Nem RusAme, majd holnap!

Poland szemszöge

Amikor felkeltem az ágyamban, két dolog jutott eszembe.

Egy, nem vagyok fáradt, tehát az egész álom lehetett. Remélem, mert tisztán emlékszek minden pillanatra, amit ritkán csinálok álmok terén.

Kettő, lehet Hungary életben van.

Erre a gondolatra szinte felugrottam, megigazgattam magam, majd szinte villámgyorsan repültem a barátnőm felé.

Kinyitva az ajtót, senki sem fogadott, de Transylvania sem volt ott, tehát nem gondoltam volna hogy baj van. Elmentem egy olyan helyre, amit szinte csak én tudok.

Tehát Hungary alkohol raktárába. Igen, neki olyan is kell...

Ha valaki illetéktelen idetévedne, az a Halál fiai közé csatlakozna. Turkey egyszer betévedt, és összekarmolva futott vissza, a saját szememmel láttam. Lehet Hungary kicsit durva...

Lényeg a lényeg, még ott sem találtam, cserébe találtam egy alig észrevehető csapóajtót, ami egy lépcső aljára vezetett. Szerintem csak még több alkohol lehet lent, de kitudja, lehet épp lent van.

Persze ezt hamar elvetettem, mikor egy zárt ajtó volt előttem, és mellette egy gép írta, hogy kód kell. Első gondolatom az volt, hogy inkább megvárom, majd láttam, hogy lehet segítséget kérni.
- Segítség? - kérdeztem
"Miraculum, coegi!" mondta. Ez valami latin?!

- Nekem mindig volt egy állatom. Egy szarvas, Csodának hívtam aki a népemet vezette, de mostmár velem járja a különös helyemet. Bár lehet nem látod, de csak énekelni kell hogy "Miraculum, coegi!", és idejön. Ez azt jelenti, "Vezess, Csoda!" Ő mondta nekem, és beválik! Csak próbáld ki! - emlékeztem hirtelen Węgry régi szavaira.

- "Egyszer majd talán Csoda hátán fogjuk tölteni az egész napunkat..." - mondtam ki az emlékem folytatását. Fények gyulladtak, és mehettem egy rövid folyosón át, egészen egy bizarr szobáig, ami nyitva volt.
Tehát megvan Hungary!

- Még biztos él! - nyugtattam magam, és benyitottam.

A szobában semmi mellékajtó nem volt, viszont elég kicsi. A szoba sarkaiban vérrel teli üvegek voltak, dátumok, és egyébb bizarr dolog, mint egy levágott ököl. Szemben egy viszonylag átlagos festett kép volt, amin Hungary, Transylvania, én, és egy eltorzult arc volt, de a ruházatból egyértelmű volt hogy ki lehetett.

Romania...

Mit keres mellettünk Romania? Vagy esetleg ő is a székely-magyar testvérek barátja volt...? Semmit sem értek. Vagy esetleg... Hungary szereti őt...? Túlgondolom. Túlgondolom az egészet. Hungary lehet már nincs is velünk...

Miközben ezen gondolkoztam, nem vettem észre, de bezáródott az ajtó. Megfordultam a vörös fejemmel, és láttam, hogy megint kódos. Segítség viszont nem volt, szóval magamtól kellett rájönnöm.
- Hungary...? Ott vagy? - kérdeztem a falnak, amitől csak furcsa bizsergő hangokat hallottam. Fenéztem, mire nyilak kezdtek hullani az - egyébként nagyon magas plafonból.

Itt a végem...
(Jó éjszakát, gyerekek!...Na jó, szivatlak!)

Azonban nem így történt. Valaki felkapott, és elugrott a helyemről, mielőtt át nem szúrtak volna azok a vackok... Megmentett a hősöm.
Jobban mondva, hősnőm.

- Hungary! Tudtam hogy köztünk vagy! - öleltem át, de ő kőszilárd arccal viszonozta.
- Nem szabadna itt lenned. Már év eleje be kellett volna zárnom ezt a helyet...
- Kerestelek, bolond!
- Bocsánat! Hogy eltűntem... Szinte...szószerint! - mosolygott mögöttem.
- Hogy csináltad? Nagyon megijedtem...és majdnem meghaltam miattad. Megint! - vágtam vállon enyhén. Erre mindketten nevettünk, de persze belülről mind tudtuk, hogy ketten... - úgyértem, hárman - majdnem meghaltunk...

Egy kis ideig beszélgettünk, Hungary egyszer rókázott, mert összeevett mindent, majd megkért, hogy szóljak Austriának, hogy távol kell lenniük egymástól a leghamarabb, a legtávolabb. Austro-Hungary szelleme gyötri őt folyton, és nem akarja, hogy Austriának hasonlói legyenek.

Iiiigen, ez elég føs rész lett, de ezután ígérem hogy RusAme lesz ezerrel! Vagyis közben kics- vagyis közben lesz valami!