YOURA

Nem Geun mellett ébredek ezen a csütörtöki reggelen. Hallom a motoszkálását a konyhából, kávét készít magának – meg talán nekem is, ez a kedvétől függ -, én pedig talán túlságosan is lelkesen fordulok a másik oldalamra. Kimászom az ágyból, öltözködni kezdek. Ma korábban kezdek a kávézóban és nem lehetek elég hálás Maynek, amiért a túlóra lehetőségeket nekem adja. Kérnem sem kellett.

Belebújok a nadrágomba, bele tűröm a pólómat és gyorsan ellenőrzöm, merre lehet Geun. Mikor megerősíti a jelenlétét a konyhában egy kissé hangosabb káromkodással és a szekrényajtó becsapásával, kihalászom a ruhásszekrényem hátuljába rejtett könyvet és beteszem a táskámba. Az Anna Karenina az, ma fogom visszaadni Taehyungnak. Kívülről tudom azt az idézetet, azt a másfél sort, amit megjelölt nekem. Sőt szinte az egész oldalt tudom fejből, annyiszor elolvastam. Egy hét telt el a legutóbbi találkozásunk óta és tegnap délután megbeszéltünk mára egy újabbat.

Őszintén szólva fogalmam sincs, mit csinálok pontosan. De jobb is, ha nem gondolkodom rajta túl sokat. Sokkal egyszerűbb így elmondanom neki, hogy mit érzek valójában. Sosem voltam a szavak embere, akármit szerettem volna kifejezni. Így könnyebb. Felszabadító érzés.

- Milyen ragyogóan jókedvű vagy ma reggel – Geun akkor ér a szobába és dől a falnak, mikor egy hajgumit keresek a már túl hosszú hajam miatt. Muszáj felkötnöm, munka közben zavaró. – Jól aludtál?

- Igen és nagy nap a mai.

- Pontosan miért is?

A hangomban nincs semmi különös, az övében is.

- A mai túlóra pénzem pont annyi lesz, hogy a felére csökkenthetem a hátra maradt diákhitel tartozásom. Túl leszek a törlesztés felén.

- Ez tényleg nagyszerű, kicsim – egy pillanatra megdermedek a becézgetés hallatán, olyan régen hívott már így. Legutoljára a kapcsolatunk első pár hónapjában. – Ünnepeljünk is?

- Ráérünk akkor, ha végre nullára csökkentem a hátralékom. Nem akarom előre elkiabálni, nehogy történjen valami.

Elteszek egy cserepólót, mert az utóbbi pár napban az izgalomtól elég kétbalkezes lettem, napjában legalább egyszer leöntöm magam kávéval.

- Érted menjek munka után? Elmehetnénk mondjuk moziba.

Ekkor kezdek nyugtalan lenni. Ha Geun eljön érte, mire végzek, ott találhatja Taehyungot. És ha ő jön, akkor Taehyungnak nem lenne szabad. Viszont, ha visszautasítom, azzal felkelthetem Geun figyelmét. Márpedig azt a legkevésbé sem akarom, hisz az elmúlt pár nap rendkívül békésen telt, semmi sem történt közöttünk. Geun egy lassan csordogáló patakra emlékeztet, ami nyugodt, halad a saját medrében és nem elég mély ahhoz sem, hogy valaki belefulladjon.

- Jó ötlet. Van már ötleted, mit nézzünk?

- Ott helyben majd kitaláljuk. Hánykor végzel?

- Ha minden igaz, hat körül – erre meglepetten elkerekednek a szemei. – Túlóra.

- Igen, hát persze.

Tétován megállok előtte, ő a kávéspoharát szorongatja. Nem is baj, hogy nekem nem csinált. Ahogy régen csináltam, most is oda hajolok hozzá és egy valamivel ráérősebb csókot adok neki. Geun az, aki nagyobb meglepetést okoz azzal a gyengédséggel, amivel megfogja az arcom és viszonozza a csókot.

- Akkor hatra ott leszek érted. Maximum várok egy kicsit.

≠

Úton a kávézó felé rövid üzenetet küldök Taehyungnak. Bármennyire is szeretném látni őt és a könyvet, amit elhoz nekem az új idézettel, nem kockáztathatok. Visszaír, miszerint neki a hét bármely napja megfelel és csak válasszak egy másikat. Egy Victor Hugo idézetet küldök neki:

„A várakozásban azonban akaratunknak csekély szerep jut; várunk ha nem akarjuk is;.."

Erre ő:

Ne nehezítsd meg a dolgom, Youra!

≠

A munka leköti a figyelmem, nem hagy túl sokat gondolkodni. Néha észreveszem, hogy ki-ki pillantgatok az ablakon, az ebédszünetemben még sétálok is egyet az épület körül, de Taehyung nem jelenik meg. Ő is vár, akárcsak én. Ugyan olyan türelmetlenül teszi, mint amilyen én is vagyok?

Az idő lassan vánszorog, a vendégek jönnek-mennek és hamarosan este hatot üt az óra. Még visszavan a pult és az asztalok letörölgetése, egy felmosás és a mosogatógépből való kipakolás. Geun nemsokára megérkezik, kopog az ajtón, amire már kiakasztottuk a ZÁRVA táblát, de azért beengedem.

- Egyedül csinálod a zárást? – leül az egyik asztalhoz, a pult mögül nézek rajta végig. Tisztának tűnik, makulátlanul józan. Ez tényleg egy jó nap. Vagyis, lehetett volna jobb is.

- May mindenre megtanított és neki ma nem volt ideje bejönni. Nagyon elfoglalt mostanság.

Semmiségekről cseverészünk, Geun közben le sem veszi a szemét rólam. Ez elkezd feszélyezni. Rossz érzésem lesz tőle. Úgy teszek, mintha a pult alatt is takarítanom kéne, így elrejtem magam előle.

- Basszus! Lemerült a telefonom – panaszolja, miközben felegyenesedek és kidobok egy pár sérült papírpoharat a kukába. – El is felejtettem tölteni nap közben.

- Hívást vársz? – a kérdésemtől megmerevedik ültében, én is megtorpanok az asztalok között. Ez a pillanat nagyon furcsa, késztetést érzek arra, hogy elkapjam róla a tekintetem. – Ott van az én telefonom, ha szeretnél elintézni valamit.

Ne! Szent ég, az üzenetek!

Izzad a tenyerem, ahogy várom, mit felel erre Geun.

- Semmi olyan dolgom nincs, ami ne várhatna. Majd út közben lebonyolítom. Na, kész vagy?

Enyhül a szorongás bennem. Befejezem a takarítást, hátra megyek a holmimért és Geunnal az oldalamon bezárom a kávézót. Megfogja a kezem, az arcomhoz hajol és puszit nyom a halántékomra.

Oda, arra a pontra, ami nem sokkal később hatalmas csattanással ütközik össze egy betonfallal.

TAEHYUNG

A huzat becsapja mögöttem a bejárati ajtót, szitkozódva rúgom le a cipőmet a lábamról. Hosszú futás volt a mai, kellett is. Muszáj kitisztítanom a fejem, bár nem sokat használt, mert újból elkezdenek szétbomlani a gondolataim. Mint egy csepp tinta a vízfelszínen. Gondolok a költözésemre, az új munkára. Arra, amit Hoseok mondott egy hete és amire egyáltalán nem akarok gondolni. Agyalok Yerinen, aki ma megint kétérzelmű célozgatásokat tett, mennyire megviseli a munkája. Aztán ott van Seorin. Belefutottam az utcán. Szó szerint. Kilépett elém az egyik üzletből, én pedig nem tudtam időben megállni. Nem esett baja, csak a táskája kötött ki a földön.

- Engesztelésként meghívhatnál egy kávéra valamikor – aztán még hozzáteszi: - Sokat hallottam már rólad, de tőled még nagyon keveset.

- Nem találnál elég érdekesnek.

Lenne közös témánk, szó se róla.

- Erre nem vennék mérget.

Végül nem egyeztem bele a felhívásba, arról viszont biztosított, hogy hamarosan újra találkozunk. Mintha tudna valamit, amit én nem. Gyűlölöm ezt.

Leveszem a pulcsim, a pólóm is a szennyeskosár alján köt ki. Persze akkor, mikor beállok a zuhany alá és a gondolataim úgy hiszik, nem létezik számukra megállj, eszembe jut Youra is.

Csengetnek. Pont abban a pillanatban, hogy megengednék a kezeimnek egy rövid kalandozást. Mikor máskor?

Egy törölközőt csavarok a derekamra, aztán inkább rendesen felöltözök. Ki tudja, ki érkezett hozzám ilyenkor. Hoseok biztosan nem, ő épp Yoongi és Jimin lakásán van, valami közelgő eseményt beszélnek meg. Ezt Jimintől tudom, ő ugyanis felhívott engem nap közben, hogy nincs-e kedvem nekem is felugrani hozzájuk. Hoseok nevének említése elég nyomós ok volt a nemleges válaszra.

Az ajtóhoz megyek, kinyitom. Ezzel együtt olyan, mintha egyszerre a pokol és a mennyország kapuját is kinyitnám.

- Bassza meg! Youra! – elakadó lélegzettel épp csak sikerül ezt kipréselnem magamból. A következő pillanatban elkapom őt, mert elájul és egyenesen a karjaimba zuhan.

۰۰۰

Kezdem azt érezni, hogy ez a történet is kisiklik. Nem tudom, miért. Szívesen olvasom az észrevételeket, ha akadnak. Ne tartsátok magatokban őket! Valahogy nem akar összeállni, pedig az elképzelés meg van. Ráfogom a fáradtságra.

Átvariáltam a vizsgaidőpontjaimat, december tizennyolcadikán három is lesz egymás után. Miért ne? Szeretek szenvedni. Úgyhogy ma vázlatolás volt egész nap, illetve reggel megszabadítottak még egy bölcsességfogamtól. Ezek után az a minimum, hogy most befekszem a Netflix elé, ha már van ((csak nem az enyém, hihi) és megnézek egy filmet (ha nem kettőt).