TAEHYUNG

Youra a pólóm szélét markolja a derekamnál, amíg átcserélem a kötését. Lekezelem a sebet és bár csöndben tűri, a szemei elárulják, hogy nem kellemes érzés ez neki. Szemügyre veszem a felrepedt ajkát, a kelleténél több ideig bámulom a nyakán lévő zúzódásokat.

- Kész vagyunk? – szakítja félbe a vizsgálódásom és türelmetlenül elengedi a pólómat. Kiengedem a fürdőből, kezet mosok, majd utána megyek.

Ő már a hálószobában van, az ágyra készített sakktábláért nyúl és készül kimenni vele a konyhába.

- Maradjunk csak itt bent – mondom, Youra nem is hezitál, mikor újból leteszi a sakktáblát, immár a kanapéra és elkezdi felállítani a bábukat rajta. Gyorsan csinálja, mintha sietne. – Dolgod van később?

- Tessék?

- Összecserélted a huszárokat a bástyákkal. Miért kapkodsz?

- Mikor túl kevés időm van, úgy érzem, mindent egyszerre akarok, mert mi van akkor, ha valamire nem jut egyetlen perc sem? – mondja halkan, miközben megcseréli a felcserélt bábukat. – Te nem szoktál így érezni?

- Ha túl hamar érném el azt, amit szeretnék, hol maradna a pillanat varázsa, mikor megszerzem?

Leülünk egymással szemben, Youra van a világos oldalán. Először nem kezd, felnéz rám, majd vissza a táblára és rövid gondolkodás után eldönti, melyik ismert megnyitással hívjon ki. Az Alekhine védelme áll előttünk, Youra a következő lépésével meglep, mert a vezérét a h5-re teszi, azt pedig a huszárommal a következő lépésben akár le is üthetném. Persze csak akkor tenném meg, ha egyedül a kérdések feltevésének lehetőségét tartanám szem előtt, de azt szeretném, ha Youra magát a játékot is élvezné, kihívásnak élné meg. Lépek, kihagyom az első lehetőségemet.

- A sakk nem feltétlen arról szól, hogy minél több bábut üss le – jegyzem meg, Youra kissé komoran megfogja az egyik gyalogot és lép vele. – Mi bánt?

- Túlgondolok dolgokat. Olyat látok bele egy-egy mozzanatba, aminek nyoma sincs benne – mereven nézi a táblát, kisvártatva hozzáteszi: - Ez nagyon felhúz.

Összezavar, nem egészen értem, miről beszél. Folytatjuk a játékot, csöndben várom, hátha mond még valamit. Az első ütést én viszem be, az egyik futómmal elkapom a védtelen gyalogját.

- Árulj el valamit, amiről nem tudok.

- Ez az első „kérdésed"? – néz rám értetlenül, a hangjából kicsendül, milyen sok indulat van benne. Youra eddig viszonylag nyugodtnak tűnt, most kezd kijönni a sodrából. Kíváncsian, ugyanakkor aggódva várom, mi lesz ebből. – Mikor olvasol azt...szeretem nézni.

Őszinte döbbenet ül ki az arcomra, Youra előtt minden reakcióm nyílt és nehezen tudom titkolni.

- Persze nagyon szép a naplemente is esténként, de – zavartan az ablakpárkány felé pillant. – Az sokkal érdekesebb, mikor az arcod megváltozik olvasás közben és néha látom, melyik részek tetszenek jobban. Olyankor távolibbnak tűnsz.

Gyorsan a szemembe néz, aztán elkapja a tekintetét és újból a játékra figyel. Kell néhány lassú pillanat, amíg magamhoz térek.

- Nem szívesen vagyok távol tőled.

Yourán a sor, hogy megint zavarba jöjjön.

- Én sem szeretem, ha távol vagy.

Folytatjuk a játékot, a következő ütést Youra viszi be és teljesen jogosan, mert nem vigyáztam eléggé a vezérre. Egy jól kalkulált csellel – amivel nem mellesleg lenyűgöz -, leüti a bábumat. Elképedve dőlök hátra, várom a kérdését.

- Hoseok mondta azt neked, hogy ne marasztalj, vagy tényleg nem akarod, hogy maradjak?

- Gondolkodj, Youra! Miről beszéltünk az előbb? Mit mondtam?

Felsóhajt, egy fél másodpercig azt hiszem, el is sírja magát, ám ura a vonásainak és a lépéseink ott folytatódnak, ahol abba hagytuk a játékot. Elveszi egy újabb bábumat, majd még egyet, míg rájövök, hogy direkt hagyom ezt neki. Szeretném, ha megnyugodna, ugyanakkor kíváncsi vagyok, mi marja ennyire belülről, mitől ennyire feszült és minden kérdésére válaszolok. Elmondom neki, mi a pontos oka annak, amiért Hoseokkal megromlott a viszonyunk, azt viszont nem hagyom, hogy magát okolja. Mindketten aggódunk érte, Hoseok pedig túl jól ismer engem, de mégsem eléggé. Mesélek az egyetemi éveimről, említés szintjén Mayről, Namjoonról, még arról is, mióta élek egyedül. Aztán végre én is leütöm az ő vezérét.

- Ha holnap reggel lenne az indulás időpontja, mennél?

- Igen – nem tud elszomorítani a válaszával, mert őszinte és az, hogy elmegy, azt is jelente, Geun a lehető legtávolabb kerülne tőle. Ezt kell nekem is szem előtt tartanom. – Próbálnál megakadályozni?

- Nem.

A játék vége végül döntetlen lett, Youra érdeklődése is elveszett, már nem összpontosított, csak rakosgatta a bábuit ide-oda, teljesen céltalanul.

- Yerin nem jön át? – kérdezi hirtelen.

- Miért jönne?

Válasz helyett csak az ágy felé fordítja a fejét, jelentőségteljesen és határozottan nézi azt az átkozott bútordarabot, amire legszívesebben őt fektetném.

- Nem fog jönni – felelem röviden. – Már nem akarom, hogy jöjjön.

- Értem.

A nap nagy részében inkább csöndben vagyunk, a saját gondolatainkba merülünk. Tudom, hogy ugyan arra gondolunk és a játék közben felmerült kérdéseken, válaszokon törjük a fejünket. Én nem keresek kiutat a helyzetből, mert nincs annál biztonságosabb számára, ha több ezer kilométer választja el Geuntól. Nekem az az egy dolgom van, hogy ebbe beletörődjek és most az egyszer ne próbáljak meg szembe menni azzal, ami a legjobb lehet valaki olyannak, aki túl fontos lett a számomra. Nem terelgethetem magam felé, nem lehetek ennyire önző.

Youra a szokott időben ül oda az ablakpárkányhoz, én pedig szándékosan egy könyvet veszek a kezembe. Elhelyezkedek az ágyon, úgy teszek, mint aki olvas. Telnek a percek, pontosan érzem, mikor fordítja felém a tekintetét és picit hagyom, hadd higgye azt, hogy nem veszem észre. Eddig miért nem tűnt fel, mikor nézett? Hisz ezt régen szinte megköveteltem a partnereimtől. Nézzenek, amíg tudnak, mert felkerül rájuk a szemfedő és onnantól kezdve csak a ki nem esett érzékeikre támaszkodhatnak. Ahogy leteszem a könyvet magam mellé, kényelmesen összefonom a karjaimat a mellkasomon és én is elkezdem Yourát nézni, úgy összeáll a kép a fejemben. Egy olyan kép, ami összeférhetetlen a valósággal. Őt nem fogom így látni. Nem lesz rajta szemfedő, nem lesznek megkötözve a kezei, se kipeckelve a szája. Az a legszokatlanabb, hogy ezt egy cseppet sem bánom. A kép szertefoszlik a fejemben, helyette megint őt látom, de úgy, ahogy valóban látni szeretném: mellettem fekve, sérülésmentesen. Összegömbölyödve, hozzám közel és megérinthetném anélkül, hogy azzal félelmet keltenék benne. A szemem sarkából rálátok a szekrénysorra. Soha! Soha nem tudhatja meg, mi van a fiókokban! Hamarosan elmegy, nem is lesz rá alkalom, hogy beleláthasson abba az oldalamba, amelyik egy idegen, rémisztő személy lenne a számára. Mindenfajta erőszaktól mentesen vágyom rá. Nála az a fajta gyönyör, ami korábban az életem része volt, nem lenne kielégítő. És nekem elég lenne, ha nem kaphatnám meg?

- Oda mehetek hozzád? – kiránt a gondolataimból, ám mielőtt megmozdulhatna, én teszem ezt meg. Először csak az ágy szélén üldögélek, nagyon mereven és kitartóan bámulom a padlót.

Mire elé lépek, a Nap épp csak látszódik a horizonton. Aranyló fénye vetül rá Yourára, aki elnyílt ajkaival és nagy, kíváncsi szemeivel néz rám.

- Ha elmegyek Szingapúrba, le akarom zárni azt, amit magam mögött hagynék – mondja Youra halkan, elfordítja a fejét a város képe felé. – Úgy talán könnyebb lesz neki is.

- Neki? Kinek?

- Geunnak.

Némi rosszallás fog el magam iránt, amiért azt hittem, Youra összes érzelme körülöttem forog. A múltja, a kihasznált érzelmei kötik Geunhoz. Könnyebb lenne a lelkének, ha megadná számára a lezárást?

- Hogy törődhetsz mindezek után még azzal, milyen lenne neki? – kérdezem őszintén, erre nem felel rögtön. Egy karnyújtásnyi távolság sem választ el tőle, könnyedén megérinthetném és Youra nem ellenkezne. Ahhoz túl nyilvánvaló a vonzalom közöttünk.

- Nem akarok olyan lenni, mint ő. Szembe köpni azt, akivel valamilyen szinten összeköt az élet, még ha az több keserűséggel is jár. El köszönök tőle, lezárom a kapcsolatunkat felnőttek módjára és aztán vége lesz.

Ezt olyan határozottan mondja, hogy egy pillanatra én is elhiszem. De eszembe jut, milyen vadállatias lehet Geun akkor, mikor ténylegesen elpattan az agya valami miatt és nem csak azért veri Yourát, mert megszokássá vált nála. Ekkora veszélynek nem teheti ki magát azért, mert a lelke megkönnyebbülne tőle.

- Mikor akarod ezt?

- Minél előbb. Arra gondoltam, még a héten.

- Elmegyek veled.

Visszanéz rám, az én tekintetem viszont az ablakpárkányon nyugodó kezére téved. Az megmoccan, mintha keresné a helyét és az ujjaim bizseregnek azért, hogy megfoghassam. Beérem a közelségével, hisz nemsokára még ennyi sem fog jutni és talán könnyebb lesz hozzászoknom a teljes hiányához úgy, hogy amúgy sem kaphattam belőle eleget.

- Nem akarok káoszt hagyni magam mögött. Legalábbis nem nagyobbat annál, mint ami most van – bocsánatkérésnek érzem ezeket a szavakat tőle, de nem vagyok mérges rá. Azért nem lehetek, mert biztonságra vágyik, elvégre én is tudom, hogy itt nem lehetne teljesen nyugodt. Az élet néha egészen más kártyákat oszt. Mikor azt hiszed, te nyertél, kénytelen vagy beismerni, hogy a veszteséged nagyobb a potenciális nyereségnél.

- Ez sokszor elkerülhetetlen.

- Tudom – mosolyodik el halványan, a mosolya viszont keserű. – De bárcsak...

Kopogás szakítja meg a beszélgetésünket. Ettől a hangtól kapjuk hátrébb a fejünket és csak ekkor tűnik fel, mennyire közel vagyunk egymáshoz. Közelebb, mint pár másodperccel ezelőtt.

Akárki is az, rossz az időzítése. Zsörtölődve hagyom Yourát a szobában, behajtom az ajtót, majd a bejárathoz megyek és anélkül nyitom ki, hogy kikukkantanék, ki érkezett.

A másodperc tört része alatt egy ököl csapódik az arcomba, összetéveszthetetlen reccsenés, majd a fájdalomtól néhány pillanatra elsötétül előttem minden. A következő, amit érzek, egy rúgás a gyomorszájamba. Aztán Youra hangja is megérkezik. Sikít, kétségbeesetten és rémülten, teli torokból. A nevemen szólít, de mielőtt bármit tehetnék, vagy mondhatnék, a tarkóm neki vágódik valami keménynek és elvesztem az eszméletem. 

***

Megszületett, így már jó lesz. Sajnos-nem sajnos, de nem annyira romantikus a rész vége, mint az előző felállásban. Sőt, az egész történet kicsit más lefolyású. Türelem rózsát terem, ezt inkább Taehyung tudja a legjobban. Megéri várni. 

A kellemetlenségekről majd máskor, ne rontsuk az ünnep hangulatát (akinél van). 

Szeretnék nagyon boldog karácsonyt kívánni nektek! Teljen nyugalomban az ünnep, legyen érkezésetek és remélem, hogy az egyik legszebb időszak lesz ez számotokra az évben. 

Köszönök mindent!