TAEHYUNG

- Térj már magadhoz! - nem tetszik, ahogy a hang gazdája az arcomat pofozgatja. Egyetlen arcizmom rándulása is elég ahhoz, hogy a tompa fájdalom elkezdjen terjedni. - Gyerünk!

Ajtónyitás, az első ütés, reccsenés. Az orrom eltörött, ez szinte biztos. Aztán újabb támadás, nagy erővel, tiszta haraggal. Csak olyan ember képes ekkorát ütni, aki tele van indulatokkal. Youra sikolya. A rohadt életbe, Youra!

- Hol van? - a pulzusom felugrik a magasba, a szemeim azonnal kipattannak, ahogy a lány hangja visszhangzik a fejemben. - Hol van Ő? - kérdezem hangosabban, mit sem törődve a fejem lüktetésével. Szédülök, Hoseokból kettőt látok, pedig belőle egy is sok néha, főleg az utóbbi időben.

- Biztonságban van - érti, kire gondolok. A megkönnyebbülés hulláma azonban elmarad, Hoseok hangja furcsa és egyáltalán nem tetszik a tónusa. - Jin és Haneul vigyáznak rá.

Felülök a padlón, sajog mindenem és folyamatos szédülés nehezíti meg a dolgom, mikor megpróbálok felállni. Hoseok segít, a márványon ott virít a vérem, elég szép területet szennyez be.

- Hogyan? És ő hol van? Geun...

- Majd akkor beszélj, ha rendbe rakták az arcod. Alaposan bevágtad a fejedet is, Youra mondta.

- Vigyél el hozzá! Látnom kell...

- Nem, nem kell.

Megvetem a lábam a küszöbön, már amennyire ez lehetséges anélkül, hogy ne Hoseok kapjon el, mielőtt arccal előre zuhannék.

- Mi az, hogy nem kell? - sziszegem dühösen. - Geun elvitte a lakásomról. Kiütött engem és aztán Yourát is bánthatta.

Hoseok arca feszült, rezzenéstelen. Megrántja a karom, amitől kénytelen vagyok egyet lépni és csak addig enged el, amíg bezárja az ajtót. A liftben is végig hallgatag, s míg én a hányingeremmel küszködök, ő csak terel engem a kocsiig, majd beültet és hamarosan úton vagyunk a kórház felé.

- Kitől tudta meg, hol lakom? - kérdezem, az ablakban viszont látom magam és a véres arcomat. Nem valami felderítő látvány.

- Fogalmam sincs.

- Youra hogy...?

- Befognád végre a szád? - Hoseok ez idáig még nem mutatott ilyen lobbanékony viselkedést. Most viszont úgy csattan a hangja, meg a belőle áradó feszültség, hogy egy pillanatra még engem is elnémít a döbbenet. - Mondtam már, biztonságban van. Nem eléggé, ezért meg kellett hoznom néhány döntést, ami...

- Miféle döntéseket? - úgy tűnik, nem igazán tudunk anélkül beszélni, hogy ne vágnánk egymás szavába. Hoseok bevesz egy kanyart, csak kisvártatva hajlandó válaszolni.

- Holnap megyünk. Nem várok tovább, túl kockázatos. Geun a rendőrségen csücsül, de Youra nem hajlandó feljelentést tenni ellene. Komoly sokk volt számára a mai nap, ráadásul egy szavát sem értettem, mikor beszélni próbáltam vele.

Holnap. Csak ez az egy szó ismétlődik a fejemben újra és újra: holnap. Nem két hét múlva. Már holnap.

- Beszéltél Geunnal? Hogy találta meg? Ki mondta el neki, hol lakom? - túl sok a megválaszolatlan kérdés, nem tudom összerakni a dolgokat. Youra nem lehetett, Hoseok sem annyira hülye. Kizárt, hogy az lenne. - Te mentél utánuk? Te találtad meg Yourát?

- Mi lenne, ha pihennél inkább? - sóhajt fáradtan, leállítja a motort. - Menjünk be!

- Válaszolj, a kurva életbe!

- Meg van és csak ez a fontos.

Ugyan az a hangszín, mint a lakásomon. Hoseok nem néz rám, miközben kiszáll a kocsiból és megvárja, amíg én is így teszek. Le sem veszem a szememet róla, a bennem felmerült lehetőségek közül egyik sem tetszik és azon vagyok, hogy legalább addig ne gondoljak rájuk, amíg rendbe hozzák az arcom. Az agyrázkódásom nem érdekel, sokkal inkább az, hogy Yourát mihamarabb láthassam. Hoseok azt mondta, nem értette egy szavát sem. Én talán érteném. Könnyen szót értünk.

- Tudja, hogy el akarod vinni holnap?

- Nem elviszem, magától jön.

- És mondd csak, mit tennél meg azért, hogy veled akarjon menni?

Nem vagyok valami jó állapotban, de az agyam azért működik. Hoseok gyanús és bár ne lenne ennyire az.

YOURA

Jin Haneullal beszélget, a szobából hallom őket. Én vagyok a téma, sőt még Taehyung neve is felmerül. Haneul nem kedveli, Jin viszont annak ellenére is úgymond a pártját fogja, hogy régen Taehyung volt az, aki elszerette tőle a barátnőjét. Ennyire azért képben vagyok a dolgokkal. A beszélgetésből kisebb vita alakul ki, végül Haneul bejön hozzám a szobába és konkrétan kizárja Jint.

- Tudtál enni? - fordul felém erőltetett nyugalommal. A tányéromon lévő étel érintetlen. - Hoseok hamarosan visszaér.

- Taehyung?

- Róla nem tudok semmit.

Csalódottan, mardosó kétségbeeséssel süppedek vissza a fotelbe, mindkét kezemmel átölelem magam. Nem nyújt elég biztonságérzetet az, hogy itt vagyok. Ahogy a holnapi nap gondolata sem. Képtelen vagyok megnyugodni.

- Miért nem mész el a rendőrségre? - ül le Haneul az ágyra és kíváncsian néz. - A barátod rátok tört, közveszélyes. Millió meg egy okod lenne arra, hogy feljelentsd.

- Nekem most nem ez a legfontosabb.

Haneul elkomorodik, ám a csengő hangjára felkapja a fejét. Gyorsabb vagyok nála, előbb érek a szoba ajtajához és kezdem el rángatni a kilincset, holott csak a kulcsot kéne elfordítanom a zárban. Haneul megteszi helyettem, én úgy rontok ki az előszobába, mintha az életem múlna rajta. Hoseok visszament Taehyungért, biztosan elhozta ide magával. Nem hagyhatja egyedül, nem maradhat magára. Komolyan megsérült és kész vagyok könyörögni azért, hogy elvigyen hozzá, amennyiben nincs itt.

- Sikerült nagyjából összepakolnod? - ezzel a kérdéssel fogad Hoseok, miközben a fejemen lévő kötés felé nyúl, de kitérek előle. - Youra, kérlek szépen...

- Hol van Taehyung? Egyedül hagytad.

- Nem. A kórházban van, éjszakára megfigyelik.

Jin alakja tűnik fel a konyhában, kissé bátortalanul közelít Haneulhoz.

- Be akarok menni hozzá.

- A rendőrségre kellene inkább bemenned. De ezt úgyis tudod - gondterhelten figyel, újból megpróbálkozik azzal, hogy szemügyre vegye a korábbi sérülésemet. Ismét elhárítom.

- Taehyung kicserélte a kötést és lekezelte a sebet - a hangom metsző éllel utasítja vissza mindenfajta közeledését.

- Youra, megnehezíted a saját dolgod.

- Vigyél be hozzá! Miattam történt vele ez, az én hibám. Látnom kell őt!

- Nem!

Erre Hoseok arca megváltozik, türelmetlenből idegessé válik és aztán végül megadja magát.

- Rendben, elviszlek hozzá.

***

Az úton nem szólunk egymáshoz, az ölemben pihenő kezeimet figyelem és akkor sem reagálok rá, mikor elhaladunk a rendőrség mellett, Hoseok pedig lassít. Nem áll meg, ez az egy szerencséje van. A kórház mellett is elmegyünk, ez csak egy ismerős környékre való érkezéskor tűnik fel. Ebben az utcában lakik Taehyung.

- Miért vagyunk itt?

Hoseok leparkol, egy ideig csöndben ülünk az autóban.

- Elhoztalak hozzá - belenyúl a zsebébe, elővesz egy kulcsot. - Ezt szeretted volna. Gyere, menjünk!

***
A következő rész hosszabb lesz és részletesebb, ez csak amolyan felvezető.