TAEHYUNG

Nem zavarja, hogy nézem. Sőt állja a pillantásom, a tekintetét az enyémbe fúrja és akkor figyel újra a naplementére, mikor már csak pillanatok vannak vissza belőle. Máshogy tekint ezekre a percekre, az arcán nyoma sincs annak a korábbi szomorúságnak és kétségbeesésnek, amit egykor láttam rajta. A csend közöttünk nehéz, viszont nem kínos. Szeretném, ha megtörné, de én teszem meg előbb.

- Milyen volt Melbourne?

Halvány mosolyával fordul felém újból.

- Jót tett, azt hiszem. Vagyis kétségkívül így van, de Szöul már nagyon hiányzott. Busan?

- Nem hiányolom. Jó itt – várok, a bátorságra, hogy meg merjem kérdezni: - Visszamész?

Youra megrázza a fejét, a zsebembe süllyesztett kezeim ellazulnak.

- Szeretnék maradni. Sikerült egy kellemes környéken lakást találnom és May azt mondta, előléptetéssel honorálná, ha újból a kávézóban dolgoznék.

- Előléptetés?

- Üzletvezető lennék. Nagy lépés lenne, de...

- Képes vagy rá.

Még mindig mosolyog, ezt a látványt nem tudnám megunni. Felkötött hajából már kiszabadult néhány tincs, dideregve dörzsöli a kezeit.

- Én is így gondolom.

- Fázol? Bemenjünk?

Felajánlom neki azt, hogy folytassuk a beszélgetést, töltsünk még időt egymás társaságában. Célzok rá, mennyire hiányzott, milyen nagyon szeretném, ha még velem maradna. Képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy az érzelmeim mit sem változtak iránta és akkor is így lenne, ha ez részéről viszont másképp történt volna.

- Maradhatunk még egy kicsit.

Nincs nálam zakó, nem tudok mit ráteríteni, hogy megóvjam a hidegtől. Ám Youra nem rest, nem aggódik. Tesz egy lépést felém, a felkarom majd hozzáér az övéhez.

- Hallottam, mi történt...

- Már nem számít. Tudom, mit akarsz mondani és kérlek, ne tedd! Az csak az egyik ok volt, amiért visszajöttem, de nem a fontosabb. Egy lezárást mindenesetre megérdemelt, ez minden.

May nem tévedett, Youra tényleg megváltozott. A hangja nem remeg, ha Geunról van szó, a tekintete sem telik meg félelemmel. Egy valami megmaradt és az az ajakharapdálása, ha számára kényelmetlen, zavaró témáról beszélünk.

- Melbourne és az ott élő barátaim segítettek. Megtaláltam önmagam, a kezelések, amiken részt vettem, felnyitották a szemem, hogy lehetek óvatos az életben, de akkor sok más lehetőséget is hagyok elúszni. Ezért jöttem vissza kérdés nélkül, mikor hívást kaptam a bírósági ügy miatt. Megadták nekem a lezárást és én elfogadtam, hogy utána tovább tudjak lépni.

- Ha nincs a bíróság, nem is jöttél volna vi...

- Youra! – Hoseok az, kissé spiccesen, kiabálva keresi a mellettem álló lányt. – Merre vagy?

- A barátnőd mérges lenne, ha a ti szobátokban folytatnánk ezt a beszélgetést? – Youra megindul az épület felé, nem a főbejárat irányába, hanem készül megkerülni az egészet. A hátsó bejáraton szeretne beslisszolni, hogy Hoseok ne vegyen észre bennünket.

- Barátnő? – rögtön eszembe jut Seorin, vele láthatott a ceremónián. – Ő nem a barátnőm.

Követem Yourát, sikeresen kicselezzük Hoseokot és a lépcsőkön sietünk fel a második emeletre. Jimin szembe jön velünk, de annyira részeg, hogy fel sem ismer bennünket. Yoongi támogatja, aki viszont józan még annyira, amennyire bár ne lenne. Furcsán néz rám, majd utánam Yourára és tudom, hogy ismeri a történetünket.

Bemegyünk a szobámba, a villanykapcsolóért nyúlok, mikor meghallom Youra suttogását.

- Nem zárod be az ajtót?

- Szeretnéd, ha bezárnám?

A sötétben nem látom, hogy Youra bólintana, nem is felel semmit, úgyhogy azt teszem, amit régen a nyugalma és a biztonsága érdekében: elfordítom a kulcsot a zárban.

Youra felkapcsolja az ágy melletti éjjeli lámpát, igazgatja a ruháját, amiben továbbra is mesésen fest. Az agyam megtelik merészebb gondolatokkal, engedek a késztetésnek és elképzelem, ahogy kiélvezve a viszontlátás örömét, lassú és meggondolt mozdulatokkal szabadítom meg minden egyes ruhadarabtól, ami elválasztana tőle.

- Történt valami közöttetek? – nevet sem kell említenem, tudjuk, kire gondolok. – Együtt jöttetek.

- Kapott egy tiszta lapot, ez minden. Úgy viselkedik, mint régen, csupán annyi a különbség, hogy most nem kell bújtatnia a lakásán. Tudja, hol vannak a határaim.

Leülünk az ágyra, ő a támlának dől, én a szélén foglalok helyet. Abszurd ez a helyzet, hihetetlen.

- Felfogtam, hogy valamilyen szinten jót akart. A kivitelezéssel voltak problémái és ezt többször meg is mondtam neki. Amit tett, az... - a ruháját gyűrögeti, visszaemlékszik a lakásomon töltött utolsó órákra. -... sok mindent megváltoztatott. De hiszem, hogy szükségem volt a távolságra. Távol kellett lennem tőle, Geuntól és tőled is. Mindentől és mindenkitől, akik arra a Yourára emlékeztettek, aki voltam.

- Milyen kezelésekre jártál?

- Bántalmazott nőkkel ültünk össze és egy terapeuta segített nekünk, hogy tudjunk beszélni a velünk történtekről. Ahogy a többiek megosztották azt a sok borzalmat, amit átéltek, rájöttem, mennyivel szerencsésebb vagyok náluk. Óriási szerencse, hogy Geun megállt ott, ahol és nem tett mást. Engem nem erőszakolt meg, míg azt a lányt igen, aki miatt börtönbe került és azoknak a nőknek a döntő többsége is átélte ugyan ezt. Én csupán...

- Az, hogy megvert, már pont annyival több a semminél.

- Igen, de rájöttem, miért tette. Ugyan azért, amiért én is elmenekültem előled. Kevés voltam hozzád, kevés voltam az élethez is és Geun is kevésnek érezhette magát, ezért tehette. Ismerte a múltam, ismerte a családomat is. Sokáig büntetésként gondoltam a verésekre, mert azt éreztem, megérdemlem azok után, amit tettem. Egy részem hálás volt Geunnak, amiért erre emlékeztet, míg egy másik oldalam rettegett, vajon mikor üt túl erősen.

- Úgy hangzik, mintha védenéd – köpöm a szavakat, Youra a fejét rázza.

- Nem védem, csak ez az én meglátásom.

- Kizárt, hogy bármi olyat tettél, amiért ezt érdemled. Mondtam már, egy nő sem érdemli ezt. Az pedig ne nevezze férfinek magát, aki kezet emel a...

- Taehyung – mondja ki a nevem, félbeszakít. – Te is megteszed ezt, nem?

Kihúzom magam, a beszélgetés nem várt irányokba tart és nem tetszik. Megint ugyan oda lyukadunk ki, mint korábban? Hisz emiatt ment el és hagyott itt.

- Nem ugyan az – tiltakozom, Youra viszont nem tűnik zaklatottnak, se olyannak, aki erőltetné az előbb állítottakat. – A kettő nem ugyan az.

- Tudom. Csak ha jobban belegondolsz, lényegtelen, mivel teszed, akkor is fájdalmat okozhatsz. A tenyereddel, egy lovagló ostorral, édes mindegy.

- A cél és a kivitelezés a nem mindegy.

- Ezt is tudom. Melbourne nem csak arra volt jó, hogy elszakadjak tőletek.

Értetlenül meredek rá, Youra lesütött szemmel megint a ruháját birizgálja. A távolból ismét hallani Hoseok hangját, hangosan nevet, közelebb van a szobámhoz. Társaságban van, nem fog ide jönni.

- Hogy érted ezt?

Egy pillanatra azt a félénk, halk szavú Yourát látom benne. Magam elé képzelem a rettegéssel teli tekintetét, ahogyan rám nézett, mikor közöltem vele az érzéseimet. Közvetlenül azután, hogy Hoseok kiteregette elé a titkaimat.

- Feltűnő, ha mindketten eltűnünk. May már biztosan...

- Mondd el! Mire volt jó Melbourne?

Youra feláll, megigazítja a ruháját és készül kimenni, de én is felkelek, elállom az útját az ajtónál. Nem fél, nem aggódik azon, hogy mindketten be vagyunk ide zárva, ráadásul nem engedem ki csak úgy. Tartja a szemkontaktust.

- Vörös.

Az egyik legismertebb, legnépszerűbb biztonságiszót mondja ki. Nem csupán elárul egy keveset abból, mi mindent tudott meg, amit én nem mondtam el neki, hanem teljes mértékben le is nyűgöz. Felszegett állal, nagy szemekkel néz fel rám, a nemleges válasza ellen tehetetlen vagyok. Ez a szabály. Ha az alávetett fél valamelyik biztonságiszót használja, az uralkodó félnek aszerint kell cselekednie, ahogyan az meg lett beszélve. A vörös szinte minden esetben azt jelenti, „Állj!".

- Youra, honnan...

- Később.

Kinyitja az ajtót, sietősen végig halad a folyosón, egyenesen a lefelé vezető lépcsőkig. Ott eltűnik a szemem elől, döbbenetet és rengeteg kérdést hagyva bennem maga után. Mit tett? Mire volt képes Youra azért, hogy jobban megértsen engem? Miért ment ennyire szembe azzal az elképzeléssel és megérzéssel, amiben annyira szilárdan hittem?

Utána megyek, mert nincs még egy perc, amit elviselnék anélkül, hogy ne láthassam. Kivéve, ha feltétlenül muszáj és ő döntene így. De Youra nem kért arra, hogy tartsak távolságot tőle. Helyette ígéretet tett egy későbbi alkalomra, amikor választ kaphatok a kérdéseimre.

Nem szerettem ezt az érzést korábban, most viszont teljesen oda vagyok érte. Youra irányít és ez megkönnyebbülést okoz. Felszabadít. Ugyanakkor elborzaszt a tudat, hogy valahonnan információkat szerzett. Valaki felvilágosította? Mennyire? Meddig mentek el ennek érdekében? Képes lennék elviselni, ha azt mondaná, hogy több is történt, mint oktató jellegű beszélgetés?

- Taehyung, téged kerestelek!

A hang gazdája hátulról ér utol és széles, ragyogó mosollyal üdvözöl. Megint.

Seorin az. 

***

Tartom magam ahhoz, ami a történet leírásában van, illetve korábban említettem is valamelyik rész végén. Aki érti, érti, de majd úgyis kiderül, mire gondolok. Ne tessék kétségbeesni! (((Annyira.)))