Slovakia szemszöge

- És most hogy mindenki éber... - tette csípőre a kezét Hungary. - Húzzatok a jó édes "lehet-létező-de-nem-biztos" anyátokba! Azonnal. (:3)

- Tessék? Miért is? - hökkent meg Czech.
- Azt nem akarod tudni. - ragadta magához Polandot.
- Hun, igazán nem muszáj- - szólt volna hozzá Poland.
- Kuss én akarom! - vágta rá Hungary kikerekedett szemmel.
- Na ne már...! - jött rá Romania. - Hungary, iubiera mea, kérlek ne tedd ezt a szegény lelkemmel hogy elűzöl minket azért!

- De igenis, el innen közösen, én meg tudok vigyázni Polra ha Eurasia feltalálna nyitni hozzánk! - magyarázta. - Plusz veletek van a másik erő!

- Miféle másik erő? - furcsáltam.
- Transylvania személyében. - mutatott a húgára Hungary.
- Tőlem, nyugodtan megvédem, de kérlek, ne legyen [^^"]zulás, mint a múltkori esetnél a parton. - hunyorgott a felszólított.
- És velem mi lesz? Nem vagyok elég nagy másik erő? - tárta szét a karjait Russia.
- Te ki is nyírnád a nőt, és kitudja, valakinek lehet fontos. Nem mindenki lehet teljesen utált, a legjobb ha ez egyenlő a haverjaiddal. - mondta a maga bölcsességét Switzerland. - De ha én nem tudnék segíteni mi vagyok tulajdonképen?! Egy berozsdásodott svájcibicska?!

- Jó, védjétek egymást! De csak szólok, hogy egy két óráig ne is térjetek vissza! - hagyta annyiban Hungary. - Különben egy dühös tollas Lengyel ront rátok cuki ruhában!

Így kénytelenek voltunk körbenézni még a városban, mert Hungary biztos rosszaságokat akar a barinőjével. Nyílvánvaló hogy ezért űzött minket el. A legtöbben a parton voltak, viszont mi Japannal beljebb mentünk a városban. Egyrészt mert Japan akarta, másrészt meg a LitVez pátos is arrafele tartott, és a legutóbbi képek után már megérőnek találtuk.

- Csakhogy ne felejtsem. - kezdte Japan. - Boldog egynapos évfordulót, Suro'!
- Kicsit túlzásba viszed, nem gondolod Japan? - nevettem fel.
- Egyáltalán nem gondolom így. - hunyorított.
- Egyesek éveket szoktak ünnepelni, nem hogy napokat! - folytattam.
- De én örülök ha ennyi időre is nyugodtan gondolhatok rád többként. És kitudja mit hoz a holnap? - Japan, ne csináld, meghatódok, és full vörös leszek…!

- Hova tűntek a gerlék? - céloztam Vezlaniára és Lithuaniára.
- Hát...jól eliszkoltak... - állapította meg Japan.
- Hova mehettek? - gondolkodtam.
- A Cetina kikötője? - találgatott.
- Benézhetnénk. A múltkori sétájuknál is voltak ott. - emlékeztem már arra fele tartva. - Meg ott is vettük a pocky-kat!
- Remélem mára is leárazva vannak, esetleg akkor majd veszek még. - vettete fel Japan.

- Megkeresem őket, te meg vehetsz nyugodtan addig. Csak hagyj nekem is, kérlek! - tettem hozzá.
- Tudod merre vagyok, ugye? - kérdezte kicsit talán aggódva.
- A szuvenírboltok körül, a hatalmas olajprés, ahol a gyerekek szoktak néha kártyázni? Elég közel van mindkettő helyhez. Majd ott találkozhatunk! - terveztem meg. - Jó lesz az ott?
- Persze, majd várlak! - integetett, mikor én már reménykedve rohantam a kikötő felé.

Még a környéken nem láttam őket, szóval csakis ott lehetnek már. Szóval megindultam a kikötő felé, ami hatalmas területen terül el a víz felett. Vez és Lithuania mindig a végén szokott lenni viszont, semmi kanyar nélkül egyenesen. Most is tényleg ott voltak de-... Naa-na-na-na! Mit csinálnak?~

Eh, csak Lithuania belesett a vízbe, és csak kifacsarja a pólóját. Mekkora egy "Eh..."

Lezajlott köztük egy kis párbeszéd, csak nekem az túlságosan baráti volt így nem figyeltem arra. De az jobban megragadt hogy Vez arca, ami minden második szó után egy árnyalattal lett vörösebb és vörösebb. Kezdem igazán úgy érezni hogy belézúg. Csakhogy "Lietnek" hamar lebukhat, ha elsózza az ételt!~
Bár már visszakéne mennem... Egy két fotó és már vissza is térek!

Oké, most már igazán mennem kéne. Japan hiányolni fog.
Elkezdtem visszafele futni Japanhoz, aki már ott várt rám.
- Na? Hagytál nekem is? - ülltem mellé.
- Oh, igen, ehm... - vett a szájába egy pocky-t. - Nézzük csak...
Amíg megnézte a dobozt, én észbekaptam hogy elhagytam a gépemet. Kis pánikroham tört rám, mivel azt nem csak én használom, hanem Czech is, ráadásul kellettek azok a képek.

- Úgy látszik már csak ez az egy maradt. - hajolta számhoz a szájában csüngő pocky-t hümmögve.
- Csak ez? - nyüfögtem.
- Az utolsó, te döntésed, akarod vagy nem? - hümmögött.
- ...Hmmmm, megkívántam, naaa!~ - adtam fel, és megragadtam a fogammal a végét, és elkezdem szopkodni. Majd eljátszhattuk az egész játékot ismét, csak az utolsó hari maradt hátra mikor a gépem kattanását hallottam...

(666 szó, mi a f-)

- Szívesen tettem. - vigyorgott Vezlania.
- Megtaláltad! - téptem ki Japan szájából a maradékot, és odarohantam hozzá. - De ugye...semmit sem töröltetek?
- Dehogy, de a személyiségi jogunkat ne is felejsd el! - tette hozzá.
- Persze, komolyan veszem azt! - már amennyire komolyan veszek én igazából bármit.

Többet nem csináltunk nagyon semmit, a nap maradék részében visszatértünk a többiekhez, és közösen meg vissza a másik kettő gerléhez. (Na várjunk, ha Pol egy hibrid sas, akkor hogy lehet gerle? Áh, legyen ez egy cukibb megnevezése!) Illetve ha nem is maraton méretűt, de elég sok Hetalia részt néztünk. America ráadásul megfűzte Lithuaniát hogy adjon egy kevés burgonyát, és így ettünk még házi készítésű chipset is. Kicsik voltak a szeletek, de legalább finom és egézségtelen az egész.

Ahhoz képest meg hogy nem nagyon van szükségünk ételre, túlságosan sokat is eszünk. De mit számít, tetszik nekem ez a nyári életmódunk. Együtt vagyunk egymással reggel, a délelőtt teljesen szabadprogram mindenkinek, késő délutánra meg összehangolódik az egész csapatunk, szórakozunk mindenen amin lehet, várjuk a sorunkat fürdésre, majd estefele nézünk egy fél évad Hetaliát közösen. Együtt vagyunk, mindenkivel. Mindenki segít a másiknak, jól érzi magát, megadja a hangulatot. Együtt vagyunk egész éjjel egy szobában, együtt töltjük a délutánokat, miközben nincsen min unatkozni. És ebben még van az az izgalmas is, hogy egy amatőr gyilkossal vagyunk minden pillanatban...

885 szó.

Fogalmam sincs miért írok ilyen hosszú részeket...

De rájöttem hogy a Wattpaddal lehet idézni mondatokat, valahogy így:

A Nyeh legyen veled!