YOURA

Kénytelen vagyok kikapcsolni a telefonom. Geun sokszor próbál elérni, Hoseok is hagy néhány rövid üzenetet, de egyikre sem válaszolok. Betekerem magam egy takaróba, a kanapén fekszem és többnyire csukott szemmel igyekszem visszanyerni az erőm. A fejem lüktet, sajog. Taehyung felveti az ötletet, miszerint ide hív egy orvost és nem kell mennem sehová, de nem ártana, ha szakértő is megvizsgálna.

- Meg fogja kérdezni, mi történt – ellenkezem, hisz én nagyon rosszul hazudok, az meg félreérthető lenne, ha Taehyung válaszolna helyettem. – Te már elláttad a sebet, a szédülés pedig majd elmúlik magától.

- Sokkal nyugodtabb lennék, ha egy orvos is erre a megállapításra jutna.

Hajthatatlan az aggodalomtól, ami ugyan elmondhatatlanul jól esik, de nem is hagy más választást. Engedte, hogy itt maradjak. Amennyiben egy orvosi szakvélemény segítene neki kicsit ellazulni és hajlandó lenne aludni is, az engem nyugtatna meg.

- Rendben, legyen.

Az orvos diszkrét, halk szavú. Megkéri Taehyungot, hogy menjen ki a szobából, amíg megvizsgál. Szemügyre veszi a szemmel látható sérüléseimet, engedélyt kér a tapintásra, amiből kiderül, nincs komolyabb belső sérülésem. Legalábbis reméli, mivel nem tud rávenni arra, hogy kórházba menjek.

Azt a bizonyos kérdést természetesen feltette és én egyszerű választ adtam neki:

- Nem Taehyung tette.

A többit a fantáziájára bízom, nem akarok magyarázkodni. A legfontosabbat leszögeztem és az orvos megelégszik ezzel a válasszal. A lelkemre köti, hogy ne rohangáljak, rengeteg pihenést javasol és a kötést három nap múlva nem ártana levenni a seb gyorsabb gyógyulása érdekében. Elkap a bűntudat, mikor papírzörgést hallok kintről és tudom, Taehyung fizetett az orvosnak ezért a házhoz jövetelért. Na meg, a titoktartás miatt is.

Beveszek egy fájdalomcsillapítót, szinte rögtön elnyom. Zsinórban órákat alszom zavartalanul és mikor felébredek késő délután, látom Taehyungot a saját ágyában feküdni. A homloka még álmában is ráncolódik, egy kispárnát ölel magához és olyan gyermekinek, ártatlannak tűnik, hogy egy pillanatra elkap a hév. Bármi akarna rátörni, megvédeném tőle.

Nem tűnik fel az egyenletes szuszogásának hiánya, csak mikor megszólal.

- Jobban vagy? – még mindig csukva van a szeme, a redőnyön átszűrődnek a lemenő Nap sugarai.

- Amennyire ez lehetséges, igen.

Felkelek, úgy megyek az ablakhoz, mintha mágnesként vonzana. Leülök az oda készített székre, kikukucskálok a redőny alatt. Ott a Nap. Szebb, mint valaha. Rengeteg emléket hoz elő, rengeteg „mi lett volna, ha" opció fut végig a fejemen és egy bizonyos nap kezd kirajzolódni a szemem előtt. Nem hagyom, hogy az emlék elragadjon, sűrű pislogások közepette nyomom el a könnyeimet. Hónapok óta ez az első alkalom, mikor nem sírok egy naplemente láttán.

Kopogás hallatszik, Taehyung felül az ágyon és rám néz.

- Maradj itt a szobában!

Mielőtt mondhatnék valamit, már kint is van, becsukja maga után az ajtót. Egészen addig dermedten ülök és meg se moccanok, míg egy ismerős, szívszaggatóan aggodalmas hang el nem jut hozzám:

- Itt van? Ugye itt van? – hiszen ez May! – Kérlek, engedj be hozzá! Szeretném látni.

Úgy, ahogy megérkezett, vékony szövetkabátjában és kipirult arccal benyit a szobába. Megkönnyebbülten, a zokogás határán állva dobja le a táskáját a kanapé mellé és hozzám siet.

- Nem tudtam, hol lehetsz. Nem tudtam, én... - leguggol elém, az érzés, ami megszáll tőle, az anyai szeretetre hasonlít. May pár évvel idősebb nálam, egy csodálatos nő és a gondoskodó, szeretetteljes óvatossága gyógyír a lelkemnek. Mindig törődő volt velem, hallgatott rám, bár ismerte a körülményeket. Mondani sem kell, látom rajta, mennyire bánja, hogy nem tett semmit. – Youra, én annyira...

- Ne kínozd magad! – utalok arra, mennyire zaklatott, holott tulajdonképpen most vagyok a legnagyobb biztonságban életem során. – Minden rendben.

- Ó, dehogy van rendben minden! – eddig bírja, sírva fakad. Taehyung tehetetlenül áll az ajtóban. May felé fordul, amint meghallja a közeledő lépteit. Visszafojtom a lélegzetem, mert nem tudom, mi következik. A nő felegyenesedik előttem, Taehyung megtorpan. Hallgatnak mindketten, valami néma párbeszéd folyik le közöttük. May töri meg a feszült csendet. – Ha bárki mást a közelébe engedsz, Taehyung, Isten látja lelkem, kicsinállak!

TAEHYUNG

Youra nem tud végig ébren maradni, amíg May itt van. Evett egy keveset, az pedig kellően lefárasztotta és most alszik, gondosan becsuktam a hálószoba ajtaját, nehogy felébresszük. May egy csésze teát szorongat a kezei között, látszólag sok mondanivalója lenne, de nem tudja, hol is kezdje. Vele ellentétben én tudom.

- Ki mondta el?

- Senki. Összeraktam a kirakós darabjait.

Meglep, őszinte érdeklődéssel várom, hogy folytassa.

- Youra nem jött be ma dolgozni. Előző este hívtam párszor, szerettem volna megbeszélni vele a következő héten esedékes szabadnapjait, de nem vette fel. Furcsa volt, mert mindig visszahív, vagy legalább ír egy üzenetet. Úgyhogy felhívtam Hoseokot, aki csak annyit mondott, Youra nincs jó passzban – itt elfintorodik. – És milyen finoman fogalmazott. Bementem a kávézóba, ott vártam, hátha mégis felbukkan, esetleg sikerül elérnem valahogy. Aztán megláttam Geunt a kávézó előtt sétálgatni, állandóan be-be nézett, keresett valakit. Pont, mint én.

Az a rohadék még visszament oda és azt hitte, ott találja Yourát.

- Újból felhívtam Hoseokot, de hiába kérdezgettem, nem mondott semmit. Aztán eszembe jutott Lace születésnapi partija. Vagyis inkább az, ahogyan kerülgettétek egymást Yourával. Nem vagyok vak. Mivel senki sem tudott nekem használható információval szolgálni és nem akartam a rendőrségre, vagy a kórházba menni, hátha csak még nagyobb bajt okozok vele; hát eljöttem hozzád. És bingó!

Elismerő mosolyra húzódik a szám.

- A véleményem nem változott, még mindig te vagy az egyik legokosabb nő, akit ismerek.

- Rájöhettem volna korábban. Sokszor láttam a kocsidat a kávézónál lévő parkolóban és Youra néha kilógott a hátsó bejáratnál. Láttam őt, de azt nem, kivel találkozott. Csak azt bánom, hogy... - elkomorul, hüvelykujjával a csésze szélén simít végig. – Tennem kellett volna valamit. Mindegyikünknek, hisz tudtunk róla. De Youra mindig azt mondta, kézben tartja a dolgokat és cselekedni fog, mikor túlmennek a határain.

- Nem ismerjük az összes határt, amit felállítunk magunknak.

- Te már csak tudod – May futó mosollyal felpillant rám. – A határok és szabályok megszállottja vagy.

- Úgy tűnik, csak voltam.

Mayen a sor, hogy várjon a folytatásra. Hagyom, hadd fussanak át a gondolatok a fejemen, mielőtt kimondom őket.

- Lerombolja a határaimat. Alig ismerem, ő szinte gyakorlatilag semmit nem tud rólam. Minden olyan gyorsan történt és történik... - végül kimondom azt, ami a leginkább aggaszt. – Mi van, ha ez valami több lesz vele és én elrontom?

May arca megenyhül, csodálkozást látok a szemeiben, még egy apró mosoly is bujkál a szája sarkában.

- Azt megkérdezhetem, hogy volt-e már valami? Úgy értem, közöttetek, fizikai kontakt...

- Nem.

Leszámítva a fürdőszobai jelenetet, mikor a kérésére levetkőztettem. Ott valami nagyon is történt kettőn között.

- Meg sem próbáltad?

- Hogy tehettem volna? A barátja rendszeresen veri, ő pedig segítségért jött hozzám, nem azért, hogy megdugjam. Ez nem így működik Yourával.

- Hát akkor hogyan? – halkabbra fogja a hangját, leteszi a teás csészét is az asztalra. – Mondd el nekem! Szeretném megérteni.

Megrázom a fejem, a szavak nem úgy jönnének, ahogyan én azt akarom.

- Még nem megy. De... - egy valamiben teljesen biztos vagyok. -...nem akarom bántani. Úgy értem, te tudod, milyen vagyok. Hogy milyen voltam régen és Yourával nem érzem a késztetést. Nem tudom elképzelni, hogy úgy lássam, ahogyan téged láttalak.

May lassan a szája elé emeli a kezét, attól tartok, mindjárt újból elsírja magát.

- Mi a baj? – kérdezem pánikolva.

- Baj? Az ég világon nincs semmi baj. Taehyung, te szerelmes vagy.

Furcsa arcot vághatok, mert halkan elneveti magát, de közben tudom, hogy minden szavát komolyan gondolja.

- Már értem, mire föl ez a nagy változás. Azt hiszem, ez a valami, ami kialakult közöttetek, egészen gyönyörű.

- Ez nem igazságos. Beléd is szerelmes voltam.

- Az ehhez képest csak birtoklási vágy volt. Ha látnád magad az én szememmel, amikor Youráról beszélsz, te is így gondolnád.

May telefoncsörgése szakít félbe minket. Megissza a maradék teáját, miközben megnyugtatja Namjoont, hogy hamarosan visszaér az irodához.

- Nem értem, miért nem ment haza. Üzentem neki.

Összekészülődik, felveszi a kabátját. Megáll a hálószoba ajtaja előtt, tétovázik, végül nem nyit be. Kikísérem a liftig, megnyomom neki a hívógombot.

- Ígérd meg, hogy nem hagyod elmenni! – fordul felém May, mielőtt beszállna a liftbe. – Ha tudod, nem akar menni magától, ne engedd!

- Ez nem ilyen egyszerű. Van ráció abban, amit Hoseok mondott. És különben is, három hónap múlva én is elköltözök.

- Hoseok nem látja azt, amit én látok. Én tudom, meddig vagy képes elmenni valakiért, aki fontos neked. Márpedig te nagyon kevés embert engedsz közel magadhoz, Taehyung. Youra egy lett közülük és, ahogy láttam, ez rád is igaz, mert Youra előbb jött el hozzád, minthogy értesítsen bárki mást. Te voltál az első gondolata, ebben egészen biztos vagyok.

Már a liftben áll, ujja a földszint gombja előtt.

- Igazad van, ha azt gondolod, ez különleges. Szerintem is az – mondja, aztán integet és a lift ajtaja becsukódik.

Visszamegyek a lakásba, bezárom az ajtót. Kétszer is ellenőrzöm. Mikor megfordulok, a sötétben is könnyedén kiveszem Youra alakját az előszobában. Nyitva hagyta a hálószoba ajtaját, az utcai lámpa fénye beszűrődik és gyéren megvilágítja őt. Hirtelen eljut a tudatomig, hogy akár hallhatta is, mit beszéltünk Mayjel. És ha hallotta? Mit gondolhat?

Nem mond semmit, már arra készülök, hogy én töröm meg a csendet. Félek, hátha idő közben rosszul lett, nem vettük észre és az utolsó csepp energiájából jutott csak ki ide. Közelebb is lépek hozzá, hogy elkapjam, amennyiben összeesne. Youra az, aki a kezem után nyúl, támaszt talál bennem. A bőre meleg, már-már forró. Lázas. Nem jutok szóhoz, arra sem vagyok képes, hogy besegítsem őt a szobába, vissza a párnák és takarók közé. Képtelen vagyok rá, mert felnéz rám, majd lábujjhegyre áll és alig pár milliméter választja el a száját az enyémtől. Más helyzetben, azt hiszem, nem haboznék. Nagyon kevés választ el most is, főleg a bevallott és felismert érzéseim után, amiket Mayjel beszéltem meg.

Ha nem lenne ilyen állapotban, egy pillanatig se tétováznék.

- Gyere, feküdj vissza!

Könnyű, alig van súlya, ahogy a hóna alá nyúlok és betámogatom a kanapéhoz. Ahogy leültetem rá, érzem, hogy az ágynemű nyirkos, majd belerúgok a kanapé mellett lévő, felborult pohárba is. Értem, szóval leitta magát és a kanapét is.

Újabb határt készülök átlépni vele. Félig van csak magánál, mikor lefektetem az ágyra és betakarom. Youra. Az én ágyamban. Anélkül, hogy levetkőztetném és a magamévá tenném. Hihetetlen és egyben lenyűgöző is. Sokkal megnyugtatóbb, mintha a kanapén aludna.

- Jó éjszakát! – motyogja lázasan, aztán a takarón keresztül megfogja a kezem és újból elalszik.