TAEHYUNG

Örökkévalóságnak érződik az a néhány pillanat, amíg egymást nézzük. Hoseok előre hajol, próbálja elkapni Youra figyelmét, ahogy Seorin is az enyémet. Végül Youra az, aki lassan elfordítja a fejét és az oltár felé sétáló Mayt kezdi nézni. Nehezen, de én is így teszek.

May gyönyörű. Az oltárnál álló Namjoon büszkén, szerelmesen kihúzza magát és az egész procedúra bár csak fél óráig tart, sokkal többnek érződik. A csóknál mindenki tapsol, elindul a tömeg gratulálni és hamarosan én is sorra kerülök. Namjoonnal kezet rázok, Mayt megölelem. Reszket, ám a szemében csillogó könnyek megnyugtatnak, mert csupán a boldogsága az, amit nem bír elnyomni és nem is baj, ha nem teszi.

- Ez a te napod, ahogy a holnapi is - ölelem meg még egyszer, mit sem törődve a mögöttem várókra. - Meg az összes többi ezután. Remélem, boldoggá tesz és...

- Ha be mered fejezni a mondatot, komolyan elsírom magam - szakít félbe, pedig már most is sír. - Köszönöm, Taehyung!

- Én köszönöm, hogy a részese lehetek az életednek, May.

Odébb állok, helyet adok másoknak is. Jeongguk és Lace engem várnak, természetesen a birtokra is én viszem őket. Youra pont akkor lép ki a teremből Hoseok nyomában, mikor az ajtó felé indulunk. Felgyorsítom a lépteimet, csakhogy Seorin megint kiszúr és beér.

- Nem szeretnél felajánlani egy fuvart?

- Nincs több hely. Esetleg próbálkozz meg...

- Miért, ki jön még velünk? - Lace toppan mellénk, bele karol Seorinbe és kérdőn néz rám. - Jin és Haneul külön jönnek, Jimin meg...

Lace mondhat, amit akar, nem fogom fel. Egyik fülemen be, a másikon ki. Az épület előtt, távolabb a kifelé hömpölygő emberektől ott áll Youra. Egymagában, társaság nélkül. Mérlegelek, fontolgatom a lehetőségeket és arra jutok, hogy ez az első, amit megragadhatok. A zsebembe nyúlok, elő veszem a kocsikulcsot és oda adom Jeongguknak.

- Mindjárt utánatok megyek, szálljatok be.

Kikerülök néhány ismerős arcot, tulajdonképpen úgy teszek, mintha nem is látnám az embereket. Van, akinek sikerül neki mennem, de végül oda érek hozzá, alig három lépés választ el tőle, amikor is a semmiből előbukkan Hoseok. Keserű epe íze terjed szét a számban, az agyam igyekszik összerakni a látványt azzal, amire a legutóbbi találkozásból emlékszik. Akkor Youra nagyon is ellene volt, hogy egyáltalán szóba álljon Hoseokkal. Most pedig együtt vannak itt és úgy tűnik, így is terveznek távozni.

Ennyi az egész? Kísérő? Támogató jelleggel jött el vele?

- Indulhatunk? - Hoseok Youra hátára simítja a tenyerét és a bennem eddig tompán lüktető harag élessé válik. - Fázol? Itt a zakóm - és rá is teríti Youra vállaira.

Nem vesznek észre, elindulnak Hoseok autója felé. Nézem, ahogy beülnek, majd nemsokára elkanyarodnak a főút felé. Mozdulatlanul, a látottak után bénultan meredek abba az irányba, ahol utoljára láttam őket.

˚˚˚

A birtok majdnem egy órányi útra van a belvárostól. Seorin és Lace megállás nélkül duruzsolnak, Jeongguk mellettem kitartóan próbál szóba elegyedni velem, de egy idő után rájön, hogy minden kísérlete energiapazarlás.

- Lemaradtam valamiről egyébként? - kérdezi, mikor megérkezünk és a lányok már kiszálltak a kocsiból. - Mi történt?

- Nincs kedvem beszélni róla.

- Rendben, ahogy érzed.

Hát, pont ez az. Nem tudom, hogyan is érzem igazán. A csalódottságom nyilvánvaló, a mérgem szintén. Az a másik, ami munkálkodik bennem és megőrjít, már sokkal inkább zavaró, tekintve, hogy Hoseok az, aki miatt ezt érzem. Féltékenység. Pokoli. Éreztem már korábban is.

- Csak bámulod majd őket és a távolból figyelsz? - Jin ér a kocsihoz, Haneul futva siet el mellettünk Lace és Seorin után. - Nem vall rád ez a viselkedés.

- Hoseok állandóan ott van körülötte.

- És? Régen az sem zavart, hogy May a barátnőm volt. Csak emlékeztetlek.

- Nem kell, a memóriámmal nincs baj. De erről már igazán nem szükséges beszélnünk, elvégre alig két órája ment hozzá Namjoonhoz.

Jin elismerően bólint, neki dől a kocsi oldalának.

- Őrület, ha jobban belegondolsz.

Pontosan tudom, mire céloz.

- Seorin nagyon lelkes miattad - mondja és azt kívánom, bár befogná inkább a száját.

- Az nekem is feltűnt. Menjünk!

A csomagokkal együtt érkezünk meg a lányokhoz, akik már a szobák után kutatnak. A ceremónián részt vettek közül nem mindenki jött el ide, a létszám nagyjából a felére csökkent. A birtokon lévő vendégház három szintes, Jeongguk és Lace kivételével a legfelső emeleten vagyunk.

- Ez nem fair, cseréljünk valakikkel! - nyafog Lace, miközben Jeongguk megfogja a bőröndöket és megindul a lift felé. - Taehyung, nem akarsz a másodikon lenni?

Rápillantok a szobák elosztására.

- Végül is, teljesen mindegy.

Lace tapsikol, Jeongguk hálásan néz rám, amiért elkerülhetnek egy hisztit. Felmegyek a másodikra, köszönök néhány embernek, akik valahonnan ismernek, csak nekem nem rémlik, kicsodák; aztán bemegyek a szobámba és magamra zárom az ajtót. Kell egy kis idő, hogy kitisztítsam a fejem és rendezzem a gondolataimat.

Az ablak a birtokra néz, arra a felére, ahol a parkoló van. Látom, mikor Namjoon és May megérkeznek, körülöttük a családtagok, néhány közelebbi barát. May egyszer csak megáll, nagy mosollyal az arcán kitárja mindkét kezét és a következő pillanatban már Yourát öleli. Ettől a látványtól összeszorul a mellkasom. Két nő, akik közel állnak egymáshoz és sokat jelentenek nekem is. A képet Hoseok árnyékolja be, de látom May arcán, hogy régi barátunk jelenléte őt is feszélyezi kissé. Talán Namjoon hívta meg, tekintettel a korábbi jó viszonyukra és az egyetemi évekre.

Közel fél óra múlva verekszem le magam az alsó szintre, ahol egy nagy, tágas teremben már felállították az asztalokat, székeket és italok, poharak, tálcákra pakolt szendvicsek várják a jelenlévőket. Többen is itt vannak, a lányok sorban állnak Maynél, aki még mindig a menyasszonyi ruhájában van, mosolya egy cseppet sem lankad. Nem látom Yourát a közelében, Jin nem is hagyja sokáig, hogy a lány után kutakodjak. A kezembe nyom egy pohár pezsgőt, koccintani akar.

- May kedvéért tegyél úgy, mint aki nem akar nyakig merülni az önsajnálatban.

- Még egy szó és kiütlek.

- Egészségedre!

Perceken belül elkezdődik az, amit mindenki várt. A zene hangosabb lesz, néhányan alapozásként töményet isznak, mások maradnak a pezsgőnél és a hangulat egészen önfeledtté válik. Jint néha berántja Haneul a táncoló tömegbe, főleg a lassabb számoknál, de többnyire mellettem ácsorog, Jimin és Yoongi is csatlakoznak hozzánk. A utóbbival nem erőltetjük a társalgást, ő sem kedvel és Yoongi nekem sem a szívem csücske. Ennek ellenére megvagyunk egymás társaságában, ennyi pont elég. Nincs feltétlenül rossz kedvem, azt viszont túlzás lenne állítani, hogy jól érzem magam. Feszült vagyok, három pohár pezsgő után nem kívánok többet és az első dolog, ami ténylegesen elvonja a figyelmem Youra kereséséről, az May.

- Táncolj velem!

- Csak még egyszer? - kérdezek vissza, egyedül May hallja, ahogy közelebb lépek hozzá. Ő is emlékszik. Kristálytisztán él bennünk annak a napnak az emléke, mikor elengedtük egymást. Összeszorított ajkakkal nyújtja felém a kezét és én habozás nélkül fogadom el a felkérését.

Megszólal az a dal. Pont ugyan az, ami akkor is. May rám néz. Nem csak a mosolyát hagyja meg a nagyközönségnek, hanem a könnyeit is. Nem rejtegeti őket. Bal kezét a vállamra teszi, a dal lassú ritmusára táncolni kezdünk. Szinte minden jelenlévő minket néz, a tudatlanok szerint aranyosak lehetünk, ám akik tisztában vannak vele, mi volt közöttünk régen - például Haneul -, először óvakodva pillantanak felénk. Nem foglalkozunk velük.

- Milyen érzés? - kérdezem Mayt, kérdőn összevonja a szemöldökét. - Feleségnek lenni, Mrs. Kim.

- Tudod, furcsa ezt tőled hallani, mivel a vezetékneved ugyan az.

- Ennyi erővel Jin is lehetne a férjed.

May hirtelen elneveti magát, de annyira, hogy a mellkasomnak dől és még akkor is nevet.

- A baráti társaságunk három Kim tagja...

- Ó, te jó ég! Már értem - vele együtt nevetek és boldog vagyok, amiért ezt a poént nem kell másokkal megosztanunk. May nevetése nekem szól.

A dalnak hamarosan vége és átadom őt Namjoonnak, aki rögtön ki is sajátítja a párját a következő táncra. Fülledtnek érzem a levegőt, valószínűleg a felelevenített emlékek is hatással vannak rám. Nem megyek vissza a fiúkhoz, csak fejemmel az ajtó felé intek, jelzem Jinnek, hogy kint leszek.

Páran dohányoznak, a füves részen sétálva beszélgetnek. Jeongguk a lépcsőn ül, Lace az ölében és mindent beleadva próbálják megenni egymást. Elmegyek mellettük, a naplemente sárgás rózsaszínre színezi az eget és a lassan eltűnő fény irányába indulnék, mikor megérzek egy gyengéd, de határozott húzást az ellenkező irányba. A tekintetemet a naplementére szegezem, s közben olyan érzésem van, mintha mögöttem egy másik Nap épp felkelne és a fényeivel ragyogná be a sötétedő éjszakát.

- Gyönyörű az ég, nem igaz?

- De igen - értek egyet vele és mikor felé fordulok, majd rá nézek, már sokkal inkább róla beszélek, mintsem a naplementéről. - Csodaszép.