Valószínűleg sokan voltatok már úgy, hogy akit teljes szívetekből szerettetek csak egy közeli ismerősnek, barátnak, esetleg testvérének tartott.

Velem is ugyan ez történt... Az, kit teljes szívemből szeretek... Csak a fogadott testvérét látja bennem... A lányt, aki mindig csak meg akarja védeni, úgy kezeli mint egy gyereket, és folyton csak a nyakán lóg... Valószínűleg csak egy... probléma vagyok számara...

De mégis... Nem vagyok képes magára hagyni. A tudat, hogy elveszítem félelmet kelt bennem. Rettegést attól, hogy távol kell lennem tőle...Ezek felébresztenek bennem egy újabb érzést. Pontosabban annak a tudatát, hogy én...

Szeretem őt...

Mindennél jobban.

Aznap mikor megmentett engem, én, Mikasa Ackerman már akkor tudtam...

Örökre Eren mellett akarok maradni.

*~*~*

"-kasa! Mikasa!"-Hallottam meg valaki tompa kiabálását. Mintha egy álomvilágban lennék, s valaki hangja visszhangozna a fejemben. Próbáltam kinyitni szemeimet, de nem sikerült.

"Mikasa! Ébredj fel!"-Hallottam továbbra is a hangot, majd óvatosan ismét megpróbáltam kinyitni szemeimet. Ahogy azok újra napvilágot láttak megpillantotam egy barna hajú, smaragd-zöld szemű fiút.

"Eren..."-Sóhajtottam szinte alig hallhatóan azzal a kevés levegővel mi tüdőmbe jutott. Mindenem fájt, és a földön feküdtem Eren karjaiban.

Ahogy körbepillantottam a szemem a minket körülvevő emberevő-szörnyeken akadt meg, melyek éppen társainkat szájukban tartva sétáltak és futkároztak össze-vissza.

A rendellenes és csak szimplán retardáltnak tűnő titánok teljesen körül vettek minket.

'Szinte ez az első alkalom, hogy Eren karjaiban tart és védelmez engem...'-Ennek a tudatától egy apró mosoly húzodott végig arcomon, amely egy kicsit vörösebb színbe váltott a pillanatok töredéke alatt.

"Mikasa nincs időnk mosolygásra! Fel tudsz állni?"-Nézett rám aggódó tekintetével, mely megdobogtatta szívemet.

"A-Azt hiszem igen..."-Válaszoltam, majd segítségével megpróbáltam felállni, viszont visszaestem négykézláb a földre.
"Sajnálom...Úgy látszik most csak hátráltatlak téged...Emlékszel még mit mondtam neked Trostban?"-Kérdeztem aggodalommal telt szemeibe nézve.

"Umm...Nem igazán..."-Vakarta meg tarkóját.
"Azt mondtam veled tartok és neked nem kell aggódnod miattam, ha lemaradok majd utolérlek. Csak menj, és ne aggódj miattam."-Mosolyogtam megpróbálva azt a tudatot kelteni benne, hogy én nem félek, még akkor is, ha ez nem volt igaz.

"Nem hagylak itt!"-Nézett rám, s könnyei lassan megeredtek.

Tudtam, ha Eren otthagy ő megmenekül, viszont én már nem láthatom a reggeli felkelő nap sugarait.

'Eren...'

'Élned kell...'

'Kérlek sose felejts el...'

"Indulj!"-Löktem meg, hogy megadjam neki a kezdő löketet.

Akkor én...életem majdnem legnagyobb hibáját követtem el...

Ahogy Eren futni kezdett egy titán a semmiből lecsapott rá, így Eren egyenesen a karmai közé rohant... Az véres kezével megfogta, s a magasba emelte.

"EREN!"-Ordítottam nevét, majd megpróbáltam felállni, de visszazuhantam a földre. A könnyeim patakokban folytak ahogy láttam, hogy a szörnyeteg egyre közelebb emeli szájához...

'Ez az én hibám...'-Néztem tovább tehetetlenül ahogy Eren már elvesztette az eszméletét, s már képtelen voltam megállítani a belőlem előtörő hangos zokogást. Ekkor hirtelen a titán nyakszirtjét elvágták, és Erent még a földre esés előtt elkapta valaki, aki hátára ültette az eszméletlen fiút, elkezdett futni, majd megállt mellettem.

"Remélem itt döglessz meg, r*banc."-Nézett rám jeges tekintetével a barna hajú lány.
Szinte Historia hasonmása lehetett volna a barna haját és a magasságát leszámítva.

Kivétel még egy valamit...A tekintete... Fagyosabb volt, mint az éjszakák, melyeket a kiképzés alatt télen az erdőben töltöttünk.

Végignéztem ahogy Erennel a hátán rohan tovább, majd megint megpróbáltam felkelni, viszont ahogy ismét visszazuhantam fejem erősen érte a földet, így elvesztettem az eszméletem.

*~*~*

~Armin szemszöge~

Már egy hét eltelt a legutóbbi felfedező út óta, de Mikasa még mindig eszméletlen állapotban feküdt. Már mindannyian nagyon aggódtunk érte, különösen Eren. Magát okolta amiatt, ami Mikasa-val történt. Minden pillanatát a lánnyal szerette volna tölteni és mellette akart lenni mikor Mikasa felébred, viszont folyton történt valami.

Pontosabban valaki...

A neve Evelyn Lucilia. Idén fejezte be a katonai kiképzést és a rangsorban a negyedik helyet érte el, így jelentkezett a felderítő egységbe. Evelyn bebizonyította tehetségét mikor megmentette Erent, azt viszont senki sem látta, hogy ez mind Mikasa hátrahagyásával történt. Miután a lány elfutott Erennel akkor találtam meg Mikasa-t eszméletlenül feküdve a földön. Viszont azóta a nap óta... Evelyn folyton Eren nyakán lóg, és nem úgy tűnik, hogy ez őt zavarná.

*~*~*

~Eren szemszöge~

"Mikasa...Ébredj fel..."-Suttogtam a még mindig eszméletlen lány kezét szorosan fogva, miközben arcát fürkésztem.

'Olyan csendes... Rég láttam Mikasa-t ilyen nyugodtnak... De még akkor is, ha többet nem lenne ilyen békés, én csak...

Látni akarom a mosolyát...

Hallani a hangját...

A nevetését...'

"Ereeen!"-Futott oda mellém és karolt át Evelyn.
"Gyere-gyere, foglalkozz velem is egy kicsiiit!"-Nyavajogta, miközben próbált engem kihúzni Mikasa szobájából.
"V-Várj Evelyn! Szeretnék Mikasa mellett lenni, mikor magához tér..."-Néztem rá a még mindig kómában lévő gyerekkori barátomra.

"Mit érdekel téged mi történik vele? Az ő hibájából majdnem meghaltál..."-Fogta meg a kezem miközben a földre tekintett.
"Hagyd magára... Biztos nem azalatt az idő alatt fog felébredni, miközben velem vagy. Most gyere!"-Mosolygott rám, majd kihúzott a szobából.

~Egy órával később~

~Mikasa szemszöge~

Szemeimet lassan kinyitottam, s megpróbáltam felemelni egyik kezem, de a mozgás még nehezen ment. A szobában lévő világosság kicsit irritálta a szemem, de látásom hamar kitisztult és gyorsan megszoktam a fényt. Ahogy körülnéztem szobámban rájöttem, hogy teljesen egyedül vagyok.

'Senki sincs itt...Vajon...érdekelt bárkit is, hogy itt vagyok? Eren...Vajon jól van? Látni akarom... Meg akarok győződni arról, hogy biztonságban van...'

Elhatároztam, hogy még akkor is ha alig vagyok mozgásképes, meg kell találnom Eren-t. Lassan felkeltem a fekvőhelyemből, s ahogy az ajtó felé sétáltam megálltam a szobában lévő tükör előtt. Testem több pontját is kötések borították, arcom sápadt, hajam kicsit kócos volt. Viszont volt valami, ami hiányzott rólam és a hiánya fájdalmat okozott...

'Hol a sálam?...Miért nincs rajtam?...'-Szinte az egész szobát felforgattam a sálamat keresve, de nem találtam sehol. Egy megtört és fájdalmas sóhaj kíséretében az ajtóhoz léptem, majd elhagytam a szobát.

Körülnézve nem láttam senkit a folyosókon sétálni, viszont nevetést hallottam az étkező felől, szóval elindultam a helyiség felé.

Odaérve a résnyire nyitott ajtón keresztül megpillantottam a bent beszélgető Sasha-t, Connie-t és Armin-t. Kicsit elmosolyodtam vidám arcuk láttán, majd az ajtó teljes kitárása után beléptem az étkezdébe.

Ahogy ott álltam előttük a vidám arcuk helyét a meglepődöttség vette át.
Sasha remegő kézzel kanalát elejtette tányérja fölött, szemei megcsillantak, majd semmit sem mondva hirtelen felállt az asztaltól és addig futott felém, míg el nem ért és szorosan meg nem ölelt.

"Aucs...Óvatosan Sasha, egy kicsit még fáj."-Kuncogtam, majd én is átöleltem őt.
"Mi-Mikasaaa!"-Kezdett el hangosan zokogni még mindig szorosan átkarolva engem.
"Nincs semmi baj...Ne sírj Sasha...Itt vagyok..."-Kezdtem el simogatni a síró lány fejét, hogy megnyugtassam, és mire észbekaptam már Armin és Connie is futott felém, majd ők is szorosan körénk fonták karjaikat.

"Tudod hogy ránk ijesztettél? Komolyan, hogy tudtál egy hétig aludni? Már azt hittük itt fogsz minket hagyni! Annyira féltünk, hogy elveszítünk..."-Ölelt szorosan magához Connie is.
"Mikasa..."-Mondta Armin, és ennyi volt, amit könnyeivel küszködve mondani tudott.

Végül nem bírtam tovább, a régóta visszatartott sírás előtört belőlem, s mindannyian a földre rogyva ölelkeztünk perceken keresztül, majd egy kis idővel később elengedtük egymást.

"Sajnálom, hogy aggódnotok kellett értem! Annyira boldog vagyok, hogy itt lehetek és ismét láthatlak titeket!"-Zokogtam továbbra is, mire Sasha mosolyogva megtörölte saját, majd az én arcom is.
"Ne sírj, Mikasa. Sokkal boldogabbá tesz minket, ha mosolyogsz."-Mondta, majd kezemet fogva az asztalhoz húzott és elém rakott egy kenyeret és egy tál levest.

"Eredetileg én akartam megenni...de neked most erőt kell gyűjtened, hogy hamar meggyógyulj, szóval megosztom veled."-Mondta, majd folytatta levesének elfogysztását.
"Megosztod velem a "felét", mint a krumplit Sadish-szal? Már ha a 79-21 százalék félnek számít."-Kezdtem el nevetni kicsit piszkálva a barna hajú lányt.
"Hééé! Ne piszkálódj! Gonosz vagy!"-Vágott kicsit durcás arcot.
"Ne légy gyerekes, Sasha. Tessék, megeheted a kenyerem."-Nyújtottam oda neki az ételt, mire ő végig nyálcsorgatva nézett.
"N-Nem...Nem lehet...Most neked nagyobb szükséged van rá..."-Fordította el fejét és inkább ismét folytatta az evést.

Sokat beszélgettünk és körülbelül három percenként mindannyian megkérdezték, hogy jól vagyok-e. Ez a törődés igazán boldoggá tett, viszont ez az öröm egy másodperc alatt köddé vált.

Eren bejött az étkezőbe és a karját átkarolva jött vele...

Evelyn Lucilia...

Nevetgéltek, mosolyogtak és úgy látszott nagyon boldogok. Hirtelen Eren lesokkolódva állt meg az étkező közepén, mikor észrevette jelenlétem a helyiségben.

"Mikasa..."-Suttogta, majd könnyei legördültek arcán. Lassan elkezdett közeledni felém, majd mikor mellém ért bal kezemet megérintve magához húzott.

"Annyira hülye vagy..."-Motyogta miközben továbbra is könnyezett és szorosan ölelt magához.
"Ugye nem gondolod, hogy bármikor is képes lennék magadra hagyni téged...?"-Folytatta szorításából egy cseppet sem engedve.
"Eren..."-Öleltem vissza őt, mikor eszembe jutott, hogy majdnem miattam halt meg, így egy kicsit eltávolodtam tőle, hogy ellenőrizhessem jóllétét.

"Jól vagy, igaz? Nem esett bajod...?"-Néztem rá szomorúan, hisz ha bármi baja esett, az tudtam, hogy csak az én hibám volt.
"Igen jól vagyok, ne aggódj. Hála Evelynnek, minden rendben van."-Mosolygott rá a lányra, aki egy kicsit elpirult ennek hallatán.

"N-Ne beszélj butaságokat Eren... Én csak segítettem."-Fogta meg mosolyogva a fiú kezét.

"Hát...Gratulálok a sikereidhez Evelyn..."-Sóhajtottam, majd ismét megöleltem Eren-t.
"Annyira sajnálom...Képtelen voltam vigyázni rád...És miattam majdnem meghaltál...Én csak...meg akartalak védeni..."-Suttogtam, majd elengedtem őt.
"Vissza megyek a szobámba pihenni..."-Mondtam, majd hátat fordítva nekik kimentem a helyiségből, viszont nem a szobámba, hanem a közeli erdőbe vezetett utam.

Ahogy egyre beljebb sétáltam egy ismerős hangra lettem figyelmes.
"A fenébe, hogy nekem kell ma a tűzifát gyűjtenem, mikor jobb dolgom is lenne..."-Mérgelődött az ismerős fiú. Közelebb mentem mikor rá jöttem ki az, s mikor éppen felém fordult egymás szemébe nézve álltunk pár percen keresztül.

"Jean..."-Mosolyodtam el őt látva.
"M-Mikasa..? Tényleg te vagy az...?"-Nézett rám teljesen lesokkolódva.
"Úgy nézel rám, mintha halott lettem volna."-Nevettem el magam egy kicsit, majd közelebb sétáltam hozzá.

"Jó téged újra látni."-Mondtam neki, mire ő eldobta az eddig gyűjtött tűzifát, s kezemet megfogva a tó partjára húzott, leült a földre, és fejemet ölébe hajtva fektetett le.
"Pihenned kell."-Motyogta egy kicsit elpirulva, viszont emellett komolyan nézve szemeimbe.
"Már jobban vagyok, de köszönöm. Nagyra értékelem, hogy aggódsz miattam."-Mosolyodtam el.

"Biztos, hogy jól vagy? Egy hétig voltál kómában, és az nem rövid idő. Mind nagyon aggódtunk miattad. Főleg az a Jaeger gyerek..."-Sóhajtotta.
"Eren?"-Néztem rá meglepődve.
"Igen. Néha már úgy viselkedett, mintha szerelmes lenne beléd.."-Nézett a távolba.

"H-Hogy Eren szerelmes lenne belém? Ne butáskodj Jean, ez teljességgel lehetetlen...Eren sosem lenne szerelmes belém..."-Mondtam, majd elfordultam a tó irányába.

A szívem sajogni kezdett, hisz tudtam, hogy Eren sosem fog irántam érezni semmit...

Fájt...

Nagyon fájt...

Mintha a szívemet kitépték, s apró darabokra marcangolták volna...

"Jean... Szerinted a világ gyűlöl engem?"-Kérdeztem rá sem pillantva a fiúra.
"Mégis miket beszélsz Mikasa? Persze, hogy nem gyűlöl téged a világ, ne butáskodj! Gyönyörű vagy, kedves, vicces és minden férfi örülne, ha vele lennél!"-Kiáltotta egy kicsit elpirulva.
"Köszönöm Jean..."-Fordultam felé kicsit mosolyogva, mikor hitelen az egyik bokor megrezzent, s valaki elfutott onnan.

"Ki volt az?"-Kelt fel a földről a fiú majd körülnézett, de nem talált semmit és senkit, így jobbnak láttuk visszamenni a biztonságot nyújtó szállásunkra.
Út közben viszont végig úgy éreztem mintha a fák közül...

Valaki követne és figyelne minket.

Ahogy visszaértünk elköszöntünk egymástól, majd út közben a szobám felé összefutottam Erennel.
"Ere-"-Akartam köszönni neki, de ő mintha ott sem lettem volna elsétált mellettem és figyelmen kívül hagyott.

'Miért...? Eren...?'-Fordultam utána, de ő meg sem állt csak ment tovább, így búskomoran mentem tovább egyenesen a szobámba.

~1 héttel később~

"Mikasa, enned kell!"-Tette elém napi ételadagját Armin, viszont én fel sem emeltem fejem az étkezőasztalról.
"Kérlek Mikasa... Csak egy kicsit..."-Simogatta meg a fejem Armin, hátha használ. Lassan megemeltem fejem, s Armin szemeibe néztem.
"Nem igazán vagyok éhes, sajnálom..."-Próbáltam mosolyogni rá, ami nem igazán sikerült.

A legutóbbi egy hétben Eren végig került engem... Folyamatosan... Minden ugyan úgy történik, kivéve, hogy minden idejét Evelyn-nel tölti... A többiket sem hanyagolja el, csak én vagyok az, aki nem létezik többé a számára...

"Egész héten ezt mondtad...Most már tényleg enned kéne, legalább egy kicsit."-Ült le mellém Annie, aki az örökös ridegsége ellenére ebben az időben nagyon sokat törődött velem még akkor is, ha azt hittem gyűlöl engem.
"Ne aggódjatok, rendben leszek."-Mosolyogtam rájuk, majd felkeltem és elhagytam a helyiséget.

Közeledtem a szobám fele azt észre sem véve, hogy valaki követett engem. Szinte már beértem a szobámba, mikor az a valaki csuklómnál fogva behúzott egy sötét folyosóra, s kezét számra tapasztotta.
"Nyugi Mikasa, nincs semmi baj csak nem akartam, hogy sikíts. Egy fontos információt akarok megosztani veled."-Vette el a kezét számról Annie.
"Jesszusom Annie, a szívbajt hoztad rám!"-Sóhajtottam egy nagyot, majd ismét a szőke hajú lányra néztem.
"Mit szeretnél?"-Kérdeztem kíváncsian.
"Evelyn-ről lenne szó..."

*~*~*

Rohantam, hogy megtaláljam Eren-t, hisz nagy veszélyben volt. Szinte az egész bázist felkutattam, de nem leltem őket sehol. De még így is, nem voltam képes feladni... Csak egy cél lebegett a szemem előtt, mégpedig hogy...

Meg kell találnom Eren-t.

Minél hamarabb.

Mielőtt...túl késő lesz.

Éppen az egyik folyosón sétáltam, mikor hirtelen hangokat hallottam. Elkezdtem a zaj irányába menni, míg meg nem találtam annak forrását.
Eren és Evelyn beszélgettek, és egy kicsit félretéve aggodalmamat elbújtam, hogy meghallgathassam a beszélgetésüket még akkor is, ha az egy nagyon illetlen dolog, abban a pillanatban ez nem igazán érdekelt engem.

"Te is érzed, igaz Eren?"-Kérdezte a lány kicsit zavarba jőve Eren előtt.
"M-Mit Evelyn?"-Nézett rá Eren.
"Azt amit én, te butus."-Bökte meg Eren orrát kicsit mosolyogva.

'Ugye nem...'-Gyűltek könnyek szemeimbe már csak a gondolatoktól, amik akkor eszembe jutottak.

"M-Mire gondolsz?"-Nézett szemeibe kicsit összezavarodva a fiú.
"Arra, hogy közeleg a tél, baka! Te nem érzed, hogy egyre hidegebb van?"-Döntötte kicsit oldalra a fejét, hogy aranyosabbnak tűnjön a fiú szemében.
"Áhh de igen, én is érzem, és pont emiatt szereztem neked valamit."-Mosolygott rá Eren, majd elővett a hátán lévő zsákból egy kék sálat, s a lány nyaka köré tekerte.

"Mostantól a tiéd."-Mondta vigyorogva. Én könnyeim visszafogva érintettem meg nyakam, hol a sálam üres helye volt található. Éreztem szívem teljes összetörtségét, majd ez fokozódott, mikor Evelyn egy apró csókot adott Eren arcára. Könnyeim megeredtek, s nekik hátat fordítva rohantam ki az épületből.

Futottam egyenesen az erdő felé, s meg sem álltam egyenesen a tó partjáig. Mikor odatértem a földre rogyva kezdtem el zokogni. A percek órákká váltak az alatt az idő alatt, míg ott voltam. A nap már teljesen lenyugodott, s a levegő hőmérséklete is lehűlt.
"Mikasa?"-Hallottam meg, hogy valaki a nevemen szólít, és ki más lett volna, ha nem...

"Eren? Nahát, mit keresel itt?"-Mosolyogtam rá, miközben arcomat gyorsan megtöröltem.
"Miért sírsz?"-Lépett hozzám közelebb és felsegített a földről.

'Miattad...'

"S-Semmiség... Tudod a lányoknál előfordul, hogy csak úgy elkezdenek sírni."-Mosolyogtam rá, ő pedig államat megérintve elérte, hogy szemébe nézzek amitől kicsit elpirultam.

"Valami baj van. Látom a szemeidben."-Mondta egy kicsit közelebb hajolva arcomhoz.
"E-Eren, tényleg semmiség, felejtsd csak el."-Sóhajtottam egy kicsit elfordulva tőle.
"Mikasa ugye tudod, hogy hamarosan tél van?"-Mondta a barna hajú fiú.
"Persze, hogy tudom. Miért kérdezed?"-Válaszoltam ismét ránézve.
"Mert azt a szoknyát viseled, amit Historiától kaptál."

'Persze, hogy az a szoknya van rajtam, hiszen azt mondtad jól áll nekem...'

"Erről jut eszembe...Tessék!"-Mosolyodott el szélesen, majd nyakam köré tekerte vörös sálamat.
"E-Ez..."-Megérintettem a sálat, majd ismét elkezdtem zokogni, viszont azek a boldogság könnyei voltak.
"N-Ne sírj Mikasa!"-Ölelt magához szorosan Eren.
"Mond csak...Miért kerütél engem egy egész héten keresztül?"-Néztem rá, miközben sálamat az arcomhoz emeltem.

'Eren illata van...'-Mosolyodtam el úgy, hogy ő ne lássa.

A kérdésemre Eren csak hátat fordított nekem.
"Miért voltál lópofával egy héttel ezelőtt? Miért feküdtél az ölében? Miért mondott neked olyan dolgokat?"-Motyogta, miközben tekintetét a földre vezette.
"Jean? Miután felébredtem eljöttem sétálni és találkoztunk, ő pedig aggódott értem. Csak ennyi történt. Szóval te voltál itt, igaz? De csak emiatt kerültél? Mert Jean kedves volt velem?"-Fogtam meg gyengéden a kezét.

"Az azért volt, mert...mert...mert mindig csak a te arcod látom és folyton csak rád gondolok... Miattad vagyok életben, és nem tudok nélküled élni...Mert mindig könnyen megbocsátasz, ha hibázom, és én tudom, hogy nem érdemlem meg a szereteted, de te még így is folyton ott vagy nekem...Sosem tudok betelni azzal, ha veled vagyok és te vagy az, amire szükségem van... És akárhányszor elsétáltam, vagy eltoltalak magamtól, te még így is jöttél utánam és követtél, hogy megvédhess engem...Mindig okot adsz arra, hogy tovább küzdjek..És én még mindig nem tudom elhinni, hogy te...még mindig itt vagy mellettem..."-Mondta egyik kezét kicsit ökölbe szorítva, miközben szemeit szorosan behunyta.

"M-Mire célzol Eren?"-Léptem egy kicsit közelebb hozzá, ő pedig hirtelen rám nézett.
"Arra célzok, hogy én azért kerültelek, mert...mert...féltékeny voltam Jean-ra...mert én...sze-...

Szeretlek!"

Kiáltotta, majd hirtelen sálamnál fogva közel rántott magához, s ajkaink között megszüntette a távolságot. Azelőtt nem is gondolkodtam rajta milyen puhák lehetnek Eren ajkai. Szinte teljesen elvesztem az időben Eren érintésétől, s ahogy hosszú perceken keresztül csókolt...Az egyszerűen elképesztő érzés volt.

Kicsit jobban kinyitottam számat, mire Eren kapva az alkalmon nyelvét egyből átvezette az én számba. A csók egyre csak hevesedett, azzal együtt testünk is egyre csak hevült fel.

A fiú keze lassan lecsúszott testemen, s óvatosan rámarkolt melleimre mely elérte, hogy halkan belenyögjek csókunkba. Egy lágy, bizsergő érzés kerített hatalmába odalent, ahogy Eren kicsit erősebben kezdett el megérinteni.

Leült a földre, majd az ölébe húzott, így tökéletesen éreztem kemény férfiasságát még ruhán keresztül is. Halkan felnyögtem, ahogy lassan mozogni kezdett, így hozzám dörgölve tagját.

Kicsit eltávolodtam tőle és hosszasan szemébe néztem.
"Én is szeretlek."-Mosolyodtam el még mindig szemébe nézve majd megcsókoltam őt. Először szemeimet behúnytam, de aztán látni szerettem volna arckifejezését, így szemeimet kinyitottam és akkor vettem észre...

Eren sírt.

Gyengéden megsimogattam arcát, miközben még mindig lágyan csókoltam őt, majd lassan elkezdtem kigombolni ingem.

Ezt Eren is észre vette, így hogy igazságos legyen ő is levette felsőjét, amitől teljesen elpirultam, hisz láthattam tökéletesen kidolgozott felsőtestét.

"Mit akarsz Mikasa, mit tegyek?"-Súgta fülembe, majd finoman megfújta azt.
"É-Én azt akarom, hogy...érints meg Eren."-Mondtam neki, mire ő mosolyogva bólintott, majd apró csókokkal borította nyakamat.

Lassan felemelte csípőm, így szoknyám le tudta csúsztatni rólam, majd az ő nadrágja is lekerült róla.
"M-Mikasa..."-Nézett rám egy kicsit elpirulva.
"Igen? Valami baj van?"-Simogattam meg a fejét.

"Cs-Csak annyit akartam mondani, hogy igaz, hogy ez az első alkalom mikor látok egy nőt, de örülök, hogy te vagy az. É-És hogy...nagyon gyönyörű vagy."-Nézett le teljesen elpirulva, mire én megböktem az orrát.
"Olyan aranyos vagy Eren...Mindig is az voltál...Egy különleges személy...Aki nagyon fontos a számomra...
Szeretlek, Eren..."-Mondtam, mire ő még mindig elpirulva rám nézett, majd ismét összeérintette ajkainkat, viszont itt nem állt le. Kezét lassan nőiességemhez vezette, majd lágyan dörgölni kezdte azt fehérneműn keresztül.

"Ahh Eren~"-Nyögtem bele csókunkba, miközben egyre nedvesebb lettem érintésétől.
"Mikasa...Vedd le az összes ruhád...Látni akarlak...Én is így teszek."-Mondta, majd felállt velem együtt és levette alsóját, így elémtárult hímvesszője. Teljesen elpirulva -és méretei miatt egy kicsit lesokkolódva- kezdtem el levenni először melltartóm, majd fehérneműm is. Eren tagja lüktetett a vágytól, így ismét kezemet megfogva ölébe húzott.

"Sz-Szólj, ha készen állsz."-Mondta egyszer szemembe, egyszer melleimre nézve.
"Eren. Ameddig veled vagyok, én mindig készen állok."-Mondtam arcát két kezemmel megérintve, majd ismételten egy csókba húztam. Testem kicsit megemeltem, várva arra, hogy végre magamban érezhessem. Lassan leesett neki, hogy mire is várok, s lassan belém hatolt. Pénisze forró volt és nagyon kemény. Ahogy egyre mélyebre hatolt egy egyre erősödő fájdalom kerített hatalmába odalént, mitől még könnyeim is kicsordultak.

"S-Sajnálom, jól vagy?"-Nézett rám kicsit aggódva, miközben lassan letörölte könnyeimet.
"J-Jól vagyok, csak egy kicsit fáj."-Mondtam miközben rámosolyogtam egy kicsit.
"Ha nagyon fáj abbahagyhatjuk."-Mondta, majd kedvesen megsimogatta fejem tetejét.
"N-Ne...Nem akarom abbahagyni..."-Pirultam el, majd lassan mozogni kezdtem.
"A-Ahh Mikasa~"-Sóhajtotta Eren, majd fejemet maga felé fordította, hogy lássa arckifejezésem, s két kezét csípőmre vezetve segített mozogni.

A tempó egyre gyorsabb és gyorsabb lett, s kezdtük lassan elveszíteni a fejünket. A kezdeti fájdalom egy erős gyönyörbe váltott át, ahogy Eren mozgott bennem ki és be. Tagja mintha percről percre nagyobb és keményebb lett volna, olyan pontokat találva el bennem, melyek érzésétől majdnem többször is sikítottam a mámortól.

Az élvezet hullámain gondolkodási képességeim teljesen elvesztek és éreztem, ahogy egyre közelebb kerülök a kéj legcsúcsához.

"E-Eren~ L-Lüktetsz odalent~ Csak nem te is közel vagy a végéhez~?"-Nyögtem mosolyogva nézve szemeibe, mire ő válaszként csak bólintani tudott, majd vállamnál fogva ismételten egy csókba rántott.

Egyre közelebb éreztem magam a csúcshoz, és ez a fiún is látszódott.
Eren hevesen csókolt még az öröm végéhez közel is. Egyszer csak hirtelen melegséget éreztem odalént, mely teljesen kitölt belülről.

Egyszerre nyögtük egymás nevét, miközben minkettőnket elborított az élvezet maximális érzete.
Eren nyakába borultam és fejem vállán pihentettem, egy kicsit levegőért kapkodva.

"Szeretlek..."-Súgta fülembe mikor végre egy ő is levegőhöz jutott.
"Én is szeretlek..."-Mondtam mosolyogva, fejemet fel sem emelve válláról.

Pár perc elteltével végre kicsit kipihentebbek lettünk, így fel tudtunk öltözni. Eren leült a tó partjára, s én pedig az ő ölében foglaltam helyet. Talán az volt a legnyugodtabb pillanat az életemben és nekem...

Ki kellett volna élveznem azt.

"Eren...?"-Hallottam meg egy női hangot hátunk mögül, mire Eren egyből felpattant.
"E-Evelyn?"-Mondta a fiú a földet bámuló lányra nézve.
Én Eren elé álltam őt védelmezve.

"Elég volt a színészkedésből Evelyn. Nem kell többé eljátszanod, hogy a felderítő-egység tagja vagy. Tudom a titkod."-Néztem rá a 'Ha hozzá érsz Erenhez én biztos, hogy megöllek' nézésemmel.

"Mi folyik itt?"-Tette kezét a vállamra Eren.
"Igen Mikasa, mi folyik itt?"-Nézett rám játszva az ártatlant a lány.
"A rendőrség és az egyház szövetséget kötött melynek a célja, hogy kivégezzék Erent."-Pillantottam hátra a mögöttem álló fiúra.
"Hahaha."-Kezdett el nevetni a lány.

"Evelyn...? Mond, hogy ez nem igaz..."-Nézett rá Eren egy meghazuttoló választ várva.
"Ez nem igaz."-Válaszolta.
"Legalább most ne hazudj!"-Kiáltotta a fiú.
"Ez az igazság. Nem az a célom, hogy Eren-t megöljem."-Mondta, majd háta mögül elővett egy kést.

"Nem igaz ez az egész, mert az eredeti célpontom...

Végig Mikasa volt."

Mondta vigyorogva, majd hirtelen felém futott és kését a hasamba szúrta.

"Mostmár remélem végleg megdöglesz."-Mondta, majd a késsel a kezében hátra ugrott egyet.

Én a földre rogytam, s éreztem ahogy az erőm egyre jobban elhagyja testem. Hirtelen köhögés tőrt rám, melynek kíséretében a vérem is jött ki számon. Hasamat fogva feküdtem el a földön.

"EVELYN!"-Ordította Eren, majd arra készült, hogy átváltozzon, de én megérintettem lábát.
"Ne tedd."-Mondtam neki mosolyogva, mire ő letérdelt mellém, s ismét karjaiba vett.

"Nahát...Most ismét a karjaidban vagyok, és ismét a halálom küszöbén...Milyen ironikus."-Kuncogtam, majd ismét köhögésben törtem ki.
"Tarts ki, Mikasa!"-Szorított magához, e közben könnyei arcomon landoltak.
"Már késő Eren. Add fel a kis szerelmed életét. Hahaha."-Nevetett önelégülten az áruló.

Egyszercsak a fák közül ismeretlen, köpenyt viselő emberek ráugrottak Evelynre, s lefogták a lányt, majd megkötözve elvonszolták őt. Az egyikőjük odafutott hozzánk.

"A-Annie..."-Mosolyogtam a szőke lányra szinte utolsó lélegzetvételeimmel.
"Sajnálom Mikasa...Elkéstem...Ha pontosabban értesülök az információkról..."-Mondta bűnbánóan nézve a földre.

"De Annie...Nem tettél s-semmi rossz-at...."-Mondtam, majd a világ teljesen elsötétedett számomra.

*~*~*

~Pár nappal később~

~Eren szemszöge~

Már napok elteltek, de Mikasa nem lett jobban... Hange-san azt mondta ne fűzzek sok reményt a felébredéséhez, nem még ahhoz, hogy teljesen felépül...Lehet, hogy...örökre elveszítettem, mikor már végre megszereztem...

"Mikasa..."-Ültem a földön lábaimat átkarolva. Nagyon szánalmas állapotban voltam, de nem érdekelt. Mikasa elveszítésével a lelkem, a szívem, és az életem értelmet is elveszítettem.

"Eren...?"-Hallottam meg a számomra legszebb hangot a világon. Mikasa hangja volt az, ki még gyengén ugyan, de végre magánál volt.

"Mikasa!"-Futottam oda hozzá, s öleltem szorosan magamhoz.
"H-Hé..Aucs..."-Mondta egy kicsit fájdalmában felnyögve.
"B-Bocsánat..."-Engedtem egy kicsit szorításomból, majd arcát felém fordítottam.

"Azt hittem elveszítelek."-Néztem szomorúan gyönyörű szemeibe.
"Ne aggódj Eren, sosem foglak elhagyni. Mostmár mérget vehetsz rá."-Simogatta meg arcom, majd mosolyogva egy apró, de annál sokkal többet mondóbb csókot lehelt ajkaimra.

Annyi hosszú év után, melyet örlődéssel töltöttem, hogy vajon Mikasa fog-e érezni irántam valaha valamit, hogy megérinthetem-e valaha, hogy megérdemlem-e, hogy közelében legyek... Most pedig a karjaimban tarthatom őt, ölelhetem, csókolhatom, végre én védhetem meg őt, és mellette lehetek...

Az örökkévalóságig, és még azután is.

Sziasztok drágaszágaim💜💜

Nem tudom, hogy én hülye hiányoztam-e nektek vagy nem, de mindenképp bocsánatot kell kérnem. Elhanyagoltam az írást, és ezt nem is tagadom. Egy lusta dög vagyok, na!
Remélem ezzel tudtalak kárpótolni titeket egy kis időre...

Remélem neked is tetszett TheTitanGirl 😊

Annyi kérésem van, és annyi ötlet, de még így sem elég... De elhihetitek, nagyon próbálkozom!

És köszönetet is kell mondanom! Több, mint négyezer olvasás van ezen a könyvön, és már pár napja első helyen van az anime megjelölésben!

Nagyon-nagyon köszönöm, hisz ez nem az én érdemem, hanem a tiétek is, amiért ennyien elolvastátok. Szóval mindenkinek nagyon hálás vagyok.

Nem tudom mikor hozom a következőt, addig is,

Sayonara drága FanGrelljeim💜💜