Nem, ez nem az igazi, nyílván nem fogom leírni részletesen a születését, sem a történelmét. Csak amolyan kis kitalált sztori a történelme mellé. Ha esetleg valami közbeszólt volna akkor amikor ez játszódik a románok életébe, akkor bocs, nem akarok a kedvenc töritanárom nélkül róla beszélni.

Bulgaria szemszöge

Ismét Romaniánál vagyok. Múltkor megígérte hogy megmutat pár dolgot nekem az első fejlegyzéseiből, viszont mintha elfelejette volna. Biztos megint felakasztotta magát egy rövid időre. Ilyenkor szokott felejteni. Egy valamit sosem felejt el. Vagyis valakit inkább.

Mindenesetre csak bementem abba a szobába, ahol írni szokott, és leszedtem a legelső naplóféleségét, amit egy Római egyes is jelzett, de azért alá volt írva egy "O".
Kimentem a szobából, mire Romania fogadott.
- Te megőrültél mégjobban?! - kapta ki a kezeim közül. - Ez már [^^"]rva régi, nem szabad csak úgy kikapni a polc sarkából!
- Nem is emlékszel? - mosolyogtam felé. - A múltkor megígérted, hogy megmutatod. És a "múltkor" nem volt rége-
- Jó, hagyd abba, mielőtt még bemutatod az időérzékedet megint. - nyitotta ki az ajtót. - Jössz?
- Szállok is már. - követtem.
- Szállni csak én tudok most a lakásban. - kicsit morci velem, de szinte mindig ez van. Nem zavar, mindenki más, mással.

- Szóval. - kapcsolt villanyt, és az íróasztalára helyezte a főszerepben lévő tárgyat. - Csak én nyúlhatok hozzá, vili?
- Nálam mindig, szabálytartó vagyok. - bólintottam, majd Romania kinyitotta. Kissebb firkák is voltak benne, meg persze szöveg is, teljes románul. Szerencsémre én tudok a nyelvén, ahogy angolul, oroszul, és egy kicsit törökül is, így megértettem a nagyrészét. A maradék kissé költőibb volt, amiket én nem értek. Még csak egyszer szúrt át a szerelem nyila, amiért Turkey piszkált is, mert egyszer meghallotta, ahogyan beakarom vallani. Azóta hagyom a fenébe, mert minek az, ha csak szekálnak ezért?

- Tipik tinédzseres napló. - említettem meg, amire egy szúrós nézést kaptam.
- Most mivan, van itt minden, ahogy látom van valaki, akibe belezúgtál, firkák is vannak, mint valami sulis sztori.
- Nem az, hanem hogy megemlíted. - könyökölt. - Szinte már én se értem mit írtam, így csak elmondom, már ha akarod.
- Érdekelne! Legalábbis engem. - pótoltam még ki.

- Ez úgy ezerben volt, amikor anyámmal együtt éltem, mint latin nép. Földem még nem volt, helyette másokét csodáltam. Néha kipróbáltattam, végignéztem. Leginkább távolabb mentem, hogy kihívjam a tüdőmet is a levegőtartásában. Bár egyszer nagyon megtetszett az egyik szomszéd ajtaja. Egy erdős, dombos, füves, élettel teli rész, amit ő tervezett. Mint ahogy mindenki, csak ő ilyet akart, ilyen egyszerűet. Napokat töltöttem ott, és csak imádtam. Majd azon kaptam magam, hogy anyám nem tud rólam semmit. Én meg teljesen el voltam tévedve. Így csak leültem a fűbe, és untam magam. Már nem tűnt minden olyan vonzónak...
Aztán hirtelen dobogást, és nevetést hallottam, amire felkaptam a fejem. Valamilyen patás állat volt, amiről nem rég tudtam meg, hogy szarvas a neve. Rajta három ország, egy olyan száz-kétszáz lehetett, a maradék hatvan alatti. A szarvas hátán nevettek közösen.
Megfogták az érdeklődésemet, mint ne mondjak. A legidősebb leszállt, de folytatta a nevetést. Ugyanolyan hegyes fogai voltak, mint nekem.
És akkor valami belémnyilalt. Nem volt rossz, leginkább kellemes. Mintha minden ismét szebb lett volna, mintha minden barátságosabb lett volna...

- Szerelem haver... - szóltam közbe. Nálunk ez már egy mondás, ha Romania megint ábrándozik, mond ezt, és belül felforr az agyvize a szívével vegyesen.
- Akkor gondoltam, hogy akarok hozzájuk csatlakozni. Nevetni társaságban ha elhívnak, vagy küldjenek el erről a gyönyörű helyről, csak ne a földön döglődjek unalmamban. Ezért felálltam, és odasétáltam.
Volna, ha a másodidősebb észre nem vesz, és nem ijed meg tőlem. A legidősebb abbahagyta a nevetést, felém fordult, megfogta az állat fején kinőtt furcsa izéjét, és elrohantak. Én kiabáltam utánuk, csak elfelejtettem hogy lehet nem értik a románt, és tovább rohantak, én meg utánuk repültem. De ezzel csak mégjobban eltévedtem. Nem találtam őket, mintha csak leléptek volna... - beszélt faképpel. - Majd egy fél nappal később megjelent egy maszkos ország, és felajánlotta a legidősebb lány barátságát, illetve hogy kivezet. Ezt mind elfogadtam, hiszen...tudod na, szerelem!
Meg persze a kiút, amit meg is mutatott, és elvezetett. Megköszöntem neki, otthon meg fejmosást kaptam, amiért eltűntem! - mosolygott, mire mindketten nevetni kezdtünk.

- És? - kérdeztem, miután csillapodtunk.
- És igaza volt. Jóban lettem vele, és talán többet is elérhettem volna... - halkult el. Éreztem hogy egy kis baj van vele.
- Baj van? - kérdeztem azért a biztonság kedvéért.

- Csak elkellt! - csapott az asztalra, amire elcsöndültem.

- H...házasságról van szó? - folytattam, mikor már nyugodtabbnak tűnt.
- Nem...még nem. - beszélt ugyanolyan hallkan, mint előtte.
- Hát akkor...lehet még esélyed! - mosolyogtam, hátha boldogabb lesz, de nem segített.
- Kizárt. - fordult el.
- Deeee, hidd el! Valahogy megoldod, udvarolsz még neki, esetleg elrablod, vagy kinyírod a párját... - az utóbbit csak morbid humornak szántam, de Romania lehet halálkomolyan gondolta, ugyanis máris vidámabbnak tűnt széles vigyorával.

- Kösz Pisztácia! Ez jó ötlet! - ölelt meg, ami tök váratlan volt nekem. Még soha senki sem ölelt meg.
- Eszedbe se jusson viszonozni. - tette hozzá, majd elengedett. - Mész?

- Máris? Olyan kis ideje vagyok itt-
- Ne merészelj megint emlékeztetni a pocsék időérzékedről, Bulgaria!
- Hát jó...

765 szó.

Ha valaki hiányolja Lithuaniát és Vezlaniát, akkor tessék:

Vezlania Liet pólójában, hama gyöngyből.
Na meg még itt van ez a félkész cucc:

Még nincs kész, csak úgy mutatom, ha esetleg érdekelne titeket...

Ja és még valami!
1 vote/szavazás/csillag, egy ölelés Pisztáciának!

A Nyeh legyen veletek!

\
6----
3 )  
6----
/

⬆
Ez Bulgaria az ölelést várva.