Vezlania szemszöge

Kicsit sem szokatlan hogy Liet eléggé zavarodottan ébredt fel mellettem, azok után hogy tegnap kidőlt, azt sem tudva hol van. De a pillantásaival azt is leolvastam róla, hogy még mindig fáradt. Szegény...

- Liet? - néztem végig, ahogy azokat a bizonyos "Nem értem az életem értelmét" mozdulatokat csinálta.
- Most őszintén... - rebegte felülve. - Ittas vagyok?
- Mi? Nem, te nem szoktál olyat! - válaszoltam.
- Hát...nem, igazából nagyon ritkán...de akkor semmi, semmi rossz nem történt az éjszaka... - tisztázta.
- Emlékezz vissza a hasonló dologról szóló mondatomra.
- Rossz aki rosszra gondol. Kivéve én... - sóhajtott
- Nem szeretném hogy olyan legyél mint egyesek. Rád nagyon nem illik! - szögeztem le. - Na de most...

- Hmm? - kérdezte.
- Tegnap mondtam hogy sokat szeretnék kérdezni és mondani. - emlékeztettem.
- Arra emlékszem...és... - nézett rám.
- Jó, értem, rossz poén volt, nem kell most kiakadnod. - hadartam. - Csak most nagyjából elrendeztem a gondolataimat, ezért kérdezném, hogy  Téged még ki becézz Lietnek?

- Nossss... - kezdte. - Engem először Poland hívott így, majd aztán rámragadt úgy húsz évig, majd feledésbe merült. Poland néh nevez még így, de rajta kívűl páran azt sem tudják hol lakok...
- Oh... - reagáltam kurtán. - És tényleg hasonlítok Polandra?
- Külsőre régebben még jobban is! - felelt. - Mindkettőtökben van szerénység, és kis lázadás, csak Pol kicsit még visszahúzódóbb, te meg kicsit lázadóbb. Na meg mindenki egyszerűen megijed tőled. Nem is csodálom... Alkatilag meg szinte ugyanaz!
- Poland kicsit alacsony. Mármint, melléteszik a barátnője mellé, és úgy fél fejjel alacsonyabb. - magyaráztam. - Na meg Hun eléggé..."hogyismondjam"... Nőiesebb, és érettebb alkatilag, és a mellkasa, hááátt...kicsit úgy néz ki mint egy ribi... - közöltem. - De persze szerintem egyáltalán nem úgy viselkedik, ne érts félre!
- Hát igazad van. Régen egy vérszomjas lány volt aki majsnem kinyírta Po- vagyis igen. - és ez után csöndben ültünk.

- Szóval ugye valamit mondtál Estoniának nagyon rejtelmesen... Mi volt az? - kezdtem ismét beszélni.

- Hát...muszáj válaszolnom? - kérdezte.
- Valami rejtegetni való?
- Hát, csak félek hogy zavarna ha elmondanám... - halkult el, és vörös lett kínosan.
- Estonia kicsit mosolygott utána. - gondolkodtam hangosan. - Miért akarnád rejteni előlem ha annyira jól hangzana?
- Hát, mert te is benne vagy...? - válaszolt.
- Naaa, nem haragszom meg... - bújtam mellé.
- Én... - kezdett bele.

(Omi-nee, van most esélyed kitalálni mit mond! Nem ér csalni, és lelapozni! >:))

- Szóval elmondtam hogy mennyit fogyasztottál a készleteimből.... - mondta halkan, hogy alig halljam.
- Hé! - játszottam a durcit. - És amúgy mennyit?
- Bakker most kelltem, nem emlékszem, és nem fogom kiszámolni! - akadt ki.
- Hát jó. - bújtam mégjobban belé.
- Haragszol? - próbált kibékíteni.
Erre beléharaptam a vállába.

- Hékás, ezt meg miért kaptam? - hökkent meg.
- Mert mostantól lesz egy Lietkészletem! És ezen fogok élni, mert különben zeppelint követelnék tőled a végén! - támadtam le egy szoros körbeöleléssel.
- Héhé...nyugalom...csak ne egyél...meg! - sipítozott.
- Jó, akkor csak szorongatlak. - hagytam meg neki. Kicsit megszaporázta a levegővételét, mikor lazítottam az ölelésemen.
- Kicsit erős vagy...! - szuszogta.
- Csak kicsit. - majd megkegyelmeztem neki, és elengedtem, és hátradőlt.
- Nem mész fürdeni? - kérdeztem, de nem hinném hogy hallotta. Mégjobban kifárasztottam.

Mellébújtam, mert jobbat nem tudtam volna csinálni. Kicsit megizzadt a hadakozásban, de nem zavart. Szeretek mellette lenni. Ő ilyen különc nekem. Alapjából senkivel nem kedvelem az összebújást.
De ő nekem más.
Ő nekem egy gyenge védelmező, amit viszonzok a védelmemmel.
Megended mindent ami jó nekem, és mindig megnyugtat. Illetve nem zavarja ha mindenből kiszorítom, mert tudja hogy nem akarom direkt...

Nyeh, egy újabb rövidebb rész, de nembaaaaj, holnap igyekszem hosszabbat.

A Nyeh legyen veled!