TAEHYUNG

Hoseok másnap reggel a bejárati ajtón dörömböl. A kopogás, úgy tűnik, kiment nála a divatból és eredményesebbnek látja, ha felveri az egész emeletet. Youra értetlenül nyöszörög, nem hagyom neki, hogy felkeljen. Mielőtt ajtót nyitnék, hozok neki egy pohár vizet, csak azután vagyok hajlandó mással foglalkozni.

Nem egészen a szobáig, csak a konyháig engedem be Hoseokot. Idegesnek tűnik, nem is leplezi és én is az vagyok, mivel napok óta ma először sikerült jól aludnom, ráadásul Youra mellett. Megfosztott ettől a kiváltságtól azzal, hogy betoppant. Néhány papírt hozott magával, próbálom fejjel lefelé elolvasni, mi állhat rajtuk, de nem megy. Hol van? – hangzik a kérdés, mintha nem lenne egyértelmű. Alig múlt fél nyolc, rám lehet írva, mennyire nincs gyomrom a következő beszélgetéshez.

- A szobában. Bár már biztosan ébren, elvégre épp csak nem törted ránk az ajtót.

- Hogy vannak a sérülései? – persze Hoseok is aggódik, a tekintete is megváltozik, ahogy arra gondol, milyen állapotban lehet Youra. Ő nem látta, mióta itt van. – Látta orvos?

- Igen, tegnap ide hívtam egyet. Este lázas volt, de jobban lesz.

Úgy fél percig kínos csöndben vagyunk, én a pultnak támaszkodva nézem, amint elkezdi átfutni az előtte heverő papírok halmát. Oké, a végtelenségig nem húzhatom.

- Szólok neki.

Youra az ágy szélén ül, ügyetlenül igyekszik felfogni a haját. A pólója – ami az én pólóm és ennek az újbóli felismerése nagy elégedettséggel tölt el – lecsúszott az egyik vállán. Ha világosabb lenne, látnám a nyakán lévő zúzódásokat is. Ez juthat eszébe neki is, mert nem bajlódik tovább a hajával, hanem azon van, hogy minél inkább elrejtse magát. Olyan nagyon próbálkozik, a haja viszont nem takar mindent. Sejtem, mi okból csinálja. Előttem már felesleges lenne rejtegetnie a sérüléseit, a legtöbbet láttam. Hoseok viszont ki tudja, mit tenne. Azon kívül, hogy rögtön pánikba esne és el akarná vinni innen.

A ruhásszekrényemhez megyek, előveszek egy hosszúnyakú, szürke felsőt.

- Lassan minden ruhádat elhordom – motyogja zavartan.

- Nem bánom, neked jobban állnak.

Elfordulok, amíg átöltözik. Lehúzom a kanapén lévő lepedőt és az ágynemű huzatokat, majd a fürdőszobába viszem. Hoseok mindvégig a konyhában marad. Mikor visszaérek a szobába, Youra az ujjaival igyekszik nagyjából kócmentesre fésülni a haját. Nem bírom ki, muszáj mosolyognom. Tudom, hogy nem egyszerű neki, de nyilván nem látná be, mennyire gyönyörű így is. Elé lépek, nagy, gondterhelt szemeivel emeli rám a tekintetét.

- Mérges?

- Hoseok? – bólint. – Nem, rád nem.

Leengedi a kezeit, feladja a próbálkozást, hogy ennél is szebb legyen. Az arcához nyúlok, mindkét oldalt a füle mögé tűröm egy-egy tincsét. A levegő melegedni kezd, forróságot érzek a vállamtól kezdve a karomon, minden hő ott összpontosul, ahol az ujjam hozzáér a bőréhez.

- Behívom ide. Készítek reggelit, amíg beszéltek.

Hoseok egyből felpattan az asztaltól, mikor meglát. Mondanom sem kell neki, hogy bemehet a szobába. A tekintetemmel próbálom üzenni neki, amire gondolok: ha bármi olyat mond, amivel felzaklatja Yourát, kiteszem a lakásból.

Teavizet rakok fel, átnézem a hűtőt. Összedobok egy rögtönzött gyümölcssalátát, szendvicseket készítek és közben összeírom, mit kell vennem a következő bevásárlás alkalmával. Feltűnt, hogy Youra nagyon szereti a pudingokat, a vaníliás teát és a szójanudlit. Viszont a szezámmagot utálja, csak nagy vonakodva ette meg a múltkori csirkét, ami szezámmagos volt. Egy szót sem szólt ugyan, de nem kerülte el a figyelmem, ahogy a szósz nagyját a tányérja szélén hagyta.

Eltelik tíz perc, nem hallok bentről semmit. Aztán még tíz, már hallani lehet a papírok ismerős zörgését. Majd újabb tíz perc és nyílik a szoba ajtaja. Csak Hoseok jön ki, megáll velem szemben a konyhában. Épp kés van a kezemben. Ez a jelent kívülről akár úgy is tűnhetne, mintha épp egy gyilkosságra készülnék.

- Mindent elmondtam neki, amit szerettem volna. Rajta áll a döntés, ezért kérlek, amennyire tőled telik, ne próbáld meg befolyásolni.

- Tényleg elviszed – a hangom száraz, fakó. Kiütköznek rajta az érzelmeim.

- A legjobbat akarom Yourának.

- Akkor előbb is megtehetted volna mindezt. Nem lenne kékre-zöldre verve, ha mindig ilyen állhatatos lettél volna. – és talán nem szerettem volna belé ilyen reménytelenül.

Hoseok arca megvonaglik, nyoma sincs már rajta a korábbi barátságos közeledésnek. Egy akadályt lát bennem, ellenséget. Ahogy egyre közelebb kerülök Yourához, Hoseok nem tehet semmit, mivel a lány magától nem megy el innen. Ezért úgy döntött, egy vagyok azok közül, akik csak árthatnak neki. Semmiről sem tud. És remélem, May sem fog beszélni vele a tegnapi napról.

Youra először a fürdőszobába megy, hallom, amint megnyitja a csapot. Mindent az asztalra pakolok, türelmet erőltetek magamra. Mikor kijön, már nem az a felső van rajta, amit oda adtam neki, hanem egy másik.

- Melegem volt benne – ad magyarázatot a ki nem mondott kérdésemre, ahogy belép a konyhába.

- Ezt ki kellene mosni. Adok másikat.

Húzom az elkerülhetetlent, előbb-utóbb úgyis beszélni fogunk arról, amit Hoseok mondott neki. A szobába megyek, sietősen feltúrom a ruhásszekrényt újra. Youra a kanapé mellett vetkőzik, csupasz hátával nézek szembe, mikor megfordulok. Átfut rajtam a hideg, mintha az összes melegség tőle származna és így, hogy nem érek hozzá, nekem nem jut belőle semmi. Nincs rajta a melltartója, azt a gondosan össze hajtott felső alá rejtette. Két kézzel takarja magát, a lábam visznek felé maguktól. Átnyújtom neki a pólót a teste mellett, a karom majdnem súrolja az övét.

Elveszi a pólót, én pedig lassan, mélyen belélegzem az illatát.

- Sakkozunk majd? – kérdezi, még nem kezd öltözni.

- Igen. De előbb enned kellene.

Annyira vonz és mégis kénytelen vagyok hátrálni, kimenni a szobából. Nemsokára utánam jön, leülünk az asztalhoz. Azt várom, hogy ő hozza fel a papírokat, ha akarja. Nem erőltetem rá, abból semmi jó nem sülne ki. Csakhogy Youra megkegyelmez rajtam, nem kell sokat várnom:

- Szingapúr elég messze van.

Egy pillanatra megáll a kezemben a villa, leesik róla egy felkarikázott banán. Szingapúr? Oda is elvinné őt Hoseok, csak ne itt legyen.

- Nincs a szomszédban, ez tény.

- Hoseok azt mondja, repülővel nagyjából hat óra az út.

Még, még tudni akarom, miről volt szó. Fél óráig voltak a szobában, biztosan ennél többet is mondott neki.

- Hogy érzed? Menni szeretnél? – a hangom a lehető legsemlegesebb, megteszem Youráért azt, amit Hoseok kért tőlem. Nem próbálom meg befolyásolni.

- Örökre nem maradhatok a nyakadon. És különben is... - a gyomrom egy merő görcs, ahogy Youra elhallgat és nem folytatja rögtön a mondatot. Különben, mi? - ... te úgyis elmész hamarosan.

Megacélozom magam, holott szívem szerint rávágnám, hogy jöjjön velem. Túl elhamarkodott vagyok, túlságosan beleélem magam az érzéseimbe, amik, amilyen gyorsan jöttek, akár olyan gyorsan tönkre is tehetnek mindent.

- Az még három hónap.

- Hoseok a jövő hónap elején tervezte az indulást. A főnöke addigra minden szükséges papírt elintéz, meg a lakhatásunkat is.

Úgy beszél, mint aki már el is döntötte, hogy menni akar. A mézédes banánnak hirtelen keserű, citromra emlékeztető íze lesz. Leerőltetek a torkomon még pár falatot, eközben Youra csak turkálja a tányérján lévő ételt. A teáscsészéjére mutatok, hogy legalább azt igya meg.

- Az két hét.

- Igen, csak kettő – erősíti meg a fejszámolásom, amitől végleg elmegy az étvágyam. – Nem sok.

Pontosan. Két hét csekély, nagyon kevés. Sokkal kevesebb, mint amennyit gondoltam, hogy vele lehetek. Szélsőségesnek érzem magam. Vagy nagyon gyűlölök, vagy nagyon ragaszkodom. Ezzel voltak problémáim korábban is, emiatt taszítottam el magamtól Mayt. Vajon, ha most vele lennék, lenne rám Youra ilyen hatással? A válasz pofon egyszerű, elég ránéznem. Igen. Kettejüket össze sem lehet hasonlítani.

- Ott Geun biztosan nem találna meg – mondja halkan, miután kiissza a csészét, majd rám néz. Nem látom, de érzem.

- Ott senki, Youra – szánom ezt megnyugtatásnak és valamiféle segélykiáltásnak is. Bár bizonytalannak hangzik, látom rajta, hogy vívódik azon, kimondja-e kerek-perec, amit gondol, vagy sem. – Máris döntöttél?

- Ez nem ilyen egyszerű.

- Az életedről, a biztonságodról van szó. Szingapúr rengeteg új lehetőséget tartogathat.

Magam ellen beszélek, Youra viszont úgy tesz, mintha meg sem hallaná, amit mondok. Hátra dől a széken, a kötés alatt vakarni kezdi a fején lévő sérülés körüli bőrt. Reflexből átnyúlok az asztal felett és elkapom a kezét. Az ujjaim tökéletesen körbe érik a csuklóját, az ajkai elnyílnak, ahogy a kezeinkre pillant, majd rám. Igaza volt. Ez tényleg nem ilyen egyszerű. Mivel tudom, hogy ő is vonzódik hozzám, ennek a kihasználása hatással lehetne rá, márpedig nekem is az a legfontosabb, hogy biztonságban legyen. Minél távolabb Geuntól, ez a lényeg. Az már, hogy én ebben a tervben szerepelek-e, vagy sem, aligha számít. Nem helyezhetem magamat előrébb, az én vágyaimat és érzéseimet azzal szemben, ami a legjobb lenne Yourának.

- Cseréljük át a kötést!

Elengedem a kezét, Youra beleegyezően hümmög.

- Utána sakkozunk?

- Utána igen.

- Úgy, mint a múltkor? – először nem értem, mire gondol. – Egy bábu leütése megenged egy kérdést.

- Játszhatjuk azt. Vannak még szabályaid? – kérdezem, mialatt elkezdem összepakolni az asztalon lévő dolgokat.

- Nincsenek, ennyi.

- Rendben. Miénk az egész nap, Youra.

Addig kell kihasználnom, hogy velem van, amíg tehetem. A döntését nem másíthatom meg, amennyiben el akarna menni. Nem ő lenne az első, aki mást választ helyettem.