Előre szólok hogy kicsit (nagyon) perv lesz az egész már az elején, szóval ha nem bírod, akkor igyekszem a végén kifejteni a történteket!

Ismeretlen "ellenség" Finálé

Hungary szemszöge

Éppen a zsákmányomat vizsgáltam, amikor a padló recsegését hallottam...

Megfordultam, és Romania állt mögöttem. Fogalmam sincs hányszor jut át a falon keresztül...

Elkezdett közeledni felém. Én legszívesebben hátráltam volna, de egy, fallal szemben volt a hátam, kettő meg...hát, nem kéne Romania elől menekülnöm. Inkább lecsúsztam a földre esetlenül. Előttem megállt. Sóhajtott, és leguggolt előttem, körübelül fél méterre.
- Megértem hogy félsz. - szólalt meg. - Másért jöttem.
- He? - értetlenkedtem.
- Kaphatok egy kicsit a dologból? - nézett a kezemben lévő üvegekre.
- Miért is? - ráncoltam a homlokomat majd hirtelen ötlet vezérelt. Nem, nem megmérgezem Romaniát, sokkal érdekesebbet.

Megtoldom a nyelvét. Szóval igen, leittatom Romaniát. Végülis mi rossz történne! Csak kicsit később figyelmeztetem a mennyiségre...

- Még jól vagy? - kérdeztem Romaniától egy olyan tízperces ivás után.
- Ahmam! Theljshen...! - pirult ki. - Ehszt bihstos leegysem Húúszhnah!~
- Húsz? Az aki volt abban a könyvben? - mosolyogtam elégedetten.
- Jahn, tuh őth éééhn ílhtam! - dőlt rám. - Aphro kisz leeeegyzések...~

Szóval naplót ír. Érdekes...

-Nah, eh nehhh isz ohan rossszs! - jelentette ki kicsit hangosan, féltem, hogy felkellti a többieket. - Perzseh ezh nehkemm az eeelsőhh....

- Mi a- Te szesszűz vagy?! - fordultam felé viszonylag hallkan. Ekkor elkezdett mégjobban felém dőlni, amiből két dolog jutott eszembe.
- Hhhééh, azht ahakrod, hogyh nekehd ishsz vegyhekeeelll valmit? - fogta meg a melleimet. Na jó, ez kezd durvulni.

- Nem kösz ebből kimaradok. - fordultam el a poharammal, mintha nem is foglalkoznék vele.
- Nnnnhha kérhlerk...!~ - kezdte lehúzni a felsőmet. Rossz ötlet volt az egész... Mondjuk nekem általában rossz döntéseim voltak. Romania a fülem tövébe nyomott egy puszit, ami eléggé egyértelmű mit jelent: Szórakozzunk egy kicsit...!~

Igyekeztem eltolni magam tőle, és közben halkan segítséget kérni, hogy csak legfelljebb kelljen fel mindenki. Sohasem hittem volna, hogy valaha ilyesmi fog történni pont velem, pont az ellenségemmel. Bár, talán már nem tartom ellenségnek. Inkább egy részeg havernak, aki nincs magánál.

Poland szemszöge

Az hogy pontosan mire kelltem fel, azt még most sem tudom meghatározni, vagy az álmom miatt, vagy Hungary suttogására, a kettő mindegy. Mellém néztem, hogy mi baja lehet. Majd észrevettem, hogy nincs mellettem. Még mindig nem alszik?

Majd inkább a szobában körbenéztem, és amint megláttam, az orrom vére, és az eszem ugyanúgy feléledt.

Részletezni nem nagyon szeretném, inkább ahogy akkor láttam a helyzetet.

Szóval Hungary a földön tolja el Romaniát, miközben a felső testéről hiányzik a pulóver, Romania meg kivörösödve fogja le a barátnőm vállát, és a nyakát eszi. Hungary észrevett, és egy nagy erővétellel tényleg arrébb nyomta Romaniát, amitől a nyakából végigkaristolódott a mellkasáig a fogai.

- Lengyel, végre felébredtél. Meg tudom magyarázni! - mosolygott kipirulva. Romania közben meghalhatott ott a hasánál.

Vagyis azt hihettük, de akkor elkezdte lejjebb enni Hungary-t, amitől egy hatalmasat nyögött.

- Románia, azonnal hagyd abba! - suttogta Węgry. De pár szekundum alatt már mindenki odagyűlt az ajtónk elé, Transylvania kivételével.

Ő még mindig az ágyában aludt.

Lényeg hogy Hungary és én teljesen kiszüntettük magunkból az összes vért, ami az arcunkon mutatkozott, Romania meg csak szimplán ott maradt, mint egy kifektetett hal. Croatia mennyire bírná ezt a kifelyezést...

- Thársashágh? Nyhugodan lehtnek töbh, csssak serntrem Unghria nhen bhirnah... - válaszolt a kínos csöndbe Romania, valószínűleg teljesen kidőlt valamitől. Ezt egyébkén még mindig Hungary lábai közé mormogta, szóval Hungary megint nyögött egyett, csak most mindenki előtt.
- Óóóóóhhh, már értem... - szólalt meg mindenki az ajtóban, mégis America és Russ úgy nézett, hogy nem érti.
- R-romania részeg... - sziszegte Węgry. - Megoldom. Cs-csak most k-kérlek menjetek el, ugyanis... Ausztria, kérlek...
- Tényleg, bocsánat! - hátrált ki Aust'. Majd mikor tényleg elment a szobájába, ismét mindenki ránk nézett.
- Óóóóóhhh, már értjük! - válaszoltak a szlávrokonok, és America, csak most tényleg értő arcot vágtak.

- Meri, visszamegyünk? Vagy esetleg hasonlót? - ölelte át Russ Americát.
- Egy, igen, jó lenne talán. Kettő, majd meglátjuk! - mosolygott America sunyin, és elmentek ők is.
- Valaki befogad? - kérdezte kínosan suttogva Liet.
- Megoldom. Slovakiát elintézem hogy a földön aludjon! - válaszolt Czech. Én meg csak néztem hogy hogyan követi Lithuania és Slovakia ugyanazzal a "Öhm, nem is tudom, mi fog történni, de lehet hogy baj" arccal Czech Rep'et. Romaniát megoldottuk, de az "éppenhogy látni lehet" sötétben Hungary nem talált kevésbé szakadt ruhát, így melltartóban, és a maradék ruhában, amije eddig is volt rajta.
Egész éjszaka melegem volt Hungary izzadságától, és eleve furcsa érzés volt, hogy miatta folyt ki az orrom vére...

Hungary szemszöge

Reggel gyorsan felvettem egy pulóvert amit még találtam, jelenleg itt. Nagyon mást mint az előzőt, így elég feltűnő, de nincs más, a szükség meg nagy úr. Szóval egy fekete pulóver lett rajtam, amit még úgy a tizenkilencedik században hordtam még Erdély ajándékaként. Egyszer még ittasan ráírtam hogy "Erdély testvérem!" a hátoldalára.

Kicsit kimentem, és mivel eléggé tavaszias idő volt - Februárban - leültem simán a fűbe. Nem tudom hogyan sikerül nekem mindig, de Czech megint mellettem állt.

- Reggelt! - köszönt.
- Neked is reggelt! - néztem a semmibe.
- Jó volt az este? - mosolygott sunyin, miközben mellémüllt. Erre fáradtan, és lenézően visszanéztem.

- Másnaposság, és alig aludtam.
-

Ammh...láttuk. Az esetet...
- Milyen meglepő...
- Amúgy bírom a pulcsid!
- Jah, eléggé sötétnek nézhetek ki ebben, mint amilyen hozzád illene.
- Apropó, hogy van most Romania, ha az esetről beszéltünk...?
- Holtrészegen húztuk át a szobájába, szóval nem is tudom... Lehet nem emlékszik. Megint.
- Renden. - egyezett bele Czech. Megint síri csönd következett. Egészen addig, míg Slovakia meg nem jelent Czech egyik dobozával melettem, amit ki is bontott.

Erre Czech felfigyelt, és tudtam mi fog történni.
- Slo'? - néztem a mellettem álló sört ivó srácra.
- Hm? - fordult felém, majd észrevette Czech szemében a tipikus düht, és ráfagyott a vigyor.
- Spuri. - mondtam ki egy szót, amire Slovakia hallgatott is, illetve Czech is utána.
- ÁLLJ MEG TE MAGYAR FELVIDÉK, ÚGYIS MEGBÁNOD!!!! - rohant Czech Rep' Slovakia után.
- Czechia, kérlek ne bánts!!  - kiabált Slovakia, majd eltűntek a szemem elől.

Én meg egyedül ültem a fűben továbbra is. Majd megint lett egy kis társaságom Romania személyében. Fáradtan jött felém, miközben igyekeztem nem feltűnni, hogy érdekel.

- Ki ordibált? - kérdezte bágyadtan.
- Czech. - vontam vállat.
- Aha. És miért vagyok ennyire nyűgös? - érdeklődött.
- Másnaposság.
- Ittam valaha?
- Tegnap este. - oktattam, majd még csöndben voltam, hogy át gondoljak valamit.

- Nézd, bocsánat...mindenért... - néztem a földre.
- ... - nézett egyenesen. - Pontosan miért...is?
- Mert utáltalak, elítéltelek, bántottalak, lenéztelek... Röviden bunkó voltam. És mert nem hagytam helyet a szívemben neked... - soroltam egyre halkabban. Majd erre mellém guggolt, és átfogta a vállamat.
- Ha így állunk... Sajnálom hogy utáltalak, mégis imádlak, bántottalak, és bántottam magam miattad, lenéztelek, miközben mindig fel is néztem rád... Röviden skizofrénságomért. És mert helyet követeltem a szívedbe, uibirea mea... - mosolygott.
- Uibirea mea? Mégis mit jelent ez? - nevettem. Erre kissé elpirult, de még mindig nem értem nagyon. Minden esetre aranyos.
- Nevezzelek én is így, uibirea mea? - poénkodtam, amitől majdnem kifolyt az orra vére.
- Jó, békén hagylak! - nevettem. - Szerintem maradok a Romániánál...és minden másnál.
- Ahogy akarod kishölgy! - nevetett ő is, és azt vettük észre, hogy együtt nevettünk.

Visszaindultunk a szállásunk felé, miközben meséltem Romaniának az esti esetet.
- Elég furcsa volt, hogy nem emlékeztél a melegségemre! Pedig már harmadszorra mondtam el neked! - felyeztem be kuncogva, miközben kinyitottam az ajtónkat a szobánkba. Elbúcsúztm tőle, majd beljebb mentem, észresem véve a lesokkolt Transylvaniát.

- Ömh... Hun? - kérdezte Transylvania.
- Igen Erdély? - fordultam felé.
- M-mehetek Russiáékhoz? - mosolygott kínosan a semmibe.
- Miért is? - érdeklődtem.
- Csak-csak mert. - szorította ökölbe a kezét. Ilyet csak akkor csinál, amikor a dühösségét akarja rejteni.
- Rendben...? - vontam vállat, és szinte kirohant az ajtón...

Szóval Romania és Hungary visszavágott a régi kerékvágásba, talán kicsit barátságosabban, Polandot egyre inkább érdekli Hungary, Transylvania meg valakire ideges lett, és elrohan.

Igen, ez korrekt rövidítés.