TAEHYUNG

Youra kimerülve, gyengén fekszik az ágyban, amíg én a konyhában tevékenykedek. Még csak fél nyolc, de azt mondta éhes, az pedig nagy szó az elmúlt napok viszonylatában. Zöldséges sült rizst készítek neki, a szokásos teáját és mikor bemegyek a szobába egy tálcával a kezemben, Youra már ülve vár. Sápadt, színtelen az arca ugyan, de a szeme már nem olyan üres. Az ölébe rakom a tálcát, ablakot nyitok.

El kellene mondanom neki, mit intéztem a szüleivel. Hogy bár összedolgoztam velük a háta mögött, nincs mitől félnie. Youra a gondolataiba merülve eszik, mindent eltűntet a tányérjáról. Ma még nem csörgött a telefonja, de az is lehet, hogy lemerült és csak azért nem. Akárhogyan is, Hoseok engem hív nemsokára, azután érdeklődik, mikor indulunk. Benézek a szobába, Youra épp az ujjait tördelve hever a takarók és párnák között.

- Kell néhány óra. Legyen mondjuk dél. Beszélsz velük?

- Igen, intézem.

Hoseok fog átjönni hozzánk és az én kocsimmal megyünk. Már kitaláltam, mit fogok mondani Yourának, ahogy azt is tudom, örülni fog neki. Már amennyire képes most örülni bárminek.

Kimászik az ágyból, elindul zuhanyozni. Bő tíz perce már folyatja a vizet, mikor szól, azt szeretné, ha csatlakoznék hozzá. A derekamba kapaszkodik, miközben a haját mosom, átszappanozom és leöblítem a habot a testéről, itt-ott csókokat hagyva magam után. Elérem a kívánt hatást, Youra nekem dől, a meleg vízsugár alatt ölelkezünk és érzem a kezem alatt a szívverését. Egy törölközőbe csavarva ül le a szennyestartóra, amíg megszárítom a haját. Jól esik neki ez a fajta törődés. Ahogy végzünk, vissza fekszik az ágyba és elalszik.

Mire Youra három órával később felkel, kisüt a Nap és ő oda fészkeli magát az ablakpárkányhoz, a várost nézi. Követ a tekintetével, mikor a szobában vagyok, megfogja a kezem, ahogy mellette állok meg és bár nem mond semmit, már ennyivel is nagyon sok dolgot elárul. Egy órával az indulás előtt kimegyünk a konyhába, ebédet készítek.

- Hoseok hamarosan ide ér. Van pár dolog, amit ideje lenne megbeszélnünk, de jót tenne neked a friss levegő. Arra gondoltam, elmehetnénk valamerre kirándulni.

Youra meglepetten néz.

- Kibékültetek?

- Azon vagyunk.

Hoseok pontos, egyszer az életben. Felcsönget, ekkor már csak annyi van hátra, hogy becsukjam az ablakokat és Youra felvegye a cipőjét. Nem igazán tudja Hoseok elrejteni, mennyire ledöbben Youra állapotán, de azért viszonylag sikerül jól lepleznie. Megölelik egymást, hagyom, hadd beszéljenek pár szót tőlem távolabb, mielőtt beülnénk a kocsiba és elindulnánk. Hoseok ül mellettem, Youra hátul. Mivel a szülők elköltöztek, a lányuknak fel sem tűnik, hogy feléjük tartunk. A beszélgetés hármunk között zökkenőmentes, nem merülnek fel kínos, vagy zavaró témák. Hoseokkal tudjuk, mit kell elkerülni annak érdekében, hogy Youra ne legyen ideges és ne fogjon gyanút.

Az út felénél járunk, mikor Jin felhív. Van egy sejtésem, miszerint megint nem ő szólna bele.

- Youra – hátra adom neki a telefont. – Szerintem Haneul szeretne bocsánatot kérni.

˚˚˚

A házhoz kert is van, egy elég jó környéken helyezkedik el, meglehetősen a város szélén. Két szintes, bézs színűre festett falakkal, sűrű bokrokkal. A színekről egyből Youra lakása jut eszembe.

- Hol vagyunk? – kérdezi, mikor rákanyarodok a kocsibejáróra.

Ránézek Hoseokra, ő teszi, amit megbeszéltünk. Kiszáll, a házhoz megy és kopogás után meg sem várva, hogy Youra szülei ajtót nyissanak neki, bemegy. Leállítom a motort, én is kiszállok, de csak annyi időre, amíg kinyitom Youra bal oldalán az ajtót. Megfogom a kezét, azt akarom, hogy érezze, nincs veszélyben, jó helyen van és nem kell félnie. Youra viszont fél, megijed a háztól, a felénk közelítő Hoseoktól, akinek egy doboz van a kezében. Az a bizonyos doboz.

- Hogy tehetted ezt? – fordul felém Youra, a szeméből sugárzik a rettegés. Elveszítem azt a jobb színben lévő, nemrég még vidámabb lányt, helyette ugyan azt a kétségbeesett Yourát látom, akit tegnap. – Miért csináltad?

- Miattad. Azért, mert szeretlek és enélkül nem fogsz tudni megbocsátani magadnak soha. Haragudhatsz rám, megértem, ha ezt teszed. De tíz év az tíz év, Youra, rengeteg idő. És szerintem So-Yeon sem azt akarná, hogy így élj.

Hoseok átadja nekem a dobozt, amiben százhúsz levél, vagy még annál is több lapul. Youra a házat nézi, tudja jól, kik laknak itt, már nincs mit titkolnunk előle. Szorosan lehunyja a szemét, a kabátja ujját markolja, küzd saját magával. Elveszi tőlem a dobozt, de nem néz rám. Becsukom az ajtót, nem zárom be a kocsit. Hoseokkal lassan hátrálunk, majd a ház bejáratához megyünk, valaki bentről már ajtót nyit nekünk. Figyeltek minket, várták, mikor érkezünk.

Az első, akit megpillantok, Youra édesapja. Végig mér, nincs benne semmi rosszallás, csak kíváncsi. Bemutatkozunk egymásnak, aztán szeretne a feleségének is bemutatni, a nő viszont az ablaknál áll, a mellkasa előtt összetett kezekkel és a ház előtt parkoló autót bámulja. Vagyis, inkább a benne ülő lányát, akit már tíz éve nem látott. Oda megyek hozzá, megvárom, amíg magától rám néz, nem zavarom.

- Kim Taehyung – mondja a nevem, majd felém pillant. Meglátszik rajta, hogy sok mindenen ment keresztül, de a hangja kedves, örül a találkozásnak. – Boldog vagyok, hogy végre megismerhetlek! Köszönöm neked!

Fogalmam sincs, szabad-e bármit is megköszönnie ilyen korán. Nem tudhatjuk, hogyan reagál Youra a levelekre, vagy, hogy egyáltalán hajlandó lesz-e találkozni a szüleivel. Akár rosszul is elsülhet ez az egész, de ha valaki hatni tud Yourára, akkor az So-Yeon a leveleivel. Csak ő adhatja meg neki a tovább lépéshez szükséges löketet.

- Egy kávét? Esetleg valami töményebbet? – lép hozzánk Youra apja, Sang-Hoon.

Hoseok sört iszik, én kávét, mivel ma még valószínűleg haza kell vezetnem és Youra miatt sem akarok inni. Az idő telik, percek, órák tűnnek el, ám nem nyílik a bejárati ajtó. Yu-Jun, a nő, aki kitartóan álldogál az ablaknál, öt óra körül levegő után kap. Tudom, mit jelent ez. Ott hagyok mindenkit a konyhában, kimegyek Youra elé.

Nincs nála a doboz, bent hagyta a kocsiban. Megáll előttem, én pedig kinyújtom felé a kezem, hogy bevezessem a házba. Hezitál, gondolkodik. Ha a levelekkel nem értünk volna el haladást, most nem tétovázna. A tekintete másik pontra siklik, a vállam mellett néz mögém. Megfordulok, látom Yu-Junt, ahogy reménykedve, a könnyeivel küszködve, némán esdekel a lányának. Ha Youra nem menne be a házba, a nő teljesen összetörne. De úgy hiszem, ez Yourával is így lenne. Eléri a kezem, szorosan összefonja az ujjainkat.

Ahogy átlépi a küszöböt, látom a szülei arcán a megkönnyebbülést. Hoseok a háttérből figyeli az eseményeket, úgy szorongatja a sörös üveget, mintha bármelyik pillanatban kész lenne falhoz vágni, amennyiben valami rosszul sül el.

- Youra – Yu-Jun nem bírja elfojtani a könnyeit, a férje átkarolja a vállát, nyugtatni meg sem próbája. Annyi érzelem sűrűsödik a falak közé, hogy még az én torkom is elszorul tőle. Ez az első viszontlátás tíz év után. – Kicsikém, Youra.

A kezemet fogó lány nem tesz egyetlen elhamarkodott mozdulatot sem, még csak meg sem szólal. Vár, hogy készen álljon rá.

- Istenem, Sang-Hoon, hát nem csodálatos? Igazi felnőtt nő lett a mi Youránk.

Még mindig semmi. Mi lehetett azokban a levelekben? Nem várom el, hogy Youra megmutassa őket, a nővére neki szánta mindet, nekem sosem lesz közöm hozzájuk, ahogy másnak sem. De vajon mennyit olvashatott el?

Hoseok elengedi az üveget, készül lemászni a székről, én pedig félve nézek a szülőkre, hogy valami esetleg mégsem úgy sikerült, mint vártuk, ám előbb Yourára vetek egy pillantást. Megint sír, az arcára kiül a szomorúság, közben úgy tűnik, valami mintha a helyére került volna benne. Nem szorítja olyan erősen a kezem, sőt mire oda néznék, hogy egyáltalán fogja-e még, Youra már előre lépett és épp az anyja nyakába kapaszkodik. A nő annyira megilletődik, nem is képes felfogni, ami történik. Sang-Hoon előbb magához tér, Youra haját simogatja.

Teszek oldalra egy lépést, Hoseok kapja el a karom és kiráncigál a ház elé.

- Ugye tudod, hogy nélküled nem jutott volna el idáig? – szegezi nekem a kérdést és bár a hangneme megint hagy némi kívánni valót maga után, az, amit mond, kárpótol érte.

- Gondolod?

- Kurvára ajánlom, Taehyung. Kibaszottul ajánlom, hogy ne hagyd magára! És ha valami baja esik, tudd, le foglak vadászni.

- Jól van, John Wick, igazán vissza foghatnád magad. Menj, inkább keresd meg a Frigyládát.

- Az másik film.

- Tudom.

 Nyoma sincs köztünk annak a feszültségnek, ami hosszú ideje jelen volt, bár mindketten idegesek vagyunk. Youráért aggódtunk, csak Hoseok elég sajátos módot választott annak, hogy ezt kifejezze.

- Remélem, te is tudod, mennyi időt vettél el tőlünk és milyen aljas, undorító húzás volt tőled, amit tettél. Nem volt jogod hozzá.

- Azért megköszönhetnéd.

- Szívem szerint beverném az arcod.

- Uraim, a lányom aggódik, hogy esetleg darabokra tépitek egymást. Minden rendben? – jön ki Sang-Hoo, érdeklődve néz kettőnkre.

- Igen – feleljük egyszerre, de ez a beszélgetés közel sincs még lezárva.

Visszamegyünk a házba. Youra és az anyja az emeleten vannak, Sang-Hoo szerint nem fognak egy hamar lejönni, úgyhogy helyezzük magunkat kényelembe, mert ő is csatlakozna hozzájuk.

- Ez túl egyszerűen ment – szólal meg Hoseok, mialatt a tévé kapcsolóját nyomkodja. – Nem?

- Nem. Ez csak a kezdet.

- De egy jó kezdet.

Hónapok, évek kellenek ahhoz, hogy Youra lelke teljesen meggyógyuljon. A szülei és az, amivel támogatni tudják egymást, segítség lehet neki, viszont végső soron So-Yeon levelein és az időn múlik minden.

Este kilenc körül, mikor már besötétedett és Hoseok is elaludt mellettem a kanapén, lépteket hallok meg a lépcső felől. Oda fordulok, Youra jön le.

- Szeretnék mutatni valamit – mondja, arra kér, hogy kövessem. Felsétálok utána az emeletre, a szülei szobája mellett megyünk el.

Kinyit egy ajtót, ami mögött számtalan doboz és egy hosszabb asztal helyezkedik el a fal mentén. Villanyt kapcsol, én pedig meglátom az asztalra kiállított serlegeket, a falra akasztott érmeket, okleveleket, emléklapokat. Fotókat a családról, Youráról és a nővéréről, So-Yeon röplabda csapatáról. Ezek vegyes emlékek, a szülők közös szobába tették a lányaik eredményeit és gondolom, a róluk készült képeket is. Mindent, ami összekötötte őket. A serlegek némelyikén Youra neve áll, a falon lévő parafatáblára fel van szúrva róla néhány kép, ahogy egy verseny vagy edzés előtt gyakorol, kötélen egyensúlyoz, vagy labdával zsonglőrködik.

Kiszúrok egy fotót. Két lány van rajta, szembe tűnően hasonlítanak egymásra. Youra és So-Yeon.

- Azt hiszem, haragszom rád – szólal meg, mikor leveszem a képet a tábláról és közelebbről is megnézem.

- Drasztikus lépés volt a mai nap, tudom.

- De még soha nem éreztem magam hálásabbnak, mint most. 

Youra kiveszi a kezemből a képet, nézi egy darabig, aztán elteszi a zsebébe.

- Nem lett volna merszem ehhez egyedül. Minden évben gondoltam a levelekre, arra viszont sosem mertem, vajon mi állhat bennük.

- Mennyit olvastál el?

- Eleget ahhoz, hogy merjek találkozni a szüleimmel. So-Yeon tudta. Végig tudta, milyen nehéz lesz, de eddig egyetlen levelében sem tett panaszt. Azt remélte, hogy ő lesz az, aki a rosszabb diagnózist kapja. Kívánta, hogy így legyen.

A hangja elcsuklik, mindkét kezével a karomba kapaszkodik. Ez az a pillanat és én itt lehetek vele.

- Akkor most melyikünk kívánsága teljesült? – nekem dől, egyre szaporábban veszi a levegőt. – Taehyung...

- Két ennyire erős nőt még nem volt szerencsém ismerni – belepuszilok a hajába, magamhoz vonom őt. – Mesélsz a nővéredről?

Belekezd, a pillanatból percek lesznek, órák. Mikor úgy érzi, mindent elmondott, amiről úgy gondolta, készen áll megosztani, Youra összeomlik. Nem esek kétségbe, tudom, mi lesz ezután. Padlóra kell kerülni ahhoz, hogy az ember fel tudjon állni. Youra tíz évig támaszokat keresett, amikbe kapaszkodhatott, nehogy lezuhanjon, elessen. Félt, hogy nem tudna egyedül felállni, attól tartott, nem lesz senki, aki fogná a kezét közben. Most már itt vannak a szülei, Hoseok, May és én. A többiek. Fogalma sem volt arról, hogy már évek óta nincs egyedül.

˚˚˚

Nem maradunk a szülői házban, hiába jár éjfélre az idő, mire lemegyünk a földszintre. Mivel nem ajánlatos mindig túl nagy lépésekkel haladni, Youra megígéri a szüleinek, hogy jövő héten is eljön. Időt kér magának, amíg végig olvassa So-Yeon leveleit.

A hazaút alatt Youra elalszik. Hoseok átül a kocsijába, miután megérkezünk, biztosít a látogatási szándékáról még a mai napon, aztán elhajt. A liftben Youra álmosan nekem dől, kimerült az utazástól, az élményektől a sok érzelemtől.

- Nem fog gyorsan menni – mondja, ahogy leteszi a leveles dobozt a konyhában lévő asztalra.

- A szüleid tisztában vannak vele. Ne aggódj!

- Szerinted rossz ember vagyok?

Megrázom a fejem, Youra még mindig bizonytalannak tűnik ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

- Azért nem vagy rossz ember, mert élni akartál. Nem minden dologra van befolyásunk, nem mindig mi irányítunk. Te egy olyan ember vagy, aki magát büntette azért, amire nem volt ráhatása, egyszerűen nem tehettél semmit és ezt So-Yeon is tudta.

- A szüleim még a megemlékezési eseményt is lemondták, mikor szóltál nekik, hogy hazaviszel.

- Hát, lehet te haragszol rám, de szerintem So-Yeon nem. Ő boldog.

- Nem haragszom rád.

Magam felé fordítom, egy kósza tincset a füle mögé tűrök.

- És boldog vagy?

A dobozra néz, aztán rám. Két keze közé fogja az enyémeket, bólogat és a mellkasomnak dől.

- Igen. Most azt érzem, tudnék boldog is lenni.