Czech Republic szemszöge

Már egy jó idő eltelt amióta itt vagyunk lent, mint Márciusban. És ez nekem teljesen korrekt, kérdés hogy meddig akarunk még maradni. Mármint, ahogy látom most mindenki elvan itt, a nap is viszonylag melegebben süt, és néhányan találtak a kijjebb élő emberekkel harmóniát. Tekintsünk Hunra. Vagyis nem most, azt majd később megemlítem. Pár nappal ezelőtt benézett a kaszinóba, és visszatérve hogy sikerrel járt, hozott nekem egy doboz cigarettát. Ma viszont elszívtam az egészet, pont miattuk.

Tudniillik, Hungary és Romania nagyon zizzentek lettek, és ez hatott Slovakiára is. Erre pedig felhúzom magam. Szerintem én is megyek, nehogy még itt túlélősködjek velük.

Romania szemszöge

Reggelente én általában hét körül szoktam kelni, ami szerintem egy korrekt szám, csakhogy most tisztán éreztem hogy egy órával hamarabb kelltem.
Hun miatt.

- Románia! - ugrott rám Hungary, amire teljesen felriadtam.
- Ungaria, mi bajod van? - fordultam felé.
- Nincs bajom. Nekünk van egy közös bajunk! - javított ki.
- Na várjunk egy kicsit... - vettem fel a telefonomat.
- Mostmár érted? - mosolygott.
- Tizedike van. - vidultam fel. - Umh...mostmár leszállhatsz rólam.

Erre bárányszemek- szemmel nézet rám.
- Nem! - ellenkezett.
- De. - néztem rá kamumorcosan.
- Már mondtam hogy nem! Neeeeem! - akadékoskodott.
- Na gyerünk, le rólam!
- Trianon! - vágott vissza.
- Akkor majd. - kaptam fel, és arrébb raktam, miközben én is felálltam.
- Hé! - vágott dühös arcot.
- Most mi olyan nagy baj? Hiányzik a testem? - játszottam a hülyét.
- Most. Megfizetsz! - ugrott rám. És ismét rajtam van. Visszament gyerekbe. Akár száznál több évet tagadhatna le.

Ha nem lett volna száz éve világháború, és nem kellett volna akkor pont komolynak lennie. Na igen...

- Most meg mi van, meg sem szólalsz? - fogta meg a fejem Hun. Erre csak kicsit mosolyogtam.
- Bocsánat, hogy elfelejtettem. - válaszoltam neki a kérdésére.
- Elfelejtetted? Hogyhogy akkor ilyen jól kelltél? - gondolkodott hangosan.
- Jó kérdés. De akkor... - akartam leszedni magamról, de ő még szorosabban kapaszkodott. - Mit akarsz ünneplésképp? Érezzük kigyerekeknek magunkat, tekintve hogy valami hüllőként tapadsz rám?
- Hidd el, nekem ez is a legjobbak között van. - határozott komoly hangon. - Kint például szép az idő, nincs kedved megnézni?
- Ahogy akarod hölgyem. - indultam meg kifele. - De...ne verd be a fejed kérlek, tudod az átok.
- Jaj ne kérlek, most ennyire komolyan veszed ezt a gyerekességet? - nevetett.

Így jutottam ki Hunnal a nyakamban, miközben eggyesek arról beszéltek, hogy Vezlaniának és Lithuaniának ma lesz-e az a bizonyos randi, amit még akkor beszéltek meg, amíg bevoltunk zárva.
Lehet a következő napban két agyalágyultnak fogunk tűnni, de ez nem számít. Örülök hogy egy teljes napig vele lehetett. Hungary-vel.

Poland szemszöge

Reggel óta csak a németek, és Italy dumájával telt a fejem, ugyanis kétség nélkül csak Lietről és Vezlaniáról beszéltek, hogy a fogadás, vagy mifene, nem érdekelt.
- Másnak. Esetleg. Nem tudnátok másnak teledumálni a fejét ezzel, vagy csak én vagyok veletek!?
- Pontosan! Ez azért fontos dolog, és te vagy az egyetlen, aki itt van elérhető távolságban.
- Slo'? - idegeskedtem.
- Elvan. - közölte Germany.
- Czech?
- Vele, csak ő szívja a [^^"]art. Nem túl egézséges. - válaszolt erre Switzerland.
- Transylvania?
- Ő kikérte, hogy ne is beszéljenek erről. Plusz melegebb helyre küldött.
- Hun?
- Elvan.
- Romania?
- Vele. - mutatott a folyosó felé, amire kinyitottam az útban álló ajtót, és a folyosón a két ország visongo- vagyis nevetett. Miért is nem volt szokatlan hogy nem volt mellettem?

- Mit csinálnak? - tértem más témára.
- Mit'tom én. - vont vállat Germany. - Slovakia ért ehhez.
- És ő? Hol van? - tudakoltam
- Czechhel. - nézett furcsán rám Austria.
- Azon kívül?? - na most ha nem direkt húzott fel, akkor meg se szólalt.
- Kint. - adták fel, amire kifele is indultam.
- Poland féltékeny? - hallottam Italy hangját mögöttem.
- Nagyon annak tűnik... - válaszolt neki Austria.
Ezek hallatán inkább felgyorsítottam a tempómat, nehogy még többet halljak magamról.

- Czech! - köszöntöttem az országlányt, aki körül Slovakia járkált, és a tavat nézte.
- Oh, heló Poland! - viszonozta, majd visszatért a tó nézésére. Amikor odanéztem, a víz kissé vörös volt, és benne volt Hun és Romania véres szájjal, és egy sikló maradványaival.
- Azok szétmarcangolták. - közölte amikor meglátta hogy csak bámulom őket.
- Mit vétett nekik? - folytattam.
- Áh, kitudja. Mi csak Romania sikítását hallottuk, a következő pillanatban Hungary osztozott már vele. - mesélte.
- Nekem az fújta a szél, hogy... - kezdett megint furán viselkedni Slovakia. Az a gúnyos, perverz, gonoszias arc...
- Mi az? - kérdeztem.
- Barátságnap van a dologban! - vigyorgott.
- Romaniával? - lepődtem meg.
- Bezony! Nagyon régi, ne tévesszen meg az évtizedekig tartó gyűlölet!
- Hát...akkor legyenek boldogak. - mondtam, mintha nem törődnék vele.

- Valaki irigykedik?~~ - baromkodott még velem.
- De hogy, idióta! Nyílván megszokta hogy Hun napi szinten törődik vele, ma meg semmi. Ez nem irigykedés. Ezt magánynak hívják. - Czech tökéletesen leírta az érzéseimet. Visszafordultam, hogy lássam őket ismét. Már csak egy hüllőfoszlányból szívták közösen a vért. Mire is emlékeztet ez? Igen, egyértelmű.

- Nie! - vetettem rájuk gyorsan magam. Meglepte ez őket, biztos hogy hirtelen ideteremtem a vízbe.
- Van valami baj Lengyel? - nézett rám Hungary.
- Ne merészeljetek smárolni ilyen romantikus úton! - jelentettem ki, és távol toltam őket egymástól.
- Mi van? Mi nem terveztünk ilyesmit... - ellenkezett Romania.
- Persze, mert csak te tervezted. - suttogtam felé.
- Pol', most épp ettünk szóval ha nem bánnád, kicsit nem zavarnátok minket? - nézett Hun mindenkire, majd kiszedett a vízből egy kicsit már rágott darabot, és azt kezdte kiszívni. Itt egy kicsit elgondolkoztam.

- Persze... - hagytam meg nekik, majd kikászálódtam a vízből, és Czechékhez fordultam. - Gyertek ti is.
A két ország egymásra nézett, majd ők is megvonták a vállaikat, és velem tartottak. Náluk ez azt jelenti, hogy "Legalább nem kell folyton együtt lennünk."

- Valaki elképesztően féltékeny~ - suttogta mögöttem Slovakia.
- Slovakia, állj le! - morogtunk rá én és Czech Republic.

Estefele már a randis témából az lett, hogy mindenki "Felelsz vagy merszezni" kezdett, de most ilyen mindenféle nyálas verzióban, mert hát a jómadár Slovakia volt az ötletgazda. Persze ebből csak kiakartam szállni, mert csak is a máról beszélnének. Helyette csak néztem őket. Majd megjött Hun és Romania, és ahogy látom leették magukat. Eleve elég furán néztek ki, de legalább jól érezték magukat.
- Sziasztok! - köszönt Hungary.
- Mi ez a sok vér cucc rajtatok? - felejtett el köszönni Switzerland.
- Hát...izé, hosszú sztori, majdnem egy fél napo- - kezdte Romania, majd Hungary megszólalt:
- Romania képes volt megijedni egy vizisiklótól, kérte hogy vágjam le, én bementem a vízbe és megtettem, kiszívtuk a maradék vérét, vége. - mosolyhott aljasan.
- Hééé, én nem is ijedtem meg!
- Ja igen, csak sikítottál, hogy nyírjam ki. - folytatta felénk fordulva.
- Ez elég szokatlan tőletek... - jelentette ki tőletek. - Nincs kedvetek játszani?
- Felelsz vagy mersz? Romania imádja az ilyen jellegű játékokat. - válaszolt Hungary. - Én viszont szerintem lenyalom a ruhámat amíg még lehet. Romania?
- Tessék. - adta oda a használt ruháját Romania.
- Akkor ha kész leszek, majd jövök veletek! - ment a szobája felé.
- Hűha... - szólalt meg hirtelen Austria. - Ember, neked aztán jó napod volt!
- Háh, és még nincs vége! - csatlakozott Romania is ehhez a... Nem tudom, valami fiús dolog lehet így emlegetni a napjukat.
- Hidd el Hungary-vel jól jársz. - folytatta Aust. - Azok a szép emlékek az Osztrák Birodalomról...
- Hallottam! - mondta Hun a távolban, amire a német persze kínosan kezdett el nevetni.
- Persze...volt pár olyan rész, ami nem volt annyira gyönyörű... Például még mindig a fejemben van amikor Hungary mondta hogy "Csak [^^"]zd meg ezeket a pontokat!" - halkult el. Én itt döntöttem hogy megyek én is a szobámba.

- Hungary? - nyitottam be az ajtón.
- Igen? - kérdezte teli szájjal. A ruhájából próbálta kiszedni a foltokat.
- Szószerint lenyalod?
- Mi vagyok én, takarító? Egyszer már kötelező volt, nekem az elég. Plusz ez így finomabb! - sorolta az okokat.
- És...? - jöttem mellé az ágyra. - Milyen volt a napod?
- Elképzelhetettlenül jól sikerült. Nem is értem, hogy ez volt az első azutáni barátságnapunk! - majd rám nézett.
- Igaz kicsit hiányoztál. - vallotta be. - De Romania azt mondta, ez természetes, túl sokat voltam veled. És hogy gondoljunk másra is a törődés felől.
- Ez igaz. - gondolkodtam el. - Kicsit irigy lehettem, mert egy napig vele vagy...
- Igazán? - nézett rám vörösen. - Ezt nem gondoltam volna rólad.
- Pedig így volt, sajnos. - néztem vissza rá.
- Ne egyen téged a bánat, pár nap múlva a miénk is itt lesz! - ölelt meg, gondolom megakart nyugtatni. És szerencsére sikerült neki, már jobban éreztem magam. Igaz, csak kevesebb mint két hét van hátra...

1305 szó!

Hát igen, kicsit elbizonytalanodtam a rész írása közben, de aztán megbizonyosodtam róla hogy ma van a Román-Magyar Barátságnap. Szóval most nyugodtan fogok aludni...

De itt a felső kép, ha lusta voltál megnézni:

Hát nem cukik???
^v^