Úton a célhoz Finálé

Romania szemszöge

Este van. Már mindenki készen áll, mivel Germany kitalált egy olyat, amitől már itt helyben megszöknek. Eurasiának elmondják hogy kis időre elmennek, de visszafognak térni. Itt pedig a trükk. Nem ellenkezhet, nem tarthatja vissza őket.

A baj csak hogy minket - vagyis engem és Hungary-t - nem engedett el, mivel "Hun rosszul van".

Este márcsak mi maradtunk, és Ungaria pedig mellettem próbált aludni. Neki ezt követeltem. Én meg csak tettetem az alvást.

Sejtettem. Hallom ahogy nyikorog az ajtó, és belép. Nyílván megérezte a bizalmatlanságot bennünk. Slovakiából rengeteg sugárzott, de ő most nincs itt.

Kezében a konyhakés. Hunyorítva látom. Engem akar. Hungary-vel már ennyivel végezhetett.

Felém tart. A fejemre céloz. A mellkasom már foglalva van Hunnal.

Amikor már megtalálja lendületet, elhúzom magam, amire Hungary is felébred.
- Jobb dolgod nincs? - cukkoltam ami idegessé tette.
- Romania? - fordult Hungary felém. Felkaptam, és kiakartam rohanni az ablakon, de...
Nem lehet.

- Mit csinálsz? - kapaszkodott.
- Nem mehetünk ki az ablakon... - tátogtam élettelen hangon.ajd támadt egy ötletem.
- Vagyis nem mehetünk... - majd kiugrottam mégis, és egy rövid ideig rohantam.

Majd felszálltam, és visszamentem a ház tetejére Hungary-vel.
- Hova tűntek eze-?! - nézett körbe, majd megakadt. Mintha leállt volna. Kezdett porrá válni.

Majd megjelent az ablakban pár ország.
- Sziasztok! - integetett Vezlania. Mi csak fagyottan néztük az eseményeket fentről.
- Hoztam egy barátomat is! - Vezlania megfogta az egyiket.
- Ő itt Japan! - mutatta be. - Meg itt van Transylvania, aki meg lent volt egy ilyen szakadékban...
- Magyar, jól vagy? - nézett ő is fel. Hungary erre bólintott egy kicsit.

- Nincs jól. - válaszoltam. - Az a nő megmérgezte...
- HOL VAN???? - kiabált.
- Az előbb végeztetek vele... - térítettem észhez őket.
- Ja hogy ő, csak kicsit felszúrtam... - helyeselt az új Japan.

- Meg nem bíztunk meg benne! - folytatta Vezlania. - És mielőtt kérdeznétek, igen, ismerem őt, ha valakinek szerencse kell vagy segítség, mindig itt van a határokon. Mindig bosszantó volt nekem...
- Aha. - tettem úgy, mint aki érti. - És akkor milyen közel vagyunk a többiektől?
- Nem túl messze, csak arra kell menni egyenesen. - mutatott egy erdőség felé. - Jövünk veletek!
- Mi inkább repülnénk szerintem... - gondolkodott Transylvania az erdőt látva.

Igaz, talán mi is egy fokkal lustábbak vagyunk, így Transylvania kijelentése nekünk teljesen jogosnak bizonyult. Leugrottam a tetőről, és a mutatott irány felé mentem. Hungary a hátamra vérzett, de nem zavart.

Túléltük. Mindenki túlélte...

- Amúgy mi volt a célja ennek? - kérdeztem unottan.
- Megölni a testvéreit, és uralkodni feletünk... - felelt Vezlania közömbösen. - De még mindig van, és lesz...
- Hogy érted?
- Szabad embereknél mindig megjelen! Akinek segítség kell...vagy szerencse...

Hamarosan odaértünk, szerencsére az erdőt kitudtuk könnyen kerülni, így tényleg nem volt sok idő. A többiek is vártak már ránk.

Letettem Hungary-t, majd én is földet értem.
- És most... - kezdtem bele egy gyors mondandóba. - Menjetek fel, ott Hungary jobban lesz. Én meg segítek feljutni nektek majd...megyek még keresni...

- Romania... - hallottam egy ismerős vékony hangot.
- Italy? - fordultam a tömeg felé.
- Mit keresel? - jelent meg a tömegből.
- Nem túl nagy dolog. Csak egy embert, aki ezt adta nekem. - húztam elő a babérkoszorút.
- Pont erről kérdezősködött, Hungary! Azt mondta hogy nála volt, és hogy téged nagyon érdekel! Várjunk...ez azt jelenti hogy egymást kerülgettétek? Jaj de romantikus!

Ezekre a kijelentésekre mindenki a halálát nem komolyan vevő országlányra pillantott. Én meg egyszerűen lefagytam. Czech egy szál cigarettát elővett, és megkínált vele, de én csak bámultam Hungary-t.

Az életemet kockáztattam miatta? Mármint, ennyiszer? A semmiért hagytam el őt? Mi van ha nem tudok visszatérni, és ő meg örökre itt ragad a gondolattal, hogy én eltűntem a semmiért? Miért nem mondta el hamarabb? Ez volt a célom, amit annyira kitűztem?

- Ungaria...? - szólaltam meg végre. - Te csináltad ezt az egészet? Miattad kockáztattam az életemet?
- Romania, én elakartam mondani. De annyira eltökélt voltál, és satöbbi...én nem akartam hogy ez így elfajuljon, így csak követtelek, na meg ahogy sejtem összefutottál Csodával... - magyarázta. - Meg a csók is csak-
- HÁÁÁÁ, most bevallottátok!!! - szakította Slovakia meg a drámai pillanatot, majd elhalkult a szúrós nézésünkkel.
- Szóval a csók is csak fokozta a dolgot. Inkább azzal foglalkoztam hogy te szeretsz engem. És hogy én utálom ezt viszonozni, mert...milyen már hogy régen melegebb helyre küldtelek, most meg így...na érted. Meg eleve tudod hogy ez nálunk nem megy, meg, igazából tetszik hogy így bánsz velem, de kitudja? Lehet a végén több lesz! - felyezte be a stílusában. - Most viszont akkor...
- Persze. - mosolyodtam el. - Maradok veletek.

Erre mindenki máshogy reagált. A németek elmondtak egy ilyen "Ez is boldogan végződöttet", Pár szláv orra elvérzett, Slovakia és az újjént ismert Japan kicseszett vörös lett, és várta a következőket, America és Russia megérkezett, Czech eldobta a friss csikkjét, néhányan egyszerűen csak voltak, Poland meg örült hogy Hungary jól érzi magát velem, illetve meg is köszönte ezt, Anya meg képes volt pont most felhívni.

Szóval mindenki meglepettségére felszólalt a román himnusz. Gyorsan felvettem és arrébb álltam.
- Szia anya! - köszöntöttem.
- Felébresztettelek? - szólt vissza, nem törődve a köszönéssel.
- Nem dehogy.

- TUDOM MERT NÁLAD VAGYOK, ÉS TELE VAN VÉRREL A PADLÓ, TE MEG GONDOLOM TÁVOL VAGY!!!! Csak hogy tud, ne is gyere ma haza, mivel most itt mind feltakarítom! Helyetted. - tette le.

- Ki volt? - jött hozzám Hun.
- Eu mama mea. - válaszoltam.
- Magyarul? - kért meg.
- Az anyám. - fordítottam. - Valahol aludhatok?
- Nálam bárhova jöhettek, van hely! - élénkült fel.
- Jöhetünk? Mind?? - kérdezte vissza Czech. Jogos.
- Igen, mind! Mivel most rámfér az alkohol, és van raktárom is minden jóval, amit most szívesen megosztanék, illetve helyként felhasználnánk. Mert most ilyen kedvem van. - sorolta.
- Szerintem mindenki benne van, igaz? - kiabálta Austria.
- Persze! - ordított vissza Transylvania az akcentusával.
- Sunt silit! - vontam vállat.
- Mindegy is. - vont vállat Czech is.
- Nincs jobb dolgom... - jegyezte meg Slovakia és Japan. Miért érzem hogy valamiben nagyon fognak hasonlítani?

925 szó!

Szóval egy újabb finálé, aminek a vége ilyen furán végződött... Jah, írhattok ilyen kéréseket, és kérdéseket az országoknak, most kifelyezetten jól jönne, de persze csak ha akartok!

Befelyezésként itt egy híres idézet a Hetaliából:

"VODKAAAAAAAAAAA!!"

Igen, ezt kikellett adnom magamból...