogy nem fog örülni neked? – Jeongguk erre sem felel semmit. – Figyelj, nem tudom, miért szakítottatok, de szerintem nincs abban semmi rossz, ha átadod neki az ajándékát.

- Hát ti? Miért nem mentek fel? – Haneul és Jin jelennek meg, a lány hangja szakítja félbe a beszélgetésünket. – Jeongguk, ne lóbáld már azt a szatyrot!

- Vedd el! – néz rám a fiú megint, állom a tekintetét.

- Nem. Te adod oda neki.

- Igen! – Haneul bele csimpaszkodik Jeongguk karjába és odébb rángatja. – Ez nagyszerű ötlet, a másikat meg felejtsd el! Lace örülni fog.

Elmennek a lépcsőház bejárata felé, Jin hátra marad velem. Nem titkolom, mennyire össze vagyok zavarodva.

- Tulajdonképpen – kezdem, Jin megértően bólint. – miért is szakítottak?

- Lace kapott egy ösztöndíjat Japánba és elfogadta, mielőtt szólt volna Jeongguknak, aki ezt úgy értelmezte, hogy nem kalkulálja bele őt a jövőjébe. Tudod, a kommunikáció hiánya.

Nagyon is tudom, milyen az.

- És ezt azóta sem tudták megbeszélni?

- Holnap indul. Lace gépe hajnalban száll fel. Jeongguk olyasmit vágott a fejéhez, hogy biztosan ennyit jelentett csak neki a kapcsolatuk, mire Lace azt mondta, ha Jeongguk ennyire tud örülni a sikerének, nincs is miért visszajönnie.

Hoseoknak igaza volt, ez tényleg őrület.

- Néha azt hittük, sikerül megbeszélniük, de csak veszekedés lett belőle.

Elindulunk a többiek után, csak a kapuhoz érve tűnik fel, hogy valójában elég kellemesen el tudunk beszélgetni egymással.

- Ki mondta ki, hogy vége?

- Senki.

- Oké, ez...

- Érdekes, gyerekes és idegesítő. De az ő dolguk. Szerintem az, hogy nem hagytad a srácot meglógni, már egy jó jel lesz Lace számára. Talán ma este jutnak valamire, még nem késő.

Lifttel megyünk a nyolcadik emeletre. A lépcsőház is elég tágas, páran ácsorognak Seorin lakásának ajtaja előtt, kezükben egy-egy pohár itallal. Jin, mielőtt belépnénk az ajtón, megállít.

- Ez most furcsa lesz, de... - körbe néz, nincs senki olyan hallótávolságban, ami zavaró lenne neki. - ...Seorin más. Nem tudom megmondani, miért. Kellemetlenül érzem magam a társaságában, szóval, ha te rájössz, áruld majd el. Haneul csak annyit mond, ha róla beszélünk, hogy Seorin egy igazi nő, mintha ő nem az lenne. Mindegy, majd meglátod.

- Te most figyelmeztetsz engem?

- Nem, csak arra kérlek meg, hogy mondd el a véleményed. A legkevésbé sem hiányzik egy olyan ember Haneul életébe, aki rossz hatással lenne rá. Én nem vagyok biztos benne, hogy Seorin olyan jó választás barátnőnek.

Aha, értem. Aggódik.

Bemegyünk a lakásba, én közben leplezetlenül körbe nézek, hátha meglátom Yourát. Nincs itt. Hoseok jön elénk, ő már jól érzi magát, bár még józanul néz ki.

- Hol van Lace? – kérdezem a lányt keresve.

- Mayjel és Namjoonnal jön. Hamarosan ide érnek – a hang irányába fordulok, a gyomrom akkorát szaltózik, hogy kis híján alkohol nélkül is kidobom a taccsot.

Nem a látvány miatt, az nagyon is üdítő. Amit Jin nem értett meg Seorinnal kapcsolatban, azt én azonnal megértem. Sőt az egész testem, minden megérzésem, a receptoraim, érzékszerveim... Mindenem érti, miért találta őt Jin furcsának.

-Han Seorin – kezet nyújt felém, én elfogadom a gesztust. Igen, a kézfogása is elárulja, ahogy a pillantása, az egész kisugárzása is a képembe üvölti, mi a helyzet.

- Kim Taehyung.

Seorin fekete haja a derekáig ér, királykék ruhája ott simul az idomaira, ahol a szemnek a legkellemesebb. Formás, ragyogó és tisztában is van vele. Ahogy megemeli az állát, kemény, de mégis puhatolózó, határozott tekintettel méri végig a jelenlévőket, majd tovább időzik rajtam, már nem hagy bennem szemernyi kétséget sem. Ő is tudja. Nem csak azt, hogy én tudom róla, hanem velem is eljutott a következtetése levonásáig.

Utoljára Seohyunnal fordult ez elő. Előtte és utána sem volt dolgom domináns nővel. Erre tessék, az élet elém sodor egy másikat.

Kisebb hangzavar támad a bejárati ajtónál, mindannyian oda fordulunk. May és Namjoon is megérkeztek, előttük ott van Lace, aki a sok köszöntést fogadja nagy mosollyal. Az a mosoly egészen addig tart, amíg meg nem látja Jeonggukot.

Mögöttük megpillantom Geunt, majd egy pillanattal később Yourát is. Mindketten mosolyognak, a látvány a múltkorihoz képest is szokatlan. De úgy tűnik, ma egy mosoly sem tarthat sokáig. Ahogy Youra tekintete találkozik az enyémmel, a szája görbületei eltűnnek és nem, még akkor sem mosolyog rám, mikor elhaladnak mellettünk. Mintha nem is ismernénk egymást. 

***

Két anyagrész közötti pihenésként megírtam ezt, aztán már megyek is vissza bújni a szervezeti kultúra csodáit. Ha nem lennének Study with me videók yt-on, nem tudom, hogyan élném túl ezt. Sokkal egyszerűbb azokkal együtt tanulni. Befejeztem egy tizenegy oldalas beadandót a skandináv országok szervezeti - és nemzeti kultúrájáról, szeretnék sírni az örömtől. 

Valamikor majd jövök még.

Vigyázzatok magatokra!