~~~Angi nézete~~~

Felszálltam a vonatra, és vártam, hogy megmozduljon.
Fél óra múlva meg is indult...Végre!
-Szaband ide ülni?- jelenik meg mellettem, egy kb velem egyidős fiú.
-Persze!- bólintok
-Köszönöm.-mosolyodik el.
-Hova tartasz?- kérdem.
-Csongrádra.- válaszol.
-Értem...
Többet nem is szóltunk egymáshoz...Pff azt csak hittem...
-Miért sírsz?- szólal meg mellettem a fiú, akinek még a nevét se tudom...
-Mi? Ja...Semmi...-törlöm le a könnyeim, szipogva.
-A semmiért nem szoktak sírni! Kidobott a barátod? Megverem! Mi a baj?-néz rám aggódva.
-Majd biztos egy idegennek mondom el, mi bajom van! Pff...Eleve nincs, de nem is volt barátom, úgyhogy, Shut. A. Fuck. Up.- fordulok az ablak felé.
-Értek én a szóból! Bocs. Csak segíteni akartam!- védekezik.
-Mindegy. Dögölnél ketté!- az utolsó mondatot koreaiul mondtam, hogy ne értse.

Na és Szegedre, vajon mikor értem oda? Hát persze, hogy másnap délben...Hülye tömegközlekedés. Eleve nagyon éhes voltam, ezért beszaladtam egy pékségbe és vettem valami ehetőt, amit szerettem is. Orosházára busszal jutottam el. Onnan szintén busszal, Nagymágocsra. A kis faluba, ahol felnőttem, ahol Augusztusban voltam utoljára...Megváltozott? Vagy maradt ugyan olyan? Nemtudom de kíváncsi vagyok! Anyát is, meg Ervint is nagyon rég láttam...Hiányoznak, az biztos!
-Jó napot. Nagymágocsra szeretnék menni!- szállok fel a buszra.
A sofőr elmondta az árat, majd helyet foglaltam egy ablak mellett. Hah...De rég voltam itt is...
Majdnem elaludtam, amikor megpillantottam a "Nagymágocs" táblát, így egyből felpattantam. A házak nem változtak...Még mindig itt van ez a csárda...Ez vicces! A buszmegálló még mindig zöld, de a bicikli tárolója biztos nagyobb lett! Emlékszem, alig fértek el itt a biciklik. Elköszöntem, majd ki is szálltam a járműből. Hm...A friss falusi levegő...
Lassan battyogtam az immár ismerős utcákon. Befordultam a sarkon... Jé itt van még a piactér!
Ott meg a kis virágbolt! Meg a romos ház! Itt volt egy fagyizó, de úgy látom azt már bezáratták...milyen kár, szerettem ott lenni!
Sétáltam tovább a járdán, amikor feltűnt az ismerős ház.
Gyorsabb tempóba kapcsoltam, majd amikor odaértem, lenyugtáztam, hogy a 7 éves Roxi kutyánknak nincs semmi baja. Boldogan csóválta csonka kis farkát, és ugatott egyet mély boxeres hangján. A kapu zárva, ezért a zsebemből előkotortam a kulcsomat, majd amint megtaláltam a kapuét kinyitom. Roxi egyből letámad: ugrál, nyalogatja és szagolgatja a lábam.
-Jajj, de hiányoztál csillagom!- guggolok le hozzá, és kezdem el vakargatni a fejét. Régen sokszor mondtam neki, hogy csillagom.
Becsukom a kaput, és az ajtó felé veszem az irányt. Zárva.
-Hm...Anyáék vajon hol lehetnek? Mindegy. Kinyitom az ajtót!- amint kattant a zár benyitottam...Mmm, de rég éreztem ezt az illatot!
A bőröndöm betolom a szobámba, ami kicsit poros...Látszik, hogy nem jöttek be ide egy ideje...Lerakom a cuccaimmal teli táskát, és a zsemeből előveszem a telómat.
-Felhívom anyut!- ezzel rányomtam a zöld hívás gombra.
-Szia kincsem! Hogy vagy?-  szól bele a telefonba.
-Egész jól! Itthon vagyok. Ti mit csináltok?
-Otthon? Mármint Nagymágocson? Jajj...Mi most Romániában nyaralunk Ervinnel, a barátnőjével, meg a nagyszüleiddel. Négy hét múlva fogunk csak visszaérni...Bocsi!
-Jajj semmi baj! Érezzétek jól magatokat!- ezzel le is raktam. Hm...Megkívántam a teát!
Labaktattam a konyhába, és elkezdtem keresgélni. Szebb lett, azóta amióta utoljára itt voltam! Á megvan! Vízforraló! Az is megvan! Remek! Bögre itt. Cukor ott. Minden megvan!
Újra megcsörrent s telenom és Anya neve villogott rajta.
-Igen?- szólok bele.
-Ugye addig tudod etetni a kutyát meg a cicákat?- kérdi.
-Van cica? Remek! Melyik lehet az enyém?- szaladok ki az udvarra.
-Választhatsz! Öcséd a fehéret választotta!
-Rendben! Megetetem őket, nyugi! Szia! Puszi!
-Szia!- és leteszi.
Hm...Enyém lesz a fekete-fehér! Maradt még egy fekete... Az lehet anyáé, vagy mindegy.
-Szijja Csöpikee!- emelem fel a kiscicát. Kisfiú...Gondol gondol! Mi legyen a neved...
Leteszem, és megfigyelem mit csinál. Játszik a kis feketével, aki a legkisebb és valamiért Jungkook-ra emlékeztet. A kis fehér alszik, és amint az enyém ráugrik, felszusszan és odébb áll.
-Legyen Jimin! Olyan kis hiperaktív vagy!- kuncogok, majd besétállok a teámért. Bemegyek a szobámba és az éjjeliszekrényemre rakom az italom.
Bevetem magamat az ágyba, és hamar el is nyom az álom...