TAEHYUNG

Úgy hajítom a két avokádót a bevásárlókocsiba, mintha kosármeccsen lennék és legalább három pontot érne a dobás. Tovább haladok a zöldséges soron, a telefonom rezegni kezd a zsebemben. Miután kiválasztok egy szimpatikus zellert és azt is bedobom az avokádók mellé, fogadom Hoseok hívását.

- Taehyung, merre vagy? - lihegve szól bele, biztosan megint késésben van.

- A bevásárlóközpontban.

Kikerülök egy babakocsis anyukát, megállok a sárgarépák előtt. Nézegetem őket, bár semmi szükségem rájuk.

- Remek, pont helyben. Megtennél nekem egy szívességet? Nem vettem meg estére a pezsgőket és időm se lesz rá, mert el kell mennem Haneulért, mivel Jin nem tudja elhozni... - a probléma ezen része nem érdekel, unottan megfogok néhány sárgarépát, zacskóba csomagolom őket és a kocsiba teszem. De minek? - ...szóval nagy segítség lenne, ha vennél mondjuk tizenkét üveg pezsgőt és este áthoznád őket.

- Hoseok, mondtam, hogy ma nem érek rá.

- Tudom, magánórád lesz, de nem azt kérem, hogy maradj, csak hozd el a pezsgőket. Legyél olyan kedves, ha már ezt az összejövetelt is kihagyod.

A kérése ebből a szempontból jogos, a legutóbbi négy alkalmat, mikor összehívta fél Szöult, én passzoltam és a sok teendőmre hivatkozva nem vettem részt rajtuk. Az igazságot persze Hoseok is tudja, de mivel szoros barátságban áll May-jel és Namjoonnal, nem kérhettem tőle, hogy őket ne hívja meg. Ők ketten, vagyis inkább May az oka, amiért nem megyek el ezekre a partikra.

- Édes vagy száraz?

- Fele-fele. Csörgess meg, mikor ide érsz és lemegyek értük.

Köszönés nélkül teszi le a telefont, a beszélgetés végére egy egész kert van már a bevásárlókocsimban. Visszapakolok ezt-azt, az alkoholos részleg felé indulok és két karton pezsgővel megrakodva megyek a pénztárhoz.

Javában tavasz van, ami nem csak jobb időjárást, de az emberek figyelmetlenségét is jelenti. Legalábbis rég volt szerencsém ennyi szerencsétlenhez az utakon. Már húsz perce dugóban állok egy kisebb karambol miatt és visszafordulni sem tudok, hogy másik útvonalon menjek. Mire kikecmergek a tömegből, tizenöt percem marad a tanítványom érkezéséig. Általában nem vállalok órákat a lakásomon, de egy volt évfolyamtársammal teszek kivételt, aki újból az iskolapadba szeretne ülni és ismétlésre van szüksége.

A pezsgőket bent hagyom a kocsiban, felpakolok a lakásba minden mást és épp csak becsukom a hűtő ajtaját, mikor megszólal a kapucsengő. Beengedem a vendégem, gyorsan nyitok egy ablakot, majd a tegnap összeírt feladatsorát készítem az asztalra, hogy kéznél legyen. Kopog, rögtön beengedem.

- Napról napra egyre melegebb van, én ezt nem bírom! - sóhajt fel Yerin panaszosan, egy öleléssel üdvözöl és beljebb megy, mert már lassan otthon érzi magát. A hajáról May jut eszembe. Ugyan ilyen szürkés színű az övé is, mint Yeriné. - Hogy vagy, Taehyung?

- A körülményekhez képest jól. Kérsz egy teát?

- Inkább vizet, köszönöm.

Ezzel a tanár-diák viszonnyal tulajdonképpen mindketten jól járunk. Yerin agya felfrissül, visszarázódik a régi ütemhez és könnyebben veszi majd az akadályokat, amiket az egyetem és a mesterképzés állít neki. Aztán persze én is jól járok azzal, ahogy az órákért fizetni szokott. Közös megegyezés. Amilyen feszült vagyok valójában, ezek az órák jót tesznek az idegeimnek.

Ellenőrzöm a házi feladatát, amit tőlem kapott, míg ő neki áll az új feladatsornak. Statisztikai modellezést tanítok neki, átvesszük a nehezebb részeket és a rengeteg gyakorláson van a hangsúly, amit szerencsére nem sumákol el. Tényleg jól járunk. Ő is és én is. Letelik a hetven perc, amiben megállapodtunk. Yerin megkönnyebbül, leteszi a tollát, iszik egy korty vizet, aztán pont félúton találkozunk. Péntek van, a hét végére sokkal nyúzottabb vagyok, pedig igazából csak a korrepetálásokkal kell foglalkoznom. Mindenesetre Yerin átmenetileg leveszi ezt a terhet a vállamról.

A teste szép, de nem szeretem, ha szex közben verbális. A hangja kizökkent. Nem zavartatom magam, mikor becsukom a szemem és kicsit próbálok elvonatkoztatni attól, hogy ő fekszik alattam. A mozdulataim ilyenkor erőteljesebbek, Yerin-t nem zavarja, ha lefogom a kezeit és szereti rám bízni, hogyan adjuk ki a feszültséget. Ma nem finomkodok, állatias vagyok és kipeckelem a száját, hogy még véletlenül se szólaljon meg. Anélkül is tudja, milyen jeleket küldjön, ha szeretne leállni. Erre még nem volt példa. Hála a jó égnek, gyorsan és eredményesen végzünk. Az az érv is Yerin mellett szól, hogy nem akar nálam maradni, miután kielégült, nem igényli a társaságom. Ő vidáman, élettel telve köszön el, tiszteletben tartja azt is, hogy én egyáltalán nem kívánok társaságot szex után. Az övét nem. És az előtte nálam megfordult többi nő társaságával is ez volt a helyzet.

Miután kimegy az ajtón, megcsörgetem Hoseok-ot. Nem veszi fel, ezért küldök egy üzenetet, miszerint van nagyjából tíz perce leérni a lakása elé, mert ennyi idő kell, míg oda érek. Út közben még egyszer hívom, szintén semmi.

- Mi a francért neked telefon, basszus? - mondom a készüléknek, ledobom az anyósülésre és sávot váltok a kereszteződés előtt.

Nem kellett tíz perc se, leállítom a kocsit a ház előtt és harmadjára is megpróbálom elérni. Olyan emberek is bemennek a kapun, akiket ismerek, vagyis minden bizonnyal a meghívottak között szerepelnek. Azt nem értem, hogyan férnek el ennyien abban a szűkös lakásban. Kisebb, mint az enyém.

Hoseok végre visszahív, cseppet sem kedvesen köszöntöm.

- Bocs, Jint is felvettem, azért nem tudtam...

- Jó, mikor értek ide? Itt állok a ház előtt és szerintem rohadtul útban vagyok a lakóknak - senkinek még egy fél szalmaszálat se teszek keresztbe azzal, hogy itt parkolok.

Valamit motyog az orra alatt, a háttérből hallom Haneul hangját, amint nevet valamin.

- Még egy fél óra, elnézve a dugót. Nem viszed fel inkább? Aztán már mehetsz is a dolgodra.

- Az ki van zárva.

Kettőnk közül Hoseok szeret kockáztatni, nekem viszont egy életre elegem van a necces helyzetekből.

- Nézd, semmi kedvem összefutni velük - mondom halkabban, nem mintha bárki más hallaná rajta kívül, de megérti, kikre gondolok és azt is, miért. Hoseok-nak nem kell magyarázkodnom.

- Akkor csak az ajtó elé tedd le a dobozokat, valaki majd beviszi őket. Úgyis rárepülnek mindenre, aminek nullánál nagyobb az alkohol tartalma.

Tehát menjek fel az ajtóig. Nincs más opció. És mivel Hoseok már nem egyszer elnézte nekem a kibúvókat, ennyit talán megtehetek neki.

- Csak az ajtóig.

- Rendben, haver. Köszönöm! De ha meggondolnád magad és maradnál... - reménykedik, én viszont egy gyors köszönéssel elnyomom benne ezt. Nincs rá esély, hogy maradjak. Már csak a két utastársa miatt sem.

Nem könnyű két karton pezsgővel feljutni a hetedikre. Főleg úgy nem, hogy a lift szinte mindig tömve van és úgy kell bepasszíroznom magam az emberek közé. Tizenkét üveg pezsgőnek rendesen van súlya. Úgy tolom ki a kartonokat a liftből, mikor felérünk az emeletre.

Komolyan nem értem, hogy bízhat meg Hoseok mindenkiben és hagyja tárva-nyitva a lakását nekik. Oda tolom a pezsgőket az ajtó mellé, szólok egy kissé már ittas tagnak, hogy ezekre figyeljenek, de az kis híján megbotlik az egymásra tett kartonokban és arccal előre zuhan a padlóra. A telefonom megint csörög, csakhogy elkezdtem beljebb tuszkolni a pezsgős dobozokat a lakásba, egészen a konyháig jutok velük. Nem nézek fel, nehogy ismerős szempárba akadjon a tekintetem. Óriási a hangzavar, levegő alig van a lakásban. Ott hagyom a cuccot a konyhaasztalnál, aztán kifelé veszem az irányt.

Egyre többen jönnek, már görcsben áll a gyomrom, hogy bármelyik pillanatban megláthatom May-t és akkor még ennél is szarabbul fogom érezni magam. Kinyílik a bejárati ajtó, egy nálam fiatalabb srác jön be, maga után húzza a barátnőjét. A srác nekem jön, de cseppet sem izgatja, hogy a válla az enyémnek ütközött és ezzel a falhoz préselt. Szúrós szemmel fordulok utána, ugyan úgy levegőnek néz. Ellenben a barátnője bocsánatkérő pillantással néz rám, egészen addig, míg a barátja nem ránt rajta egy erősebbet. Láttam már párokat szórakozni, játszadozni. Nem minden lökésben és taszításban van rejtett erőszak, de ebben a mozdulatban akadt, méghozzá nem is kevés. A lány kis híján orra bukik, a srác kapja el és látom, ahogy az ujjai szorosabban fogják a barátnője csuklóját. Fogadni mernék, hogy ha elengedné, vörös nyom maradna a lány bőrén. Ami ismerős lenne, én is hagytam nem egyszer más nők testén efféle nyomokat. May is tele volt velük egy időben, de az más. Ő élvezte.

A lány egyáltalán nem örül és nem izgatja, hogy a barátja ilyen durva vele. Biztosan ivott már. Akkor az élő példája annak, mennyire nem való az alkohol mindenkinek.

- Taehyung? - nem, nem. Ez nem lehet az a nap.

Elszakítom a tekintetem a párról és egy másikra nézek. A szemem megakad Hoseok-on is, aki sajnálkozva emeli a telefonját a magasba és tátog valamit. Aha. Próbált szólni, csak én nem vettem fel, mikor hívott. Figyelmeztetni akart.

- Szervusz, May - sikerül elérnem, hogy a hangom eljusson hozzá, majd a mellette álló férfi felé biccentek. - Namjoon.

- Ó, jaj! - Haneul ezt a felkiáltását a szituációnak szánja és legszívesebben melegebb éghajlatra küldeném, ott érezze jól magát. Elnyomakodik mellettem, szorosan a nyomában Jin is a konyha felé indul.

- Na, mégis úgy döntöttél, hogy jól érzed magad? - Hoseok karolja át a vállam és vezet odébb, aminek örülök. Én nem bírtam volna megmozdulni, amíg May-t látom. - Kimentelek, ha menni akarsz. Nem tartalak vissza.

Számíthattam volna erre a szerencsétlen véletlenre. Túl sokat gondoltam rá, lehet azért vonzottam be. Na, jó, én nem hiszek az ilyen baromságokban, de May pont akkor jelent meg, mikor nagyon nem akartam. Vagyis de, mindennél jobban akartam és akarom, csak nem így. Nem Namjoon-nal az oldalán.

- Majd beszélünk, rendben? Tényleg mennem kell.

- Ahogy gondolod. Akkor mondjuk holnap, ha ráérsz... Hé! - hirtelen ott hagy a lakás előtt és besiet a nappali felé. Dulakodás robbant ki, néhány lány sikongat és valami olyasmit ismételgetnek, hogy verekedés, vér és ő kezdte.

Önkéntelenül is beljebb megyek, nézem a tömeget, ami vibrál az indulatoktól és az alkohol okozta mámortól, nem minden vendég képes már a józan gondolkodásra. Megpillantom a srácot, aki nekem jött, mellette ott áll a barátnője. A lány karba font kézzel, behúzott nyakkal figyeli a barátját. A srác orra vérzik és rá mutogatnak, az emberek szerint ő kezdte a vitát. Idegesen fordul a barátnője felé, aki a saját felsője ujjával igyekszik megtisztogatni a barátja arcát, az viszont odébb löki a kezét és vele is kiabálni kezd. A lányon nem látszik semmi a zavarán és a félelmén kívül. Hoseok próbálja elsimítani a dolgokat, eközben mások kiterelik a lányt a tömegből. Több fiú is rá mutogat, mire a srác agya megint elszáll és kezdem felfogni, hogy a nézeteltérés a lány miatt alakulhatott ki.

Akármi is történt, semmi közöm hozzá. Elmasírozik mellettem, közben mindvégig az arcát nézem, hátha eltűnik róla az a szorongás, amitől úgy tűnik, mentem elsírja magát. De nem, egy pillanatra sem lazulnak a vonásai és, ahogy elindulok az ajtó felé, összeakad a tekintetem vele. Egy pillanatnál tovább nézek a szemébe, ő sem fordítja el a fejét. Szép lány. Nagyon szép. Az egyetlen, ami viszont nem szép rajta, az a felszakadt alsó ajka. Az egyáltalán nem tetszik.