Transylvania szemszöge

Ma reggel megint szembe néztem a testvéremmel. Mármint, felkelek, és az veszem észre hogy épp ő is felkelve nyúzza Lengyelt, majd persze eszébe jutott hogy láthatom, így persze hagyta. Kiszámítjuk egymás idejét nagyon, mondhatni, ez is ilyen nagyhasonlóság köztünk.
Bár fél évvel ezelőtt szintem mindig aludtam, mivel sosem voltam kipihent. Valamikor épp csapoltak, volt hogy este, volt hogy délután, kiszámíhatatlan volt Romania támadása.

- De te más vagy igaz? - szedtem ki a hasam alól a "Romaniát helyettesítő játékomat". Tudom hogy borzalmasan hívom, de nincs más ötletem nevekhez. Igazából csak egy kitömött figura, akit Románia alakjára alkottam. De persze nem teljesen olyan mint ő, így nem illene rá a név. Sokkal kedvesebb, és aranyosabb a nézése. De persze a különböző mosolyait nem tudja felülmúlni, de azt nem is sajnálom. Csak rosszra emlékeztetne...

- Hogy bízhattam meg benne? - sóhajtottam. Majd elkezdtem mozgatni a figurát, mint hogyha válaszolna nekem. Tudva hogy nem fog soha, hiszen csak egy körbevart vattáról és hajról van szó. A hajat még azért raktam bele anno, hátha az illető megérzi ha esetleg idegesen püfölöm néha a képmását. Még amikor levágta a haját, akkor vettem el belőle. De eddig nem tűnt hatásosnak, szóval ennyit a fekete mágiás tudományomnak. Majd később talán próbálkozok.

- "Tudod jól hogy miért!" - utánoztam a hangját neki. "Mert te annyira kedvelted, hogy könnyű -préda voltál!~"
Igen, de az nem ad elég magyarázatot.
- De mégis miért is kedveltem? - gondolkodtam.
- "Bună, Romania vagyok, huncut vámpír, az anyám egy [^^"]rva volt régen,(Na jó, lehet túlgondoltam) de szerintem bennem van a latin vér! Emellett húsz naplót írok, van egy meleg barátom, és imádom Hungary-t annak ellenére hogy gyakran cserben hagytam és hogy a második világháború alatt tele volt a szívem gyűlölettel! Tele tömöm magam néha padlizsánkrémmel és káposztával, a fehérjét meg Transylvania kicseszett kék vérével pótolom, na meg a sajátommal!~~" - mondtam végig ahogyan Romaniát megismertem. Régen miben lehetett más? Talán hogy nem igazán tudta kimutatni a szerelmét és nem tőlem szerezte a proteint. Elég ok arra hogy miért gondoltam rá többként.
- Fenébe! - szóltam el magam.
- Mi az?! - dühödött fel Hun.
- Oh, te mindent hallottál...? - fordultam felé.
- Nem teljesen, csak idegesítő motyogásokat, szóval ha megtennéd, én épp fékezném magam miattad és Poland miatt. - duzzogott.
- Jó'van'na... - ültem fel. Felnéztem az időre. Hat múlt pár perce. Ilyenkor már sokan fentvannak. És ahogy ismerek pár országot...

- Hé! - néztem ki az ablakon, ahol még mindig Slovakia volt tegnap óta.
- Oh, heló! Honnan tudtad hogy itt vagyok? - pislogott.
- Sejtettem hogy nem mész el azért sem. - közöltem.
- Óóóh, most megihlettél! - fordult el, és utána meg sem szólalt hozzám, szóval hagytam őt. Ha ő a sáros földön akar ülni...

"Üvöltés" szakította félbe a kint ácsorgásomat. Páran ere felkapták a fejüket az ablakból, vagy velem együtt.
- Ez meg ki volt? - kérdezte Czech.
Tökéletesen megismerem ezt a sikolyt.
Édes jóistenem, ugyen nem nekem kell segíteni Romaniának bármi is az?
- Menj nyugodtan, én maradok. - hagytam meg neki.
- Nem látszódik hogy reggel beszívtam? Nem láttad hogy milyen nehezen jöttem ide? - tárta szét a karjait. - Miért nem mész te?

Még egyszer átgondoltam.
- Vagy egyáltalán akarsz segíteni? - mosolygott. Igen, látszódik hogy beszívott ebből a mosolyból.
- Egye fene... - indultam meg.

- Na mi folyik itt? - néztem a folyosóra.
- Végre Erdély, törődj már a rohadt ebeddel! - kiáltott Hungary négy méterre tőlem. Földön Romania volt, Egres meg ahogy látom, eléggé megkedvelte az öhm...hátsófelét, így éppen azt harapta. A többiek meg nagyrészt csak igyekeztek valahogy leoperálni.
- Vigyázz rá Lithuania! - figyelmeztette Austria, miközben látszódott rajta az a "sírhatnék".
- I-ííígyekszem, de. Nem. Akar! - próbálta Lithuania leráncigálni róla.
- Ne-ne-ne-neeeem, ezt nem így kell! - vettem át Lithuania helyét, amit megengedett.
- Óvatosan a dicsőséges felemmel! - intette még Romania oda nekem. Peeersze, nagyon finom leszek.
- Csak mint Prussia a Hetaliában! Teljesen olyan volt ez a mondat. - jegyezte meg Slovakia.

- Lássunk neki... - ropogtattam meg a kezeimet, még drámaibbá téve a percet. Kicsit kifeszítettem a száját Egresnek, majd ezután már nem kellett mást tennem, megérezte a falkavezér illatát, így engedelmeskedett nekem, és magammal húztam.
- Lassan, még nincs vége! - tartottam vissza Romaniát pucsítva a földön.
- Ez annyira kínos, mégis miért kell? - motyogta. "Jaj de rossz vagyok~" gondoltam magamban.

- Ezért! - csaptam a [^^"]ggére, de hogy megnyikkanjon.
- Igazán finom voltál vele. Adtál neki egy sajtos-tejfölöst! Ami köztudottam ínycsiklandó! - poénkodott Hun, kár hogy nem mindenki értette.
- Lehettél volna kedvesebb is. - vágta a képembe Romania.
- Te meg lehetnél hálásabb, tudsz te bármi jót mondani Transylvaniáról? - támolygott oda Czech nagysokára.
- Hmmm... Ugyanolyan szexi mint a testvére, csak a barna istennőket jobban bírom~ - felelt.
- Azt hittem keresztény vagy... - szólalt meg Germany is közönyös hangsúllyal...

7w7- Ja, megint nem...

747 szó!

És igen, most kissé belenézhettünk Transylvania egy-két hónapja ilyesmilyen személyiségébe és gondolataiba. És nem, ebben a könyvbe nem akarom összehozni Romaniát Erdély barátunkkal. Majd talán nyár után...

A Nyeh legyen veled!