Egy újabb Sayato01 számára❤❤❤

!FIGYELEM! ANIME (ezzel megegyezően Manga) SPOILER! HA MÉG NEM LÁTTAD TESSÉK MEGNÉZNI, VAGY NE TÖRŐDJ A FIGYELMEZTETÉSSEL! Én szóltam!
:3 (Ja és pár változtatást is vittem bele, szóval lesz ami különbözik az eredeti sztoritól😉😅)

845... Az év amikor a kolosszális és a páncélos óriás először megjelentek. Azt viszont senki sem tudta kik ők, honnan jöttek, miért tették azt amit. És azt sem tudta senki, hogy nem utoljára tűntek fel a szemünk előtt...

Aznap elvesztettem mindent. A családom, a barátaim, az otthonom. Végignéztem ahogy Eren édesanyját megeszik...ahogy az én anyámat megeszik..ahogy a testvéreimet megeszik..és nem tehettem semmit. Mit tehetett volna egy tizenegy éves kislány azokkal a hatalmas dögökkel szemben?

Semmit..nem tehettem semmit...Csak térdeltem egy házban, ami már eléggé romos állapotban volt, de a semminél többet védett. Ebbe a házba menekültünk be az apámmal, aki súlyosan megsérült. Mind a ketten tudtuk hogy nincs már sok hátra neki.

"<N-Név>...Hamarosan... mennem...kell.."
"Apa..Ne..Mégis mihez kezdek ha te elmész? Akkor nem marad senkim sem..."-Sírtam miközben szorosan öleltem őt. A ruhám tiszta vér lett, de ez érdekelt a legkevésbé akkor.

"Ne aggódj..Anyáddal számítottunk rá, hogy ez lesz... Számítottunk rá, hogy meg fogunk halni ilyen körülmények között...Ezért előre gondoskodtunk a sorsodról. És ezért feláldoztuk a miénket...Azt nem vettük figyelembe hogy a többi gyermekünk is így végezheti..."-Kezdett el sírni apa is.
"Sajnálom, hogy ilyen szörnyűségeket kell átélned...de ígérem..boldog leszel..."

"Hogyan lennék boldog, ha mindenki akit szeretek a szemem láttára hal meg?!"-Üvöltöttem, zokogtam, de még ez sem fejezte ki a fájdalmat amit a szívemben éreztem.
"Kicsim...Jönni fog valaki aki boldoggá tesz téged..és kitölti a szívedben lévő űrt..."

"De-"
"Nincs semmi de! Hiszel bennem és anyádban? Még akkor is..ha már nem leszünk...Figyelünk majd téged.."-Mondta kissé elhalkuló hangon.
"Apa...Hiszek bennetek.."-Majd még szorosabban megöleltem apa szinte élettelen testét.

"<Név>...Van még egy fontos dolog..."
"Mi lenne az?"-Kérdeztem még mindig szorosan tartva őt.

"Ne hagyd el ezt a házat...Már előre szereztünk neked segítséget...Ide fog jönni..."
"Ki az? Ismerem?"
"Nem hiszem..Hogy emlékszel..rá..Egy kisfiú fog idejönni érted..Nagyjából egyidős veled.."

"És egy kisfiú hogyan ment meg engem innen? Mégis mit tehet ezek ellen a szörnyek ellen?"
"Bízz benne..Csak ennyit kell tenned.."
"R-Rendben.."

"<Név>...Ne haragudj a kolosszálisra és a páncélosra...rendben?"
"Hogy mi?! Hogy kérhetsz te ilyet tőlem?"

"Kérlek..Ez az utolsó kívánságom..."
"Apa..."
"És kislányom..."

"Szeretlek."-Majd apa elhalgatott, s örök nyugalomra tért.

"Apa..Ne..ne..NE HAGYJ ITT!"-Zokogtam a holttestét szorongatva.

Még órákon keresztül csak zokogtam. Üvölteni akartam, de nem tehettem, mert akkor megtalálnak azok a szörnyek. Mikor már abbamaradt a sírásom csak üres tekintettel néztem magam elé miközben apa kezét szorítottam és semmi esetre sem akartam elengedni.
Nem tudtam feldolgozni, hogy minden szerettem meghalt...Senkim sem maradt...

Gondolataimat az szakította meg, hogy valaki bejött az ajtón, de én még csak rá sem pillantottam. Nem vettem le a szemem apa testéről és nem engedtem el a kezét... Nem akartam. Végül az a valaki megszólalt.

"Sz-Szia...Te vagy <Teljes név>?"-Nem reagáltam és meg sem mozdultam a szavai miatt. Nem voltam képes reagálni.
"H-Hé..."-Odajött mellém és szorosan megölelt, a szívem pedig fájdalmasan dobbant egyet abban a pillanatban.
"Sajnálom ami történt a családoddal.."-Mondta szomorkásan a kisfiú.

"Ki vagy te?..."-Kérdeztem tőle suttogva.
"Az apukád és az anyukád küldött érted...Nem kell félned, most már minden rendben lesz. Az egyetlen feladatom, hogy megvédjelek téged, szóval nincs mitől tartanod. Minden rendben lesz."-Mondta, s kedves szavai, lágy hangja hallatán kissé megnyugodotam.

Visszaöleltem őt. Olyan megnyugtató volt a közelsége..Olyan kellemes volt az illata. Nem akartam elengedni. Féltem, ha elengedem akkor ő is elhagy engem. Nem tudtam ki ő, de azt igen, hogy nem akartam hogy elmenjen...hogy magam mellett akartam tudni.

"Mi..a..neved?"-Kérdeztem tőle.
"Bertold Hoover. Te pedig <Név>-chan vagy, ugye?"
"Igen..."

Ekkor még egy kisgyerek jött be az ajtón.
"Bertold mit szarakodsz már? Egyáltalán minek kellett idejönnünk?"-Kérdezte egy szőke hajú kislány.

Ekkor meglátta a holttestet, majd engem és a véres ruháimat. Az egyik kezét meglepődve és szomorúan a szája elé tette.

"Ő ott az ő..?"-Kérdezte tettetett nyugodtsággal, de szomorú fény csillogott a szemében.
"Igen...Ő az apukája"-Ezt meghallva a kislány is odajött és megsimogatta a hátam, miközben én még mindig Bertoldot öleltem.
"Sajnálom...Megértem amit most érzel."-Mondta a kislány.
"Annie.."-Mondta ki a lány nevét az engem ölelő fiú.

Ekkor bejött egy harmadik gyerek az ajtón.
"Srácok ha nem siettek az utolsó hajó is itt hagy minke-"
"Nahát, Bertold csajozik!"
"Reiner!"-Szólt rá teljesen elpirulva Bertold.
"Reinernek igaza van"-Mondta teljes nyugodtsággal Annie.
"Annie!"

"Nem abban hogy csajozol te hülye! Abban, hogy itt fog minket hagyni a hajó, ha nem sietünk"
"<Név>-chan"-Nézett rám Bertold.
"Mennünk kell"

"Na várj, ő is jön?"-Kérdezte Annie.
"Milyen kérdés ez Annie? Persze, hogy jön. Nem hagyhatjuk itt csak úgy."-Jelentette ki Reiner.

"Nem látjátok milyen állapotban van? Szerintem még járni sem tud! Csak lelassítana minket!"

"Ha nem tud járni majd cipelem! Nem érdekel semmi, akkor sem hagyom itt!"-Mondta Bertold.
"Nem szükséges miattam veszekednetek...Csak hagyjatok itt.."-Mondtam szinte alig hallhatóan, de ők mégis meghallották.

"<Név>-Chan! Ne legyél hülye! Megmondtam nem? Az a feladatom, hogy megvédjelek! Szóval ha könyörögsz sem hagylak itt. Vita lezárva. Most pedig induljunk."

Négykézláb odamásztam apához, megfogtam a kezét, és adtam egy puszit az arcára.
"Ég veled..apa.."-Majd levettem a nyakláncát, ami még anyáé volt, de apa megmentette nekem. Ekkor Bertold odalépett mellém és kinyújtotta felém a kezét, én pedig megfogtam azt.

"Mehetünk."-Mondta Annie-re és Reiner-re nézve, akik már útra készen voltak és úgy vártak minket az ajtóban.
"Cél a következő fal előtt álló katonák. Ha odáig eljutunk minden rendben lesz."-Jelentette ki Reiner.

Mindenki bólintott, én egy kicsit erősebben fogtam meg Bertold kezét, ő pedig elpirulva nézett rám.

"Semmi baj <Név>-chan. Ígérem hogy oda fogunk jutni a falhoz"-Válasz képpen csak bólintottam, majd Reiner vezetésével elindultunk.

Iszonyatos gyorsasággal kezdtünk el rohanni a fal felé. Néhányszor megbotlottam, de egyszer sem estem el. Vagyis majdnem. Amikor már majdnem odaértünk sikeresen megbotlottam valamiben, így hasra estem.

Láttam ahogy Reiner-ék egyre távolodnak tőlem.

'Ez lesz a vége.. Én is megfogok halni...'

Ezek a gondolatok szálltak a fejembe, de hirtelen megszűntek, mikor valaki felemelt a karjaiba..

"Mondtam, hogy sosem hagylak magadra"-Mosolygott rám Bertold, miközben a karjaiban vitt engem és úgy futott. Ekkor odaértünk a falhoz, amin egy hatalmas lyuk tátongott, és a katonák már nem voltak ott.

Gyorsan bementünk a lyukon, és egyből az utolsó hajóhoz mentünk ami ott volt, viszont az emberek sokasága tolongott ott.

"Nem engedhetünk fel több embert!"-Kiabálták a katonák, miközben próbálták megfékezni a tömeget.
Mikor odamentünk megfogtuk egymás kezét, és úgy tolakodtunk oda a katonákhoz.

"Sajnálom, de senki sem mehet fel."-Mondta egy férfi.
"Hannes-san!"-Futottam oda hozzá és a nyakába ugrottam.
"<Név>-chan! Hát jól vagy! Annyira örülök! Hol van az apád? Ő miért nin-...Ugye nem..."-Kezdte el realizálni a helyzetet a véres ruháimat látva.

"Hannes-san...Apa..Anya..a testvéreim..Mind halottak.."
"Menj fel a hajóra..Az majd elvisz egy biztonságosabb helyre.."
"Ugye a barátaim is jöhetnek?"
"Barátaid?"-Kérdezte meglepődve.

"Igen."-Mutattam a mögöttem lévő barátaimra.
"Bertold, Annie, és Reiner. Bertold-ot apa küldte hogy megvédjen"
"Mindannyian..Sipirc fel a hajóra..Gyorsan.."-Tett le Hannes, majd egy kicsit arrébb állt hogy felmehessünk.

Mielőtt Bertold feljöhetett volna Hannes megállította.
"Védd meg. Rendben?"-Nézett hosszasan a kisfiú szemébe.

"Ez a feladatom. Az életem célja. A legfontosabb dolog hogy <Név>-chan biztonságban legyen. Alapból is ezt tettem volna"-Mosolyodott el aranyosan Bertold, majd ő is felszált a hajóra.

"Sajnalom, hogy azt mondtam hagyjunk ott téged..A te segítséged nélkül lehet nem engedtek volna fel a hajóra..ha te nem lettél volna itt.."-Mondta Annie, miközben egy kicsit megfogta a kezem.

"Semmi baj Annie..Megértem miért tetted. Egy kicsit sem haragszom rád"-Mosolyogtam rá kedvesen, majd megöleltük egymást.

"Örülök, hogy jóban vagytok"-Ült mellém Bertold kicsit elpirulva.
"Én is örülök"-Mosolyogtam rá, de ekkor végigsiklott elöttem a mai nap..Hogy min is mentem keresztül.

Rádőltem Bertold vállára és lehúnytam a szemeimet.
"<N-Név>-chan?"-Pirult el teljesen a fiú.
"Nem akarok emlékezni.."-Mondtam, miközben még szorosabban hozzábújtam.

"<Név>-chan"
"Hm?"
"Van egy hely..a falakon kívül..ahol biztonságban élhetünk. El foglak vinni oda. Ígérem."
"Egy hely..ahol biztonság van? Már alig várom."

Majd végül álomba zuhantam.

*~*~*

'Milyen kellemes illata van.. Örökké tudnék úgy aludni hogy őt érzem..De..mik ezek a hangok? Ki zavarja meg az álmomat?'

"Ne takargasd be a kabátoddal, hanem ébreszd fel. Ha Sadish meglátja, hogy vacsora közben alszik nem katona lesz belőlünk, hanem instant titán-kaja."-Halladszódott egy kicsit rideg lány hangja.

"De hát Annie..Olyan édesen alszik. Hogy lenne szíved felkelteni?"-Hallottam meg egy lágyabb, kedvesebb fiú hangját.

"Oi <Név>...ébresztő"
"Hagyd Reiner, bízd rám, ha már mindenképp fel kell kelteni szegényt."

"Ha nem eszik, nem lesz ereje az edzésekhez, és azt tudod hogy nem bírná ki."-Halladszódott ismét a lány hangja.

"Jól van-Jól van.<Név>-chan..ébresztő"-Kezdte el valaki simogatni a fejem.

"Nyahh..Még 5 percet légyszii"-Mondtam a szemeimet ki sem nyitva.

"<Név>-chan, kelj fel kérlek."
"Nem akarook"
"Ne nyafogj itt nekem, különben az adagodat Sasha-nak adom."-Mondta Bert.

Több sem kellett nekem. Villámgyorsan felpattantam, Bert kenyerét megfogtam és azonnal a szájába tömtem, hogy elhallgattassam.

"Az én kajám az enyém."-Öltöttem ki a nyelvem a fiúra.
"De ha elalszol nincs időd megenni"-Pöckölte meg az orrom, de ebbe egyből belepirult.

Ezután percek teltek el némán, amit Bert tört meg.
"Értem, hogy keményen dolgozol az edzéseken, és még azok után is, de pihenned is kéne. Ez így káros az egészségedre."

"Csak nem aggódsz miattam? Nem szükséges. Jól vagyok."-Válaszoltam.
"Már hogyne aggódnék? Tartom magam az ígéretemhez és megvédelek."

"És meg csodálkozol hogy mindenki azt hiszi járunk.."-Forgattam meg a szemeim.

"És ha igaz?"-Kérdezte.
Teljesen elpirultunk mind a ketten. Méghogy ő szeressen egy olyan lányt mint én. Nagyon vicces.

"Nagyon vicces..Túlságosan tartod magad az ígéretedhez."
"Ahogy te is"-Szólt közbe Reiner.

"Igazán aranyosak voltatok, amikor-"
-Folytatta volna Annie, de én betömtem az ő száját is a kenyerével.
"Annie csööönd"-Pirultam el teljesen.

'Igen..Az ígéretem..Ezért küzdök, hisz aznap..megígértem Bert-nek..De hát olyan fáradt voltam..azt sem tudtam mit beszélek..de megígértem..így teljesíteni fogom!'

*~*~*

~Még a hajón való utazás közben~

"Bertold.."
"Igen?"
"Ígérem...Ígérem, hogy olyan erős katona leszek, aki sosem veszít és meg tudja védeni a társait. Így majd mind együtt tudunk eljutni arra a biztonságos helyre.."

*~*~*

Azután jelentkeztünk katonának és se én, se Bertold nem tántorítottunk a célunktól.

"Nem kell ennyire küzdened <Név>-chan. Ha gyenge vagy akkor is eljutunk a biztonságos helyre."-Súgta a fülembe Bert.

"Értem, hogy meg akarsz védeni, de ne szabályozd be a döntéseimet kérlek..Amúgy is..Már nem vagyok kislány, akinek arra lenne szüksége hogy megvédjék..."

"Nem engedem hogy ebbe beleszólj. Ha meg akarlak védeni, akkor megfoglak, és ez nem a te döntésed <Név>-chan. Csak tűrd hogy megvédelek."

"JÓ, AKKOR VÉDJ MEG ANÉLKÜL HOGY HOZZÁM ÉRNÉL, VAGY HOZZÁM SZÓLNÁL!"-Üvöltöttem neki, majd kirohantam az étkezőből és befutottam az erdőbe.

Nem tudtam merre megyek, csak azt hogy minél messzebbre akartam jutni onnan. Végül egy sziklaszírt szerűségnél kötöttem ki. A látvány..gyönyörű volt..Egy tó volt ott, amiben visszatükröződött az éjszakai égbolt.

'Miért..Miért..Miért kiabáltam vele? Ő csak jót akar. Nem tett semmi rosszat.. Képes vagyok még a legjobb barátommal is kiabálni a saját érdekem miatt?..Szörnyű vagyok...Meg akarok halni...'

Kiálltam a szírt legszélére, és csak éreztem a kellemesen süvítő szelet. Megemeltem az egyik lábam, amivel előre akartam volna lépni a semmibe, de ekkor fájdalmasan megdobbant a szívem..Pont ugyan úgy, mint amikor Bert először megölelt..Amikor először hozzámért..

és akkor jöttem rá...

"SZERETLEK TE IDIÓTAA!"-Ordítottam a semmibe. Már az sem érdekelt ha valaki meghallja...Már az sem érdekelt ha Bert meghallja...

"Jesszusom <Név>! Gyere el onnan! Le fogsz esni!"-Hallottam meg egy hangot a hátam mögül.

"E-Eren.."-Szipogtam és felé fordultam teljesen.
"És ha én le akarok esni? Ha én nem akarok oda többet vissza menni?"
"Ha...Meg akarok halni?"-Néztem zöld szemeibe.

Erre Eren egy gyors mozdulattal ott termedt előttem és a csuklómnál fogva leterített a földre.

"Ha veszítessz meghalsz! Ha nyersz életben maradsz! Ha nem küzdessz nem is nyerhetsz!"-Tartotta a kezeimet a fejem felett, miközben könnyei arcomra potyogtak.

"Eren..."
"Nem halhatsz meg érted?! El tudod képzelni mennyire összetörnénk?! El tudod képzelni..Bertold mennyire összetörne?! Nem hagyhatsz minket cserben!"-Ordította.
"Mi a célod?!"-Folytatta.

"..."
"Nem hallom!"-Ordította továbbra is.

"Olyan erős katonává válni, aki megvédi a társait és a barátait!"

"És mit fogsz tenni ezért?!"
"Küzdeni..Küzdeni fogok teljes erőmmel egy jobb jövő érdekében!"

"Na ez a beszéd!"-Mosolyodott el Eren, majd egy ölelésbe rántott.
"Soha, de soha többet ne mond azt hogy meg akarsz halni értve vagyok?"-Ölelt magához szorosan.
"Értettem"-Mosolyodtam el.

"Itt mindenkinek fontos vagy. Mint egy szerencse talizmán. A mosolyoddal és a vidámságoddal mindenki napjait ragyogóbbá és különlegesebbé teszed...Pont olyanná mint te vagy..."

"Szeretlek titeket...Nagyon..Igérem, hogy soha többé eszembe se jut olyan dolog hogy meg akarok halni vagy bármi ilyesmi!"-Öleltem vissza.

"Hála az égnek..Na de ideje lenne visszamenni, mert Sadish ki fog minket nyírni."
"Okés"-Mosolyodtam el.

~Pár percel késöbb~

'Eren-től már elbúcsúztam, és most itt állok az Annie-ékkel közös szobánk ajtaja előtt...Eddig egy ágyon osztoztam Bert-tel...félek...'

Kezemet az ajtó kilincsére tettem és halkan benyitottam.

Az ajtóval szemben lévő ágyon megpillantottam Bert-et, ahogy a fal fele fordulva fekszik. Oda sétáltam, levettem a felszerelésem, és felmásztam mellé az ágyra.

A szemei csukva voltak, és egyenletesen szuszogott..Aludt..

~Bert szemszöge~

Megsimogatta az arcom.
"Alszol igaz?..."-Sóhajtotta.

"S-sajnálom...Annyira hülye vagyok...Nem kellett volna kiabálnom veled..Akkora egy idióta vagyok..."

'Nem vagy se hülye, se idióta...'

"Ha tudnád mit akartam tenni 10 percel ezelőtt...Tuti mérges lennél.."-A forró könnycseppjei az arcomra potyogtak.

'Mit akartál csinálni??'

"Sajnálom...Sajnálom...Csak nyűg vagyok a számodra..."

'Nem vagy az...'

"Bárcsak sosem születtem volna meg...Vagy sosem kellett volna megismerned engem..."

'Ne mondj ilyet...'

"A te életed úgy könnyebb lenne..Sosem akartam fájdalmat okozni neked..."

'Én sem neked, és nem lenne könnyebb. Te vagy a legjobb dolog az életemben.'

"Remélem tudod, hogy te vagy a legfontosabb a számomra..."

'Te is nekem <Név>. A legfontosabb.'

"Bert...én..."-Próbalt némán zokogni. A kezét a szájára tette, és úgy próbalta visszatartani a feltörekvő hangját.

'Ne sírj kérlek...Úgy fáj így látni téged...'

"Én...én..Hahh..Nem fontos..Nem érdemlem meg ezt az érzést. Így az a legjobb, ha sosem tudod meg..."

'Miről beszélsz?'

"Végül is minek kéne neked egy olyan kis selejt szeretete mint én...Inkább csak eltemetem magamban...

'Ne temesd el! Mond ki!'

Lefeküdt mellém, a kezével pedig magához ölelt.
Nem bírtam ki. Megfordultam, de még mindig álcáztam hogy alszok..

De mégis...Közelebb húztam magamhoz, és úgy öleltem..Azt nem vettem észre, hogy az arca milyen közel került az enyémhez..

A következő dolog amit észre vettem az volt, hogy egy puszit adott a számra, majd megszólalt.

"Bert...Szeretlek...de ezt te sosem fogod hallani.."

'Megszakad a szívem ha ilyeneket mondassz...'

Nem tudtam irányítani magam. Ki akartam mondani. De mind a kettőnknek kínos lett volna, ha kinyitom a szemem..ezért úgy tettem mintha álmomban beszélnék.

~<Név> szemszöge~

"Bert...Szeretlek...de ezt te sosem fogod hallani.."

'Igen...sosem fogom elmondani neki...Így is elég sok gondot okoztam már...'

Majd lehunytam a szemeimet.

"<N-Név>-chan....."-Hallottam meg a hangját.

'Álmában beszél?'

"<N-Név>-chan...Ne..."

'Velem álmodik?'

"<Név>-chan....Ne menj el soha...Maradj velem...Nem akarlak elveszíteni.... Te vagy a legfontosabb számomra..."

'Miről beszél? Mit álmodik?'

"<Név>-chan....Sz..Szeretlek..."

Nem tudtam visszatartani a zokogásom. A fejem Bert mellkasába fúrtam, és ott zokogtam tovább.

"Szeretlek Bert..Azt akarom hogy tudd...de csak gondot okoznék vele...Szeretlek...Szeretlek..."-Majd a kezét a fejemre vezette, és úgy ölelt kicsit szorosabban magához álmában.
"Azt akarom hogy halld ahogy érzek irántad.."

Ezután egy hideg érzés futott rajtam végig...Mintha azt hallottam volna ahogy Bert azt mondja..."Hallom. Én is szeretlek."

Biztos csak képzelődtem...Ezután álomba zuhantam.. Bertold karjai között...

~*~*~

850. Amikor a kolosszális óriás másodszor feltűnt, és...Na várjunk, ne szaladjunk ennyire előre.

A falon voltam és végeztem a feladatomat. Eren-ék csapatába osztottak be, szóval a falon kellett tevékenykednünk. Ekkor vettem észre, hogy az egyik kadét-társunk fut velem szemben.

"Nora! Miért szaladgálsz? Csak óvatosan! Nem akarom, hogy bajod essen!"
"<N-Név>-san! Szükségem lenne a segítségedre!"

"Minden rendben?"
"Igen, viszont nem működik a kioldó a felszerelésemen. Kölcsön kérhetem a tiédet? Ígérem maximum 15 perc lesz, de el kell vinnem ezt a levelet az egyik felettesünknek!"-Mutatta felém az előbb említett levelet.

"Persze-persze. Nyugodj meg. Természetesen odaadom. Csak siess vissza."-Mosolyogtam rá kedvesen majd odaadtam a felszerelésem és csak néztem, ahogy elmegy.

"Kedves volt tőled, hogy odaattad neki, annak ellenére, hogy bajod lehet belőle."-Lépett oda mellém Eren.
"Inkább nekem legyen belőle bajom mint neki. Olyan fiatal...Még nálunk is fiatalabb.. Nem akarom, hogy baja legyen..Olyan nekem mint egy kishúg."

"Biztos vagyok benne, hogy te pedig olyan vagy neki mint egy nővér. Különben nem hozzád jött volna segítségért."
"Lehet hogy igazad van..."-Mosolyodtam el.

Ekkor hirtelen egy villám csapott be mögöttünk, majd megjelent a kolosszális. A gőz amit okozott Eren-éket a fal belső felére söpörte...Engem viszont kívülre...

Csak zuhantam és zuhantam..

"Én...Én annyira gyáva vagyok! Szeretlek Bert! De már sosem tudom elmondani!"-Ordítottam utolsó lehelletemből, majd behunytam a szemeimet.

Nem halálos, de súlyos égési sérülések voltak rajtam a forró gőz miatt. És mégis...Nem haltam meg...

A kolosszális...elkapott...

A hatalmas tenyerében feküdtem szinte élettelenül. Közel emelt az arcához. Azt hittem meg fog ölni..

"Az apám utolsó kívánsága az volt, hogy ne gyűlöljelek. Csak miatta nem teszem. "

Erre nem reagált semmit, csak a másik kezén lévő mutatóujjával óvatosan megsimogatta a fejem.

"Mi a francot csinálsz?! Tegyél le!"-Próbáltam üvölteni neki, de ebből inkább csak halk beszéd lett.

"Most kicsinállak te kib*szott dög! Tedd le de azonnal!"-Hallottam meg Eren kiabálását.

A kolosszális le tett a fal tetejére, majd elkezdett Eren-nel harcolni.

'Eren...Már nem tudom sokáig nyitva...tartani a szemeim...'

Mikor Eren majdnem elvágta a nyakszirtjét, a kolosszális olyan gyorsan ahogy megjelent, el is tűnt.
Eren odafutott mellém, de nem hallottam mit mondott...

'Eren...Nem értem mit mondassz...csak a szád mozgását látom...'

Majd lehunytam a szemeimet.

~*~*~

Az egyik ház tetején ébredtem fel. Nem volt rajtam felső, mert egy nő éppen a sebeimet kötözte. Körülöttünk még sokan ott voltak...De mind sírtak...Pánikoltak...Rettegtek...
Szörnyű látvány volt...

És akkor megláttam ahogy Bert idegesen sétál fel-alá.

"B-Bert..."

"Ohh felébredtél! Bertold-kun! Felébredt!"-Kiáltotta a nő Bert-nek, aki először nem tudta hirtelen feldolgozni hogy mi is történt, majd amikor felfogta mosolyogva futott oda hozzánk.

Mikor odaért...Megfogta annak a nőnek a kezét...

Az emlékek hirtelen kezdtek el száguldozni elmémben...

'Én vagyok az akit az apukád és az anyukád küldött érted..Nem kell félned, mostmár minden rendben lesz. Az egyetlen feladatom hogy megvédjelek téged, szóval nincs mitől tartanod. Minden rendben lesz...'

'Ha nem tud járni majd cipelem! Nem érdekel semmi, akkor sem hagyom itt!'

'<Név>-chan! Ne legyél hülye! Megmondtam nem? Az a feladatom, hogy megvédjelek! Szóval ha könyörögsz sem hagylak itt. Vita lezárva.'

' "Végre egy kis nyugtató fürdés..."-Mondtam, majd kinyílt az ajtó.
"B-BERT! EZ A LÁNYOK FÜRDŐJE!"
"B-BOCSÁNAT ROSSZ AJTÓ"-Kiáltotta, majd az arcát takargatva el is ment'

' "Ebben a szobában csak 3 ágy van, és én lestoppolok egyet!"-Mondta Annie.

"Stip-stop enyém a másik!"-Kiáltotta Reiner.

"H-Hát úgy látszik egy ágyon kell majd osztoznunk"-Fordult felém Bert.

"I-Igen...Úgy látszik..."-Pirultam el teljesen.

"Gyerüünk ne pirulj el ennyire! Nem foglak megerőszakolni!"-Kezdett el nevetni.

"N-nem is gondoltam semmi ilyesmire...B-Baka!" '

'<Név>-chan...Ne menj el soha...Maradj velem...Nem akarlak elveszíteni....Te vagy a legfontosabb a számomra...'

'<Név>-chan....Sz...Szeretlek...'

'Minden csak illúzió volt... Bert sosem fog szeretni...'

Éreztem, ahogy a könnyeim folynak le az arcomon. Iszonyatosan csípték a kicsit megégett bőrömet, de nem érdekelt. Nem érdekelt a fájdalom, mert egyik sem volt nagyobb annál, mint amit a szívemben éreztem.

Felültem, majd felálltam, de visszaestem négykézlábra. Fájt..nagyon fájt minden egyes testrészem...

"H-Hol vagy?"-Néztem körbe kíváncsian, míg meg nem láttam akit kerestem.

"N-Nora!"-Kiáltottam a sarokban kuporgó lánynak.
"N-Nee-chan!"-Kiáltotta sírva.

Elkezdtem négykézláb felé kúszni, még akkor is ha fájt.
Mikor oda értem szorosan megöleltem.
"Sajnálom! Annyira sajnálom! Nem kellett volna odaadnod a felszerelésed!"-Mondta sírva.

"Nem érdekel, hogy velem mi van ameddig te biztonságban vagy!"-Kezdtem el sírni én is.
"Miért nem érdekel?? Majdnem meghaltál miattam!"

"Nem a te hibád volt! Minden gyorsan történt! Ne okold magad miatta! Hisz még itt vagyok nem? Csak egy kicsit megsültem"-Kezdtem el nevetni.

"Hogy tudsz te még ebben a helyzetben is a mi vidám <Név>-chan-unk maradni?"-Döntötte a homlokát az enyémnek.

Megfogtam a kezét és felálltam a földről, hogy mindenki hallja amit mondani akarok.

"Ha veszítesz meghalsz! Ha nyersz életben maradsz! Ha nem küzdesz, nem is nyerhetsz!

Évekkel ezelőtt tettem egy ígéretet! Van egy célom amit el akarok érni! Küzdök érte! Minden erőmmel azon vagyok, hogy megvalósítsam!

Így tudok végig boldog maradni! Küzdök érte, ezáltal tudom, hogy biztosan el fogom érni! Ha meghalok tudni fogom, hogy legalább tettem valamit, és nem csak ültem és vártam hogy a sült galamb a számba repüljön!

Mert van aki fontos nekem! Azt akarom, hogy azt lássa nem kell félnie ameddig látja, hogy én is vidám vagyok! Azt...Azt akarom...Hogy amikor rám néz...

A vidámság jusson eszébe, és ne az, hogy milyen kegyetlen világban élünk... És nem hagyom, hogy egy ilyen gusztustalan világban haljanak meg a társaim!"

Felvettem magamra egy 3D manőver-felszerelést és egy egyenruhafelsőt, majd az ömlő könnyeim kíséretében kiálltam a ház szélére.

"Ma..Itt és most megígérem. Meg fogom menteni mindenki életét. Nem hagyom, hogy ti, akik itt vagytok és hallgattátok a hülye beszédemet, vagy a kint harcoló társaim közül még egy meghaljon.

Mert ez vagyok én! Egy idióta! Egy barom, aki ezer örömmel feláldozza a szánalmas kis életét értetek! Mert ti többet értek mint én fogok valaha is.

Mert olyanok vagytok számomra mint a családom.."-Majd még több utat engedtem a könnyeimnek, miközben mosolyogtam... Őszintén mosolyogtam rájuk.

"Mert...Mert szeretlek titeket!"

"Mert...Mert Szeretlek...Bert..."-Néztem mosolyogva a meglepett szemeibe, majd hátradőltem a semmibe, és elindultam "egy kis titánvadászatra".

Szerencsémre a gáztartály szinte tele volt, így megkönnyítette a dolgomat. Megöltem 1 titánt. Majd még egyet. És még egyet. Majd végeztem a negyedikkel is.

~Bert szemszöge~

"Bertold nem állhatunk csak így itt tétlenül, miközben az a barom megöleti magát!"-Kiáltotta Annie, de én csak álltam ott lesokkolódva.

"Azt..Azt mondta szeret..."
"Igen, és te is szereted őt, de ha most nem mozdulsz meg, akkor sosem tudod elmondani neki, mert megöleti magát!"-Megfordultam, és elkezdtem a többiekhez beszélni.

"Mindenki itt marad, ahogy <Név> kérte, kivéve ha menekülni kell. Mi megyünk és megmentjük azt az ütődöttet."-Mondtam, majd Reiner és Annie kíséretében elindultunk megmenteni <Név>-át/ét.

~<Név> szemszöge~

Elárult...Csak azt hittem, hogy szeret...de egy szó sem volt igaz abból amit mondott..Hát persze...csak úgy szeretett mint egy barátot...Vagy egy kishúgot...

Egyedül térdeltem az üres utcán. Teljesen csöndes volt..Már ijesztően csöndes. Nem tudtam mozogni. A sok mozgástól a testem már felmondta a szolgálatot. Szinte alig mozdult.

'Milyen ironikus...a "mindig vidám <Név>-chan" most itt ül teljesen egyedül, összetört szívvel, a saját könnyeiben fürödve.'

"Most nem tudsz mosolyogni mi? Te mocsok...Te undorító féreg...Miért kellett hamis reményeket ültetned az emberekbe? Gyenge vagy...Gyenge vagy és szánalmas...nélküle.."

~Bert szemszöge~

Megtaláltam <Név>-chant...De nem nézett ki túl jól...

'Bűntudatom van amiatt, hogy megfogtam annak a nőnek a kezét...Várjunk..mintha <Név> mondana valamit...'

Halkan odasétáltam mögé.

"Most nem tudsz mosolyogni mi? Te mocsok...Te undorító féreg...Miért kellett hamis reményeket ültetned az emberekbe? Gyenge vagy...Gyenge vagy és szánalmas...nélküle.."

'Miről beszél?'

"Hát persze...Gyenge vagyok nélküle...Ha nincs velem nincs erőm semmihez...Csak azt akarom hogy boldog legyen..."

'Most vajon...Rólam beszél?'

"Szeretlek...Be..."-Majd elkezdett oldalra zuhanni. Nagyon sok energiát veszített. Nem is csodálom hogy elájult.

Gyorsan elkaptam, és a karjaimban vittem vissza.

~*~*~

Ha akkor <Név>-chan nem öli meg azt a kevés titánt, már túl sok lett volna Eren-nek, és nem tudtuk volna visszafoglalni Trost-ot. Az volt az első, hogy az emberiség győzött a titánokkal szemben...

Ezután <Név>-át/ét a felderítő egységbe küldték, Hanji-osztagvezető csapatába. Nem tudtunk beszélgetni. Mindig dolga volt... Alig találkoztunk..Aztán elkezdett más férfiakkal beszélgetni.
Moblit-san...Erwin parancsnok...Levi hadnagy...Mindig körülötte legyeskedtek... Nem akartam elfogadni, de nem tudtam mit tenni...Muszáj volt...

Ezután...Annie lelepleződött...<Név> alig bírta feldolgozni. Hetekig nem akart kimozdulni Annie cellájából. Csak ott ült előtte és bámulta vagy kérlelte Annie-t hogy jöjjön ki a kristályból. De semmi...

Aztán...Eljött a pillanat, amikor felfedtük magunkat Reiner-rel...
<Név>-nak/nek azt az arcát sosem akartam látni... A fájdalom és a csalódottság egyszerre vetült ki rajta.

Amikor menekülni kezdtünk könnyes szemekkel kiáltott ütánunk.

"MIÉRT?? NE MENJETEK EL! NE HAGYJATOK ITT! BERTOLD!! MIÉRT ÁRULTATOK EL?? MIÉRT NEM MONDTAD SOHA HOGY TE VAGY A KOLOSSZÁLIS???"-Üvöltötte zokogva a falról.

"SAJNÁLOM! SZERETLEK <NÉV>!!"-Kiabáltam vissza neki, majd könnyes szemekkel elfordultam. Nem akartam látni ahogy szenved... De ha velem marad akkor mást nem fog majd csinálni, csak szenvedni...

~*~*~

~Pár hónappal később~
~<Név> szemszöge~

Itt vagyok...Alig van bennem élet...a testemet sebek borítják...Kezeimet bilincs tartja fogva...

Itt vagyok...Itt térdelek a Rose fal tetején várva a halálbüntetésemre. Valami kis r*banc ellenem vallott a bíróságon, de csak azért mert szerelmes volt Bertold-ba, és féltékeny lett rám...és mégis.. A bíróság neki hitt...

A vád hogy végig tudtam ki a páncélos, a nő....és a kolosszális titán...

Itt vagyok...Itt vagyok egyedül, várva, hogy végre elvigyenek a Rose fal alatti börtönbe, ahol életem végéig rohadni fogok, és elvileg információkat gyűjtenek tőlem...

"Kérem ne!! Hagyják abba! Ő ártatlan!"
"A k*rva anyátok! Engedjétek el!"-Hallottam meg Nora és Eren kiabálását.

"N-Ne...Hagyjátok..abba..Ezzel nem segítetek! Csak magatoknak ártotok!"-Néztem rájuk, majd vissza a bíróra. "Bíró úr! Még utoljára megölelhetem őket? Kérem!"

"Ne tartson sokáig."-Mondta ridegen a férfi.
"Köszönöm!"-Majd eloldozták a kezeimet én pedig oda futottam hozzájuk és szorosan megöleltem őket.

"<Név>..."
"Nee-chan..."

"Legyetek erősek kérlek...Mindketten..Emlékezzetek rám, ha már nem leszek oké? A mindig mosolygós <Név>-chan-ra"-Mosolyogtam rájuk, miközben a könnyeim lefolytak az arcomon.

"Itt az idő."-Tette a kezét a vállamra a bíró, én pedig csak bólintottam.

Újra bilincset tettek a kezeimre, majd egy utolsó Eren-ékre pillantás után elkezdtek vezetni a börtön lejárata felé.

"Eresszétek el!"-Rúgta fejbe az egyik őrt Eren, de nem ért vele sokat, mert a férfiak a földre taszították.

"Te kis szörnyeteg! Most ezért meglakolsz! Lelökni a falról!"-Kiabálta a bíró.

"NE! Egy mozdulatot se!"-Léptem oda a fal széléhez.
"Kisasszony legyen engedelmes, ne rontsa tovább a helyzetét!"-Mondta fenyegetően a férfi.
"Engedjék el Eren-t!"-Mondtam, miközben még egy kicsit kijjebb léptem.

"Nem engedhetjük el! A viselkedése büntetést von maga után."-Mondta gúnyosan az egyik őr.

"NORA FUSS!"-Kiáltottam neki, hogy legalább ő biztonságban legyen.

Nora sírva bólintott, majd elszaladt.

"Eren. Amint kiszabadulsz fuss el és mond meg a többieknek, hogy szeretlek titeket"-mondtam könnyes szemmel.

Meg sem vártam Eren reakcióját...Hátradőltem, és hagytam hogy testem eggyé váljon a zuhanással.

Lassítva láttam, ahogy Eren kiszabadul, és rohan felém, de már nem ér el engem...

'Most végre meghalok...Kérlek...Legyetek boldogok...'

Hirtelen beugrott a pillanat, amikor utoljára láttam Bert-et...

Eljöttek, és kiszabadították Annie-t...de engem itt hagytak...de Bert...Mosolygott, mikor meglátott...

'Bert...Most nem fogsz eljönni, igaz? Most nem fogsz megmenteni, igaz? Most...tényleg meg fogok halni...igaz?'

Ekkor hirtelen valaki elkapott.

"Azon gondolkoztál, hogy nem fogok eljönni igaz?"-Kérdezte a kezében tartó fiú.
"B-Bertold!"-Kezdtem el zokogni.

"Ne sírj! Nem szeretem amikor sírsz...És azt látni, hogy az utóbbi időben csak azt csináltad..."
"Honnan tudod?"-Kérdeztem meglepődve.
"Végig figyeltelek. Kerestem a megfelelő alkalmat a megmentésedre."

"Baka..."

"H-Hé most mi van?"-Kérdezte értetlenkedve.
"Azt hittem magamra hagytál te barom!"-Vágtam fejbe.
"Hé! Ha ütögetsz le fogunk esni a manőver-felszereléssel!"

"Hiányoztál te ütődött!"-Bújtattam át a még mindig összebilincselt kezeimet a nyaka körül, hogy megölelhessem.

"Te is hiányoztál nekem..."

Pár perc elteltével megérkeztünk egy tisztáshoz, ahol ott volt Reiner páncélos alakban, de a teste félig kint volt a titánból, és ott ült mellette Annie..

Annie segített levenni a bilincset, majd szorosan megöleltem.

"Tudod mennyit ücsörögtem melletted, baka?! Azt hittem sose jössz ki abból a rohadt kristályból!"
"Tudom..Mindent hallottam..Sajnálom.."-Hajtotta le egy kicsit a fejét.

"Ne aggódj..Az a lényeg, hogy most már együtt vagyunk."-Mosolyodtam el, majd ránéztem Reiner-re. Ahogy rá pillantottam a szemeim újra könnybe lábadtak és a testem irányíthatatlan lett, így odarohantam hozzá és a nyakába ugrottam.

"Te hatalmasnagy barom!"-Kiabáltam, miközben továbbra is sírtam.
"Sajnálom..Sajnálom hogy ott hagytunk...teljesen egyedül.."-Ölelt vissza.
"Hiányoztál"-Szorítottam magamhogy egy kicsit jobban.
"Te is nagyon hiányoztál, te zajos törpe"-Kezdett el nevetni.
"Hogy minek neveztél?"-Néztem rá egy kicsit mérgesen.
"Semminek-semminek"-Nevetett továbbra is.

Egy gyors mozdulattal beleültem a nyakába és befogtam a száját.
"Na most mond, ki a törpe?"-Erre válaszként megnyalta a tenyerem.

"Fúj te beteg állat, te komolyan megnyaltad a tenyerem??"-Mondtam nevetve és a ruhájába töröltem a kezem.

"Ideje indulni mielőtt valaki itt féltékenységi rohamot kap"-Szólalt meg Reiner.
"Féltékenységi rohamot?"-Kérdeztem meglepődve.
"Felejtsd el, ne is törődj azzal amit mondtam."-Tett le a nyakából a szőke fiú.

~*~*~

Már vagy 20 perce mentünk, én Annie vállán ülve, Bert pedig Reiner vállán utazott..

Igen, feltűnően sokat bámultam Bert-et, de naa..Annyira hiányzott...

Egyszer csak Annie előbukott a titán nyakszirtjéből.

"Hogy csináljátok Annie, hogy még így is tudjátok irányítani a titánt?"
"Nagyon nehéz, de ha eléggé gyakorlott az ember, akkor már sima dolog. De nekem is van egy kérdésem."
"M-Mi az?"

"Meddig akarod még Bertold-ot stírölni? Ha szereted csak menj oda és mond meg neki."
"N-Nem én nem..."-Pirultam el teljesen.
"Perszeee..Jól van-Jól van, majd később megbeszéljük."

~Pár óra múlva~

"Megérkeztünk."-Mondta Annie.
"E-Ez..."
"Pontosan...Ahol minden kezdődött.."-Mondta a szőke lány.
"Shiganshina.."-Mondtam egy kicsit szomorúan.

"<Név>-chan...sajnálom, hogy ide kellett jönnünk... De mielőtt bármit is tehetnénk, be kell mutatnunk valakinek..."
"Oh..Oké. Nekem rendben van. Jól vagyok."-Mosolyogtam Bertold-ra.
"Na várjunk...hogyan nem jönnek be ide a titánok?"-Kérdeztem kicsit összezavarodva, mikor eszembe jutott, hogy mindkét falon volt egy lyuk.
"Egyszerű a válasz."-Lépett oda mellém Reiner.
"Megjavítottuk a falakat."-Folytatta, de ekkor valaki számomra ismeretlen alak jelent meg.

"Nahát itt vannak a kedvenc gyerekeim!"-Hallottam meg az ismeretlen férfi hangját.
"Nem vagyunk a gyerekeid Zeke."-Mondta Annie.

"Annie-chan...szigorú, mint mindig. Üdv itthon pöttöm. Pieck már hiányolt."-Mondta a szőke hajú férfi és összeborzolta Annie haját, majd rám nézett.

"És te ki vagy?"
"Ő <Név>, akiről már Bertold annyit mesélt"-Válaszolta Reiner.
"Jaa ő a kis szerencse-talizmán ugye? A mindig mosolygós <Név>-chan?"

"Nos azt nem mondanám, hogy mindig mosolygok...volt már olyan pillanat amikor megtörtem, de nem hagytam senkinek sem hogy lássa. Én akartam lenni mindenki reménye a boldogságra..."-Mosolyodtam el egy kicsit fájdalmasan.

"Jesszusom de aranyos.."-Tette Zeke az egyik kezét az arca elé, de Annie oldalba könyökölte.
"Kussolj te pedofil vénember, ő már foglalt."

"Tényleg Annie? Foglalt vagyok? Ki által?"-Lepődtem meg teljesen.

Annie éppen válaszolt volna, de ekkor egy szőkés hajú fiú és egy fekete hajú lány futott oda hozzánk.

"Végre hazaértetek! Üdv itthon! Üdvözölte a többieket a fiú.
"Na várjunk..Ez ki?"-Mutatott rám.
"<Név> vagyok, nagyon örvendek"-Mosolyogtam rá.

"Tsk..Nem mintha érdekelt volna."-Válaszolta elfordított fejjel, karba tett kézzel, elpirulva.

Közel hajoltam Annie-hez.
"Tsundere?"-Kérdeztem.
"Tsundere."-Válaszolta.

"A nevem Pieck, ezé a tsundere gyökéré pedig Porco, de én csak Pock-nak hívom, mert mindig elpirul tőle, és imádom csesztetni"-Kuncogott Pieck.
"Nagyon örvendek Pieck."-Mosolyogtam rá.

"Gyorsan elmondom a szobabeosztást, aztán nyugodtan ismerkedhettek."-Mondta a perverz vénemb-khm..Akarom mondani Zeke.

"Szobabeosztást?"-Kérdeztem.
"Igen. Most, hogy mind itt vagytok, mindenki kap egy szobatársat. Kivéve én, mert nekem jár a saját szoba."

"Egoista vénember.."-Mondta Annie.
"Na de Annie-chan!"
"Inkább mond a rohadt szobabeosztást, aludni akarok."-Mondta Annie kicsit ridegen.

"Oké-Oké szóval. Annie és Reiner, Bertold és Porco, és végül <Név> és Pieck"
"Ummm...Nem aludhatnék Bert-tel egy szobában? Szinte egész életemben mellette voltam, és nehezen tudom elképzelni, hogy nélküle aludjak..."-Pirultam el teljesen.
"Ez igaz."-Helyeselt kicsit gyanakvóan Annie.

"Nekem oké, ha Porco és Pieck beleegyezik."-Válaszolta vállat vonva Zeke.
"Én benne vagyok"-Mondta mosolyogva Pieck.

Ezután mind Pock-ra néztünk.
"Nem mintha érdekelne, de megengedem, ha az itt található dogokból valami ehetőt hozol nekünk össze."

"Pock te sátán fattya! Ez nem igazságos! Itt semmi ehető sincs!"-Mondta Pieck.
"Nos, ha <Név>-chan tényleg Bertold mellett akar aludni, akkor meg kell csinálnia."-Vont vállat a fiú.

Gonosz mosolyra húztam a számat.
"Jól van Porco. Kihívás elfogadva. Adjatok 1 órát."

~1 óra múlva~

"Hah! Pock mehetsz elásni magad! Nem hitted volna hogy tényleg megcsinálja, mi?!"-Kiáltotta Pieck.

"Tsk...Nem mintha annyira érdekelne, hogy kivel vagyok egy szobában..
Meg az sem érdekel, hogy hogy csináltad ezt a sok kaját."-Fordította el a fejét.

"De elmondhatod, ha akarod....De természetesen nem azért mert tudni akarom!"-Folytatta.

"Amikor a felderítő egységben voltam, volt 3 nagyon kedves ember, akik azt mondták nem érdemlem meg hogy harc közben haljak meg, és biztosak benne hogy valaki feleségül akar majd venni engem, szóval meg akarnak tanítani arra milyen egy jó feleség.

Erwin főparancsnok megtanított a felelősségre, és arra hogy hogyan is kéne gondoskodnom valakiről.

Levi Heichou megtanított arra, hogy hogyan takarítsak rendesen, hogy hogyan csináljam én a legfinomabb teát a világon, és hogy nagyon fontos sok időt töltenünk azzal akit szeretünk, mert lehet, hogy késöbb már nem lesz lehetőségünk rá.

És végül a velem egy egységben lévő Moblit megtanította, hogy milyen is egy jó háziasszony, és megtanította, hogy bármiből lehet finomat főzni, ha az ehető, és az embernek van elég kreativitása."-Meséltem el nekik röviden a történetet.

"És volt valaki, aki megkérte a kezed?"-Kérdezte kíváncsian Pieck.
"Eehhh...Nos.."-Vakartam meg kínosan a tarkóm.

Mindenki kíváncsian nézett rám.
"Cs-Csak 1 ember...de-"

Hirtelen Bertold felállt az asztaltól, és elfutott.

"Umm..Valami rosszat mondtam?"-Kérdeztem egy kicsit kétségbeesve.
"Menj és beszélj vele."-Tette a kezét a vállamra Annie.

Bólintottam, felpattantam az asztaltól és Bert után futottam.
Bementem a kettőnknek szánt szobába, ahol Bertold az ágyán feküdt a fal fele fordulva.

'Megint ezt játszuk? Te alszol én pedig szerelmet vallok?'

"Bertold?"-Ültem le mellé az ágyra.
Kicsit fölé hajoltam, hogy lássam az arcát. Látszólag aludt. Mivel volt még közte és a fal között hely, ezért átmásztam felette és befeküdtem mellé, a kezét pedig magamra tettem, hogy átöleljen.

~Bertold szemszöge~

'Mit csinál <Név>? Befekszik mellém az ágyba? Meg fog bolondítani ha ezt csinálja... Bele fogok őrülni, ha más felesége lesz...'

"Nem tudom, hogy most tényleg alszol-e, vagy csak megjátszod. Nem tudom, hogy hallod-e amit most mondok neked. De már nem érdekel."-Mondta.

'Tökéletesen hallom amit mondasz...'

"Nem vártad meg, hogy befejezzem a mondatomat...Igen, megkérték a kezem..."

'Ezt miért mondod most el? Hisz tudod hogy...én téged...'

"De elutasítottam...Mert én mást szeretek..."

'Mást szeretsz? Miért mondod ezt? Ennyire gyűlölsz? Ennyire azt akarod hogy összetörjek?'

"Emlékszel arra, amit a beszédem végén mondtam még Trost-ban? Akkor én elmondtam annak a bizonyos valakinek hogy szeretem..."

'Na várjunk csak...akkor te..'

"A te nevedet mondtam.. Mert végig téged szerettelek."

'<Név>...'

"De...de te...végig csak barátként szerettél igaz? Akárhányszor azt mondtad szeretsz... Csak egy idióta kislányt láttál bennem, akit mindig meg kell védeni igaz?"

'Nem igaz....'

"És én mégis..."-Kinyitottam a szemem. Láttam ahogy a könnyei folynak le az arcán. Meg szakadt a szívem, ha így kellett látnom.

"Szeretlek."-Mondtuk ki teljesen egyszerre, mire ő rám kapta a tekintetét.

"B-Bertold..."

"Végig szerettelek. Komolyan nem vetted észre?"-Kuncogtam.
"Végig azt hittem, hogy úgy szeretsz, mint barátot! Jesszusom de hülye vagyok"-Ölelt meg szorosan.

"Szeretlek Bert! Nagyon, nagyon, de nagyon!"

"Mióta?"-Kérdeztem.
"Nem igazán tudom...aznap ébredtem rá, amikor kiabáltam veled, és kimentem az étkezőből. Egy sziklaszirtnél kötöttem ki, és le akartam ugrani, de aztán eszembe jutott az első alkalom amikor találkoztunk. Akkor lettem teljesen tisztában azzal hogy mit is érzek irántad."

"És te? Te mikor ébredtél rá?"-Kérdezte.
"A hajón, amikor hozzám bújtál és ígéretet tettél nekem. Olyan kétségbeesett és megtört voltál, de mégis...gyönyörű, édes és kedves.."

"Akkor Trost-ban....Miért fogtad meg annak a nőnek a kezét?"-Kérdezte egy kicsit szomorúan.
"Ohh annyira sajnálom! Hogy őszinte legyek...azt sem tudom ki volt az...Csak nagyon boldog lettem amikor láttam, hogy felébredtél és jól vagy..."-Válaszoltam egy kicsit lehajtva a fejem.

"Én akkor...nagyon csalódott voltam...Azt hittem mással leszel és nem velem..."
"Jesszusom, ebbe még belegondolni is rossz!"-Simítottam végig a kezem a hajamon.
"Soha, soha, de soha nem akartam mással lenni, csak veled. És ezen a külön töltött idő se változtatott..."

"B-Bert...."
"<Név>-chan...Szeretlek.."-Majd megszüntettem ajkaink között a távolságot.

Látszott rajta, hogy nagyon meglepődött, mivel teljesen elpirult, és először nem is viszonozta a csókot.

~<Név> szemszöge~

'M-megcsókolt...B-Bert megcsókolt...M-Mit tegyek? Én még sosem...'

Még pár másodpercig hagytam, hogy Bertold ajkai érintsék az enyémeket, majd végül én is vissza csókoltam. Az egészben érezhető volt, hogy nem egy erőszakos emberrel érintkezem, mert gyengéd és lágy volt, pont olyan, mint amire számítana az ember Berttől. Legalábbis egy ideig...

"Még sosem voltál férfival, ugye?"-Kérdezte megszakítva a csókot.
"I-Igen...Még sosem voltam senkivel...Mert rád vártam..."
"Figyelj..."-Pirult el teljesen, majd folytatta.

"Nem vagyok olyan ember, akinek bejönne bárminemű erőszak...ezzel azt akarom mondani, hogy éveken keresztül vártam rád. Képes vagyok annyit még várni, ameddig teljesen oda nem adod magad nekem."-Pirult el mégjobban, mint az előbb.

"Bert...Ha veled vagyok minden perc különleges, és örökkévalóságnak tűnik. De nem akarom ezt az örökkévalóságot úgy tölteni, hogy nem vagyok teljesen a tiéd..."
"Ezt most hogy-"
"Úgy értem, hogy nem akarok tovább várni, ameddig teljesen a tiéd lehetek."-Kacsintottam rá.

"Í-ígérem, nem fog fájni..."-Pirult el teljesen újra.
"Rendben"-Kuncogtam.
"Tudom, hogy vigyázni fogsz rám"-Simogattam meg az arcát, ő pedig csak bólintott, majd újból megcsókolt, ez viszont már nem olyan volt, mint az előző.

Kezét derekamra vezette, és egyre vadabbul csókolt. Ajkaink összhangban mozogtak, elterelve a figyelmemet arról, hogy Bert a jobb kezét használatba kezdte venni, és azt a felsőm alatt lassan felvezetve érintette meg a testem.

Nem bírtam ki. Amikor a kezével rámarkolt a mellemre egy apró nyögés kicsúszott a számon. Megszakította a csókot és közel hajolt a fülemhez, ami teljesen megbolondított, mert beszád közben a lehellete érintette a fülemet.

"Tudod <Név>-chan...Tudom, hogy nem vetted észre, de az évek alatt az összes gyengepontodat kitapasztaltam...Mint például..."-Majd végignyalt a nyakamon.

"Nhh~ Bert várj~ A nyakam..egy nagyon éh-érzékeny pontom~"-Nyögtem, de ő nem is törődve vele, folytatta a nyakam nyalogatását.

"B-Bertold~"-Folytattam, mire ő abbahagyta előbbi tevékenységét.
"Mit szólsz, ha "bemelegítésként" játszunk egy játékot?"-Nézett a szemembe.

"J-Játékot?"-Dadogtam.
"Igen. A lényeg az, hogy te kényeztetsz engem, én pedig téged, és amelyikünk tovább bírja élvezés nélkül az nyer, és annak a kedve szerint fogjuk csinálni."-Mosolyodott el.

"Mikor lettél te ilyen perverz?"-Néztem rá.
"Mindig is ilyen voltam,csak te sosem tudtad...de csináltam már melletted dolgokat..."-Pirult el teljesen.
"B-Benne vagyok a játékban."-Válaszoltam, hogy tereljem a témát.
"Tényleg?"-Virult ki teljesen az arca, én pedig válasz képpen csak elpirulva bólintottam.

Mind a ketten levettük a nadrágunkat és az alsóneműnket, majd egymással szembe ültünk.
"K-Készen állsz?"-Kérdezte elpirulva.
"I-Igen."-Mondtam.
"Akkor háromra...Egy....Kettő....három..."-Majd mind a ketten megérintettük a másikat.

Próbáltam visszatartani a nyögéseimet, ami többé-kevésbé sikerült is, viszont Bert menthetetlen volt...

"Ahh~ <Név>-chan...Amikor azt mondtam játszunk...nem gondoltam, hogy ennyire jó érzés lesz...mindig erre vártam, és most...Ahh~ <Név>-chan...N-Nem bírom...tovább~ Ahh~"-Majd végül elértem, hogy Bertold a fellegek közé kerüljön, és az élvezete beborítsa kezemet.

"Nyertem~"-Nyaltam meg boldogan az előbb említett kezemet.
"De ennyi még nem volt elég, igaz Bert?"-Néztem az újból ágaskodni kezdő tagjára.

"Mivel én nyertem, én mondom hogy csináljuk, szóval ülj ide az ágy szélére."-Ezután Bert elpirulva tette amit mondtam neki. Amint elhelyezkedett az ágy szélén én egyből az ölébe ültem.

"Azt mondod ismered minden egyes gyengepontomat...akkor azt is tudod milyen hatással van rám ez a póz..."-Súgtam közel a füléhez.
"Iszonyatosan izgatottá tesz?"-Kérdezte még az eddiginél is jobban elpirulva.
"Pontosan..."-Mondtam, majd megnyaltam a nyakát.

"Ah~ <Név>-chan~"
"Mi az? Csak nem tetszik ez a helyzet?"-Kezdtem el kuncogni egy kicsit.

"De...De, nagyonis.."-Majd lökött egyet a csípőjén.
"Nhh~ Bert!"-Nyögtem.
"Mi az? Csak nem tetszik ez a helyzet?"-Öltötte ki a nyelvét, ami miatt én gondolkodás nélkül cselekedtem.

Közel hajoltam hozzá, és elkezdtem szopogatni és nyalogatni a nyelvét, ami neki feltűnően tetszett.

"B-Bert...Azt akarom, hogy most azonnal vedd el a szüzességem.
"D-De ha gyorsan csinálom fájni fog..."
"Bert!"
"D-De..."-Mondta elpirulva.
"Ne pirulgass, túl aranyos vagy!"-Mondtam, majd megcsókoltam. Tudtam, hogy tovább töketlenkedne, ezért megemeltem a csípőm és tagját a nőiességemhez helyeztem, majd hirtelen ráültem, amitől egy éles fájdalom hasított bennem végig odalent, és a könnyeim kicsordultak.

"<Név>-chan! Nem kellett volna ilyen gyorsan! Ez..ez így most biztos nagy fájdalmat okoz neked..."-Hajtotta le egy kicsit a fejét.
"B-Bert...Semmi baj..."-Néztem rá mosolyogva, miközben a könnyeim továbbra is lefolytak arcomon.

"<Név>-chan..."-Nézett a szemembe, majd megcsókolt. Újból egy kellemes, lágy csók volt, azzal megkoronázva, hogy Bertold elkezdett mozogni.
"Sajnálom...Nem bírom tovább..."-Mondta a fiú, majd tovább mozgott.

"M-Mindjárt megszokom...Csak még eléggé fáj..."-Mondtam átkarolva a nyakát, a könnyeimmel küszködve.

Még pár percig egész lassan csinálta, majd elkezdtem megszokni hogy bennem van, és elkezdett eléggé élvezetes lenni az egész.

"B-Bert~"-Nyögtem.
"Igen <Név>-chan?"-Mondta egy kicsit nehéz lélegzetvétellel.
"E-Ez kezd egész élvezetes lenni..."-Válaszoltam elpirulva.

"A-Akkor nem baj, ha gyorsítok?"-Kérdezte.
"Ny-Nyugodtan~"
Azt mondta, hogy kicsit gyorsít, ehhez képest egy őrületes tempót vett fel, és tagja iszonyatosan gyorsan csúszott ki és be nedves nőiességemben.

Titkon mindig is tudtam, hogy Bert jó taktikus. Ez a mozdulatain is meglátszott és érezhető volt. Miközben mozgott elkezdte nyalogatni a nyakam és a fülem, tudva, hogy ezzel extra örömet okoz nekem, én pedig éreztem, hogy férfiassága milyen forró, és mindegy egyes kis apró lüktetést éreztem rajta.

"B-Bert~ Ahh~ É-Én..~"
"Én is~ Hamarosan~ Mond csak...Ki kell húznom?~"
"Ne!~ V-Végig magamban akarlak érezni!"
"Hát legyen!~"-Majd még lökött egy párat, és végül éreztem, ahogy Bert élvezete teljesen kitölt belülről. Ennek hatására egy olyan érzés kerített hatalmába, ami még soha. Én is elélveztem.

Bertold hátradölt az ágyon, engem is magával rántva.

"<Név>-chan..."
"Igen?"-Lihegtem továbbra is.
"Most, hogy együtt vagyunk, már nem választ el minket semmi. Maximum egy hét múlva indulunk, és akkor már örökre biztonságban leszünk."
"Nem számít, hogy hol vagyok, csak az a lényeg, hogy veled legyek."-Mosolyogtam rá vidáman.

"Szeretlek."-Mondta.
"Én is szeretlek."-Majd egy puszit adtam a szájára.

~Eközben~
~Annie szemszöge~

"Azt hiszem elkezdhetünk enni nélkülük is!"-Kiabáltam az aszalnál ücsörgő társaimnak.

"Miért?"-Kérdezte Porco.
"Mert ők ketten most nagyon elfoglaltak, és nem akartam megzavarni őket."-Erre Pock csak elpirulva lehajtotta a fejét.

"Majd ha eljutottunk arra a helyre ahol békében élhetünk, akkor eszünk együtt, amikor akarunk"-Simogatta meg a fiú vállát Pieck.
"R-Rendben..."-Válaszolta még mindig elpirulva Porco.

~Másfél héttel késöbb~
~Az író szemszöge~

Egy ismeretlen helyen járunk. Egy domb található itt, amin egy japán-cseresznyefa állt, és éppen a mögött ment le a nap, így csodálatos látvány tárult annak a szeme elé, aki arra járt.

De akkor, csak egy ember tartózkodott ott. Egy magas fiú, barna hajjal, egy csokor virággal a kezében. Négy sírkő előtt állt, melyek a cseresznyefa alatt helyezkedtek el. Úgy látszott, mintha mondana valamit, majd érezné, hogy a könnyei lefolynak, melyeket letörölt. Mindegyik sírra egységesen elosztva tett virágot, majd újból hátrébb lépett, hogy utoljára megszemlélhesse azokat.

Ekkor egy lány lépett mellé. Hófehér ruhája körülbelül térdéig ért, nyakában egy számára nagyon fontos nyaklánc lógott, arcán egy kissé szomorú mosoly húzódott végig. Egy apró levegővétel után szóra nyitotta száját.

"Köszönöm, Bert. Ez nagyon sokat jelent a családomnak. Biztos vagyok benne hogy nagyon hálásak ezért."-Fogta meg az előbb említett Bertold kezét.

"<Név>-chan...Sajnálom...az én hibám volt, hogy-"-De <Név> nem hagyta neki, hogy befejezze mondatát, mert egy apró csókot nyomott a fiú ajkaira.

"Apám megmondta...Jön majd valaki, aki kitölti a szívemben lévő űrt. És utolsó kívánsága az volt, hogy ne haragudjak azokra, akik megölték. Kicsit ironikus, mert belőlük lettek a legjobb barátaim, és közülük lett egy, életem szerelme."-Mosolyodott el a lány.

"Te vagy az a valaki, aki tudom, hogy sosem hagy magamra"-Mondta <Név>.

"Te vagy az, aki egy apró mosolyával is boldoggá tud tenni"-Mondta Bert.

"Te vagy az, akivel le akarom élni az életem"-Mondta a lány.

"És te vagy az, aki mellett maradni akarok."-Mondta a barna hajú fiú.

"Örökre."-Mondták ki egyszerre, majd egy csókkal zárták a pillanatot, a lemenő nap vöröslő fényében...

Helló drágaszágaiiim!💜💜

Sajnálom hogy ilyen sokáig tartott egy fejezetet összehozni, de kiült rajtam a tinidepresszió, és élni sem volt kedvem, nem hogy egy betűt is lenyomni a telefonom billentyűzetén😅

Egy kis segítségre lenne szükségem. Arra lennék kíváncsi, hogy mit gondoltok ezekről a hosszú fejezetekről? Mert meg tudom írni úgy is, hogy:
Elmentek strandolni, a wcben rárontott a srác a csajra, dugtak aztán hazamentek😂

Tehát ha valakinek van véleménye, nagyon szívesen meghallgatom, mert nem vagyok benne biztos, hogy jó, hogy ezek ilyen hosszúak. (Persze szeretem ilyen hosszúra megírni, és szívesen folytatom, nem arról van szó, hogy nyűg lenne számomra ^.^)

És végül:

Nem csináltam köszönést se 500-nál, se 1000-nél, de mikor megláttam a 2000-ret pont tesim volt, én meg fel voltam mentve, és mit csinálok akkor? Hát persze hogy wattpadozok😂

És ránéztem a könyveimre majd megláttam a könyvem alatt a 2000-ret és olyan instant szívrohamot kaptam, hogy azt hittem leesek a padról😂😂

Szóval nagyon-nagyon-nagyon köszönöm és nagyon-nagyon-nagyon imádlak titeket💜💜

Ennyi is lenne mára, sietek a következővel, addig is:

Sayonara, drága FanGrell-jeim💜💜