May magába zárkózik, elfordul tőlem és biztosra veszem, megint sír. Említette Lace-t, a lány is tud erről, de mindketten tisztában vagyunk vele, hogy itt nem ez a lényeg, hanem az, miszerint Namjoon viszont egyáltalán nem tud semmit. Nem nekem kellene ezt most elmondania, hanem a barátjának, elvégre ez a baba róla is szól, nem csak May-ről. Túl súlyos teher ez neki, egyedül nem fogja elbírni.

- Szerintem Namjoon nem haragudna. Egyértelmű, hogy nem – kezdem óvatosan, ügyelve arra, mit reagál. Egyelőre semmi, még csak rám sem néz. – May, joga van tudni róla. Az ő gyereke is.

- Lenne, de nem fog megszületni.

- Azt hiszem, nem értesz. Namjoon észre fogja venni rajtad, hogy valami ennyire kisiklott. El fogod veszíteni, ha nem vagy vele őszinte.

Ezt úgy mondom, hogy tudom, velünk ugyan ez történt. Mi vagyunk rá az élő példák. Őszinteség nélkül nincs esély kapcsolatra, May is nagyon jól tudja.

- Azt nem akarom. Nem bírnám ki.

Nehezen hiszem el, hogy tényleg azt csinálom, amiről azt mondtam neki a kávézóban, nem fogom megtenni. Ha nem is pátyolgatás ez, de mindenképpen afelé terelgetem, hogy ne hagyja ki Namjoon-t ebből. Valószínűleg azért, mert tartozom neki ezzel. May megérdemli a boldogságot, amit mellettem nem talált meg, ráadásul ott rúgtam belé, ahol a leginkább fájt neki és eltűntem évekre. Ha neki Namjoon kell, ha őt szereti, kénytelen vagyok rábírni valahogy, hogy legyen vele őszinte. Nem kötelességem ugyan, de a lelkiismeretem csak feléled lassan. És az érzéseim is, amik azt mondatják velem, ha tényleg fontos nekem még mindig, akkor ezt kell tennem.

- Gondolom, nem csak emiatt vitáztok annyit mostanában.

- Sok a munka a kiadónál is, én a kávézóval foglalkoztam. Nem sok időnk jutott egymásra, de Namjoon mindig igyekezett.

- Te pedig ellökted magadtól.

A tényeket mondom ki, rosszul esik neki. Tudom milyen, mikor mar az igazság. Talán, ha nem távolodik el Namjoon-tól még az elején, most nem lenne ennyire nehéz helyzetben a kapcsolatuk.

- Attól félek, hogy el fog hagyni, mikor megtudja.

- Én ebben nem vagyok olyan biztos – mondom, May leül az egyik padra, sokkal sápadtabb, mint eddig. – Rosszul vagy?

- Nem alszom valami jól mostanában – és nem eszik, nem iszik rendesen, mert az idegességtől nem képes rá. Ismerem őt, ilyenkor ezt csinálja és nem figyel oda magára, csak emészti a dolgokat, ahelyett, hogy beszélne róluk.

- Hazaviszlek.

- Felhívom Lace-t.

Ezt szó nélkül hagyom, megvárom, amíg Lace felveszi neki a telefont és én azután nyúlok a sajátomért. Komolyan kezdem megkérdőjelezni magam, szembe megyek az elhatározásaimmal, de a May iránt érzett aggodalmam most sokkal erősebb. Úgyhogy amíg ő Lace-nek mondja el, amit szeretne, én Namjoon-t hívom és kicsit távolabb megyek May-től.

- Kim Namjoon.

- Itt pedig Kim Taehyung. Hazaviszem May-t. Úgy értem, hozzátok.

Ez hirtelen elég tömény lehet neki, hallom a hangján, mennyire kihozom a sodrából.

- May Lace-nél lakik.

- Tudom, de én akkor is a ti lakásotokra fogom vinni, szóval jó lenne, ha megmondanád a címet.

-Baja esett? – türelmetlen lesz, ideges és nem hibáztatom, fordított helyzetben én is biztosan ezt tenném. May-ről van szó, ez a nő mindkettőnknek fontos, sokat jelent. – Diktálom a címet.

Felírom a telefonjegyzetekbe, azt is hozzáteszem még, hogy jó lenne, ha tartanának otthon vanília fagylaltot. A megnyugtatás és a vércukorszint megtartása érdekében. Namjoon erre azt feleli, emiatt ne aggódjak, gondoskodott erről. Azt hiszem, ez a válasz a kelleténél több információt is magában hordoz, ő is tudja és én is tudom, mit jelent mindez.

May a padon ücsörögve vár rám, kérdés nélkül nyújtom felé a kezem, ő pedig szintén kérdés nélkül karol belém. Lassan sétálunk vissza a kocsihoz, elmondja Lace címét, én viszont megtartom magamnak, hová is fogom vinni valójában. Bár felkészülök az ellenkezésére, kötve hiszem, hogy lenne hozzá energiája.

Ahogy elhaladunk a kávézó mellett, benézek az ablakokon. Látom Youra-t a pult mögött, ő is lát minket. Megáll a törölgetésben, csak néz és kíváncsi lennék, mi jár a fejében. Előre fordulok, nem akarok orra bukni a járdaszegélyben May-jel az oldalamon. Ekkor látom meg a kávézóhoz közeledő Geun-t. A rohadt életbe!

- Nagyon szorítod a karom – súgja oda May, ijedten engedek a szorításomon, ami nekem fel sem tűnt. – Minden rendben?

Geun nem vesz észre, bemegy a kávézóba és hiába keresem Youra-t a pult mögött, már nincs ott.

- Nem tudom – felelem őszintén. May beül a kocsiba, én sietősen előveszem a telefonom megint és írok Hoseok-nak.

Geun bement a kávézóba, ahol Youra dolgozik.

A válasz nem érkezik valami gyorsan, úgy teszek, mintha az elülső rendszámtáblánál vizsgálgatnék valamit. Egy ujjamat feltartva jelzem May-nek, hogy kis türelem és azonnal indulunk.

Valószínűleg beszélni akar vele, nem lesz gond. Az egy nyilvános hely.

És ezt Hoseok is elhiszi, vagy csak nekem akarja beadni? Meg mi az, hogy nyilvános hely? Az rendben van, de attól még történhet bármi.

Piszkál a tudat, hogy Geun ott van, ahol Youra. Nem szabadna még csak a közelében lennie sem.

Összeszedem magam, beülök a kocsiba és kihajtok a parkolóból. May a biztonságiövét szorongatja, kicsit lejjebb engedem az ablakokat, hogy állandó friss levegő érje. A két cím pont ellentétes irány és ezt May is észreveszi.

- Hová megyünk? – fordul felém, én továbbra is az utat figyelem. – Lace nem erre lakik.

- Tudom, May – mondom, úgy hangozhatok, mintha valami sorozatgyilkos lennék, aki most szedte fel az egyik áldozatát. – Sajnálom! – csak azt a részét, hogy kénytelen lesz beszélni. Azt nem, amit tulajdonképpen csinálok. Jót akarok neki, nincs bennem hátsó szándék. Ha Lace-hez vinném, ki tudja, mikor veszi rá magát, hogy beszéljen Namjoon-nal.

- Miért teszed ezt velem? – sír. Vajon mostanában volt olyan nap, amikor nem sírt?

- Mert fél év után is képes vagy valamilyen szinten felkavarni és ez azt jelenti, hogy még mindig fontos vagy nekem, May. Ha bántani akarnálak, Lace-hez vinnélek, mert akkor húznád a dolgot és szenvednél vele, azt pedig nem kívánom.

Összekuporodik az ülésen, egészen addig meg sem moccan, amíg meg nem érkezünk a háztömbhöz. Akkor is csak annyit tesz, hogy az ülésbe kapaszkodik, nem akar kiszállni. Nem telik el sok idő így, meglátom Namjoon közeledő alakját. May-t a kocsiban hagyom, Namjoon elé megyek.

- Mielőtt nekem ugranál, muszáj leszögeznem, hogy nem vagyok hajlandó mondani semmit – közlöm vele, amint hallótávolságba ér. Namjoon az évek alatt nem igazán változott, de az feltűnik, mennyivel hivatalosabb a megjelenése. Nem vitás, kiköpött könyvkiadó igazgató ránézésre is, süt róla a főnöki aura. Ez, gondolom, nagyon is tetszik May-nek. – A kocsiban van. Azt hitte Lace-hez viszem. Beszéljetek végre!

- Ez volt az én célom is – Namjoon gyűrött, fáradtnak tűnik. Nem is, inkább megviseltnek, az jobb szó rá. – May? – kinyitja a kocsi ajtaját, May-t csak a biztonságiöv tartja a helyén, különben már kiesett volna a betonra. – Kicsim, itt vagyok.

Kicsim. Ez a becenév annyira illik May-re! Az meg, amilyen szeretettel ezt Namjoon kimondja, csak hab a tortán. Nem is értem, hogy lehet May-ben kétség afelől, hogy Namjoon vele marad-e ezek után. Nincs az a pénz, vagy erő, ami képes lenne elmozdítani őt May mellől.

- Joon, kérlek, ne haragudj rám! – May a nyakába kapaszkodik, átöleli Namjoon-t, holott a biztonságiöv még mindig akadály neki. Bemászom a másik oldalról, kipattintom a csatot és Namjoon nagy nehezen lefejti magáról May-t annyi időre, hogy kisegítse a kocsiból. 

- Nem haragszom, nincs semmi baj – még fogalma sincs arról, valójában mekkora is a baj, amiről azt hiszi, nem létezik.

A biztonság kedvéért a kapuig kísérem őket, May felém fordul, mielőtt belépnének a liftbe.

- Nem tudom, hogy utállak-e, vagy sem – mondja, az őszinteségétől majdnem elmosolyodom. – De köszönöm.

- Köszönjük! – teszi hozzá Namjoon, aztán eltűnnek előlem, becsukódik mögöttük a lift ajtaja.

≠

Körbe-körbe autózok a városban, nem tudok mit kezdeni magammal. Remélem, May megírja majd, hogy mire jutottak, de nem csak ez aggaszt. Észreveszem, hogy egyre közelebb kerülök a kávézóhoz és végül le is parkolok szinte ugyan ott, ahol korábban is. A kormányt szorongatom, végül megint elindítom az autót, viszont csak addig, amíg átállok egy másik helyre, ahonnan közvetlenül rálátok a kávézóra.

Ha ezt most Hoseok tudná, nem csak Geun-tól féltené Youra-t, hanem tőlem is. És talán még oka is lenne rá, valódi. De ez csak óvatosság, figyelmesség. Elvégre, a saját szemmel láttam nyomokat Youra-n, hogy a barátja nem bánik jól vele. Persze külső szemlélő mást hinne.

Kinyílik a kávézó ajtaja, egy idősebb pár lép ki az ajtón, majd utánuk Geun jön. Egyedül. Az órára nézek, a hallottak alapján Youra most fog végezni. Nem is kell sokat várnom, megjelenik. A szokásos félénk testtartás, egyik kezét a zsebébe rejti, a másikat Geun felé nyújtja. Nem néz a fiúra, ezért teljesen úgy jön le, mintha csak valami megszokás lenne ez a gesztus neki. A srác közelebb rántja magához, nem ugyan azzal az erővel, ahogy Hoseok partiján tette. Megmerevedek, talán nem ártana kiszállnom az autóból.

Youra mosolyog, látom. Ez összezavar egy pillanatra. Geun is ugyan úgy néz a lányra, aztán fél karral átöleli és megcsókolják egymást. Ennyire kétpólusú lenne a kapcsolatuk? Egyik nap Geun megveri Youra-t, másnap már újból minden rendben van? Még történhet valami. Akár egy pillanat alatt is megváltozhat az egész. De nem változik. Megfogják egymás kezét és elindulnak az egyetem épülete felé.

A megérzésem azt súgja, ennek ellenére Hoseok tévedett. Kizárt, hogy egy józan nap mindent újból megváltoztasson és ne forduljon elő az, ami már nem egyszer megtörtént. Viszont nem tehetek semmit, nincs is jogom hozzá. Ami a szemem előtt van, az a jelenlegi állapot és Youra boldognak tűnik. Vagyis, kevésbé feszélyezettnek és tartózkodónak. Ez egy másik oldala és sokkal jobban áll neki. 

***

Annyira eredményes volt a mai napom, hogy az nem igaz. Elfelejtettem a kötelező maszkviselést a pályaudvarokon és a buszokon, szóval lementem maszk nélkül és nem engedtek fel a buszra. Így kell nem megjelenni a szakmai gyakorlat tájékoztatón.