Czech Republic szemszöge

Mint ahogy Romaniától hallottuk, Hungary és Poland tényleg egyre jobban közelednek egymáshoz, amit ahogy látom, pont őneki nem tetszik. Bár miért is tetszene? Tudom én pár édes titkát, és pont az lett volna neki a legrosszabb, amit kért Slovakia tőle.

Miután már mindenkivel gorombán viselkedett még a kelleténél is jobban, és már Hungary is kénytelen volt többször is átjönni hozzá depresszió csökkentésért, idejének láttam visszamenni a helyünkre. És szerencsémre nem voltam egyedül, csakis a két gerlepár tiltakozott. Nyílván túl messzinek találták a köztük lévő teret, és inkább itt lennének egy szobában, majd mire közöltük, hogy ha évtizedekig maradnak itt még, Hun egyedül élne vámpírként Poland sírja mellett, rögtön változott a véleményük egy egyszerű nyikkanással jelezve.

Szóval ezt így megoldottuk, de persze rögtön jöttek, hogy valakinél alszik a másik, és amikor Hungary-nál döntöttek, Transylvania nem kicsit akadt ki. Nem csak hogy a testvére semmit se foglalkozna vele, hanem mert eleve ki nem állhatja a meleg párokat. Hunnál még épp tűrte, és igyekszett nem ezen az életcsíkon élni, hogy a testvére lányokat szeret, de...

Hadd ne mondjam Russ és America példáját.

- Megoldjátok majd. - adta fel a találgatást Slovakia.
- Most kéne, fent nehezen kapunk levegőt, ami nem a legjobb a gondolkodáshoz. - magyarázta Hungary.
- Hát... - pillantott el. - Ha ezt nem szeretném túlélni, akkor Romania a kulcs.
- Románia?! - kapott észbe Hungary. - Erdély, csak hogy emlékezz, amikor nála döntöttél utoljára, évtizedekig ott is maradtál! Rádásul nem is biztos hogy most kedve lenne ehhez. Mostanában elég visszafogott, és goromba, nem? - persze mi tudtuk miért van ez így. Hungary miatt. Magának akarja a magyart, nem kívánja pont Poland kezébe.

- Rólam van szó? - érkezett meg az emlegetett bőregér.
- Romania, lehetne hogy nálad szállásoljak pár napig? - rohant rögtön hozzá Transylvania.

- Miért? - tette fel a költői kérdést, mire Transylvania rájuk mutatott.
- Nem is kell mondanod semmit. De ha nem szeretnél ismét láncok közt feküdni...! - jelzett figyelmeztetően, amire Transylvania ismét hadarni kezdett.
- Nem foglak piszkálni, ígérem! - válaszolt boldogan.
- Meg is oldottátok. - pillantott ránk.
- Csak pár nap az egész, tényleg nem kell sokat gondoskodni rólam, de te ezt már tudod. - adta még az előző mondatához ezeket.
- Persze, persze. - legyintett rá, majd ismét felénk fordult. - Most meg mire vártok? Nem menni akartatok?
- De... - válaszolt hallkan Hungary. - Ki lesz az első, aki haza szeretne menni?

Már mindenki fent volt, mikor engem vitt fel Hun. Senki sem szólalt meg azóta, mindenki egy-egy kézjelentkezésekkel, és biccentésekkel letudott.
- Szóval... - kezdtem el egy kis beszélgetést, mikor lerakott az ajtóm elé. - Miért halkultál el, amikor Romania kérdezett minket? Csak azért kérdezem, mert nem jellemző rád...
- Te nem érezted azt a ridegséget, ami csak áradt belőle? Pont olyan mint amilyen majdnem egy évszádadig volt... Hogy honnan tudom, ne kérdezd, én érzékeny vagyok az ilyenekre. - válaszolt faképpel.
- Hát...én gyanakszok benne... - gondolkodtam hangosan. - Nem mutatnád meg majd az idegen országtól kapó leveleidet?
- Miért is? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak...úgy, érdeklődésképp! - mosolyogtam, majd becsuktam az ajtót, szinte az arca előtt.

Most igazán érdekelt a dolog. Mi van ha Romania igazán készül valamire? VAGY, konkrétan ellopja Transylvaniát! Vagy Hungary-t. Kezd ez valami krimivé válni...

Pár órával később meg is érkezett Hungary levelei, amit begépelt, és a csoportunkba kirakta. Mondhatom mindenki örült, hogy ezt így megkértem tőle...